2018. február 28., szerda

Nagyböjti idő. 2. h. szerda


Nagyböjti idő, 2. hét Szerda
Nagyböjtben elkísérjük Jézust Jeruzsálembe, a Golgotára. Jól tudja az Úr, hogy ott mi várja, és tanítványaival is megosztja ezt a titkot: az Emberfiát megcsúfolják, megostorozzák, keresztre feszítik. De Jézus azt is kinyilatkoztatja tanítványainak, hogy nem a halálé az utolsó szó: harmadnapra feltámad.
A halálból új élet fakad, ez húsvét titka, amelyhez ugyanaz a nagyböjti út vezet, amely a Kálváriára és az üres sírhoz vezetett. Ez az a világosság, amely képes új fénybe helyezni mindazokat a helyzeteket, amelyekben vergődünk. Húsvét világossága reményt ad a bűneinkkel szembeni, küzdelmekben; más fényben látjuk a világ vajúdását, idős, beteg testvéreink szenvedéseit.

2018. február 27., kedd

Nagyböjt 2. hét kedd

Nagyböjti idő, 2. hét Kedd
A farizeusok Mózes ítélőszékében ülnek. Lelki hatalmukat a testvéreiken való uralkodásra és nem az Istennel való kapcsolat szolgálatára használják.
Farizeusok mi is könnyen lehetünk az élet megannyi területén, amikor testvéreink alázatos szolgálata helyett önzésünk kiszolgálását keressük bennük.
Jézus másik figyelmeztetése is gyakran vonatkozik ránk: tanítják, de nem teszik. Hajlamosak vagyunk a keresztény tanítás nevében megítélni családtagot, munkatársat, a világot, ahelyett, hogy egy ujjal, vagy vállvetve, mások keresztje mellé odaállnánk!

Kik azok, akiket az idei nagyböjtben emberi vergődésükben különösen is segíteni szeretnék? Mindnyájan testvérek vagytok – figyelmeztet Jézus a mai evangéliumban.

2018. február 24., szombat

Nagyböjt 2. vasárnapja. 2018

Nagyböjt 2. vasárnapja 2018

Bevezetés
Évszázadok óta az Egyház nagyböjt II. vasárnapján a színeváltozás jelenetét olvassa fel az evangéliumból. Az előző vasárnapon Jézust egy nagyon is emberi oldaláról láttuk, amikor a sátántól kísértést szenvedett. Ezzel azt hangsúlyozzuk, hogy Jézus Krisztus valóságos, megkísérthető ember volt.
Ma pedig azt láttatja velünk az evangélium, hogy ez a Jézus nem csak ember, hanem több mint ember, a Mennyei Atya szeretett Fia, akinek a Táborhegyen felragyog isteni dicsősége egy villanásra, a kiválasztott apostolai előtt.
A Mennyei Atya pedig a Rá való hallgatást kéri apostolaitól, közvetve tőlünk is.
De milyen a mi Isten szeretett Fiára való hallgatásunk? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia
Urunk Te azt kérted, hogy hallgassunk szeretett Fiadra és mi mégis sokszor nem őrá, hanem a kísértőre hallgatunk. Uram irgalmazz!
Jézus Krisztus! Te bűneink miatt vállaltad a szenvedést és a kereszthalált. Krisztus kegyelmezz!
Jézus Krisztus! A Te halálod nyitotta meg számunkra az örök dicsőség kapuit. Uram irgalmazz!

Evangélium után
Felolvastuk Urunk színeváltozásának történetét. Mondanivalója olyan igazságra tereli a figyelmünket, amelyet nehezen tudunk és akarunk elfogadni. Csak emlékeztetés végett: A színeváltozást megelőzte Péter vallomása (Mk 8, 20) és Jézus bejelentése, hogy szenvedni fog. E látomással azt akarta elérni, hogy apostolai higgyenek benne majd akkor is, ha szenvedni látják. Mert Jézus útja, de a miénk is a szenvedéseken át vezet az isteni dicsőségbe.
A szenvedés Jézusnak is éppúgy osztályrészül jutott, mint Isten bármely szolgájának előtte.
Ennek igazolására jelenik meg a mai evangéliumi szakaszban Mózes és Illés. Isten szolgái voltak ők is. Az ő életük is telve volt keserűséggel és szenvedéssel. Sokat kellett szenvedniük ahhoz, hogy isteni fényben ragyoghassanak.
A látomás beszámolója szerint, Jézussal beszéltek, mert Jézusban váltak valóra az ószövetségi jövendölések.
T. Urunk színeváltozásának történetében rábukkanunk egy nagy igazságra: áldozatok nélkül nincs üdvösség. A legtöbben vonakodunk tőle. Alig vagyunk képesek felfogni, hogy az élet velejárója a testi-lelki szenvedés. Annak ellenére, hogy mindennap tapasztaljuk a magunk és mások életében.
A szenvedés nem az Úr Isten büntetése, hanem az Ő látogatása, az emberi élet megtisztítója s neme-sítője. Ha sohasem szenvedtünk volna még, hogyan tudnánk együtt-érezni a szenvedő embertest-véreinkkel? Hogyan tudnánk őket segíteni?
Sokan közülünk nem tudják elfogadni, hogy még az Isten Fiának is szenvednie kellett.
Sokan azt hiszik, hogy az élet apró-cseprő örömeivel száműzhetik az élet keresztjét. Elfelejtik, hogy a futó örömök mulandók. Nem tehetők maradandóvá.
Annak idején Péter apostol is az örömteli extázis perceit akarta megörökíteni: "Mester, jó nekünk itt lenni! Hadd készítsünk három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet”.
A felhőből hallott hang azonban kijózanította és tudtára adta, hogy a földön Jézus szavát hallgatva s megvalósítva, találhatjuk csak meg a boldogságot. "Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok”, figyelmeztet bennünket is az Atya a mai evangéliumi szakaszban hallott szavaival.
És Őt hallgatjuk? Napjainkban is? Vagy valaki mást, valaki másokat?
Ámen

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele a 2018. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről
Kedves Testvérek!
A nagyböjti időben a szentmise prefációja arra hívja fel a figyelmünket, hogy a lelki készületünk három részből áll: „önmegtagadással dicsőítsünk téged, bűnös vágyainkat féken tartsuk, és a nélkülözőket segítve atyai jóságodat kövessük.” (nagyböjti III. prefáció)
A „nélkülözőket segítve atyai jóságodat kövessük” felszólítás közös gyakorlására hívjuk a testvéreket, amikor idén újra meghirdetjük a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtést templomainkban. Ezzel két egyházi hagyományt elevenítünk fel, hiszen az első század keresztényei a szentmisére hozták magukkal a szegényeknek szánt adományaikat.
Régi böjti hagyomány volt az egyházban, hogy a böjtöléssel megtakarított javakat a szegényeknek ajánlották fel. Ezeket a példákat követve, kérjük, hozzák el a szentmisékre tartósélelmiszer-felajánlásukat és tegyék a templomban erre kijelölt helyre.
A legkisebb adománnyal is a felebaráti szeretet csodája valósul meg közöttünk. A templomainkban összegyűjtött élelmiszerek nemcsak táplálékot jelentenek, hanem üzenetet is visznek magukkal, a Gondviselő Isten kézzelfogható szeretetét a nélkülöző családokba.
Ferenc pápa az idei nagyböjti körlevelében így buzdít bennünket:
„Az alamizsnálkodás gyakorlása által megszabadulhatunk a kapzsiságtól és felfedezhetjük, hogy a másik ember a testvérünk: amim van, soha nem teljesen az enyém. Mennyire szeretném, hogy az adakozás valódi életstílussá válna mindenkiben! Bárcsak követnénk keresztényekként az apostolok példáját, és meglátnánk a másokkal való osztozás lehetőségében az Egyházban megélt közösség kézzelfogható tanúságtételét. Ennek kapcsán felidézem Szent Pál felszólítását, amikor a korintusi hívekhez fordult a jeruzsálemi közösségnek szánt pénzgyűjtés ügyében: „ …mert javatokra válik” (2Kor 8,10).
Ez különösen is igaz Nagyböjtre, amikor számos szervezet tart gyűjtést nehéz helyzetben lévő egyházaknak és népeknek. Bárcsak mindennapi kapcsolatainkban is, minden olyan testvérünkkel szemben, aki segítséget kér, arra gondolnánk, hogy ez egy felhívás a Gondviselés részéről. Minden adakozás alkalom számunkra, hogy részt vegyünk abban, ahogyan Isten gondját viseli gyermekeinek. Ha ma engem használ fel arra, hogy segítsen egy testvéremen, hogy ne gondoskodna az én szükségemről is legközelebb ő, akit senki nem múlhat felül nagylelkűségben?”
Tegyünk tanúságot az irgalmas szeretet gyakorlásáról, és lehetőségeinkhez mérten tartós élelmiszerrel járuljunk hozzá a Katolikus Egyház segélyakciójához. Ezt megtehetik a jövő heti vasárnapi szentmiséken és az azt követő hétköznapokon, március 4-től 11-ig. Adományaikat a karitász juttatja majd el a rászorulókhoz. A korábbi években meghirdetett gyűjtésünk eredményeképpen családok ezreit tudtuk segíteni azokkal a segélycsomagokkal, amelyeket a hívek adományaiból juttattunk el a rászorulókhoz. Ha ezt mindannyian megtesszük és legalább 1 kg adományt hozunk a templomba, újra nagyon sok családnak tudunk segíteni az irgalmas Jézus példáját követve.
Telefonos adományvonalon is bekapcsolódhatunk a karitász segítő munkájába. Ha hívjuk a 1356-os telefonszámot, hívásonként

500

forinttal segítünk.
 „1% segítség, 100 % szeretet.” Kérjük, hogy aki teheti, adója egy százalékával is támogassa a Katolikus Karitász karitatív szolgálatát: a Karitászt Támogató Alapítványt. Köszönjük a szegényeknek szánt adományaikat

Kelt: Budapest, 2018. nagyböjt 2. vasárnapján

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

2018. február 23., péntek

Megbocsátás

Istenünk, igazságos ítéletében, de szeretetében végtelenül irgalmas és a bűnbánónak megbocsát. Az életet akarja, ezért kívánja, hogy mi is megtérjünk. De még erre is gyengék vagyunk, ezért siet kegyelmével segítségünkre.
Idegennel könnyebb kibékülni, mint egy testvérrel. A testvért ugyanis nagyon jól ismerjük: tudjuk, mit forgat fejében, hogyan gondolkodik, milyen álmok és remények motoszkálnak benne. De azt is, milyen „bogarai” vannak, milyen gyengeségek és bűnök kerítik hatalmába.

Jézus nem ígér könnyű tanítványságot. A megbocsátás a Jézusi út egyik legnehezebb követelménye. Gyakran szinte kivitelezhetetlennek tűnik. Pedig a megbocsátás tehertétel: elhagyjuk a bosszúvágyat, a neheztelést, a sértődöttséget, a sérelmeket, és megszabadultan, felesleges terhektől mentesen megyünk tovább életünk útján.

2018. február 22., csütörtök

Cathedra Petri

A hagyomány szerint az első század derekán, 60 körül telepedett le Péter apostol Rómában. Kezdettől fogva ő az Egyház egységének jele.
Az Egyház ma is – minden gyöngesége és nehézkessége ellenére – Isten szeretetének és jelenlétének szentsége a világban. Jézus azt mondta róla: a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Korunk előszeretettel állítja pellengérre a hibákat, az emberi gyöngeségeket, és nem vesz tudomást az értékekről.
Vegyük észre, és keressük mindazt, ami szép, és gazdagság Egyházunk életében! Ami ferde, azt pedig igyekezzünk kiegyenesíteni, mindenekelőtt pedig ápoljuk a reményt, amelyre talán a legnagyobb szüksége van korunknak. Szent Péter apostol utóda legyen számunkra ebben mindig példakép.

2018. február 21., szerda

Az Emberfia jel

Az Emberfia jel minden nemzedék számára.
Nem a csodára kell várni. A csodahajhászás eltereli a figyelmünket a lényegről: arról a tényről, hogy Isten jelek által figyelmeztet bennünket a mindennapjainkban. A csodát nem keresni és kérni kell, hanem felfedezni.
Csodák közepette élünk - gondoljunk csak szívünk dobogására, tüdönk lélegzésére, csodálatos érrendszerünkre, a csodálatos természetre, amely körülvesz bennünket, vagy összpontosítsunk egyszerűen egy rózsasziromra, de mi nem az Isten csodáit akarjuk látni, hanem azt várjuk el Istentől, hogy a magunk elképzelte csodákat vigyük végbe. Ne olyan csodát tegyen, amelyet Ő akar, hanem amelyet mi akarunk. Istent saját magunk csodatevő robotjává akarjuk tenni.
A nagyböjti időszak, őszinte megtérést kíván tőlünk, hogy szakítsunk a bűnnel. De tudnunk kell, hogy a kísértő újra és újra megpróbál minket, de ha alázatban és Isten kegyelmével együttműködve élünk, nem vehet erőt rajtunk.

Ámen

2018. február 20., kedd

Nb. 1. v. u. kedd

Nagyböjti idő, 1. hét Kedd
Minden filozófiai és teológiai magyarázaton túl, Jézus arra tanított, hogy Isten a mi Atyánk!
A pogányok azt gondolják, hogy minél többet szólítják, annál inkább uralkodhatnak rajta. Sokszor mi magunk is ilyen pogány módon imádkozunk: amikor és amennyire szükségünk van rá, megtaláljuk. És vigyázzon magára, ha nem úgy viselkedik, mint ahogyan elvárjuk! Ne utánozzuk őket – sürget Jézus.

Elegendő, ha csöndben, bizalommal Istenhez emeljük a szívünket: miatyánk! Az egymást szerető szíveknek egy szó, egy tekintet, egy kézfogás is elég. Ne csak a mindennapi kenyeret kérjük tőle, hanem a bűnbocsánatot, sőt, a gonosz lélek fölötti diadalt is kérjük, mert azt is képes megadni!

2018. február 19., hétfő

Jöjjetek

Hamvazószerdán arról elmélkedtünk, hogy az imádság és a böjt mellett az alamizsnálkodás, a szegényeknek való adakozás jellemzi leginkább a keresztény embert a nagyböjti időszakban. S ez utóbbi mellé odatehetjük az irgalmasság cselekedeteinek egész sorát. S lám, a mai napon az utolsó ítélettel kapcsolatban éppen ezek a jócselekedetek kerülnek elő, mint olyan tettek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy valaki bejusson a mennyországba.

Az ítélkező maga Krisztus, aki körül ott állnak az „összes angyalok”, s Ő elé járul „minden nemzet”: keresztények és nem keresztények, hívők és nem hívők egyaránt. És itt már semmi más nem számít, csak az, hogy ki gyakorolta az irgalmasság cselekedeteit életében más emberekkel szemben. Mindazok, akik megnyitották szívüket mások előtt és nem mulasztották el a segítségnyújtást, bejutnak az örök életre, azaz odaállhatnak Krisztus mellé az angyalok közé.

2018. február 17., szombat

Nagyböjt 1. vasárnapja. 2018

Nagyböjt 1. vasárnapja. 2018.

Bevezetés
Nagyböjt kezdetén, a mulandóság jelképével, szentelt hamuval hinti meg homlokunkat az egyház és ezzel emlékeztet a földi dolgok tiszavirág életére. Böjtölésre, önmegtagadásra, megszentelődére biztat. Vonuljunk vissza a lármás világból és térjünk haza belső világunkba! Ott keressük, mert ott találhatjuk meg igazán lelkünk nyugalmát. S így készülhetünk hitünk nagy titkának, Urunk Jézus Krisztus feltámadásának méltó megünneplésére. De így készülünk e mi húsvét megünneplésére?

Kirié litánia
Urunk, Jézus Krisztus, Te megtérésre szólítod fel az embereket. Uram irgalmazz.
Urunk, Jézus Krisztus, add meg nekünk, hogy kerüljük mindazt, ami rossz, és megtegyük mindazt a jót, amit megtehetünk. Krisztus kegyelmezz!
Urunk, Jézus Krisztus, Te azt kéred Tőlünk, hogy higgyünk az evangéliumban és annak tanítása szerint éljünk. Uram irgalmazz!

Evangélium után
,,Betelt az idő és elközelgetett az Isten országa. Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban"
Közel kétezer éve hangzott el Jézus ajkáról, ez a minden emberhez szóló legfontosabb Bibliai üzenet. Az Istentől elpártolt emberiség, kapott egy drága ingyenes esélyt, Alkotójához való visszatérésre, megtérésre! Hosszú évszázadokon át, szakadatlanul mindmáig hangzik felénk, a megtérésre, visszafordulásra felszólító krisztusi kérés:
„Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban!”
Az ilyen felszólításoktól, idegenkedik még a hívő ember is. Pedig, ha őszintén magunkba nézünk, akkor szükségét érezzük annak, hogy rendet, harmóniát, békét teremtsünk szívünkben. Hogy megtisztítsuk lelkünket az élet porától és szennyétől. És, hogy megtisztult lélekkel egyre jobban a Jóisten felé forduljunk, hogy ne csak higgyünk az evangéliumban, hanem aszerint is éljünk.

A hamvazószerdával elkezdődött nagyböjti szent időben gyakran halljuk az Úrjézus imént hallott eme szavait, amelyekkel bűnbánatra szólít fel minket. Térjetek meg, tartsatok bűnbánatot, változzatok meg.
Valóban mindig szükségét érezzük annak, hogy rendet, tisztaságot teremtsünk szívünkben, hogy jobban Isten felé forduljunk.
Ez a törekvés akkor is nagyon időszerű, ha igyekszünk templombajáró jó keresztényként élni. Ha embertársainkkal békében élünk, s ahol lehet, segítünk a rászorulón. Ezzel együtt azonban számolnunk kell azokkal a gyengeségekkel, amelyek szinte minden nap megjelennek életünkben, amelyeket gyakran, szemünkre is vetnek, akik ismernek minket.
Gondoljunk csak - hívő keresztény mivoltunk ellenére is, - az oly gyakran előforduló sok – sok szeretetlenségre, türelmetlenségre, indulatosságra, vagy embertársaink igazságtalan leértékelésére, leminősítésére, önmagunknak pedig a felértékelésére.
Vallásos életünkben is sok javítani való van. Elhanyagoljuk a szentmisét. Ha szép idő van, azért mert szép idő van, és könnyen csinálunk más vasárnapi programot. Ha rossz idő van, akkor azért, mert rossz idő van, és nehezen mozdulunk ki lakásunkból. A gyónásról ne is beszéljünk. Nem is tudjuk, mikor gyóntunk utoljára.
Nem törődünk eléggé gyerekeink nevelésével, vallásos nevelésével sem. Közömbös számunkra, hogy milyen iskolába jár. Rábízzuk gyermekeinket minden lelkiismereti probléma nélkül világnézet nélküli, Isten, haza, s emberszeretetre való nevelést mellőző, de idézőjelben, jó oktatást adó iskolára. Közömbös számunkra, a TV és az utca gyermekünkre tett nevelő hatása.
Nem ápoljuk lelkünkben eléggé az egymással, a hívőkkel, s honfitársainkkal való szolidaritást. Pedig mennyire nagy szüksége lenne erre hazánknak és egyházunknak. Különösen napjainkban. Micsoda gátlástalan hazugságok és rágalmak hangzanak el nap, mint nap még magyarul beszélők ajkáról is. És mennyi alulképzett ad hitelt az intoleráns liberálisok által kitalált propagandisztikus, és demagóg rágalmaknak.
Nem védjük a saját igazunkat, sem hazánk, sem egyházunk igazát és érdekeit. Engedjük, hogy rombolják honfitársaink keresztény s magyar önérzetét, öntudatát.
Annak ellenére, hogy mindezek kiiktatásához itt van számunkra a nagy lehetőség, a negyven napos szent böjt.
Az Egyház Úrjézus példáját a mai életkörülményeinkre alkalmazva három dolgot ajánl figyelmünkbe: az imádságot, a böjtölést és az alamizsnálkodást.
Amikor ezeket ajánlja, sokan a nagyböjti időt a lemondások, a szomorkodások időszakának tekintik. Amikor az Egyház arra biztat, hogy ne feledjük: hogy nemcsak kenyérrel él az ember. Azt szeretné, hogy kevesebbet igényeljünk a testi javakból, és ha többet igényelnénk a lelkiekből.
Kevesebbet a szórakozóhelyek, és többet az elmélyülő, imádkozó helyek látogatásából.
Kevesebbet a gyűlölködésből és többet a szeretetből. Kevesebbet a civódásból és többet a békességből. Kevesebbet a hazugságból és többet az igaz lelkűségből. Kevesebbet a test örömeiből, és többet Krisztusnak testéből. Kevesebbet az élvezeti cikkekből – kávéból, alkoholból, dohányzásból – és többet az akaratot edző önmegtagadásból. Kevesebb pazarlást az étkezésben és több jótékonykodást az éhezők körében. Kevesebbet a bűnből és többet a bánatból.

Ámen

2018. február 16., péntek

Miért nem böjtölnek

Mt 9,14-15
A nagyböjti időszak arra hív minket, hogy Krisztus halálának és feltámadásának titkát szemlélve rátaláljunk a vele való egyesülésre, teljes egységre.
Ez az idő jó alkalom arra, hogy megújítsuk vallási életünket. Ennek része az imaélet megújítása, hogy imádságunk ne maradjon felszínes, ne merüljön ki csupán evilági dolgok kérésében, hanem egész életünket átjárja Isten szava s akarata.
Megújulás másik területe az adakozás, a szegények megsegítése, amelyet a Biblia szóhasználata szerint alamizsnálkodásnak is nevezünk. Ennek helyes módja, ha nem csupán feleslegünkből adakozunk, hanem valóban nagylelkűen segítjük a nehéz körülmények között élőket.
A harmadik terület pedig a böjtölés, amiről a mai evangéliumban is szó esik. A testi kívánságok fékezése, korlátozása azt a célt szolgálja, hogy jobban oda tudjunk figyelni a lelki szükségletekre és azokra az ajándékokra, amelyeket Isten ad nekünk lelki épülésünkre. Ne féljünk a lemondástól, ne féljünk az áldozatvállalástól!

E nagyböjti gyakorlatok, lehetőségek segítsenek minket abban, hogy még buzgóbban és még nagyobb bizalommal forduljunk az irgalmas Isten felé! Az irgalmas Isten állandó közeledése és közelsége segítsen minket, hogy egyre nagyobb örömmel fogadjuk el Krisztus szeretetét és nagylelkűen adjuk azt tovább embertársainknak.

2018. február 15., csütörtök

Mindeneket magamhoz vonzok

Lk 9,22-25
A mai evangélium világossá teszi számunkra, hogy hová vezet nagyböjti utunk: Jézus keresztjéhez. Az Úr arról beszél tanítványainak, hogy szenvedés és halál vár rá, valamint említést tesz feltámadásáról is. Egykori és mai tanítványaihoz egyaránt szól kérése: "Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem!"
A nagyböjti idő megújuló tapasztalat számunkra, hogy felfedezzük Isten szeretetét, valamint megértsük azt, hogy életünk keresztjeinek hordozásával válunk Krisztus tanítványaivá. A keresztre, a megfeszített Krisztusra tekintve megértjük a mennyei Atya végtelen irgalmát és szeretetét, amely kiárad az emberek felé. A kereszt nem csupán tekintetünket vonzza, hanem személyünket is. Jézus mondta: "ha majd fölemelnek a földről, mindenkit magamhoz vonzok" (Jn 12,32). De nem csak önmagához hív, vonz bennünket a megfeszített Úr, hanem az Atyához is vezet minket.
Krisztus azért vonz minket, mert egyesülni akar velünk, szeretetközösséget szeretne velünk létesíteni. Vonz minket, hogy közeledésünkkel viszonozzuk az Atya szeretetét és megtanuljuk embertestvéreinket is úgy szeretni, ahogyan Krisztus szeret minket. A kereszt szemlélése és a szenvedő Krisztussal való lelki egyesülés arra késztet bennünket, hogy megnyissuk szívünket felebarátaink felé.

H.I.S.

2018. február 14., szerda

Hamvazószerda 2018

A mai naptól kezdve a nagyböjti időben 40 napon át készülünk a húsvétünnepére. A bűnbánattartás időszaka ez számunkra, amely lehetőséget ad, hogy Istennel való kapcsolatunkat rendezzük. Az Egyház három dolgot ajánl a nagyböjtre: az imádságot, a böjtölést és az adakozást, amit alamizsnálkodásnak is nevezünk.
A mai evangéliumban éppen erről a három cselekedetről tanít Jézus. A közös vonás ezekben a tettekben, hogy nem az emberek szemében szeretnénk jónak látszani általuk és nem is magunk dicsőségét keressük, hanem egyedül Isten kedvében szeretnénk járni. E gondolat legyen első nagyböjti útravalónk.
Emellett fontos azt is látnunk, hogy mindhárom ajánlott cselekedet vallásos cselekedet, s ezt a böjtöléssel és az adakozással kapcsolatban külön is hangsúlyoznunk kell.  Ez a második intelem a nagyböjtre.  Hiszen sokan fogyókúráznak, koplalnak vagy diétáznak, de ez még nem böjtölés.  A böjt esetében Isten kedvéért mondok le valamiről, hogy fegyelmezzem önmagam és jobban tudjak figyelni Istenre.
Sokan vannak, akik szeretnek adakozni, de ezt csupán azért teszik, hogy leírhassák az adóból, igénybe vehessenek valamilyen kedvezményt vagy szerepeljenek a televízió adakozós műsorában. Ez a fajta adakozás tehát nem kifejezetten vallásos cselekedet, még  akkor  sem, ha valóban segít a  rászorulókon.
Az alamizsnálkodás esetében Jézust látom a szegény és rászoruló ember személyében és Őneki nyújtok segítséget, tehát itt is a vallási szempont érvényesül.

Harmadik útravalónk pedig az legyen a nagyböjt idejére, hogy vallásos gyakorlatainkkal sose hivalkodjunk. A jócselekedeteket, az adakozást, az imádságot ne az emberek szeme láttára tegyük, hanem próbáljuk meg titokban, hogy egyedül Isten lásson minket!

2018. február 13., kedd

Második kenyérszaporítás

Második kenyérszaporítás
„Óvakodjatok a farizeusok kovászától és Heródes kovászától!” Igaz, hogy mindkettő elég veszedelmes önmagában is, de ezt könnyű elutasítani, mert az egyszerű, önzetlen emberekben önkéntelen ellenállás ébred, ha kapcsolatba kerülnek velük. A farizeusok magatartásából ordít a gőg. Ez visszataszítja a normális embert.
Heródesből alattomosan árad a ravaszság. Ezért nevezi őt Jézus adott alkalommal egyenesen rókának. Az egészséges alkatú ember ezektől visszahőköl. De az a szellemiség, amit Jézus kovásznak, szellemileg rontó erőnek nevez, a könnyen megragad a gyanútlan lélekben, csendesen belecsimpaszkodik, gyökeret ver, és a szegény ember nem is sejti, hogy belül már nem a régi ember.
Amint továbbra is ütemesen loccsannak a lapátok, az erősödő éhség leköti az apostolok figyelmét, Jézus kifejti nekik, miről is beszél hozzájuk. „Miért tanakodtok azon, hogy nincsen kenyeretek? Még mindig nem tudjátok, és nem értitek a dolgot? Még mindig el van vakulva a szívetek? Van szemetek, és nem láttok? Van fületek és nem hallotok? Nem emlékeztek arra, hogy amikor öt kenyeret megtörtem, hány tele kosár hulladékot szedtetek fel? Azt felelték neki: Tizenkettőt. És amikor a hét kenyeret a négyezernek, hány kosár maradékot szedtetek össze? Azt felelték neki: Hetet. Erre így szólt hozzájuk: Miért van tehát az, hogy mégsem értitek?” (Mk 8, 17-21)

A kenyérgond kemény akadály a magyar nép sorsában, napjainkban is. Okoljuk érte a világgazdasági válságot. Mérgelődik a józan magyar: a válságot még hatványozza, hogy a vezetők nem találják az ellenszerét. Ez nagy baj, mondhatjuk mi is Jézussal, de a legnagyobb baj abban rejlik, hogy elvesztette nemzetünk a gyermekded hitet Urában, Istenében. Aki egyszerre létrehozta az egész világmindenséget, az ne tudna néhány millió embernek elegendő kenyeret biztosítani? Csak nem a Heródesek, és farizeusok lelkületét kellene utánozni, hanem visszatérni az igazság és szeretet forrásához, és mindez hozzáadatnék nektek (Mt 6, 33-34) Honnan van, hogy ezt ennyire elfeledtétek?

2018. február 10., szombat

Évközi 6. vasárnap. 2018

Évközi 6. vasárnap. 2018

Bevezető
A mai, évközi 6. vasárnap evangéliumi szakaszában a leprás meggyógyításáról szóló történetet halljuk majd. Jézus szeretettel fordult a gyógyíthatatlan beteg felé. És mi hogyan fordulunk betegeink felé, a gyógyíthatatlanok felé? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

Kirié litánia
Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy nincs bennünk kellő szánakozó szeretet az elesett emberek iránt. Uram irgalmazz!
Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy nem látogatjuk gyakrabban még a beteg szeretteinket sem. Krisztus kegyelmezz!
Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy a gyógyíthatatlan betegekhez alig van együttérző, erősítő és vigasztaló szavunk és tettünk. Uram irgalmazz!

Evangélium után
Jézus miután elkezdte gyógyító tevékenységét a híre nagyon gyorsan elterjedt, és a leprások is jönni kezdek hozzá, akik a társadalomból kitaszítottan éltek.
A leprásoknak külön kellett élniük, messziről kerülniük kellett mindenkit, már távolról figyelmeztetve, hogy ne közelítsenek.
Már az Ó-szövetségben is így volt:
„A leprás, akit a betegség megtámadott, szaggassa meg ruháját, a haját hordja kibontva, a szakállát takarja be, és kiabáljon:» Tisztátalan, tisztátalan! «Ameddig a betegsége tart, addig tisztátalan, s mivel tisztátalan, lakjék elkülönítve, tartózkodjék a táboron kívül.''
Jézus egy ilyen szerencsétlen beteggel találkozott, akinek már nem lehettek emberi kapcsolatai, nem lehettek barátai. A leprás, kizárólag hasonló bajban szenvedőkkel találkozhatott.
A leprás bátor lépésre határozta el magát. Hallott Jézusról és ezért megkereste:
„Térdre borult előtte, és így kérlelte: ,,Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem!'' Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: ,,Akarom! Tisztulj meg!'' Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult.”
A szigorú meghagyás ellenére minden fele híresztelni kezdte, hogy Jézus milyen nagy csodát művelt vele. Örvendett, mert újra lehettek barátai, újra emberek közé mehetett, akiket nem kellett messziről elkerülnie.
Assisi szent Ferencről is feljegyeztek egy történetet, amikor egy leprással találkozott. Ennek a történetnek hatása volt az én hivatásom alakulásában is.
Boldogházán születtem. A településnek volt egy gyönyörű temploma. Ma is áll. De nem volt önálló plébánia. Berényből jártak ki a ferences atyák a világi papokkal felváltva. A világi papok autóval. A ferencesek vonattal. Visszautazásuk a vasúti menetrendtől függött.  Édesapám vasutas és vándorméhész volt. A várakozási időt nálunk töltötték. Szüleinkkel beszélgettek. Nézegették a méheket. S velünk játszottak. Bábjátékoztak.
Az egyik alkalommal azt kérdezi tőlem Pelbárt atya, hogy nincs-e kedvem átjönni a templomban a harmadrendiek ájtatosságán ministrálni. Örömmel mentem. Szájtátva hallgattam Szent Ferencnek a bélpoklossal való találkozásáról mondott szent beszédét. Kitűnő szónok volt. Élénk színekkel ecsetelte, hogy mi játszódik le Szent Ferenc, illetve a bélpoklos lelkében, hogy ölelik meg egymást, hogy adja oda Szent Ferenc a bélpoklosnak az előkelő palástját.
Akkor, tizenévesen ébredt fel lelkemben, hogy ha felnövök, én is ennek a Szent Ferencnek leszek a követője, és olyan szerzetes, mint Pelbárt atya.
Hála Istennek az lettem, és a Jóisten különös kegyelmének köszönhetően máig az vagyok. Egykori kitűnő nevelőm, Pelbárt atya pedig Finn-Karéliában, a Ladoga tó partján található gulágon szenvedett vértanúhalált, s lesz reményünk szerint rendünk és egyházunk boldoggá avatottja.

A fizikai leprát, mi magyarok, kevésbé ismerjük. Magyarországon nem kell ezzel a betegséggel küzdeni. De ennek ellenére, mind a református, mind az evangélikus egyháznak van Lepramissziója (Risko Márta). Hazai tevékenységükkel áldásos tevékenységet fejtenek ki a valódi, nem hazai földön élő leprások körében.
Mégis mennyi minden van, ami bennünk és körülöttünk gyógyulásra szorul. Csak egy nagyon jellemzőt emeljünk ki. Társadalmunk egyik rákfenéje manapság, hogy csak azt keresi, azt értékeli, ami hasznos, ami önző módon a saját rosszul értelmezett, rövid távú javunkat szolgálja.
Nem csak a lecsúszottakhoz, a peremen lévőkhöz fordul nehezen a mai ember, hanem sokszor még a szomszédhoz, vagy akár a rokonhoz is nehezen közeledik, mert netán nehezére esik ez a kapcsolat, valami miatt terhére van.
A lelki írók nem győzik hangsúlyozni, hogy csak annyi lesz a mienk, amennyit elajándékozunk, és csak akkor fogjuk helyesen szeretni magunkat, hogyha elkezdünk másokat szeretni és szolgálni.
Szent Pál saját példájával buzdít bennünket: „Nem azt keresem, ami nekem hasznos, hanem ami másoknak van javára, hogy üdvözüljenek.”
Az apostol fő kiinduló pontja a mások lelki java, üdvössége. A vallásos életben, a lelki életben akar elsősorban segíteni, de ebből fakad az, hogy bármilyen nehézségben küzdő számíthatott a segítségére. Ma is szükség van az ilyen önzetlen magatartásra.
Lelki bajainkban, küzdelmeinkben, a lélek leprájával forduljunk mi is Jézushoz – ha akarod, megtisztíthatsz – és hallani fogjuk a lélek hangján–, akarom, tisztulj meg. Ebből a gyógyulásból fakadó erővel, kegyelemi segítséggel pedig legyünk mi is mások, honfitársaink javára.

Ámen

2018. február 9., péntek

Nyílj meg

Nyílj meg!

Nem tudom, megfigyeltük-e már, hogy mennyi ember él a világban úgy, hogy vastag falakat emel maga köré? Már szinte megszokták a bezártságot.
A legtöbb ember fél, hogyha megnyílik, sebezhetővé válik. Ezért inkább beleragadnak olyan élethelyzetekbe, ami számukra biztosnak tűnik. Nem merik megkockáztatni, hogy tovább lépjenek, nem mernek szívük szerint élni. Elnyomják érzéseiket, megkövesedett lélekkel, szinte élettelenül tengetik napjaikat.
Pedig megnyílás nélkül nincs élet, nincs boldogság.
Az ember, aki valójában Önmaga, nem fél a csalódásoktól. Tudja, hogy aki bántani akarja, saját frusztráltságát közvetíti felé. Hidd el, eljutunk odáig, hogy lepereg rólunk. A magabiztos emberre ez nincs hatással. A csalódásokra pedig szükség van a fejlődéshez. Általuk tudjuk nagyra becsülni boldogságaink forrásait.
Hidd el, aminek meg kell történnie, az megtörténik. Így hát ne félj a szíved szerint élni. Ha bezársz, azzal nem a csalódásoktól zárod el magad, hanem a boldogságtól.

Boldognak lenni bátorság! Azt jelenti, bízol az isteni gondviselésben, bízol magadban, a létben...

2018. február 8., csütörtök

Emiliáni Szent Jeromos

1481-ben született Velencében. 15 éves korától kezdve katonáskodott. 27 éves korában, 1508-ban katonai parancsnokként fogságba esett, és a börtönben rettenetes elbánásban részesült. Csodálatos szabadulása után bilincseit Treviso-ban a Szűzanya oltárára helyezte, és az árvák nevelésére szentelte életét.

1518-ban, 37 éves korában pappá szentelték. Mint pap, megalapította a szamaszkai szabályozott papok társulatát a betegek gondozására, és az árva gyermekek nevelésére. 1537. február 8-án halt meg a pestisjárvány áldozataként. Sírja Samascában van.

2018. február 7., szerda

Szent Koléta

Francia neve a Nikoletté rövidebb alakja: Colette. Corbie* városkában született. Édesanyja idös korában sok imádság révén nyerte el Istentől.
Fiatal korában öröme telt az imában, jótettekben, önmegtagadásban. 21 éves korában belépett a ferences III. rendbe s remete- életet élt. Isteni sugallat arra ösztönözte, hogy a klarissza zárdák meglazult fegyelmét állítsa helyre. Szülei ekkor már meghaltak, o pedig halogatta a feladat vállalását, mivel alkalmatlannak tartotta magát ilyen nagy szerep végrehajtására.
Pápai engedéllyel belépett a klarissza rendbe. Nemsokára az Avignonban székelő XIII. Benedek pápa kinevezte apátnőnek s 1406-ban megbízta a klarissza rendházak megreformálásával.
Kitűnt, hogy Koletta az emberek megnyerésére Istentől kapott karizmával rendelkezik. Vonzani tudta az embereket, s el tudta fogadtatni az eredeti klarissza Regula szigorúságát. Ebben életszentsége is szerepet vitt.
17 klarissza rendházat alapított vagy reformált meg. Abban az időben Szent Ferenc I. rendjében is kibontakozóban volt a reform, visszaállítani a régi fegyelmet Koletta reformtevékenységét a férfiágra is kiterjesztette, ott is több rendház életét megújította.

A belgiumi Gentben halt meg 67 éves korában, a maga alapította zárdában. Testét később Franciaországba vitték. VII. Piusz avatta szentté 1807-ben.

2018. február 6., kedd

Japán vértanúk

KERESZTELÓ SZENT PÉTER,
MIKI PÁL ÉS VÉRTANÚ TÁRSAI

Keresztelő Szent Péter 1542-ben Spanyolországban született. Szent Ferenc Rendjébe lépve, miután pappá szentelték, több éven át a Fülöp-szigeteken működött hithirdetőként.
1593-ban másik öt ferences testvérével Japánba küldték. Sokakat Krisztus hitére térítettek, templomokat és kórházakat építettek.

A hat ferencest, három jezsuita misszionáriust, tizenöt harmadik rendit és három ministránsgyereket a vérengző Taycosáma császár halálra ítélte. Bal fülüket levágták, arcukat vérrel bemázolták, s így vezették őket Meaciból Nagaszakiba, ahol a városon kívül emelkedő "szent hegyen" 1597. február 5-én keresztre feszítették és átdöfték őket.

2018. február 3., szombat

Évközi 5. vasárnap 2018

5. évközi vasárnap. 2018.

Bevezetés
"Sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek."
Halljuk majd a mai evangéliumi szakaszban. Mi is, ha kilépünk a lakásunkból és nyitott a szemünk, s nyitott a fülünk, talán már ugyanazon az emeleten, ugyanabban az utcában a szenvedésnek mennyi panaszos, beteg ember jajszavát hallhatjuk. Mennyi ember, akin segíteni kellene, akit fel kellene emelni elesettségéből! És tétlenek vagyunk. Vagy mégsem? Vizsgáljuk meg lelki-ismeretünket.

Kirie litánia
Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy ha beteg, segítségre szoruló embert látunk, felébredjen bennünk a segítőkészség. Uram irgalmazz!
Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy betegeinket mindig a Te szereteteddel ápoljuk és gyógyítsuk. Krisztus kegyelmezz!
Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy soha el ne feledjük, hogy amit a legkisebb testvéreinknek tesszük, azt Neked tesszük. Uram irgalmazz!

Evangélium után.
Nem tudom, hogy kinek mi ragadta meg a figyelmét a mai evangéliumból.
Talán oda sem figyelünk arra, hogy a celibátusról vitatkozó korunkban arra, hogy Péter apostol nős férfi volt. Volt anyósa. Az evangéliumi elbeszélésben hangsúlyos szerepet kap anyósa is. S milyen ideális lehetett Péter és anyósa kapcsolata, ha Krisztus siet meggyógyítani őt. A meggyógyított anyós pedig kiszolgálta a vendégeket.
Anyósokat gúnyoló korunkban ennek a jelenetnek minden mozzanatából tanulhatunk. Tisztelni és szeretni az anyósokat. Hiszen minden férfi és nő az anyósától kapja a hitvestársát. Szeretniük kell az unokáknak is, mindkét nagymamát, az anyu édesanyját, de az apuét is!
Egy újabb észrevétel:
Aztán alig telik el pár óra, máris ott tolonganak az ajtó előtt a betegek, a nyavalyások, a megszállottak, mindenki, akinek valami baja van.
Türelmesen sorban meggyógyítgatja a betegeket, és az apostolainak feladatává tette a betegek gyógyítását, az emberi bajok orvoslását.
A betegek gondozását, gyógyítását, a szenvedők segítését, a szegénygondozást, az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlását mi keresztények Krisztus tanítását és példáját követve, mindig a legszentebb feladatunknak tekintettük és tekintjük.
Mi azt mondjuk, hogy amikor az orvosok, az asszisztensek, a kór-házi vagy otthoni betegápolók, ilyen vagy olyan módon fáradoznak a betegségek leküzdésében, vagy a szenvedések enyhítésében, tulajdonképpen Krisztus parancsát teljesítik. A gyógyító Krisztus földi másai, gyógyító kezei ők. Annál is inkább, mert Krisztushoz hasonlóan nekik is nagyon sokszor nem-csak a testi, de a lelki sebeket is gyógyítaniuk kell.
Érdekes jelenség népünk életében a felejtés. Népünk nem elhanyagolható része felejti, hogy amikor fokozni kellett volna az erőfeszítéseket a betegek gyors és korszerű gyógyítása érdekében, kórházakat zártak be, kórházi ágyak tízezreit számolták fel. Csak egy igen magas, 80 %-os népszavazás akadályozta meg őket abban, gyógyíthatatlanná ne tegyék beteg nemzetünket.
Eltűntek. De visszakiabálnak.
Egy újabb érdekes jelenség a mai evangéliumban. Jézus nem gyógyított meg minden beteget Kafarnaumban. Elhagyta Kafarnaumot. Miért? Mert Neki más a küldetése. Vajon micsoda?
Erre a kérdésre is választ kapunk, ha jól odafigyelünk az egész evangéliumi jelenetre. Hajnaltájban, amikor még sötét volt, Jézus felkelt és kiment egy elhagyatott helyre imádkozni.
Majd tanítványai unszolása ellenére otthagyta Kafarnaumot. „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot” –mondja Jézus és folytatta útját a szomszédos helységekbe, bejárta egész Galileát.
Nemcsak egy helyen, mindenütt hirdette az evangéliumot, hiszen éppen ezért jött! Jézus osztozik örömünkben, pótolja a kifogyott bort, helyreállítja egészségünket, olykor csodát tesz értünk, de mégsem csupán ezért jött. Nem varázserővel működő karizmatikus csodadoktor. És nem is azért jött, hogy önmagát hirdesse, hanem, hogy az Atyáról tanúskodjék.
Ez a mi feladatunk is. Minden krisztushívőnek evangéliumhirdető küldetése van. Szülőknek, pedagógusoknak, hitoktatóknak, nagyszülőknek, lelkivezetőknek és lelkipásztoroknak, fiataloknak és időseknek egyaránt. Feladatunk, hogy Jézust megjelenítsük egész személyiségünk: szavaink, tetteink és imáink révén e világban.
Az evangélium ugyanis olyan kincse a Mennyei Atyának, mely nem egy néphez, nem egy városhoz, vagy emberi közösséghez szól, hanem mindenkihez. Jézus mindenki felé közvetíteni akarja az igazságot és a belőle fakadó valódi örömöt. Ott kell odaajándékozni az evangéliumot másoknak, ahol vagyunk, mégpedig mindenkinek. Nem személyválogatóan.
„Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvösségre vezessek” - mondja Pál apostol. Nekünk is ez a feladatunk. Mindenkinek mindene kell, hogy legyünk, hogy mindenkit, minden honfitársunkat üdvösségre vezessünk.
De sokszor jutnak eszembe a páli szavak: „Jaj nekem, ha nem hirdetem az Evangéliumot.” És a testvéreknek hányszor?
A reménytelenség és kilátástalanság ördögi köréből, a kereszténységet végveszéllyel fenyegető káoszból is van kilépési lehetőség. Ez pedig nem más, mint életünk: gondolkodásunk és tetteink annak a Jézusnak a tanítása szerinti alakítása, aki - a mai evangéliumban láttuk - szavával, tetteivel és imádságos csöndjével gyógyítja a betegséget és mindenféle bajt. Kiűzi a gonoszt, az újra próbálkozó megszállott honfitársainkból is.
Ámen 


Szentmise végén, balázsolásra hangolás

Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs!
Gyermekkoromban két fehér Gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon, s úgy néztem a gyertyák közül, mint két ág közt kinéző ijedt őzike.
Tél közepén, Balázs-napon
Szemem pislogva csüggödt az öreg papon, aki hozzád imádkozott.
Fölém hajolva, ahogy ott térdeltem az Oltár előtt.
Kegyes szokás szerint, s diákul dünnyögte, amit sem én, sem ő nem értett jól.
De azért Te meghallgattad és megóvtad gyermeki életem a fojtogató torokgyíktól, s a veszedelmes mandulák lobjaitól.
Hogy fölnővén félszáz évet megérjek, háládatlanul, nem is gondolva tereád.
Óh, ne bánd csúf gondatlanságom, védj ma is!
Segíts, Sebesta püspöke!


2018. február 2., péntek

Balázsolásra hangolás

Balázsolásra hangolás

Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs!
Gyermekkoromban két fehér Gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon, s úgy néztem a gyertyák közül, mint két ág közt kinéző ijedt őzike.
Tél közepén, Balázs-napon
Szemem pislogva csüggödt az öreg papon, aki hozzád imádkozott.
Fölém hajolva, ahogy ott térdeltem az Oltár előtt.
Kegyes szokás szerint, s diákul dünnyögte, amit sem én, sem ő nem értett jól.
De azért Te meghallgattad és megóvtad gyermeki életem a fojtogató torokgyíktól, s a veszedelmes mandulák lobjaitól.
Hogy fölnővén félszáz évet megérjek, háládatlanul, nem is gondolva tereád.
Óh, ne bánd csúf gondatlanságom, védj ma is!
Segíts, Sebesta püspöke!


2018. február 1., csütörtök

Apostolok küldése

Az elmúlt hetek során Jézus galileai tevékenységéről olvastunk az evangéliumokban. E részeket Szent Márk evangélista nagyon pontosan szerkesztette meg, s e részeket mindig a tanítványokkal vezette be.
Az első rész, a Kafarnaum városában és a Galileai-tó környékén történt események, az első tanítványok meghívásával kezdődött.
A második rész, a galileai út bemutatása a tizenkét apostol kiválasztásával indult. Amikor ma ismét a tanítványokról, az ő missziós útra küldésükről olvasunk az evangéliumban, akkor már sejtjük, hogy itt egy újabb részt kezd az evangélista, amelyben már a Galilea határain kívül történtekről is szó lesz. Jézus tanítványai eddig csupán passzív szereplők voltak, az események szem- és fültanúi. Most viszont már szerepet kapnak, Jézus elküldi őket, hatalmat ad nekik ahhoz, hogy az ő nevében tanítsanak és csodákat tegyenek.
Ennek köszönhetően az Isten országának hirdetése nem csupán földrajzi értelemben szélesedik, jut el egyre több helyre, hanem immár új személyek kezdik hirdetni az örömhírt, az apostolok, akik mindezt Mesterük megbízásából teszik.

Jézus utasításaiból kiderül, hogy a tőle kapott hatalmon kívül nincs szükségük semmire. Eszköztelenül, felszerelés nélkül indulnak, egyedül az Isten országáról szóló tanítást viszik magukkal. Ezt látták korábban Mesterüktől és most ők is így indulnak.