2022. június 30., csütörtök

Évközi 14. vasárnap 2022

 Évközi 14. vasárnap 2022

Bevezető

A mai, évközi 14. vasárnap evangéliumában halljuk majd az Úr kérését: „Az aratni való sok, de a munkás kevés.”

Módosítsuk e mondatot így: „Az aratni való is kevés!” Sajnos a látszat ez utóbbi. Urunk Jézus Krisztus szavai szerint: „Aki bőven vet, az bőven is arat.” Ezek szerint, ha kevés az aratni való, ennek mi vagyunk az okai. Aki nem vet, az nem is arat. Azért kérjük hát az Urat, hogy legyenek bőven, hittel és lelkesedéssel vetők, és a bő terméshez pedig sok arató munkás.

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket. Mi kik közé tartozunk? A bőven vetők, vagy a nem vetők közé?

Kirié Litánia

Urunk! Add, hogy segítőkész szívvel vegyük tudomásul, hogy sok az aratnivaló. Uram, irgalmazz!

Urunk! Kérünk Téged, küldj munkásokat aratásodba! Krisztus, kegyelmezz!

Urunk! Add, hogy mi is lehetőségeink szerint arató munkásaid legyünk! Uram, irgalmazz! 

Evangélium után

A mai evangélium a misszió kezdeteiről beszél. Néhány teológus felhívja a figyelmet, hogy Lukács ebben a részben historizál, vagyis bizonyos később keletkezett intézményeket visszahelyez egy korábbi korba. Ilyen a 72 tanítvány esete, akikre való utalást csak nála találjuk meg, és a 72-es szám is inkább csak egy szimbolikus.

Természetesen a robbanásszerű, nagyméretű, csodálatos eredményeket elérő misszió pontos szerkezetéről nincs történetileg értékelhető információnk.

Annál több információt kapunk a misszió változó körülményeiből. Persze ezt is egy kicsit költői nyelven.

Az egyik kérdés, nem kedvez a tanítványok munkájának, ha sok mindent visznek magukkal, és az elfoglalja őket.

A befogadás körülményei is igen változatosak. Sőt számolni kell azzal, hogy néhány agresszív ember, mint a misszionáriusok farkasa igen sok gyötrelmet fog nekik okozni. S nemcsak nekik, hanem minden kor krisztuskövetőinek a báránybőrbe bújt ragadozó farkasok.

De ennek ellenére, Jézus világ végéig tartó szelíd misszióját nem lehet megállítani.

A Szent Lukács által említett 72 tanítvány kiválasztásának és szétküldésének fontos mondanivalója a következő. Amint már említettem, a Bibliában, a 72-es szám szimbolikus szám. Az ószövetségi Szentírás szerint ugyanis a föld összes népeinek a száma 72. Lukács evangélista szerint, Jézus a 72 kiválasztásával azt akarta biztosítani, hogy üzenete a világ összes népéhez, mind a 72-höz eljusson.

Ugyanakkor a 72 kiválasztásának van egy másik mondanivalója is.

A természeti vallásokban a papi hivatást általában egy személy töltötte be. Izraelben a levita papság. Jézus Egyházában azonban más a helyzet. Itt, és amit most mondok, azon sokan megbotránkoznak, de mindenki pap.

Szent Péter az Ősegyház híveiről azt mondta: „Ti választott nemzetség, királyi papság, szent nép vagytok.” Szent János pedig azt írja a kis-ázsiai keresztényeknek: „A Mennyei Atya az ő papjaivá tett mindnyájatokat.”

A „hívek általános papságának” tanát az apostoli egyház óta ismerjük. De a középkorban szinte elfeledkeztünk róla. A II. Vatikáni Zsinat nagy vívmánya, hogy ez újból a köztudatba került.

Az évközi 14. vasárnap evangéliumával, a 72 tanítvány küldetésének felolvasásával akarja a világiak papi feladatára felhívni a figyelmünket. A szolgálati papság mellett a királyi, általános papságra.

Azt mondja az Írás: „Jézus maga előtt küldte a 72 tanítványt azokba a városokba és falvakba, ahová menni szándékozott.”

Ugyanez a „királyi papság” feladata is. Előkészíteni, hangolni az embereket Jézus befogadására. Megismertetni hatósugarukban az Úr jóságát, szeretetét.

Ezeknek ott a helyük a kisgyermekek mellett a családban, hogy a katekizmust tanítsák, a távollátókat pedig a hitoktatás felé irányítsák. Ott a helyük a válságba jutott házastársak mellett, és tanácsaikkal hozzá kell járulniuk, hogy a családi életek felbomlásának pusztító lavinája megálljon. Ott kell állniuk, a szociális háló megszűntével, népünket pusztító reformjaikkal magatetehe-tetlenné tett, elhagyatott öregek és betegek mellett, hogy Jézus közelségét megérezzék azok is, akiket az emberek már félreállítottak.

A világi híveknek azonban nemcsak az imént említett egyházi tevékenységekben kell részt venniük, hanem az Egyház liturgiájában is. Be kell abba tevékenyen kapcsolódniuk: felolvasással, ünnepek előkészítésével, ige-szolgálattal, áldoztatással.

Mi, hívek és papok, szolgálati és általános papság, együtt vagyunk az Egyház.

Amikor Asztrik, bencés apát beszámolt II. Szilveszter pápának István király térítő tevékenységéről, a Pápa felkiáltott: „Én csak apostoli vagyok, István azonban valóságos apostol!”

Első szent királyunk nem volt felszentelt pap, de az „általános” papságnak részese volt. Nem volt apostol, de Isten országának építője volt. Ezért megérdemelte a pápa aranykoronáját.

Ha a mai hívők a királyi papságukból származó feladataikat, és mi szolgálati papság is hűségesen teljesítjük feladatainkat, akkor hozzájárulhatunk hazánkban is Isten Országának kibontakoztatásához, az egymásért élő testvéri közösség megvalósulásához.

Ámen.

2022. június 24., péntek

Évközi 13. vasárnap 2022

Évközi 13. vasárnap 2022 

Bevezető

Az Emberfia nem elveszíteni jött az embereket, hanem megmenteni. Halljuk a mai evangéliumban.

Nem pokolra juttatni, hanem üdvösségre. S nem elpusztítani és kiirtani embereket és népeket, ha-nem megmenteni őket.

Elsősorban a mai evangéliumban majd hallható kemény igényeit megtartó követőit.

Vizsgáljuk meg lelkiismertünket: Kemény igényeit megtartó keresztények vagyunk-e mi?

Kirié litánia

Urunk, Jézus Krisztus! Add meg nekünk, hogy a Téged be nem fogadókkal szemben sohase vezéreljen a bosszúállás! Uram, irgalmazz!

Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy minden emberhez eljusson követésedre hívó szózatod! Krisztus, kegyelmezz!

Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy akik most itt együtt vagyunk, mindhalálig hűségesek maradjunk Hozzád! Uram, irgalmazz! 

Evangélium után

A mai evangéliumi szakaszban hallottak közül, nem tudom, kinek mi ragadta meg a figyelmét. Ebben súlyos szavak hangzottak el Krisztus ajkáról követésével kapcsolatos igényei!

Jézus követése ugyanis nem szórakoztató kirándulás. Nem tekinthető egyszerűen szentföldi gyalogtúrának sem, mely Názáretből indul és a Tibériás tavát is útba ejtve, valahol Jeruzsálemben fejeződik be, az óvárosban a Golgota nevű hely közelében, a mai bazár végén.

Mindjárt az evangélium első részében van egy komoly probléma. A szamaritánusok nem fogadják be a Jeruzsálem felé tartó Jézust.

És ott vannak a nem befogadásra reagáló, Szamáriát villámokkal elpusztítatni akaró apostoloknak mondott jézusi mondatok: „Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek.” És mi tudjuk-e, hogy milyen lelkület van bennünk? A jézusi-e vagy másféle?  „Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem, hogy megmentse”?

Van e bennünk valami ebből a krisztusi, másokat, még ellenfeleinket is megmenteni akaró lelkületből?

Még ma is, az ökumenizmus korában is, közülünk is sokan, felháborodunk, ha valaki „Jeruzsálembe tart”, azaz más rítussal, más külsőségekkel ünnepli az Istent.

Jézus elutasítja a kirekesztést. Vallásit, ideológiait, politikait, s nemzeti, s kisebbségi kirekesztést. Nem pusztítani, nem elpusztítani kell a vallást, a nemzetet, a magyarságot, hanem megmenteni. Az önvédelemhez, a maga megmentéséhez mindenkinek, nemzetünknek is, természet adta jogunk van. És ebben, miként hallottuk maga Urunk Jézus Krisztus fog segíteni.

De követésének kemény feltételeket szab.

„Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és mondjon le mindenről.”

És ott vannak a mai evangéliumban az Úr Jézusnak elképesztően kemény, radikális igényei az őt követni akaró meghívottak, illetve kiválasztottak felé. Első hallásra inkább elidegenítnek ezek a követésétől, mint késztetnének a követésére.

Az Úr Jézus nem Hamleteket, fontolgatókat, mérlegelgetőket, bizonytalankodókat, igent meg nemet is mondani tudókat gyűjtött és gyűjt munkatársként maga köré.

Ha hív, ha kiválaszt az Úr, akkor nincs helye feltételeknek, kikötéseknek! Határozott, céltudatos, elkötelezett személyeket hív, akik mindent bölcsen le tudnak rendezni: szülő temetését, rokonoktól való elbúcsúzást.

Minden meghívásnak más és más a története. Nincs két egyforma meghívás, két egyforma hivatás. Mindenki másétól más az én meghívásomnak a története.

Viharos időben választott ki az Úr. Nemzetébe, hitet, élni akarást és élni tudást öntő mártírlelkű Bíboros börtön előtti utolsó évében.

Igazgatóm, érettségi közeledtével azt mondta nekem: Fiam! Ne menj el barátnak! Arra az egyetemre vetetlek fel, amelyikre akarod. Válaszom. Igazgató Úr! Köszönöm. De én elmegyek barátnak.

Keresztapám féltő szeretetével hasonlókat mondott: Fiam! Ne menj el barátnak, hiszen rátok a vértanúság vár. Azt válaszoltam neki. Keresztapám! Én azt is vállalom. Én elmegyek barátnak. És nem lettem vértanú. Még börtönt viselt hitvalló sem.

Amikor megkezdődött a szerzetesek deportálása, és Hatvanban véresre verték rendtársaimat az ávósok. Bementem testvérem érettségijére. Az egyik tanárom azt mondta: Fiam! Nagyon rosszul választottál. Még meggondolhatod. - Tanár úr! Én már meggondoltam. Nem léptem le, még jobban ragaszkodtam hivatásomhoz.

És ekkor kezdtem megérteni a krisztusi szavakat, hogy „nem ti választottatok engem, hanem én választottalak ki titeket. És arra rendeltelek, hogy gyümölcsöt teremjetek. Maradandót!” És kezdtem az ő segítségével gyümölcsöt teremni.

Több teljesült az életemben, mint, amit az Igazgatóm ígért. Miután Teológiából doktori fokozatot szereztem, Igazgatóm segítsége nélkül, arra az egyetemre vettek fel, amelyikre akartam.

Habár mindennaposak voltak a letartóztatások, nem lettem vértanú, mint már említettem, sem börtönt viselt hitvalló sem. Mások lettek azzá, helyettem is.

Sokak számára úgy tűnik, mi krisztus-követők, mindannyian, akik ellenkezőleg döntöttünk, és döntünk, mint az evangéliumban említett személyek, sorozatban esztelenül döntöttünk és döntünk.

Én azonban annyi év, annyi évtized után is hálát adok nap, mint nap az engem kiválasztó Úrnak. Túlon-túl beteljesült életemben az Úr Jézus, Péter apostolnak mondott ígérete, hogy „Ti, akik értem mindent elhagytatok, jutalmul száz annyit kaptok e földi létben, odaát pedig az örök életet.”.

Az életben túlon-túl sokat kaptam az Úrtól. S remélem, hogy odaát, a Krisztus mellett magukat határozottan elkötelező testvéreimmel együtt, az örök életet is.

Ámen.

2022. június 17., péntek

Úrnapja 2022

 Úrnapja 2022 

Bevezetés

Úrnapja, vagyis Jézus szent Testének és Vérének ünnepe van. Ilyenkor a gyermekkori felejthetetlen emlékű úrnapi körmenetek jutnak eszembe. Amikor az elsőáldozós kislányok virágszirmokból virágszőnyeget terítettek az Oltáriszentség elé. Ministránsok serege felváltva rázta a csengőt, zúgott az orgona, s harsogott a nép Eucharisztiát dicsőítő éneke. A liturgia, az ünnepélyes körmenettel akarta és akarja ma is felhívni az embereknek üdvösséget szerző, s az Eucharisztiában jelenlevő Krisztusra a világ figyelmét.

Idézzük fel a korábbi körmenetek szép élményeit, és bánjuk meg az Eucharisztiával kapcsolatos közömbösségünket.

Kirié litánia

Add Urunk, hogy mindig élő legyen a mi Eucharisztia-hitünk. Uram irgalmazz.

Add Urunk, hogy mindig tiszta lélekkel járuljunk a szentáldozáshoz. Krisztus kegyelmezz!

Add Urunk, hogy életalkonyunkon az Eucharisztia legyen a Szent Útravalónk! Uram irgalmazz! 

Evangélium után

A mai evangéliumban, Lukács evangelista egymással való kapcsolatában látja már a kenyérszaporítást, az utolsó vacsorát és az őskeresztény közösség eucharisztikus ünnepét, amelynek már ő maga is résztvevője volt.

Az Úr Jézus a kenyérszaporítással az ember testi éhségét akarta csillapítani, a lelki értelemben megszaporított kenyérrel viszont az ember szellemi éhségét.

Lukács evangelista mintha azt akarná hangsúlyozni, hogy egyszerre van szükség mindkettő csillapítására. Azt, hogy nemcsak kenyérrel él az ember! De ugyanakkor azt is, hogy a lélek eledelével való táplálkozók nem feledkezhetnek meg sohasem a kenyéradó szeretetről sem!

A „Ti adjatok nekik enni” krisztusi felszólítás a ma emberének, a ma hívőinek is szól. Hiszen a sokféleképp érthető kenyér ma is milliók számára gond. Ma is száz-milliók, sőt mi több: az emberiség nagyobbik része, több milliárd ember él szegénységben.

Biztosítható lenne minden ember számára az emberhez méltó tisztességes emberi élet is, ha több lenne az emberekben a szolidaritásból.

A „Ti adjatok nekik enni” felszólítást sokan ma már meg sem hallják. Talán már a hívők sem! Talán közülünk is sokan, akik épp az imént hallottuk ezeket. Elengedjük fülünk mellett, mint nem nekünk szóló szavakat.

Az úrnapi evangéliumban hallott krisztusi szavak ott kell, hogy éljenek lelkünkben mindennap. S ott kell, hogy álljon lelki szemünk előtt példaképként, a kenyérszaporító Krisztus az a Krisztus, Aki földi életében körüljárt és oly sok jót tett az emberekkel, oly sokszor és oly sokféleképp mutatta meg velünk való törődését, irántunk tanúsított végtelen szeretetét.

És mit tesz értünk Jézus ma? Mit tesz értünk az Eucharisztiában? Lukács evangelista vezetése mellett gondoljuk át azt, hogy mit akart Jézus, amikor a kenyeret megszaporí-totta, és mit akkor, amikor az utolsó vacsorán önmagát adta nekünk lelki eledelül?

Mindkettőnél, a csodálatos kenyérszaporításnál is, és az Eucharisztia ünneplésénél is Jézus rendkívüli tettéről van szó. Még akkor is, ha ez naponta megismétlődik szinte az egész földkerekségen, a termő-földeken, illetve templomainkban. Az Eucharisztiánál azonban nem mennyiségi kenyérszaporításról van szó, hanem minőségiről. Nem a kenyér mennyiségéből lesz több, hanem a kenyér lesz mássá, változik át az Úr testévé!

Miként a kenyérszaporításával Jézus az ember testi éhségét akarta csillapítani, úgy az Eucharisztiával, a lelki értelemben megszaporított kenyérrel, a lelkiektől megfosztott, lelkiekkel nem táplált ember szellemi, lelki éhségét akarja csillapítani. Még akkor is, ha ezt a lelki éhséget kevésbé is érzi, az egyoldalúan táplálkozó ember. Hogy egészséges legyen az ember lelkileg is, azért van szüksége erre a csodálatos lelki táplálékra.

Ezért viszi ki az Egyház az úrnapi körmenetben ezt a Kenyeret az emberek közé. Ezzel szeretné felhívni mindenki figyelmét arra, hogy ezt a Kenyeret, amely Jézus Teste, Jézus mindenki eledeléül szánta. Ezen eledel után, valami módon, mindenki vágyakozik is, mert mindenki örökké szeretne élni. Az Úr Jézus pedig azt mondta, hogy aki ebből a kenyérből eszik örökké élni fog. Az örökké élni akaró embernek, minden embernek szánt eledel ez a Kenyér, Jézus Krisztus Teste, az Eucharisztia!

Miért ennek tudomásul vételéhez, elfogadásához, s meg-vallásához a körmenet? Azért, hogy azoknak is tudomására jusson, akik nem térnek be soha templomainkba, s azoknak is, akik vonakodnak tudomásul venni és elfogadni az Eucharisztia titkát, s vonakodnak elfogadni Jézus Krisztust Üdvözítő-jüknek és Megváltójuknak.

Az Eucharisztiában köztünk lévő Jézust két alkalommal, Húsvét-kor és Úrnapján visszük ki a világba. Jézusnak e körmeneti világba lépése szimbolikus, jelképes. Inkább felhívás, figyelmeztetés és buzdítás számunkra, azok számára is, akik a körmeneten nem vesznek részt. Figyelmeztetés és buzdítás, hogy vigyük ki Jézust az életbe minden nap!

Egy hasonlat! Hiába van jó szíve valakinek, a vérkeringési zavarok még halálát okozhatják.

A jó szívű Jézusnak mi hívők vagyunk a vérkeringése. Az Eucharisztiában köztünk lévő jó szívű Jézus azt akarja, hogy ebben a vérkeringésben ne legyenek zavarok, mert nekünk, hívőknek kell kivinni, szétvinni Jézus üzenetét, szeretetét az életbe minden emberhez, minden honfitársunkhoz.

Ámen

2022. június 10., péntek

Szentháromság vasárnapja 2022

 Szentháromság vasárnapja 2022 

Bevezető

A mai, Pünkösd utáni első évközi vasárnap a Szentháromság vasárnapja, hitünk legszentebb titkának ünnepe. Azt a titkot ünnepeljük, amelyet emberi értelem ki nem fürkészhet. Erre a titokra, Isten benső titkára a gondolkodó ember nem jött volna rá, ha Isten nem mondja el azt önmagáról. Mi hívők, ha megérteni nem is tudjuk, ha csak „tükör által homályosan” sejtünk belőle valamit, azért alázatos hittel elfogadjuk. Valóban?

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirie Litánia 

Gondviselő Mennyei Atyánk! Mindenek alkotója és fenntartója! Uram, irgalmazz!

Urunk Jézus Krisztus, úgy szerette Isten e világot, hogy Téged, Egyszülöttjét küldte e világba, hogy aki Benned hisz el ne vesszen, hanem üdvözüljön. Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus, kérjük, hogy az Általad kinyilatkoztatott, és közénk jött Vigasztaló irányítson, és vigasztaljon minket az üdvösségre vezető úton. Uram irgalmazz! 

Evangélium után 

A teremtés koronáját, az embert örökké foglalkoztatja Isten léte, s kivolta. A sokszor idézett költői szavakkal valljuk (Berzsenyi Dániel: Fohászkodás részlet): 

Isten! Kit a bölcs lángesze fel nem ér,

Csak titkon érző lelke óhajtva sejt:

Léted világít, mint az égő Nap,

De szemünk bele nem tekinthet. 

Ennek ellenére, mégis próbálkozik az ember. A különféle vallások ennek az ősi, Isten világába tekinteni akaró vágynak a szülöttei. A kereszténység is ezt teszi. Bennünket viszont segít az önmagát kinyilatkoztató Isten.

Szentháromság vasárnapján, az ünnep alapját képező dogmatikai tételt megérteni akaróknak is szólnak Krisztus Urunk a mai evangéliumi szakaszban idézett szavai: „Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek.”

De ez önmagában úgy hangzik, mint ahogy mi szoktunk szólni a gyerekhez: „Te ezt még nem érted!” A gyereket ez szerencsére nem nyugtatja meg. Annál inkább kíváncsi lesz, minél inkább elhárítjuk kérdéseit.

Mi is így vagyunk. Erre pedig azt mondja nekünk az Úr: „Eljön az Igazság Lelke, ő majd kielégíti tudásszomjatokat!”

Ezután marad a tudásszomj, a megígért Lélek pedig majd csak idejében és nagy-nagy tapintattal fog vezetni a tudás útján, az igazság útján.

Tudásszomjunkat oltva keressük, mit tudhat meg véges elménk Istenről. Először is ki kell mondanunk: A Szentháromságról szóló tanítás nem elméleti meggondolások terméke, hanem a történeti, s üdvtörténeti tapasztalatok feldolgozásából fogalmazódott meg.

Ebből a megállapításból kiindulva, a ma egyik legtekintélyesebb professzortól, Henri Boulad jezsuita szerzetestől idézek. „A szív okossága” című könyvéből.

„Nem tudom meddig tartott, míg igent mondtak a Háromságra, erre a titokra, amelyet mindmáig egyetlen ember sem 'értett meg', Önök sem, én sem. A kereszténység azonban elfogadta Mesterének kinyilatkoztatását és elismerte annak lehetőségét.

Három évszázadnál tovább tartott a viaskodás, hogy ezt a misztériumot szavakba foglalják, míg végre 325-ben, a niceai zsinat, és 381-ben a konstantinápolyi egyetemes zsinat, megegyezett a 'Hiszekegyben'.”

Az ember első és természetes ösztöne, ha egy tannal találkozik, hogy meg akarja érteni. Ez itt nem sikerülhet. Ebbe ugyan nem akar belenyugodni az ember, mert büszke az értelmére, és hajlamos a létét is tagadni annak, amit értelemmel fel nem érhet. Ha viszont van alázat az emberben, akkor az önmagát kinyilatkoztató Istenre való tekintettel, elfogadja és vallja ezt a hitigazságot.

Az üdvösség története nem más, mint azon utak és módok története, ahogyan az egy igaz Isten: az Atya, és a Fiú és a Szentlélek kinyilatkoztatja magát az embereknek.

Annak ellenére, hogy Szentháromság szó nem szerepel a Szentírásban, számos szentírási hely beszél az isteni személyek tevékenységéről, és ezek az elbeszélések érzékeltetik velünk jelenlétüket a világ, és az ember életében. Csak sűrítve említek egy-két tényt!

Urunk, Jézus Krisztus az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében küldi apostolait evangéliuma hirdetésére. De ugyanezt teszi az Egyház is. Az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében szolgáltatja ki a keresztséget és a többi szentségeket.

Az Atyáról mi azt a kinyilatkoztatást kaptuk, hogy Ő hívta a létbe a világegyetemet. Képére és hasonlatosságára teremtette az embert. Értelemmel ajándékozott meg minket, amely szenvedélyesen arra törekszik, hogy mindig tovább kutasson az ismeretlenség homályában. Szívet adott nekünk, amely képes a szeretetre. Ránk bízta az egész földet, arra törekszünk, hogy mindent szolgálatunkba állítsunk.

A kinyilatkoztatás mondja: Isten úgy szerette a világot, hogy Egyszülött Fiát adta értünk. Belépett a teremtett világba. Szűz Máriától emberi testet vett fel, és így egy lett közülünk. Örömhírt hirdetett. Az nem volt elegendő, hogy ember lett és tanított minket. Ő el akarta venni a világ bűneit, és ezért meghalt értünk szeretetből, áldozatként a Kereszten.

Az Isten Fiának ezt a szeretetét, amire tanított minket, amit tett értünk, azt mi igazi mélységében soha nem fogjuk megérteni. Még többet mondott volna el nekünk, azonban ezt nem tudtuk volna még elviselni. Ezért ígérte meg nekünk, hogy majd a Szentlélek tovább folytatja tanító tevékenységét, amikor már visszatért a mennybe.

Az Ő igazságát tanítja nekünk az adott kor fejlődési fokának megfelelően. Krisztus kinyilatkoztatásának kincseiből merítve sugallja az embereknek mindig a helyes cselekvést. Oh, bárcsak minden honfitársunk meghallaná a Lélek sugallatát, akkor megújulna hazánk és akkor megáldja majd hívő magyar népünket a Szentháromság, az Atya és a Fiú és a Szentlélek.

Ámen.

2022. június 3., péntek

Pünkösd 2022

 Pünkösd 2022

Bevezetés

Ma, piros Pünkösd ünnepén a Szentlélek Úristen eljövetelének, és az Egyház születésének, öntudatra ébredésének az ünnepén szeretettel köszöntöm a kedves testvéreket. Ekkor formálta a Szentlélek egyetlen nagy családi közösséggé a legkülönfélébb nyelvű és gondolkodású embereket.

Azóta is Ő élteti a krisztushívők világot megújító közösségét az Egyházat, s annak tagjait, hogy képesek legyenek mindenkor e feladatuk teljesítésére.

Mennyire engedjük, hogy bennünket is inspiráljon a Szentlélek? Mennyire veszünk mi részt a világ Szentlélek irányította megújításában? Vizsgáljuk meg lelki-ismeretünket. 

Kirié litánia

Jézus Krisztus! Az Általad el-küldött Igazság Lelke jutassa eszünkbe mindazt, amire tanítottál bennünket! Uram irgalmazz!

Jézus Krisztus! Az Általad el-küldött Vigasztaló maradjon velünk mindörökre! Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus! Az általad el-küldött Szentlélek vezesse Egyházadat mindenkor az Igazság és szeretet útján! Uram irgalmazz! 

Evangélium után

A tűzijáték mindenkor fölkelti figyelmünket. Nézzük a villogó rakétákat. Magasba szállnak, mint a tűzkígyók. Néhány pillanatra megvilágítják az eget és a földet. Azután elhamvad valamennyi, és sötétség lesz újra. Méltán gondolunk arra, hogy minden földi tűz elhamvad előbb vagy utóbb.

Egyetlen tüzet ismerünk, amely sohasem alszik el. Ez a Szent-lélek Úristen pünkösdi tüze.

Az Úr Jézus mennybemenetel után, az utolsó vacsora termében, Jeruzsálemben látjuk a félénk apostolokat a Szűzanyával és a szent asszonyokkal együtt. Bezárkóztak, mert féltek. A tízedik napon - a zsidók pünkösdi nagy ünnepén - azonban csoda történik. Zúgó szél támad, és tüzes nyelvek képében leszállott rájuk a Szentlélek. Vették Jézustól a Szentlelket, és elkezdték azt beteljesíteni.

A félénk apostolok bátrakká lettek tőle és kimentek Jeruzsálem utcáira, hogy a Krisztust hirdessék az embereknek. Tűzzel és élettel teli igék hullottak ajkukról. A sokféle nép mind a maga nyelvén hallja őket szólani. És ezrek tértek Krisztushoz és keresztelkedtek meg az ő nevében.

Csodálattal nézzük ezt a maroknyi pünkösdi csapatot. Milyen kevesen vannak, és mégis ki mernek állni az egész világ elé, hirdetni Azt, aki nemrég halt meg a keresztfán… Vették a Lelket. És késlekedés nélkül, azonnal teljesítik a Jézustól kapott küldetést. Ki mernek állni, mert az Isten Lelke van velük!

Ez az első Pünkösd, az Egyház születésnapja. Ekkor lépett a világ színpadára az Egyház.

Az apostolok elindultak a szél-rózsa minden irányába. Betértek útjuk során a falvakba és városokba, és mindenütt hirdették a Jézusról szóló örömhírt.

Mindenütt megtapasztalták, hogy velük van a Lélek. Hatékonyságot ad szavaiknak, készségessé teszi hallgatóságuk szívét az örömhír befogadására.

Így terjedt Jézus örömhíre, elsősorban a Római Birodalom falvaiban és városaiban. Így jutott el az örömhír: Jézus kereszthalálának és feltámadásának, az emberiség meg-váltásának a híre, az akkori világbirodalom fővárosába, Rómába, majd a Birodalom límeszein túlra, a barbár népekhez is.

Így folytatódott ez tovább nemzedékről nemzedékre, az újonnan felfedezett világrészeken is, egészen napjainkig.

De mintha mégsem, illetve nem mindenütt. Mintha mára már megtorpant volna az örömhír lendületes terjedése, az örömhír lelkes hirdetése, és lelkes befogadása is. A mai lelkes igehirdetők nem lépnek már fel a tereken és utcákon, az aeropáguszon sem. Kiszorítják őket a társadalomból, vissza a templomokba. A lelkes igehirdetők helyét a keresztényellenes médiumok veszik át. Az örömhírt lelkesen hallgatók helyét pedig, egy lebutított, kritikátlan, s igénytelen nép, amellyel azt tehetnek, amit akarnak. Kiolthatják belőlük nemcsak a keresztény hitet, hanem a nemzeti érzést is.

De csak ott, ahol a pénzvilág diktál. Ahol nem, ott nem tudják kioltani, ott ellenkezőleg, még növekszik is. Afrikában és Ázsiában.

A magyar alapítású kalocsai Miasszonyunk női rendnek világszerte már csak 36 tagja van. Illetékes személytől kapott tájékoztatás szerint. Viszont Kínában több mint száz. S valamennyi született kínai. Közülük nem egy tanul Rómában, és míg a magyar nővérek vezették a házat, addig a magyarok zarándokházában laktak. Hasonlót mondott kínai papnövendékekről is, s mikor ott jártan. A kínai paptestvértől is megkérdeztem, hogy növekszik vagy csökken a hívei száma? Azt válaszolta: Enyhén növekszik.

Tudjuk, hogy sohasem volt könnyű a krisztushívők helyzete e világban. Ma is bel- és külföldi ragadozó farkasok mardossák egyházunkat, s nemzetünket. Ébereknek kell tehát lennünk. És tudnunk kell, s tapasztaljuk is, hogy mint mindig, úgy ma is velünk van az erősség Lelke, a Föld felszínét megújító Lélek.

És tennünk kell a Krisztustól kapott feladatunkat. S a Lélek erejével, hirdetnünk az örömhírt a szegényeknek, s a nem hívő testvéreinknek, hogy megújuljon hazánk és a Föld felszíne.

Ámen.