Boldog Romzsa Teodor

Útravaló

Bevezető

Ma a magyar katolikus egyház liturgiája nem kötelező emléknapként emlékezik meg Boldog Romzsa Teodor vértanúpüspökről.

Sokgyermekes család kilencedik gyermekeként született a világra. Gimnáziumi tanulmányait Huszton végezte. Teológiai tanulmányait Rómában. 1936-ban szentelték pappá. Püspökké pedig 1944-ben Ungváron. Mint munkácsi megyés püspök szenvedett vértanúságot Munkácson 1947. november 1-én. Szent II. János Pál pápa avatta szentté, 2011. június 27-én.

Evangélium után

Alig múlt harminchét éves, és a püspökszentelés kegyelme mellé megkapta a vértanúság koszorúját az ukrán-magyar családból származó Boldog Romzsa Tódor. Az önmagát civilizáltnak tartó világ számára minden időben szégyenfolt a vallásüldözés. Bár a keresztények életében már a kezdetektől fogva a mindennapok része, mégis aljas és felfoghatatlan. A gonoszság istentelen erői csupán ideológiai küzdelemről, osztályharcról és adminisztratív vagy operatív intézkedésekről beszélnek. A valóság egy darabját a Rómához hűséges fiatal püspök élte meg, akinek félholtra verve, álkapcsát széttörve, fogait kiverve, a kórházi ágyában adták be a méreginjekciót. A görög katolikus templomokban nagypénteken így imádkoznak: "A gonosz és istentelen emberek / miért tusakodnak a hiúságok felett, / miért ítélik halálra az életnek Urát?"

Imádkozzunk, Romzsa püspök-vértanú közbenjárását kérve, a napjainkban, a Föld különböző pontjain naponként üldözött és vértanúságot szenvedő testvéreinkért.

Ámen

Jeruzsálem

Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a tyúk szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! –Hallottuk az imént.

T. Vannak a szenvedésnek jaj-szavai! Vannak a keserűségnek jaj- szavai! És vannak a szeretetnek jaj-szavai. Most nem a szenvedés jaj-szavait hallottuk, most a szeretet jaj-szavai hangoztak el a felolvasott evangéliumi szakaszban.

Sokan úgy magyarázzák ezt a szakaszt, hogy Jézusnak panasza van Jeruzsálemre, tehát, feddi, elítéli, és ostorozza a várost. Sokkal inkább a féltő szeretet hangját kell, hogy kihalljuk e szavakból, olyan hangot, mint amilyen a távolra sodródott gyermek megmentéséért sóhajtó apának a hangja.

Nekünk olyan képünk van Jézusról, aki nem kiáltozik indulattal, és főleg nem fenyegetőzik azzal az erővel, amelynek birtokában van! Szavaiban benne van a féltés, a sajnálat, az értetlenség, a szomorúság.

Jézus sírt a város felett. A sírás mindenképpen a megrendültség, az átélés jele: Nem közömbös számára az, ami történik, és ami történni fog.

A panasz abból fakad, hogy Isten, a közelségét mindig éreztetni akarta a próféták és a küldöttei által, de ezt a látogatást, Izráel elutasította.

Hányszor? - csendül fel Jézus panasza. S ez a panasz nagyon is érthető. Egy apa korholhatja így fiát. Hányszor megmondtam..., hányszor kértelek..., hányszor figyelmeztettelek.... Ebben a hányszor-ban ott van, hogy a többszöri próbálkozás, a többszöri kísérlet, többször nekifutás ellenére, próbálja Isten megnyerni az embert.

És lássuk meg, hogy mitől akarta megvédeni az Úr Jeruzsálemet? Mitől akarja egy tyúkanyó megvédeni a szárnyaival a kiscsibéit? Ha jön a pusztítás, ha jön a vihar, ha jön a ragadozó, a halált hozó, a tyúkanyó testével védi, önmagával védi az övéit.

Mitől akar Jézus megvédeni Bennünket? Jön pusztítás, jön vihar, jön ragadozó, az ellenségetek, mint ordító oroszlán körüljár, hogy kit nyeljen el. Jézus keresztjében éppen ezt fedezhetjük fel: kiterjesztette az oltalom a szárnyait, hogy nekünk ne essen bajunk.

Csodálatos a kép, amit Jézus használ: Az összegyűjtő, védelmet adó szeretet képe. - ahogy a tyúkanyó akarja a szárnyai alá rejteni a kiscsibéit!- úgy akar ő is az övéinek biztonságot adni. Jézus védelme nem egy távriasztóval működik, hogy amikor jön a baj, akkor a vészcsengő megszólal a rendőrségen, és a szolgálatban lévők kijönnek. Itt éppen fordítva van: A veszélyre éppen a tyúkanyó hangja figyelmezteti az el elkószáló kiscsibéket, és akkor azok futnak a védő szárny alá.

Jeruzsálem ezt a hangot nem hallotta meg!

És mi?

Október 29.

Évközi idő, 30. hét Szerda

2014. október 29.

Lk 13, 22-30 Törekedjetek bemenni a szűk kapun.

Sokan vannak, vagy kevesen az üdvözültek? Jézus biztat, hogy nincs létszámstop. Helyhiány miatt nem fognak elutasítani senkit az Isten országából. De minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk azért, hogy eljussunk az üdvösségre.

„Törekedjetek bemenni a szűk kapun!” – szól Jézus figyelmeztetése. Egyértelmű, hogy nem a kapu mérete határozza meg, hogy szűknek számít-e amelyen bemehetünk, vagy szélesnek, amelyet kerülnünk kell. Keresnünk kell a kaput, amely az örök életre és az üdvösségre vezet. Hol találjuk meg ezt a szűk kaput? Ott, ahol az emberi utak véget érnek, és elkezdődik az Isten útja. A szűk kapun akkor tudunk keresztülmenni, ha nem magunkkal törődünk, hanem Istenre irányul figyelmünk.

Ámen

F. F. 

Letöltés

Szent Simon és Júdás

Szent Simon és Júdás apostolok
2014. október 28.

Bevezető
Ma Szent Simon Tádé és Szent Jakab apostolokat ünnepli a liturgia. Simonról és Júdás Tádéról keveset tudunk. Azt azonban biztos állíthatjuk, hogy vérük ontásáig teljesítették küldetésüket, hirdették Jézust, a feltámadottat. A tanúságtételben követjük e mi őket? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Evangélium után
Szent Simonról keveset tudunk. Szent Lukács evangéliuma és az Apostolok Cselekedetei zélóta, azaz buzgó vagy rajongó jelzővel illeti. Ez a mellékneve arra utalhat, hogy meghívása előtt az ismert zsidó politikai csoportosuláshoz – a zélótákhoz – tartozott, akik erőszakos megmozdulásoktól sem riadtak vissza a Rómától való függetlenségük visszaszerzésében. A legenda szerint Perzsiában szenvedett vértanúságot.
Szent Júdás Tádé a tizenkét tanítvány egyike, Jézus rokona, unokatestvére. Az áruló Júdástól való megkülönböztetésül nevezi az evangélium Tádénak. Az evangélium szerint Mária, így Jézus közeli rokona. Ismert két unokája. Ő a Júdás levél szerzője.
Ennyit róluk.
És valami fontosat Jézusról is.
Ezekben a napokban történt, amikor kiválasztotta apostolait, hogy kiment
a hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Amikor megvirradt, odahívta magához tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, s apostoloknak nevezte őket. – Hallottuk az evangéliumban.
Urunk Jézus minden komoly döntését megelőzte az imádság. Arra tanít, hogy csak akkor dönthetünk helyesen, ha bennünk a Szentlélek működik. Időre van szükségünk, amíg átjár minket, hogy a folytonosan a világhoz igazodó énünk ismét bekapcsolódjon az eredeti „áramkörbe”, vagyis Isten szentháromságos élete működjék bennünk.
Azzal a gondolattal is „eljátszhatunk”, hogy vajon a kiválasztás miatt imádkozott, vagy éppen az imádság közben értette meg, hogy ki kell őket választania. Ha igazán jó gondolatokat szeretnénk kapni, forduljunk Ahhoz, Akitől elleshetjük, miként kell életünk, s az Élet dolgairól vélekednünk.

Ámen

F. F. 

Letöltés

Évközi 30. vasárnap

30. évközi vasárnap A

Bevezetés

A mai evangéliumi szakaszban Jézus kimondja, hogy a szeretet főparancsán nyugszik minden törvény. A szeretet főparancsában ugyanis szorosan össze van kötve az isten- és emberszeretet. A kettő egymástól elválaszthatatlan. Ősi igazságként hangsúlyozzák a lelki írók, hogy ha úgy érzed, hogy nem megfelelő benned az emberszeretet, akkor szeresd jobban az Istent, s az embereket is jobban fogod szeretni, s fordítva; ha nem elég erős benned az istenszeretet, szeresd jobban az embereket, s az Istent is jobban fogod szeretni.

Életünkben hogy érvényesül a főparancs? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Urunk! Te vagy maga a Szeretet. Bocsásd meg, hogy mi mégsem szeretünk Téged teljes szívünkkel. Uram irgalmazz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy nem úgy szeretjük felebarátjainkat, amint azt nékünk parancsoltad. Krisztus kegyelmezz!

Urunk! Add, hogy önszeretetünk valóban mércéje legyen felebaráti szeretetünknek. Uram irgalmazz!

Evangélium után

„Mester, melyik a főparancs a törvényben?”

Ma nem főparancsról beszélnek a mai írástudók, hanem a legfontosabb törvényről. „Melyik a legfontosabb törvény?” És erre a válaszuk: a demokrácia.

A hívek jól tudják, hogy mit jelent a magyar nyelvben is meghonosodott demokrácia. Azt, hogy a legfontosabb társadalmak, közösségek életében az, hogy a társadalmat érintő legfőbb kérdéseket közös döntés alapján szabályozzuk.

De az unos untalan hangoztatása miatt a fogalom kiüresedik, és ellenkező tartalommal telítődik meg.

Ezt exportálva terjesztik ki hatalmukat, egyes államok más társadalmi berendezkedésű népek fölé, és hoznak létre a társadalmakban gyűlölködést, békétlenséget, és sok helyen még kisebb vagy nagyobb káoszt is.

Vajon ezek után van-e még értelme beszélni arról, amiről az evangélium beszél, a fő parancsolatról? Van! Sőt egyre sürgetőbb kötelesség!

Jézus ugyanis nem kicserélhető, politikai kurzusok által változtatható jelszavakat adott a hallgatóságának, hanem a két fontos, sőt a legfontosabb törvényt mondta ki az őt kérdezőknek.

A mai evangéliumi szakaszban a törvénytudó azért tesz fel az ószövetségi törvény törvényekkel kapcsolatos kérdést Jézusnak, hogy „próbára tegye”, azaz tőrbecsalja.

Tudjuk, hogy a rabbik 248 parancsot és 365 tilalmat ismertek. Felvetődik a kérdés: Vajon ezek mind egyenértékűek-e? Vagy van köztük egy, amelyik mindegyiknél fontosabb?

Jézus válasza teljesen világos.

Azelőtt is világos volt, de mostantól fogva örök időkre belevésődik az emberi tudatba. Ez a parancs nemcsak a legfontosabb, hanem magában foglalja az összes többi parancsot. Szeretet nélkül egyetlen parancsot sem tudunk igazán teljesíteni. A szeretet parancsa azonban magában foglalja az Isten iránti és a felebaráti szeretetet. Mindkettő az Ószövetségben fogalmazódott meg, ám időben távol, függetlenül egymástól. Jézus szavai és tettei egységbe foglalták azokat.

Sokakban merül fel a kérdés: lehet-e vezényszóra szeretni? Vajon nem fölösleges-e parancsba adni az embereknek, hogy szeressenek? Vajon melyik emberszív ne vágyakozna arra, hogy kiteljesedjék a szeretet tavaszában? Egyébként is a szeretet nem lehet parancs, nem lehet erőltetni.

Nos, ezek a vélemények a szeretet téves értelmezéséből származnak. Sokan, amikor szeretetről beszélnek vagy hallanak, elsősorban ösztönös vonzalmakra, érzelmekre gondolnak. Ám a szeretet nem csupán érzelem! Ha az lenne, akkor igen kevés embert tudnánk szeretni. Az emberi érzelmek világa hasonlít egy feneketlen tóhoz, amely ezer titkot zár magában. Vajon ki ismeri közülünk teljesen saját szívének ezer titokkal teli világát?

Mert nem ismerjük ez a magyarázata annak, hogy szívünk, érzelmeink fölött nem tudunk tökéletesen uralkodni. Csak igen óvatosan és fokozatosan lehet megváltoztatnunk érzelmeink irányát. Egyedül Isten ismeri szívünket, Isten ismeri egyes egyedül – mondja az Írás – a szíveket és veséket, és mert jól ismeri, hát azért parancsolja, hogy feléje fordítsuk életünket.

De feléje fordítjuk-e életünket? Törődünk-e Istennel való kapcsolatunkkal? – Reggel, felkeléskor minden eszünkbe jut. Csak az nem, hogy keresztet kellene vetni, és Istennek ajánlani napi gondjainkat. – Egész nap rengeteg aggodalom és gond gyötör, de Istentől elfelejtünk segítséget kérni. – Esténként elkészítjük magunkban a napi mérleget, csak Istennek felejtünk el a kapott jókért hálát mondani neki.

Úgy tűnik, hogy a ma emberének az életéből fokozatosan tűnik el az Isten, s szívéből kihal az Istenben való hit, kihal az Isten szeretete.

Nem csoda, ha egyre jobban kihal a felebarát szeretete is szívünkből. S helyét az egymás iránti közömbösség, a mérhetetlen gyűlölködés foglalja el a szívekben.

Valamikor az uralkodó ideológiának alapelve és gyakorlata volt a permanens forradalom fenntartása, a folyamatos gyűlöletkeltés. Amit utódaik ma is folytatnak, sorvadó hatalmuk megtartása miatt.

A gyűlöletkeltéssel szembeni harcot nem szabad feladnunk.„Erőnk szerint küzdenünk kell mindig a legnemesebbekért!” De nem az ő módszereikkel, hanem a jézusi parancs, – szeresd felebarátodat, mint önmagadat, – szellemével, és gyakorlatával.

Volt idő, mikor odamutattak a keresztényekre, s azt mondták: Nézzétek, hogyan szeretik egymást! Ezen keresztények hitének volt toborzó ereje. Van-e a mi hitünknek toborzó ereje? Tegyünk meg mindent, hogy legyen!

Ámen

F. F. 

Letöltés

Október 24.

2014. 10. 24.

Míg úton vagy, békülj ki ellenfeleddel!

A példabeszédbeli embernek mondott jézusi szavak, békülj ki hamar ellenfeleddel, amíg az úton vagy, most nekünk szólnak. Olyan jó az Isten hozzánk. Nem? Ma még járhatunk az életünk útján. Nem ért véget az életünk. Tart a lehetőség ideje, és Isten ad lehetőséget arra, hogy ami rendezetlen, azt elrendezzük. Mit mond a példázatban Jézus? Azt mondja, hogy békülj meg, akivel meg kell békülnöd, amíg az úton vagy.

Az Úristentől kapott ajándék, hogy bocsánatot kérhetünk attól, akit megbántottunk. Bár Isten ajándéka, mégsem kellemes feladat. A legnehezebb mindenki számára az, hogy valaki előtt, aki esetleg fiatalabb, értelmesebb, intelligensebb talán, mint mi, vagy valamiben különb, mint mi. Vagy talán csak más, de ahhoz odamenni, és kimondani azt a két szót: bocsáss meg, amit múltkor mondtam vagy tettem, azzal megaláztalak, és megsértettelek. Rosszat gondoltam, és ezért rosszat mondtam rólad.

Amíg az úton vagyunk, sok mindent megtehetünk. Sok jót is, Istennek tetszőt, és sok rosszat is. Mulaszthatunk és építhetünk, bátoríthatunk és vigasztalhatunk, bocsánatot kérhetünk és bocsánatot adhatunk, csak egy valamiről nem szabad elfeledkeznie senkinek, amikor az életutunk véget ér, akkor a bíró elé kerülünk, és a bíró előtt számot kell adnunk minden cselekedetünkről.

Isten ad tehát lehetőséget arra, hogy amíg az úton vagyunk, béküljünk meg azzal, akivel békességet kell kötnünk. Ad tehát lehetőséget, és ad tehát alkalmat is bőven. Lehetőséget a változtatásra, a megfordulásra, az irányváltásra, a kezdeményezésre. Újra mondom, helyrehozni azt, ami még helyrehozható, és rendezni azt, ami rendezhető.

Ha mi meghalunk, vagy az, akivel rendezni kellet volna dolgainkat, ez a lehetőség és alkalom egyszer és mindenkorra lezárul.

Míg le nem zárul a lehetőség, béküljünk ki egymással. Ámen

F. F. 

Letöltés

Szent II. János Pál pápa

Szent II. János Pál Pápa
Október 22.

A világegyház ma ünnepli egy egész világ által megcsodált, Ferenc pápa által ez év áprilisában (27) szentté avatatott Szent II. János Pál pápát. Töménytelen sok jót adott életpéldájával, szavaival és tetteivel e világnak, mindenkinek, hívőnek és nem hívőnek, nekünk is, itt jelenlevőknek is. Emlékezzünk azokra, és kamatoztassuk azokat, magunk és embertestvéreink javára. Hogy ezt méltóképpen, tiszta szívvel tehessük, bánjuk meg vétkeinket.

Evangélium után

Az imént hallott evangéliumi szakaszban az apostolok azt kérdezik az Úr Jézustól: „Urunk, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?” Természetesen, hogy mindenkinek, így nekik is. Mindenkinek, aki hallja, vagy olvassa szavait. Vagyis most nekünk mondotta, nekünk, akik itt vagyunk e templomban. És mit mondott nekünk. Mindenkinek mást és mást, mert mindenki mást és mást hall ki az elhangzott szavakból.

A mai példabeszéd tehát nekünk szól. A mi életállapotunkat írja le és a mi szívünkhöz szól. Ennek fényében úgy értelmezhetjük a példázatot, hogy Jézusunk küldetést ad nekünk, feladatot bíz ránk, amit mi hűséges szolgálatunkkal teljesítünk. Küldetésünkben és szolgálatunkban maga Jézus a példakép, aki a mennyei Atya akaratát teljesítette egész földi életében. Feladatát, küldetését elvégezve azt kérte tanítványaitól, hogy folytassák az általa megkezdett munkát, Isten országa megvalósulását a világban.

Ezt tette a ma ünnepelt Szent II. János Pál pápa is. Ezért állította őt az Egyház minden kor hívője elé, elénk is.

Ismerjük a lengyel pápától búcsúzó római nép, s a zarándokok híressé vált spontán felkiáltását: „Subito Santo” vagyis „Azonnal Szent”.

Szent II. János Pált huszonhét éves péteri szolgálata alatt egy nemzedék csak „a Szentatya”-ként emlegette. A háború alatt titokban végezte el a szemináriumot, miközben munkásként dolgozott. Lelkiségét a karmelita misztika és a Boldogságos Szűz iránti mély szeretet alapozta meg. A fiatal teológus a zsinat fontos konstitúcióinak a kidolgozásában is részt vett. Imádsága, felkészültsége és mély emberismerete nagyban hozzájárult, hogy a vörös diktatúra Európában a történelmi múlt emlékévé vált. Szolgálatát és minden megjelenését a derűs remény hatotta át. Ahogy egyénisége, úgy felhívása is kitörölhetetlen nyomot hagyott a xx. század végén élőkben: „Ne féljetek átlépni a remény küszöbét!” Ne féljetek! A halál civilizációja helyett, építsétek a szeretet civilizációját. Ennek építéséhez kérjük most már onnét fentről az ő égi segítségét.

Ámen 

F. F. 

Letöltés

Évközi 29. vasárnap

Évközi 29. vasárnap 2014.

Bevezetés

A mai evangéliumi szakaszban hallani fogjuk a farizeusok elhíresült kérdésére – szabad-e adót fizetni a császárnak – adott jézusi választ. Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené! Hogyan értelmezzük mi, a mi vonatkozásunkban ezt a választ? Megadjuk-e mi az Istennek, ami az Istené? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Urunk, Jézus! Bocsásd meg, hogy sokszor vonakodtunk teljesíteni népünk szent javát szolgáló állampolgári kötelességünket. Uram irgalmazz!

Urunk, Jézus! Bocsásd meg, hogy gyakran megfeledkeztünk megadni Istennek, ami az Istené. Krisztus kegyelmezz!

Urunk, Jézus! Add, hogy hazánk törvényei mindig olyanok legyenek, amelyek lehetővé teszik az „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené” jézusi parancs teljesítését. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Adót fizetni senki sem szeret. De a római hatalom alatt élő zsidók még Isten ellen való véteknek is érezték, ha – kénytelen-kelletlen – eleget tesznek a császár törvényének. Hiszen ezzel uruknak ismerik el azt, aki hódítóként tolakodott közéjük. Megszegik vele a törvényt: „Féld a te Uradat, Istenedet, és csak neki szolgálj!” Épp ezért a farizeusok kérdése nem így hangzik: „kell-e adót fizetnünk a császárnak?”, hanem így: „szabad-e...”

A helyzetet még bonyolultabbá teszi, hogy a kérdezők igazában nem tanulni akarnak Jézustól (akit persze hízelgő szavakkal szólítanak meg). Azért tudakolják az álláspontját, hogy bármit mond, ellene fordítsák. Ha azt mondja: „nem szabad”, följelentik, mint lázítót. Ha azt mondja: „szabad”, elhíresztelik róla, hogy gyáva megalkuvó, s hazaáruló.

Jézus válasza kétszeresen meglepő. Egyrészt, mert kikerüli vele a kelepcét, amelyet állítottak neki. Másrészt, mert nemcsak a farizeusoknak felel, hanem nekünk is, akik kétezer év múlva Mesterünknek valljuk. Úgy felel, hogy egy gondolkodásmódra tanít meg: „Kié ez a kép és a felirat?”

Jézus eljárása csodálatra méltó. Előbb egy dénárt kért, és megkérdezte, hogy „kinek a képe és felirata ez?”, azt válaszolták, hogy „a császáré”. És ekkor adta Jézus ezt a feleletet, amit már ismerünk. A dénárt a császár verette. Az adó, amiről szó van az evangéliumban az nem valami után járó adó, nem ÁFA, hanem „fejadó”. Ezt a császár azokra a népekre rótta ki, akiket katonai erejével leigázott. Akik ezt a dénárt használták és fizették a fejadót, azok elismerték Róma önkényuralmát.

Jézusnál minden bizonnyal nem volt ilyen pénz, ezért kért egyet, hogy felmutassa azt. Válaszában, nemcsak kitért a neki felállított csapda elől, hanem mert rámutatott a farizeusok képmutatására. Ők elméletileg azt képviselik, hogy nem kell adót fizetni a császárnak, de a valóságban ott van a pénz a zsebükben. Ezzel gyakorlatilag elismerik Róma uralmát saját maguk és nemzetük fölött. Csak hirdetik a Rómától való nemzeti önállóságot, de a gyakorlatban ennek épp az ellenkezőjét tették, az idegen hatalmat szolgálták.

Jézus válaszában a súlypont a mondat második felén van: „adjátok vissza Istennek, ami az Istené”. Mintha ezt mondaná: ne toljátok önmagatokat és a saját magyarázataitokat az Isten és az emberek közé, mert ezzel elraboljátok tőle dicsőségét és népét!

Sajnos az akkori Izrael vezetői, és ösztönzésükre a nép nagy része a császárt választotta Isten helyett, mert azt kiáltották később a helytartónak: „Nincs királyunk, csak császárunk.”

Ma is tapasztalható hasonló gyökerű kettőség a társadalmak életében. A bibliai esemény mai változata: Globalizálódás és nemzeti érzés, illetve ateizálódás és a hit.

Az államok, nemzeti államok létrejötte az emberi történelem jelentős állomása, de nem végállomása. Napjainkban a nemzetállamok összeolvasztása, összeolvadása, globalizáció van kialakulóban.

Istennek teremtő művészetének gazdagságából következik, hogy a teremtés arculatát a sokszínűség jellemzi. Amióta e világ létezik nem volt, nincs és nem is lesz soha két egyforma fűszál, egyforma ember, két egyforma nép, két egyforma nemzet. – Mily sokféle nép, mily sokféle kultúra, mily sokféle nyelv! – Miért akarják a népeket uniformizálni, s a kultúrájukat megsemmisíteni, s rájuk erőltetni egy a nép lelkétől idegen kultúrát? – Miért akarják kiirtani mindazt, ami nemzeti?

Kosztolányi Dezső írja: „A természet csak egyetlen édesanyát adott nekünk, s csak egyetlen édes anyanyelvet.” – Testvéreim! Szeretni mindkettőt, szent kötelességünk!

Napokban hallott bölcs mondás szerint: Nemzetek nélkül nincs nemzetállamok uniója.

A másik kettőség. Ateizálódás (globalizáció) és vallás (hit). Furcsa kérdés és válasz helyett egész sor más kérdést állíthatunk melléje. Például azt, hogy mivel tartozunk szüleinknek, elsősorban édesanyánknak, akinek testében életfakasztó menedékre találtunk? Mivel tartozunk hitvestársunknak, aki életre szólóan nekünk ajándékozta életét? Mivel tartozunk barátunknak, aki életünk minden válságos helyzetében mellettünk áll? Mivel tartozunk az orvosnak, aki megmentette életünket? Nem folytatom tovább a felsorolást, mert nyilvánvaló: adósai vagyunk számos embernek és végső soron Istenünknek.

A gondolkodó ember felismerheti, hogy ajándékba kapott léte, élete a nagy ajándékozó Isten adománya. Ezért elszakíthatatlan a Hozzá fűző, vallásnak nevezett kötelék. A vallás nem szabályoknak, törvényeknek tömkelege, és ezeknek a betartása, hanem egy igen mély, személyes, elszakíthatatlan gyermeki kapcsolat, teremtő, s létben fenn-tartó, gondviselő mennyei Atyánkkal, minden jó ajándékozójával.

Ha valaki gőgös vakságában elmetszi az Istenhez fűző hit és szeretet kötelékét, hasonlít az ágról leszakadó levélhez, amelynek sorsa megpecséte- lődött. Vagy a Chesterton említette pókhoz, aki, amikor gyönyörködik gyönyörű alkotásában, észrevesz egy vastag erős szálat, amelyen leereszkedett és fához köti alkotását, hirtelen elmetszi, s abban a pillanatban elpusztul gyönyörű alkotása. – Hogy nekünk és nemzetünknek ne legyen ilyen a sorsunk, „adjuk meg Istennek, ami az Istené!” Ámen

F. F. 

Letöltés

Antióchiai Szent Ignác

Antióchiai Szent Ignác püspök és vértanú

2014. október 17.

Bevezetés

Szent Ignác püspökről és vértanúról emlékezik meg a mai nap a liturgia. Ignác második utódaként vezette az Antióchiai egyházat. A vadállatokkal való küzdelemre ítélve, Rómába vitték, ahol Traianus császár alatt 107-ben nyerte el a vértanúság dicsőséges koszorúját. Útközben hét levelet írt a különböző egyházakhoz. Gyönyörű sorokat ír Krisztusról, az Egyházról és a keresztény élet szépségeiről, és buzdítja őket a hitben való állhatatosságra. Bárcsak mi is buzdulnák életpéldáján hitünkben való állhatatosságban.

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Evangélium után

Antióchiai Szent Ignác, rómaiaknak írt leveléből idézek. „Szíriától egészen Rómáig vadakkal van küzdelmem, szárazon és vízen. Éjjel-nappal tíz leopárd rabságában vagyok; ezek az engem őrző szakasz katonái. Ha jót teszek velük, annál gonoszabbak. ... Jöjjön rám bármi: tűz, kereszt, bestiák hada, szétdarabolás, szétmarcangolás, csontjaim megtörése, tagjaim levágása, az egész test összezúzása, az ördög minden vad kínzása: csak eljussak Jézus Krisztushoz!”

Egy másik részletet is ugyanezen levélből.

Minden egyháznak írok, és mindnyájatoknak meghagyom, hogy szívesen meghalok Istenért, ha ti meg nem akadályozzátok. Kérlek benneteket, hogyne gyakoroljatok velem alkalmatlan jótéteményt. Engedjétek, hadd legyek vadállatok prédája, mert ez által juthatok Istenhez. Isten búzája vagyok én, és kell, hogy megőröljenek a vadállatok fogai, és így Krisztus tiszta kenyerének bizonyuljak.

A búzaszem, ha földbe esik, elhal, és bő termést hoz. Hallottuk a mai evangéliumi szakaszban. Szent Ignác elhalt, és bő termést hozott.

Olyan bő termést, virágzó egyházat, Közel-, Közép-Keleten egészen Indiáig, amelyet állandóan üldözték, híveit gyilkolták mind a mai napig, de még ma is él, ott vannak szórvány kereszténységként, és evangéliumi kovászként és sóként.

Imádkozzunk értük.

F. F. 

Letöltés

Avilai Szent Teréz

Avilai Szent Teréz szűz és vértanú
2014. október 15.

Bevezetés
Ma, Avilai Szent Terézről emlékezik meg a liturgia. Tizenkét éves koráig világias életmódtól körülvéve, savanyú középszerűségben töltötte szerzetesi napjait. Majd rádöbbent, hogy Isten nem kellemes kolostori csevegésre hívta meg, hanem rendjének megreformálására. Több mint húsz közösségnél sikerült elérni a szigorúbb eredeti karmelita lelkiséghez való visszatérést. Irodalmi, s misztikus művei a spanyol irodalom remekei. VI. Pál pápa, 1970-ben egyháztanítóvá nyilvánította.
Kövessük példáját, s lelki életünkben, ne a kényelmesebb, hanem az Istennek tetsző életre törekedjünk. Hogy lelkünk Istennek tetsző legyen, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Evangélium után
A mai evangéliumban az írástudók és a farizeusok kemény bírálatát hallottuk az Úrjézus ajkáról. Meglepő, hogy a szelíd és mindenki iránt szeretetteljes Jézus a farizeusok ellen ilyen kemény kirohanást intéz. Ennek minden bizonnyal nyomós okai lehettek.
A farizeusok csoportja már Krisztus előtt kétszáz évvel kialakult. A mózesi törvények iránti buzgóságukban odáig mentek, hogy saját elképzeléseik szerint még számtalan más előírást, tilalmat fűztek a törvényekhez, s ezzel úgy felszaporították a parancsok számát, hogy lehetetlenség volt azt megtartani. A sok törvény között elveszett a törvény szelleme: az Isten és a felebarát szeretete.
Sok Istennek tetsző dolgot megtettek, de sokat meg nem, még pedig lényeges dolgot. Ezért mond rájuk jajt. Jaj, nektek farizeusok! Elhanyagoljátok az igazságot és az istenszeretet. Mi nem hanyagoljuk e el? Mi mindig igazságosan cselekszünk? Minden embertestvérrel? Vagy csak akiket szeretünk? Akiket pedig nem, azokkal meg igazságtalanul is? Hogyan mutatjuk meg mi napközben az Isten iránti szeretetünket? Gondolunk e Rá fohászimáinkkal?
És az írástudóknak mondott: Jaj, nektek írástudók! Elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, ti magatok azonban egy újjal sem segítetek azokat a terheket hordozni, milyen visszhangot váltanak ki bennünk? Szeretteinkre, munkatársainkra nem rakunk-e elviselhetetlen terheket? És a terheket viselő családtagoknak, munkatársaknak, embertestvéreknek segítünk e a terhet viselni?

T. Van min elgondolkodnunk, van min javítani. Ámen

F. F. 

Letöltés

Október 13.

2014. október 13.

Hétfő (Lukács Evangéliuma 11,29-32)

Jézus gonosznak nevezte azt a nemzedéket, amelyben élt és tanított. Megtérésük elérése érdekében Jónás próféta megtérést sürgető tettére emlékeztet. Annak idején Jónás próféta türelmetlenül várta a gonosz város, Ninive lakóinak a pusztulását. Isten azonban megkönyörült Ninive lakóin. Jónás története, Isten megtérést sürgető üzenete. A Niniveiek hajlottak a pusztulással fenyegető üzenetre. Megtértek. Jézus, népének körében viszont ennek az ellenkezőjét tapasztalta meg. Izrael népe és annak vezetői egy politikai Messiásra vártak, aki majd megszabadítja népét a római fennhatóság alól.

Jézus a benne való hit felébresztése, s megerősítése érdekében hivatkozik Sába királynő történetére is. Sába királynője hosszú utat tett meg, hogy meglátogassa Izrael bölcs királyát, Salamont. A királynőt elbűvölte a választott nép gazdagsága és Salamon király bölcsessége. Salamon nem saját magának tulajdoníthatta bölcsességét. Tudatában volt annak, hogy Izrael Istene ajándékozta meg őt ezzel. Hiszen nem gazdagságot kért az Úrtól, hanem bölcsességet. És meg is kapta. Salamon, Isten bölcsességének jele az egész világ számára. Isten Salamon által akarta megmutatni a világnak, hogy rajta kívül nincs más Isten és ezzel megerősíteni e világban, az egyistenhitet.

Jézus a választott nép két híres személyiségére hivatkozott, amikor megdorgálta a népet. Izrael népe hitt ennek a két személynek a jelszerűségében. Jézus viszont Isten egyetlen valóságos képe. Az ószövetségi képek, és személyek csak előkészítő szerepet játszottak Isten üdvtörténetében. Jézus által Isten valóságosan megjelent az emberiség színpadán, már nemcsak jelként, hanem valóságos személyként. Az üdvtörténet jelképeinél, ő mondotta, hogy nagyobb ő, és jelen van közöttünk. Az ebben való hitet erősítse bennünk az Úr!

Ámen

F. F. 

Letöltés

Évközi 28. vasárnap

28. Évközi vasárnap A. 

Bevezetés

A Szentírás, – így a mai 28. évközi vasárnap evangéliumi szakaszában is – gyakran hasonlítja Isten országát lakomához. A szentmise is egy Isten által rendezett lakoma. Mi, akik jelen vagyunk e szentmisén, elfogadtuk a lakomára való meghívást. De mielőtt elkezdődne az eucharisztikus lakoma, kérdezzük meg önmagunktól: menyegzős köntösbe öltözött e lelkünk? Nem kell-e valamit alakítani a köntösön? Ha igen, tegyük meg!

Kirie litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy sok olyan vasárnap volt, amikor nem fogadtuk el az eucharisztikus lakomádra szóló meghívásodat. Uram irgalmazz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy az eucharisztikus lakomán való részvételünkkor sokszor hiányzik belőlünk a lakoma öröme. Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy elmulasztjuk hívni ismételten a lakomádra a távolmaradókat. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Az Úr Jézus a mai vasárnap evangéliumi szakaszában, az Isten országáról tanítja hallgatóit. Mert nemcsak a tanítványok, hanem minden kor hívője kíváncsi arra, hogy mi is az, illetve milyen az? Jézus az imént hallott példabeszéddel válaszolt tanítványainak, és válaszol nekünk is.

„A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának.” Milyen egy lakodalom? A vidéki hagyományos lakomán részt vett városi, de főleg a vidéki emberek egyformán jól tudják, hogy milyen. Finom éte- lek, italok, töltött káposzta, sokféle kalács, sütemény, esküvői torta, jókedv, zene, tánc. Együtt van az egész család a Kiterjedt rokonsággal és barátokkal. Baráti, jóhangulatú beszélgetések történnek, s vidám éneklések. Ilyenkor a vendégek osztoznak az ünnepeltek örömében. Akit meghívnak, kitüntetésnek érzi, „hivatalos vagyok”- szoktak vele dicsekedni. S ha mégse megy el valaki, úgy érzi, hogy kimarad valami jóból.

Jézus korában is hasonló volt a menyegző, talán azzal a különbséggel, hogy hét napon át tartott a dínom dánom. A menyegző, a lakoma a legnagyobb esemény volt, és ma is az, nemcsak a fiatal pár, hanem a jelenlévők számára is. Ezért érthető volt, hogy Jézus ezt a hasonlatot használta a mennyek ország képének magyarázásához.

De ki a példabeszédben szereplő király? – Maga a mennyei Atya.

A lakomára való meghívásban az Úr Jézus, az Úristennek bennünket örök életre, az örök lakomára való szeretetét szemlélteti. – Különös, hogy a király hiába küldi szolgáit a meghívottakhoz, azok nem törődnek a meghívással. Elmennek, ki a földjére, ki meg az üzlete után. Mások meg megfogják szolgáit, megverik, sőt meg is ölik.

Kik ezek a hivatalosak? A szöveg első értelmezésében a Jézus korabeli választott nép vezetőire, hivatalosaira utal, akik a Jézus által hirdetett Isten országába való meghívást visszautasították. Isten küldötteinek bántalmazása, megölése vonatkozhat a Jézus előtt élt, s választott népet Istenhez való visszatérésre buzdító prófétákra, de magára Jézus Krisztusra is.

A földi lakodalmas ház, az egyház mégis megtelik. Isten ugyanis minden embert meghív a menyegzőre, nemcsak a zsidókat, hanem a pogányokat, a régebbi korokét csakúgy, mint az újabbakét, s napjaink pogányait is. Sőt jókat és rosszakat is egyaránt.

Az evangéliumi elbeszélés tulajdonképpen eddig egy kerek egész. Azonban nem üdvtörténetet  tanít csupán, hanem mindig tartalmaz hallgatóinak szóló üzenetet is.

Ma ugyanis a keresztények a hivatalosak a menyegzőre, a mennyei lakoma előképére, a szentmisére. De elfogadják-e a mai hivatalosak a lakomára szóló meghívásukat?

Ma nyíltan is hangoztatjuk, hogy mi magyarok nemzeti és keresztény nép vagyunk. Regnum Marianum, Mária országa. De a speciálisan magyar Mária ünnepen, Magyarok Nagyasszony ünnepén, szerdán, nem sokan voltunk templomban. Hála azért a jó Istennek, szép számmal vannak azok a jó hívek, akik vasárnaponként itt vannak a templomban, akik nem hangoztatják, hanem életükkel bizonyítják, hogy valóban azok.

És azok, akik az iméntiket hangoztatják, miért nincsenek itt a templomban? Mi alapon mondják, magukat Mária országa gyermekeinek? Ismerik ők még a keresztény értékeket? Vagy csak már a külföldről importált, s nemzetünktől idegen, üzletvilág, vagy a maguk kreálta ősmagyar vallás eszméit vallják?

Nem erőltetett-e ilyen összefüggéseket keresni a mai valóság és a példabeszéd között? Nem! Mert a jézusi meghívásra adott múltbani és mai válaszok tartalmilag azonosak.

A parabola lényegi mondanivalója az, hogy Isten minden embert meghív országába, de nem mindenki fogadja el a meghívást. - Akik határozottan visszautasították a meghívást azok az anyagi javakat, az üzleti világot fontosabbnak tartották, mint a lakodalmon való részvételt.

Ma sincs másként! Ma is sokan tartják összehasonlíthatatlanul fontosabbnak az anyagiakat, mint a lelkieket.

Amikor még vezető lelkipásztor voltam, kereszteléskor, vagy esketéskor meg szoktam kérdezni, miért nem gyakorolják a hitüket? Azt szokták válaszolni, hogy „nincs rá időm”. Pedig az igaz válasz az lenne, mert „nem tartom fontosnak”. Amit ugyanis fontosnak tartunk, arra mindig tudunk időt szakítani.

Még egy bizarrnak tűnő gondolat. Nem tudom gondoltunk-e már arra, hogy ha az Úr a mai távolmaradó hivatalosak helyére a ma utcai járókelőivel, jókkal és gonoszokkal töltené meg a menyegzős házat, templomainkat. Mi lenne a reakciónk. Pedig ezekhez a mai utcai járókelőkhöz, jókhoz és gonoszokhoz bennünket küld az, hogy hívjuk őket és menyegzős köntösbe öltöztessük őket, hogy velünk együtt ők is méltók legyenek a földi és égi lakomán való részvételre. Ámen

F. F. 

Letöltés

Október 10.

2014. október 10. Péntek

Miként az Úr Jézus korában, úgy ma is sok gonosz lélek kószál e világban.

Az Úr Jézus sok emberből űzte ki az ördögöt. Sőt apostolait is kérte, sőt megbízta, megparancsolta nekik, hogy űzzék ki ők is a gonoszlelkeket az emberekből. Ehhez hatalmat is adott nekik. De utódaiknak is, a szó betűszerinti értelemben, de tágabb, bővebb értelemben is. És ilyen értelemben nekünk is!

Mennyi gonoszlélektől megszállott ember, gonosz ember jár e világban! Mennyi gonosz gondolatot sugároznak a hírközlő eszközök! Újságok, rádiók, TV-csatornák! Szenny és mocsokáradat önti el lassan a társadalmak, a mi társadalmunk életét is.

Ettől megtisztítani hazánk társadalmát, közéletünket, mindannyiunknak szent feladata.

Önmagunknál kell kezdeni. Önmagunkból kell kiűzni a rosszat, a gonoszat. Megtisztítani magunkat attól a sok szennytől, mocsoktól, ami ránk ragad nap, mint nap a hírközlő eszközök révén. Miként a közterületeket rendszeresen megtisztítják a szennytől, úgy kell nekünk is a bűnbánat szentsége révén, gyónásaink alkalmával lelkünket időközönként tisztává tenni.

És ehhez nekünk is hatalmat, segítséget ad Urunk Jézus Krisztus, hogy hagy legyünk mi is, tiszták, szentek, hősök.

Ámen

F. F. 

Letöltés

Magyarok Nagyasszonya

Magyarok Nagyasszonya 2014. október 8.

   Édesanyja, Nagyasszonya igaz magyar fiaknak,

   Patrónája, pártfogója régi magyar hazánknak!

   Te Hozzád járulunk, sírva leborulunk,

   Légy anyja fiaidnak!

Ma, a katolikus magyar nép nemzetünk Patrónáját, Magyarok Nagyasszonyát ünnepli. XIII. Leó pápa a magyar nemzet ezeréves fennállásának ünneplése, a milléneum alkalmából, 1986-ban engedélyezte, az ezeréves fennállásáért hálás magyar népnek, hogy Magyarok Nagyasszonya ünnepét, rangos ünnepként, minden évben megünnepeljük.

A Magyarok Nagyasszonyának tisztelete a kereszténnyé válásunk kezdetéig nyúlik vissza. Szent István király a Magyarok Nagyasszonyának ajánlotta országunkat. A Hardwick legenda szerint így imádkozott: „Ég királynője, a jelen-világ újjászervezője, végső könyörgésemben a szent egyházat a püspökökkel és papokkal, az országot a néppel és az urakkal a Te oltalmadra bízom, nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet a te kezedbe ajánlom.”

Az ő példáját követte a Szűz-anya tiszteletében ezer éven át történelmünk szinte valamennyi nagyja.

Nagy Lajos királyunk Máriazellben kegyhelyet építetett Máriának. S e kegyhelyre sok magyar zarándokolt el az évszázadok folyamán és sok magyar még ma is. E kegytemplomban, a Szent László kápolnában nyugodott sokáig a magyar földben el nem temethetett szentéletű, s vértanú főpap, Mindszenty Bíboros is.

Csak kevesen tudják azt is, hogy a hazánkat és Európát megmentő Hunyadi János rózsafüzért hordott a kardján. Hogy csíksomlyói kegytemplomot ő építtette.

Azt sem szoktuk emlegetni, hogy Mátyás király rózsafüzérét ma is őrzik a Csehországi Budovice városában, S hogy híres fekete hadseregének zászlóit a Magyarok Nagyasszonyának a képe díszítette.

Joggal állapította meg a nagy magyar püspök, Prohászka Ottokár, hogy "Valami sajátosan magyar kegyelet fűzte hitvalló őseinket a Szűzanyához. Harcban álló magyar csapatokban este a tábortüzek mellett hangosan imádkozták a harcokban edzett hős eleink imára kulcsolt kezekkel a rózsafűzért! Zászlóinkon ott tündökölt a Boldog-asszony képe, és ha harcainkban el kellett volna vesznünk, zászlaja lett volna szemfedőnk, s csendítésünk az Áve Mária estharangszava.

De nem vesztünk el! És ezt, a több mint ezeréves fennmaradásunkat itt a Kárpátok medencéjében, néki köszönhetjük.

Nemzetünk iránta érzett hálája állíttatta az esztergomi bazilika előtt, a pilisi hegyekre tekintve, Szent István egykori várának magasán a Magyarok Nagyasszonya szobrát. Mi hívő magyar katolikusok édesanyánk fejére tettük Szent István koronáját, vállára a koronázási palástot, kezébe a magyar jogart és földgömbön arra a pontra állítottuk, ahol édes hazánk áll.

Ezzel fejezzük ki szimbolikusan azt, hogy mindenünket neki adtuk, reá bíztuk legnagyobb értékeinket, kincseinket, egész népünket, önmagunkat. Mert történelmünk folyamán oly sokszor megtapasztaltuk már, hogy Ő a mi népünk Patrónája, égi oltalmazója.

De kérdem én: mondhatjuk még ma is, hogy ő a mi Patrónánk, hogy mi Mária országa, Regnum Marianum vagyunk még ma is?

Ne higgyük, hogy a Máriát nem tisztelő népnek Mária továbbra is ugyanolyan hathatós Patrónája marad, mint korábban. S főleg ne higgyük azt, hogy Mária majd helyettünk is cselekedni fog. Nem! Ő mindig azt mondja az Őt tisztelőknek, amit a kánaáni menyegzőn mondott: „Tegyétek azt, amit fiam mond!”

És ebben van a mi reményünk. Mert ha nem is az egész ország, de még számosan ebben az országban, igaz tisztelői vagyunk Máriának, s azt tesszük, amit Fia Jézus Krisztus mond. S azért kell fáradoznunk, s imádkoznunk, hogy ha már nem is minden honfitársunk, de mégis egyre többen, tegyük azt, amit Mária Fia, Jézus Krisztus mond és tanít, s akkor hazánk, újra Mária országa lesz, Mária pedig hathatós égi Patrónánk.

   Nagyasszonyunk, hazánk reménye,
   Bús nemzeted zokogva esd,

   Minden reményünk csak Te vagy,

   Szent Szűzanyánk, ó, el ne hagyj! Ámen

F. F. 

Letöltés

Évközi 27. vasárnap

27. évközi vasárnap 2014.

Bevezetés

A mai, évközi 27. vasárnap evangéliumában a gyilkos szőlőművesekről szóló példabeszédet halljuk majd. Ebből a példabeszédből – ha nem termünk igaz gyümölcsöket, akkor az „elvétetik tőletek az Isten országa” figyelmeztetés nekünk szól, mert ma mi vagyunk az Úr szőlőskertje. Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié Litánia

Urunk, Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy nem tudatosítjuk magunkban kellően, hogy ma mi vagyunk az Úr új szőlőskertje. Uram irgalmazz!

Urunk, Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy nem törekszünk eléggé arra, hogy jó gyümölcsöt teremjünk. Krisztus kegyelmezz!

Urunk, Jézus Krisztus! Add kegyelmedet, hogy távol tudjuk tartani a szőlőskert sövényeitől az azt lerombolni akarókat. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Tagadhatatlan, hogy az Úr Jézus minden beszédében egy konkrét hallgatósághoz fordult. – Hogy mindennapi életünkből kölcsönözte példáit és hasonlatait. – Az is tagadhatatlan tény, hogy ebben az evangéliumi szakaszban is tükröződik az őskeresztények helyzete. Kiolvasható a sorok mögül, hogy ez az evangéliumi szakasz akkor íródott, amikor a keresztények elszakadtak a zsidó vallási közösségtől, és megnyitották kapuikat más népek előtt is. Cselekvésük helyességét volt hivatott igazolni ez az evangéliumi szakasz.

A sövénnyel bekerített szőlő valójában az ószövetségi választott népet jelenti, akire az Úr Isten rábízta az igaz Isten eszméjét, a monoteizmust, és az ehhez méltó erkölcsi magatartás törvénykönyvét.

A nép hivatalos vezetőinek, a példabeszédben szereplő bérlőknek az lett volna a feladatuk, hogy a templom őrtornyából vigyázzák a gondjaikra bízott szőlőt. Sajnos számos esetben nem így történt. Az isteni törvényekkel bekerített szőlőbe beengedték a pogány bálványokat, a pogány erkölcsöket.

Mikor Isten elküldte követeit, a prófétákat, hogy begyűjtsék a termést, a hálátlan bérlők egyiket megverték, a másikat megölték. Mikor pedig az Isten szent Fiát küldte hozzájuk, azt sem kímélték. Keresztre szegezték az Élet Urát.

Téves, és tragikus következményekhez vezethet az az értelmezés, mely szerint Krisztus, a példabeszéddel a Messiást visszautasító zsidó népet akarja elmarasztalni. Ő maga is, apostolai is, és első követői is mind zsidó néphez tartozók voltak. Ő ugyanis nem valamilyen etnikumhoz tartozás alapján, hanem tettei alapján ítéli meg az embereket.

Ő azt akarja hangsúlyozni, hogy nem azért jött, hogy csak a zsidó népnek, hanem hogy más népeknek is szolgálja az üdvösségét, hogy más népek is tagjai lehessenek az Isten országának.

Igaz, hogy a példabeszéd elsősorban Izrael üdvtörténeti helyzetére vonatkozik. De nem lenne benne az újszövetségi Szentírásban, ha nem lenne a keresztények számára vonatkoztatható tanulsága.

Aztán meg vegyük tudomásul, hogy a gonosz szőlőmunkásokról szóló példabeszéd egy idők végéig megismétlődő eseményre utal, ami Urunk Jézus Krisztus, és Egyháza sorsát példázza e világban.

Azzal, hogy a választott nép Jézus korabeli vezetői elutasították, s keresztre juttatták őt, a jézusi tanítás átlépte a választott nép sövényét és elindult az egész emberiség felé. „Jöjjetek hozzám mindnyájan!” – ez Jézus programja.

Sajnos azonban az evangelizáció századai során és különösen az újkorban ez a meghívás igen sok esetben visszautasításra talált. Mind-ezek ellenére Jézus tervei szerint jött létre, és ma is él az Egyház, hogy mint Isten szőlője egy „új élet borát” teremje. Ha ez mégsem így történik és gyenge a szüret Isten egyházában, akkor ennek okát ne mindig a kívülállókban keressük, hanem magunkban!

Ha ellenséges erők törnek be egyházi életünkbe, s ők mondják meg, hogy mit szabad, mit nem szabad tennünk, annak egyik oka, hogy nem vigyázzuk kellően a sövényeket.

Ha engedjük, hogy a „Jaj! Vigyázzunk! Meg ne bántsuk a másképp gondolkodókat” szelleme gyöngítse keresztény életünket.

Ha nem hallja már Európa, s benne hazánk a jézusi figyelmeztetést, az „elveszik tőletek Isten országát”, ha nem termetek gyümölcsöt! Ne csodálkozzunk, hogy elkereszténytelenedik Európa, hazánk, családunk, s jómagunk is se hideg, se meleg keresztényekké válunk.

Isten ma is elküldi Fiát a szőlő bérlőihez. Minden prédikációban az ő hangjának kellene felcsendülnie. Minden keresztényben őt kellene fölismernie a világnak. Mi is hibásak vagyunk, ha Jézus nem tud testet ölteni bennünk. Ha tehát el akarjuk kerülni a szőlőbérlők szomorú sorsát, át kell adni magunkat Jézusnak.

A keresztényeknek élő tanúságtétele a legmeggyőzőbb érv Jézus igaza, az Egyház létjogosultsága, Európa és hazánk keresztény volta mellett. Így, csakis így lehet megkívántatni hitetlen honfitársainkkal az evangélium borát.

Az élő tanúságtétel soha sem volt könnyű, s nem könnyű az ma sem. Hiszen a diktatúra erkölcsi rombolását mindenki megérezte és megsínylette. Negyven éven át hazudtak e népnek és hazudott sajnos maga a nép is. – Azt hittük, hogy a fordulat évében, pillanatok alatt megtörténik majd az erkölcsi megújulás, de sajnos nem történt meg, vagy csak alig. Jónevű államfőnk mondotta, hogy amit 40 év alatt leromboltak, annak újra felépítéséhez szintén 40 évre van szükség.

Ma bennünket figyelmeztet Krisztus, hogy legyünk gyümölcstermő nép! Ha közülünk mindenki megteszi a maga környezetében azt, amit tehet. Ha egyre többen juttatják kifejezésre megdöbbenésüket gyűlöletkeltésekkor és határozottan tiltakoznak is ellene, akkor e nép gyümölcsöt teremővé válik, és nem elvétetik tőle, hanem eljön hozzá Isten országa, a szeretet, s a béke országa.

Ámen.

F. F. 

Letöltés

Október 1.

A Gyermek Jézusról nevezett (Lisieux-i) Szent Terézre emlékeztet a mai liturgia.
A franciaországi Alenconban született 1873-ban. A karmeliták lisieux-i kolostorába gyermeklányként lépett be. Alázatos, evangéliumi egyszerűségű és Istenben bízó szerzetes volt. Szavával és példájával ezekre az erényekre tanította az újoncokat is. A lelkek üdvéért és az Egyház terjedéséért ajánlva fel életét.1897. szeptember 30-án halt meg. Szent II. János Pál pápa iktatta az egyháztanítók sorába.
Betű szerint illenek rá a mai szentmise bevezető énekének szavai:
Az Úr vezette és tanította őt,
S úgy őrizte, mint szeme fényét.
Mint a sas, föléje terjesztette szárnyait,
Felemelte és vállán hordozta.
Mindenben az Úr  vezérelte őt.
Hogy minket is mindenben az Úr vezérelhessen, bánjuk meg vétkeinket.

Evangélium után
Az imént felolvasott evangéliumban egymás után többen is odamennek a szenvedése előtt Jeruzsálembe tartó Jézushoz, és jelzik neki, hogy követői szeretnének lenni. De a tényleges csatlakozás előtt előbb mást szeretnének tenni. Eltemetni az édesapát, elbúcsúzni családtól. Ezek a mi szemünkben helyes cselekedetek. Jézus azonban az ő követéséhez még az ezekről való lemondásnál is nagyobbakat követel.
Az evangélium nyitva hagyja a kérdést, hogy a három személy miként válaszolt, elindultak-e Jézus nyomában.
Sokan hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez a történet csak papi, szerzetesi pályára készülőknek, fiataloknak szól. Az evangelista nem említi a Jézust követni akarók korát. Az apostolok között János apostol volt a legfiatalabb, de már ő is felnőtt volt. Azután meg az evangéliumokban leírtak, nemcsak a Jézus korabelieknek szólnak, hanem mindig azoknak, akik azt hallják. Ez a ma nekünk.
A történet nyitottsága válaszadásra ösztönöz minket. Vajon hogyan döntenénk mi, ha ilyen helyzetbe kerülnék?
Mindegy, hogy én lépek Jézushoz a követés vágyával vagy ő hív meg engem, a kérdés mindig az, hogy el tudom-e hagyni mindazt, ami a követésében akadályoz? Le tudok-e mondani arról, ami a templomba való eljutásomban akadályoz. Le tudok e valamiről mondani azért, hogy Jézus nevében jót tegyek a rászorulóval.
Nem elegendő ugyanis a szándék, az elhatározás, ha bizonyos dolgok megakadályoznak abban, hogy egyre tökéletesebb követője legyek Jézusnak.
A követésnek, a tanítványi életnek ez a lényege: egészen az Úrnak adom magam, nem tekintek hátra. Szent Pállal mondom, mindent szemétnek tartok, ami mögöttem van, és neki feszülök annak, ami előttem van. Mindig csak előre, legalább egy félcentiméterrel, és sohasem hátra. Azon az úton, amelyen haladnom kell, s azt a feladatott teljesítve, amit tennem kell. Isten országának örömhírét csak elkötelezetten, osztatlan szívvel lehet hirdetni. Ámen

F. F. 

Letöltés