Nagyböjt 2. vasárnapja 

Bevezetés

Az Egyház nagyböjt II. vasárnapján a színeváltozás jelenetét olvassa fel az evangéliumból. Az előző vasárnapon Jézust egy nagyon is emberi oldaláról láttuk, amikor a Sátántól kísértést szenvedett. Ezzel azt hangsúlyozzuk, hogy Jézus Krisztus valóságos, megkísérthető ember volt.

Ma pedig azt láttatja velünk az evangélium, hogy ez a Jézus nemcsak ember, hanem több mint ember, a Mennyei Atya szeretett Fia, akinek a Táborhegyen felragyog isteni dicsősége egy villanásra, a kiválasztott apostolai előtt.

A Mennyei Atya pedig a Rá való hallgatást kéri apostolaitól, közvetve tőlünk is.

De milyen a mi Isten szeretett Fiára való hallgatásunk? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Urunk Te azt kérted, hogy hallgassunk szeretett Fiadra és mi mégis sokszor nem őrá, hanem a kísértőre hallgatunk. Uram irgalmazz!

Jézus Krisztus!  Te azt mondtad, hogy úgy szeressük egymást, miként Te szerettél minket, és mi mégsem úgy szeretjük egymást. Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus! Te azt mondottad, hogy senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mintha valaki életét adja barátaiért, és mi nem hozunk semmilyen áldozatot sem érettük. Uram irgalmazz!

Evangélium után

A mai evangélium eseménye erősen szemben áll a múlt vasár-napival. Ott a kísértés próbára teszi Jézust, és meg is alázza. A Táborhegyi fényesség most felmagasztalja és megdicsőíti. A két esemény két kiegészítő szempontja ugyanannak a misztériumnak. Két egymást kiegészítő arca Jézusnak.

Ez jelzi azt is, hogy a tanítványnak is kétféle a magatartása. Mindkettőre elkerülhetetlenül szüksége van. Nem olyan módon, hogy olykor az egyik magatartás válik aktuálissá, olykor pedig a másik. Akkor helyes a hívő életvezetésünk, ha valamelyik magatartás mindig jellemzi, tudatos életünket.

Az egyik: el kell fordulni a bálványoktól, nemet kell mondani a nagy Kísértőnek. A másik: életünket az élő Istenhez, a dicsőség Urához kell kapcsolni. A bűnök, a kísértések elleni küzdelmekkel végeredmény-ben a bálványokkal fordulunk szem-be. A jócselekedetek igen széles skálája pedig az élő Istennel való közösséget építi.

        A színeváltozás jelentnek, a főszereplő Jézus mellett, volt még másik két szereplője is: Mózes és Illés, az Ószövetség két legjelentősebb egyénisége. Odaállnak a szenvedést, a kereszthalált vállaló Jézus mellé. Érdekes párhuzam van Jézus és az ő küldetésük között. Mózes vezette ki Izraelt az egyiptomi fogságból. Méltán áll tehát Jézus mellé, aki az egész emberiséget akarja kivezetni a bűn rabságából. És itt áll Illés próféta is, aki számos honfitársával együtt nem hajtott térdet a pogány bálványok előtt. Most azzal a Jézussal beszélget, aki kiszabadítja az embereket a hamis istenek, a bálványok, a bűnök szolgálatából és megismerteti velük az egy igaz Istent, a mennyei Atyát.

        A három apostol boldogan nézi Mesterét a dicsőség fényében. Péter a szókimondó apostol lelkesen kijelenti: Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, készítünk itt három sátrat… Hogyne készítene, hogyne maradna itt szívesen, ahol ízelítőt kapott az isteni fényességből! Hiszen az ember istenlátásra született. Itt kellene tehát lesátorozni, és nem menni tovább a Golgotára. Ezért nem értik, nem akarják tudomásul venni, a Jézus szenvedéséről szóló beszélgetést, Nem tudják elképzelni, hogy Isten dicsősége és a szenvedés útitársak lehetnek a földön.   

        Ezekben a nagyböjti napokban nekünk is föl kell mennünk Jézussal a kinyilatkoztatás hegyére, hogy megismerjük az ő dicsőséges arcát, és így elfogadhassuk a „kereszt botrányát”, megváltásunk szentségét. Mert a kereszt, a szenvedés titkát nem önmagában tiszteljük és fogadjuk el. A nagyböjt, húsvét nélkül, önmagában értelmetlen és kegyetlen végzet, amelyet nem érdemes ünnepelni. De éppen a húsvéti hajnal dicsősége teszi szemlélhetővé és széppé Jézusnak a szenvedésben eltorzuló arcát. Mert a keresztről ránk tekintő Jézus arcra is tökéletesen érvényes és igaz a felhőből megszólaló szózat: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Jézus megdicsőült és szenvedő arca egyaránt, szavak nélkül is hirdeti a legfontosabbat, amire mindig hallgatnunk kell: az Atya akaratának megvalósítása a valódi szeretet és szentség.

        Jézus nem azért mutatta meg apostolainak ragyogó dicsőségét, hogy elkápráztassa őket. Mint min-den tettével, ezzel is példát adott és jövendő sorsunkat hirdette. A földi szenvedéseket megdicsőülések köve-tik. Mennyei Atyánk nem csupán Fiát akarta megdicsőíteni, hanem minket is. Azt akarja, hogy egész föld Tábor-hegyi fénybe öltözzön, s ne váljon sohasem a gyűlölet szította háborúk lángtengerévé. Azt akarja, hogy ne a gyűlölet, ne a Sátán országa, hanem a szeretet, a béke, az Isten országa erősödjék e földön!

        Azt akarja, hogy minden ember megismerje az emberiségnek nem háborút, szenvedést, s nyomort, hanem üdvöt, békességet adó evangéliumát.

        Azt akarja, hogy minden ember lelkét a jóakarat hassa át, különösen pedig azt, hogy minden keresztény életét átjárja az evangélium világossága, fénye és melege.

        Azért adta tanítását, szentségeit, kegyelmeit, hogy minket is olyan emberekké változtasson, akik továbbadjuk az Úr Jézus világító és melegítő szeretetét.

        Bárcsak a mi közelünkbe kerülő emberek is elmondhatnák: jó nekünk itt lennünk. Mennyivel kevesebb lenne akkor e világban a gyűlöletből és mennyivel több a szeretetből.

Ámen.

Nagyböjt 1. vasárnapja

 Nagyböjt 1. vasárnapja 

Bevezetés

Nagyböjt kezdetén, a mulandóság jelképével, szentelt hamuval hinti meg homlokunkat az egyház és ezzel emlékeztet a földi dolgok tiszavirág életére. Böjtölésre, önmegtagadásra, megszentelődére biztat. Vonuljunk vissza a lármás világból és térjünk haza belső világunkba! Ott keressük, mert ott találhatjuk meg igazán lelkünk nyugalmát. S így készülhetünk hitünk nagy titkának, Urunk Jézus Krisztus feltámadásának méltó megünneplésére. De így készülünk e mi húsvét megünneplésére? 

Kirié litánia

Urunk, Jézus Krisztus, Te megtérésre szólítod fel az embereket. Uram irgalmazz.

Urunk, Jézus Krisztus, add meg nekünk, hogy kerüljük mindazt, ami rossz, és megtegyük mindazt, ami jó. Krisztus kegyelmezz!

Urunk, Jézus Krisztus, Te azt kéred Tőlünk, hogy higgyünk az evangéliumban és annak tanítása szerint éljünk. Uram irgalmazz! 

Evangélium után

,,Betelt az idő és elközelgetett az Isten országa. Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban"

Közel kétezer éve hangzott el Jézus ajkáról, ez a minden emberhez szóló legfontosabb Bibliai üzenet. Az Istentől elpártolt emberiség, kapott egy drága ingyenes esélyt, Alkotójához való visszatérésre, megtérésre! Hosszú évszázadokon át, szakadatlanul mindmáig hangzik felénk, a megtérésre, visszafordulásra felszólító krisztusi kérés:

„Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban!”

Az ilyen felszólításoktól, idegenkedik még a hívő ember is. Pedig, ha őszintén magunkba nézünk, akkor szükségét érezzük annak, hogy rendet, harmóniát, békét teremtsünk szívünkben. Hogy megtisztítsuk lelkünket az élet porától és szennyétől. És, hogy megtisztult lélekkel egyre jobban a Jóisten felé forduljunk, hogy ne csak higgyünk az evangéliumban, hanem a szerint is éljünk.

A hamvazószerdával elkezdődött nagyböjti szent időben gyakran halljuk az Úrjézus imént hallott eme szavait, amelyekkel bűnbánatra szólít fel minket. Térjetek meg, tartsatok bűnbánatot, változzatok meg.

Valóban mindig szükségét érezzük annak, hogy rendet, tisztaságot teremtsünk szívünkben, hogy jobban Isten felé forduljunk.

Ez a törekvés akkor is nagyon időszerű, ha igyekszünk templombajáró jó keresztényként élni. Ha embertársainkkal békében élünk, s ahol lehet, segítünk a rászorulón. Ezzel együtt azonban számolnunk kell azokkal a gyengeségekkel, amelyek szinte minden nap megjelennek életünkben, amelyeket gyakran, szemünkre is vetnek, akik ismernek minket.

Gondoljunk csak - hívő keresztény mivoltunk ellenére is, - az oly gyakran előforduló sok – sok szeretetlenségre, türelmetlenségre, indulatosságra, vagy embertársaink igazságtalan leértékelésére, leminősítésére, önmagunknak pedig a felértékelésére.

Vallásos életünkben is sok javítani való van. Elhanyagoljuk a szentmisét. Ha szép idő van, azért mert szép idő van, és könnyen csinálunk más vasárnapi programot. Ha rossz idő van, akkor azért, mert rossz idő van, és nehezen mozdulunk ki lakásunkból. A gyónásról ne is beszéljünk. Nem is tudjuk, mikor gyóntunk utoljára.

Nem törődünk eléggé gyerekeink nevelésével, vallásos nevelésével sem. Közömbös számunkra, hogy milyen iskolába jár. Rábízzuk gyermekeinket minden lelkiismereti probléma nélkül világnézet nélküli, Isten, haza, s emberszeretetre való nevelést mellőző, de idézőjelben, jó oktatást adó iskolára. Közömbös számunkra, a TV és az utca gyermekünkre tett nevelő hatása.

Nem ápoljuk lelkünkben eléggé az egymással, a hívőkkel, s honfitársainkkal való szolidaritást. Pedig mennyire nagy szüksége lenne erre hazánknak és egyházunknak. Különösen napjainkban. Micsoda gátlástalan hazugságok és rágalmak hangzanak el nap, mint nap még magyarul beszélők ajkáról is. És mennyi alulképzett ad hitelt az intoleráns liberálisok által kitalált propagandisztikus, és demagóg rágalmaknak.

Nem védjük a saját igazunkat, sem hazánk, sem egyházunk igazát és érdekeit. Engedjük, hogy rombolják honfitársaink keresztény s magyar önérzetét, öntudatát.

Annak ellenére, hogy mindezek kiiktatásához itt van számunkra a nagy lehetőség, a negyven napos szent böjt.

Az Egyház Úrjézus példáját a mai életkörülményeinkre alkalmazva három dolgot ajánl figyelmünkbe: az imádságot, a böjtölést és az alamizsnálkodást.

Amikor ezeket ajánlja, sokan a nagyböjti időt a lemondások, a szomorkodások időszakának tekintik. Amikor az Egyház arra biztat, hogy ne feledjük: hogy nemcsak kenyérrel él az ember. Azt szeretné, hogy kevesebbet igényeljünk a testi javakból, és ha többet igényelnénk a lelkiekből.

Kevesebbet a szórakozóhelyek, és többet az elmélyülő, imádkozó helyek látogatásából.

Kevesebbet a gyűlölködésből és többet a szeretetből. Kevesebbet a civódásból és többet a békességből. Kevesebbet a hazugságból és többet az igaz lelkűségből. Kevesebbet a test örömeiből, és többet Krisztusnak testéből. Kevesebbet az élvezeti cikkekből – kávéból, alkoholból, dohányzásból – és többet az akaratot edző önmegtagadásból. Kevesebb pazarlást az étkezésben és több jótékonykodást az éhezők körében. Kevesebbet a bűnből és többet a bánatból.

Ámen

Évközi 6. vasárnap

 Évközi 6. vasárnap

Bevezető

A mai, évközi 6. vasárnap evangéliumi szakaszában a leprás meggyógyításáról hallunk majd. Jézus szeretettel fordult a gyógyíthatatlan beteg felé. És mi hogyan fordulunk betegeink felé, a gyógyíthatatlanok felé? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

Kirié litánia

Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy nincs bennünk kellő szánakozó szeretet az elesett emberek iránt. Uram irgalmazz!

Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy nem látogatjuk gyakrabban még a beteg szeretteinket sem. Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy a gyógyíthatatlan betegekhez alig van együttérző szavunk. Uram irgalmazz! 

Evangélium után

A lepra szörnyű betegség. Jézus korában is az volt, sőt egyenlő volt a halállal. A kilátástalan élet reménytelenségben elszegényített ember képe jelenik meg előttünk az evangéliumi leprásban. Egy gyógyíthatatlan beteg ember áll előttünk, akiben nem csak igen erős életösztön, élni akarás található, de még ennél is sokkalta nagyobb bölcsesség és hit, mely őt Jézushoz vezeti.

Az evangéliumi jelenet jól alkalmazható a mai ember sajátos vonásainak megrajzolására is. Korunk emberei közül, sokan kezdik fölfedezni saját magukon a gyógyíthatatlanul beteg lelkület jeleit. Az önmagától is elforduló, de kitaszítottságát és magányát el nem fogadó, reménytelenségébe bele nem nyugvó ember tüneteit. És keresi a megoldást, a kiutat.

A fordulat éve óta, ha szerényen is és nem látványosan, de nő azoknak a száma, akik fölismerik, hogy Jézusban van az efféle betegségükből való gyógyulás lehetősége, és ez a felismerés hozza őket Jézushoz. És miként a bibliai leprás, úgy ők is gyógyulást találnak a Szabadítóval való találkozásban.

Ugyanazt teszik, amit az evangéliumi ember: leborult Jézus előtt és kérlelte. - A gesztus és a szó együtt tanúskodnak arról, milyen mélységes meggyőződésből fakadó hit lakik ebben az emberben. Ő nem csak valamit kér, nem is csupán részvétre, együttérzésre szomjas, nem elégszik meg a jámbor rabbi imádságos közbenjárásával, vagy vigasztaló szavaival, hanem olyan hitvallást tesz, mely egyszerre beszél Isten nagyságáról és az ember bizalmáról.

„Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem.”

Milyen utat járhatott be ez az ember, mire eljutott erre a fel-ismerésre? Hányszor tapasztalhatta kortársai megvető, esetleg lesajnáló pillantásait. A kitaszítottságot, az emberségéből kiforgatott, embertelen sorsot. Mi minden fogalmazódhatott meg a lelkében, ami erre a hitvallásra késztette.

Mindezek a jelenségek, s tapasztalatok jelen vannak a mai ember életében is. Nem kell távoli vidékekre mennünk, hogy lenézett, megvetett, kitaszított, emberségében megalázott emberekkel találkozzunk. Kik ők? Nem sorolom fel őket. Úgy gondolom ugyanis, hogy mindenki számára más és más. Hogy számodra ki, vagy kik, azt csak Te tudod Testvérem.

A kérdés inkább az, hogy megvan-e bennünk Jézus lelkülete, akiről ezt jegyezte fel az evangélium: „megesett rajta a szíve, kinyújtotta a kezét, és megérintette”.

Az evangéliumot hallgató, s üzenetét közvetítő embernek is szüksége van arra, hogy fölismerje Jézus isteni erejét, és képes legyen megtenni az evangéliumi mozzanatot: térdre borulni Jézus előtt, megvallani az ő nagyságát és merjen kérni lehetetlennek tűnő dolgot is.

A süketnéma kérésére az Úr Jézus válasza nem lehet más, mint a szeretet gyógyító parancsa: Akarom! Tisztulj meg! Hiszen ezért jött, ez az ő messiási küldetése, hogy szabadulást hirdessen a raboknak, gyógyulást a betegeknek. Ezt nem csak prédikálta, hanem meg is tette. Nem csak szólt az evangéliumban szereplő beteg emberhez, hanem kinyújtotta segítő kezét és meg is érintette. Pedig jól tudta, hogy a leprást nem szabad megérinteni, mert maga is tisztátalan lesz.

De ezzel a tettével is jelzi, hogy benne valami új jelenik meg e világban. Ő megtisztulást, újjáteremtést hoz e világba, és azért érinti meg az embert, átvitt értelemben is, hogy ami tisztátalan, az legyen egészen tisztává.

Ma, amikor töméntelen sok a gond, a probléma, a baj, az aggodalom, betegeket Jézushoz segítő evangéliumi emberekre van szüksége e világnak, akik nem csupán megállapítják a pusztító bajokat, az emberiséget reménytelenségbe és kilátástalanságba taszító sebeket, de miként Jézus ki is nyújtják segítő kezüket a bajba jutott ember felé, megérintik és gyógyítják őket.

Mert van erő és van gyógyszer a sebek és betegségek gyógyítására, a háborús pszichózis világméretű szításának, s magának az ártatlan életeket kioltó háború megakadályozására, a világméretű szegénység leküzdésére.

És mi is ez az erő és gyógyszer. Nem mi, hanem ki! Jézus!

Emlékezzünk! Ne feledkezzünk meg arról, hogy mi is gyógyult emberek vagyunk, s gyógyulásunk hálára kötelez. Ezért mi azt a Jézust kínáljuk a világnak, aki minket is meggyógyított, aki egyedül volt képes nekünk is megpróbáltatásokkal teli életünkhez reményt és erőt adni és megmaradni évtizedeken át máig és holnap is. Embernek maradni az embertelenségben is.

A meggyógyított emberről azt írja az evangélista: „alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot”. És ennek az lett a következménye, hogy „mindenünnen özönlöttek Jézushoz az emberek”.

Jézus bennünket is valami hasonló tanúságtételre hív, tanításának mindenfelé módon történő hirdetésére és híresztelésére, hogy mindenünnen özönjenek Hozzá az emberek és gyógyulást nyerjenek.

Ámen

Évközi 5. vasárnap

Évközi 5. vasárnap

Bevezetés

„Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!”- halljuk majd Pál apostol szavait a második olvasmányban.

 Az evangélium hirdetése nem könnyű, hanem összetett és nehéz feladat. Összetett, mert nem csak azt jelenti, hogy mondani kell valamit. Hanem ahogyan az Úr Jézus evangéliumi példáján is láthatjuk, az egész személyiség szükséges hozzá. Az evangélium hirdetése nem korlátozódhat a beszédre csupán. Nem az a jó igehirdető, aki szépen tud beszélni, nagyszerű tanácsokat tud osztogatni, bölcs meglátásai vannak. A jó igehirdető Jézus képmása, aki az evangéliumot, az örömhírt éli is, és így közvetíti másoknak.

Kirié litánia

 Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy ha beteg, segítségre szoruló embert látunk, felébredjen bennünk a segítőkészség. Uram irgalmazz!

Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy betegeinket mindig a Te szereteteddel ápoljuk és gyógyítsuk. Krisztus kegyelmezz!

Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy soha el ne feledjük, hogy amit a legkisebb testvéreinknek tesszük, azt Neked tesszük. Uram irgalmazz 

Evangélium után

A mai evangéliumi szakasz megadja az evangélium hirdetésének vázlatát.

Ennek első lépése, hogy az evangéliumot hirdetni kell a szavakkal. Az Írás szerint „A hit hallásból fakad” (Róm 10,17).

Jézus is szavakkal is hirdette az evangéliumot a zsinagógákban. Mégpedig úgy, hogy hallgatói csodálkoztak rajta, mert az Írás szerint: „úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók” (Mk 1,22). Tanításával kifejtette az Írások mondanivalóját és üzenetét. És ez megragadta az embereket.

De a szó nem elég önmagában. A szavakat a cselekedeteknek is igazolniuk kell. És ezt igazolja Jézus mai evangéliumi szakaszban látott Szavait befejezve, tetteiben is rendkívüli személyiségnek tűnik. Nemcsak beszél, hanem cselekszik is. És ez, a cselekvés,  a második fontos lépése az evangélium közvetítésének. A zsinagógából Simon és András házába megy, ahol meggyógyítja Simon lázas beteg anyósát.

Majd napnyugtakor, amikor már az egész város ott szorongott az ajtó előtt, sokakat meggyógyított és sok ördögöt kiűzött, s mindenkivel jót tett.

        És itt következik a hiteles evangéliumhirdetés harmadik, kevésbé figyelembe vett pontja, mely a szónak és a tettnek is értelmet és erőt ad: ez pedig az imádság. a magányos, csöndes imádság. Az Atyával való személyes kapcsolat révén egyre világosabbá válik küldetéstudata. S küldetésének teljesítéséhez egyre hatalmasabb erőt merít az imából.
        Jézus nem azért jött, hogy önmagát hirdesse, hanem, hogy az Atyáról tanúskodjék. Ezért nem erőtlenedik el igehirdetése. Érdemes megfontolni nekünk is, mai igehirdetőknek ezeket a szempontokat. De főleg az utóbbit, amikor úgy érezzük, vagy azt tapasztaljuk, hogy fáradozásunk eredménytelennek tűnik, minden erőfeszítésünk ellenére sem csökken az istenellenesség, sem a vallásellenesség, sem az erkölcstelenség. 
      Minden krisztushívőnek evangéliumhirdető küldetése van: szülőknek, pedagógusoknak, hitoktatóknak, nagyszülőknek, lelki-vezetőknek és lelkipásztoroknak, fiataloknak és időseknek egyaránt. Feladatunk, hogy Jézust megjelenítsük egész személyiségünk: szavaink, tetteink és imáink révén e világban.
       De az evangélium hirdetése nemcsak összetett, hanem egyben egyetemes feladat is. „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot” –mondja Jézus.
        Az evangélium az Atya olyan kincse, mely nem egy néphez, nem egy városhoz, vagy emberi közösséghez szól, hanem mindenkihez. Nekünk ez a feladatunk. Mindenkinek mindene kell, hogy legyünk, hogy mindenkit, minden honfitársunkat üdvösségre vezessünk e hazában.
          Az evangélium egész egyéniségünkkel történő hirdetése nem privilégium, nem azért kaptuk, hogy saját dicsőségünket, mások előtti elismertségünket érjük el vele, hanem egyszerűen kötelesség.  „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!” Hallottuk a ránk is vonatkozó szentpáli szavakat
            Szüksége van az evangéliummal való találkozásra a mai embernek is, akinek lelki állapotát hiteles tisztasággal mutatja be a Jób könyvéből vett szentírási olvasmány. Evangélium nélkül valóban olyan az emberi élet, ahogyan azt az ószövetségi bölcs látja. Csupán küzdelem, napszámos élet, lélektelen rabszolgaság, melynek modern formái félelmetes képekben állnak előttünk.
             Csalódások, keserves tapasztalások, reménytelenség uralja a boldogságát kereső, de azt valójában nem találó mai ember benső világát. Ehhez az emberhez küld ő bennünket Mesterünk az evangéliummal.
            A reménytelenség és kilátástalanság ördögi köréből, a háború esztelen eszkalációjából is van kilépési lehetőség. Ez pedig nem más, mint életünk: gondolkodásunk és tetteink annak a Jézusnak a tanítása szerinti alakítása, aki - a mai evangéliumban láttuk - szavával, tetteivel és imádságos csöndjével meggyógyít minden betegséget és minden bajt,.
          Kiűzi az ördögöket, nemcsak az egyénekből, hanem e világból is, hogy megtisztult énünk és világunk alázattal fogadhassa be Isten szeretetének ajándékát: az örömhírt, a  békességet és üdvösséget.
Amen