2016. március 31., csütörtök

Maradj velünk Urunk!

„Maradj velünk Urunk!” – imádkozzuk mi is egyre gyakrabban és buzgóbban az emmauszi tanítványokkal. És az Úr teljesíti kérésünket. Jelen van közöttünk, valahányszor az ő nevében összegyűlünk. Jelen van tanítása által, amikor közösségben vagy egyénileg olvassuk a Szentírást. Jelen van bennünk, amikor általa fohászkodunk az Atyához. Jelen van Lelke által az Egyházban és annak minden tagjában.  Valóságosan megjelenik a szentmisében a kenyér és a bor átváltoztatásakor, hogy testével és vérével tápláljon bennünket a szentáldozáskor.
Már nem idegenként tekintünk tehát rá, akivel véletlenül találkoztunk, hanem elmondhatjuk, hogy láttuk és felismertük őt. Lángoló szívvel tanúskodjunk tehát feltámadásáról!

(Adoremusz 2005)

2016. március 30., szerda

Emmausz

Szerda 2016. 03. 30

A feltámadt Üdvözítőnek nemcsak az apostolokhoz van közlendője, hanem az egész Egyházhoz. Nemcsak a tizenkettőnek jelenik meg, hanem a csalódottan Emmauszba igyekvő két tanítvány előtt is feltárja a hit útját. Ezt az ószövetségi jövendölések értelmezésével kezdi, és fokról fokra ismerteti meg magát.
Szenvedése, halála és feltámadása nem különálló események, hanem az üdvtörténet kibontakozásai. Isten azt valósítja meg, amit ígért, és az egész emberi nemet vezeti üdvösségre.
Akik így látják a feltámadás titkát, azok a húsvét utáni megjelenéseket nem tartják képzelgésnek, és elfogadják azt is, hogy a feltámadt Krisztus közöttünk van a kenyértörésben.

(Adoremus 2006.)

2016. március 29., kedd

Mária Magdolna

Mária Magdolna azért találkozhat az elsők között a Feltámadottal, mert nem zárkózik be otthonába. Jézust szolgálta sok útja során és ott áll a kereszt alatt is. Nem nyugszik bele a ténybe, hogy Jézus meghalt és eltemették, hanem Ura közelében akar lenni. A sír előtt könnyezve gyászolja Mesterét, mert mit sem sejt a feltámadásról. Sír, mert azt gondolja, hogy az események megváltozhatatlanok. Sír és lassan elfogadja a történteket. S amikor megjelenik neki a feltámadt Jézus, először fel sem ismeri, mert nem gondolja, hogy valaha is találkozhat még Urával. Kitartása jutalmaként a találkozás és a felismerés örömével távozik. 
(Adoremusz 2005

2016. március 28., hétfő

Húsvéthétfő

Húsvéthétfő

Vessünk egy pillantást Jézus, feltámadásának tanúira, helyesebben azokra, akiknek Jézus, megjelent, hiszen magának a feltámadásnak nincsen és nem is lehet tanúja!
"Az asszonyok gyorsan elsiettek a sírtól. Remegve, de nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak.
Ők majdnem mindig Jézus kísérői voltak, Ők gondoskodtak szállásáról, s a vendég1átásról. Ők álltak a kereszt tövében, ők siettek nagypéntek délutánján, hogy gyorsan, de illendően eltemessék, ők siettek a hét első napjának hajnalán a sírhoz, hogy illatszerekkel bekenjék, bebalzsamozzák Jézus, holttestét.
És most hírnökök lettek, az öröm, az élet és feltámadás hírnökei.
Bár a gépek mostanában átveszik az emberek sok-sok munkáját, de olyan szép volt valamikor, amint az emberek segítettek egymásnak. Építkezéseknél például láncolatot alkottak, és így adták kézről-kézre a téglát és a tetőre kerülő cserepet.
Ez nem mond nekünk valamit?
Nem kellene-e nekünk is az öröm hirdetőinek láncolatot alkotni és így adni tovább a föltámadás örömhírét, hogy eljusson az minden emberhez1
„Íme, egyszerre Jézus, jött velük szemben, és megszólította őket, Üdv nektek!" Ők pedig odasiettek hozzá, leborultak előtte, és átkarolták lábát Ekkor Jézus, így szólt hozzájuk, "Ne féljetek! Siessetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, mert ott viszontláthatnak engem".
Jézus feltámadása nem félelmet jelent, hanem örömet!
Azért támadt fel, és most "azért jött, hogy az útszélen könyörgő vaknak elmondja, "láss!", amikor " azért eseng' "Uram, Dávid fia, könyörülj rajtunk!"
Azért támadt föl az Úr, hogy a bűntől megbénult embernek azt mondhassa, tépd le láncaidat, "nyújtsd ki a kezed!”
Azért jött, és azért jelent meg dicsőségesen Jézus, hogy a bűntö1 szenvedő, mozgásképtelen embernek a fülébe súgja, "Fiam, bűneid bocsánatot nyertek"
A korinthusi levélben írta Szent Pál, „Krisztus, meghalt a bűneinkért, az Írás szerint, eltemették és harmadnap feltámadt"
A szenvedő és feltámadt Üdvözítőből biztatás, segítség, új életre való feltámadás árad.
Tekintsünk még: az őrökre! Ők is tanúk, csak hamis tanúkká lettek.
Krisztust kétszer adták el!
Egyszer Júdás, sikkasztó, a vagyon és pénz rabja, aki az apostol nevet sem érdemli meg. Ő kínálta fel szolgálatait, hogy a zsidó főpapok feltűnés nélkül tudják Jézust elfogni és kivégezni. "Mit adtok nekem, ha kezetekre adom?' Azok harminc ezüstöt- fizettek neki. És Júdás eladta Mesterét. Ígéretét művészien teljesítette. Az elfogó csapatnak megmutatta Jézus imádkozásának helyét, és csókkal jelezte, hogy kit kell el- fogniuk.
Másodszor is eladták Jézust, mégpedig mint feltámadottat, amikor a Főtanács pénzt kínált fel az őröknek: „mondjátok, hogy éjnek idején, amíg mi aludtunk, odajöttek a tanítványai és ellopták”.
S az óta is hányszor akadtak emberek, akik pénzért elárulták Jézust!
Végül vizsgáljuk meg azt is, hogy milyen tanúi vagyunk mi Krisztusnak? Életvitelünk azt bizonyítja-e, hogy a föltámadt Jézusban való hit él bennünk? Ez a hit-e a meghatározója gondolatainknak és cselekedeteinknek?
Rómában áll a Kolosszeum, az ókor legnagyobb színháza 72-től 80-ig épült. Felavatási ünnepségén a keresztények százait vetették a vadállatok elé, hogy a népet szórakoztassák. A páhollyal szemben ma ott magasodik Krisztus golgotai keresztje és nagypénteken Róma városa, ott végzi a keresztutat a Szentatyával együtt!
A hatalom megszállottjai, a cézárok s birodalmaik már mind eltűntek. Az Úr szent keresztje azonban áll!'
Áll és hirdeti, hogy a felhalmozott pénzek, árulások díjai nem boldogították az árulókat, s eltűntek!
A kereszten függött és feltámadott Üdvözítőhöz mindhalálig hűségesek részesednek a Feltámadott örök dicsőségében.

Ámen

2016. március 27., vasárnap

Húsvétvasárnap

Húsvétvasárnap. 2016

Bevezető
Szívem meleg szeretetével köszöntöm a kedves testvéreket Hitünk legnagyobb titkának az ünnepén. Különösen is azokat a testvéreket, akikre megtartó szeretettel gondolunk, akikben ilyenkor a pislákoló hit újra éled, és eljönnek a közénk, s hitüket megvallva velünk ünnepelnek. És jelenlevő, nem katolikus testvéreinket is, mert tudják, hogy húsvétot szépen, csak katolikus templomban lehetséges ünnepelni..
Hogy mindannyian egy szívvel, egy lélekkel, s méltóképpen ünnepeljük hitünk nagy titkát, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket és bánjuk meg vétkeinket.

Kirie litánia
Jézus Krisztus, ki meghaltál értünk a keresztfán! Uram irgalmazz!
Jézus Krisztus, ki három nap a sírban feküdtél. Krisztus kegyelmezz!
Jézus Krisztus, aki harmad napra feltámadtál a halálból. Uram irgalmaz!

Evangélium után
Megremeg a lelkem attól az örömtől, hogy immár több mint 6 évtizede, minden évben, még ebben az évben is, hirdethetem hitünk nagy titkát, hogy Krisztus feltámadt! Alleluja! Valóban feltámadt! Alleluja.
Mily nagy az Úr kegyelme!
Sokszor elmondtam már, hogy Nagypénteken végre megnyugodva tértek haza a Názáreti Jézust végleg elhallgatni akarók. Nehéz, de alapos munkát végeztek. A bajkeverő názáreti prófétát sikerült végleg elhallgattatni. Egyre növekvő népszerűségének csak keresztrefeszíté-sével lehetett gátat vetni. Nagypéntek után kialszik a személye és tanítása iránti lelkesedés tüze, gondolták.
Igaz, joggyilkos perre volt szükség. Pilátust is kényszeríteni kellett az ítélet jóváhagyására. Végre azonban minden megoldódott. A veszedelmes tanító halott, sírja lepecsételve, katonák őrzik.
Az evangéliumi elbeszélés szerint Jézus ellenségei nem sokáig örülhettek győzelmüknek. A sír, Jézus sírja megnyílt és győzelmének lett az emlékjele.
Szomorú, hogy ebből az eseményből oly keveset tanulnak Jézus mindenkori ellenségei. Ennek következménye, hogy ismételten eleve bukásra itélt harcot folytatnak ellene. Balga módon azt képzelik, hogy a föltámadt Krisztust és a vele azonosuló Egyházat megsemmisíthetik az erőszak fegyvereivel, vagy a médiumok legrafináltabb módszereivel. aminek szomorú tanúi lehetünk.
Egyről azonban nem szabadna megfeledkeznünk. Nevezetesen arról, hogy Jézus, Egyházába is beleoltotta a feltámadás csíráit. Ennek köszönhetően Egyházunk életében is eljön a tavasz, elgördül a szikla, széttörik a pecsét, földre zuhannak a katonák. A lelki halottak a bűnbánat révén új életre támadhatnak.
Ugyanis az egyes ember és az emberi társadalmak életében is jöhetnek idők, amikor tékozló fiúként elhagyják az atyai házat. Évtizedeken át ezt tette, és napjainkban is ezt teszi népünk egy jó része. Ám az ember akkor értékeli igazán Isten közelségét, az atyai ház biztonságát és melegét, amikor elfordul tőle és miután eltékozolta mindenét, visszatér az atyai házba.
Hála Istennek, ma már tékozló és kijózanodó nemzetünk, s nemzetünk tékozló fiai és leányai is kezdenek visszafordulni, és az atyai ház felé tartani. És kezd megvalósulni a hitükben megingott, s hitüket elhagyott testvéreink hitbéli és erkölcsi feltámadása is.
Ezek ellenére még mindig elég erősek a Krisztust elfogadni nem tudók, illetve nem akarók ajkáról felhangzó vádak. Sokan arra hivatkoznak, hogy a kereszténység kovásza kétezer esztendő alatt sem tudta átformálni az emberek életét.
Igaz, a kereszténység elterjedése a kezdet kezdetén villámszerűen ment végbe. De mintha megtört volna a lendülete, s megszűnt volna kovásznak lenni.
Ám ne tévesszük szem elől, hogy mi még korai keresztények vagyunk, mint ahogy az évmilliárdokkal mérhető Föld korához viszonyítva maga az emberiség is még korai emberség. S azután hitem szerint előbb öregszik meg az emberiség, mint a jézusi tanítás. Ne feledjük Jézus szavait: "Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak!"
A világ kétségtelenül ennek az ellenkezőjét szeretné tapasztalni. És ennek érdekében meg is tett és tesz mindent.
De ezt már sokszor megpróbálták megtenni, sokszor remélték már azt korábban is, hogy a kereszténység haldoklik. Ezt, illetve a kereszténység halálát remélték a véres üldözésektől a keresztényeket mészárló nagy forradalmaktól. Az 1789-estől, az 1917-estől, az 1919-estől. És napjainkban ezt remélik az Iszlám erőszakos, kegyetlen terjesztésétől is. Azonban azok, akik ezt remélték, minden esetben csalódtak. És csalódni fognak a jövőben is.
Első nagy csalódásuk a keresztrefeszítéssel kapcsolatban kö-vetkezett be. Az Emberfia ugyanis új életre kelt. Bizonyos értelemben az óta is mindig ez történik. Állandóan el akarják pusztítani, amit Jézus elkezdett. És minden alkalommal, amikor a síron a földet döngölik, azt hallják, hogy a döngölés ellenére is, mégis él és más helyeken is, ahol eddig még nem volt jelen, szintén felbukkan, s társadalmat erjeszt az evangélium kovásza, és terjed Isten országa, mert, amint már említettem az Egyházba is beoltatott a föltámadás csírája.
A magyarság már több mint ezer éve ennek az egyháznak kebelén tapasztalta meg az egyéni és nemzeti feltámadás lehetőségét. Sokszor megnyílt előttünk a sír, hol nemzet süllyed el, de minden alkalommal sikerült új életre támadnunk.
Úgy néz ki, hogy napjainkban is. Lassan hazánk lesz, ha nem is egyedül, keresztény ország Európában. Ha nyitott szemmel járunk, akor az új életre támadásunk jeleit vehetjük észre. De ne feledjük: A föltámadásnak, egyéninek és nemzetinek van egy feltétele:
Csak Krisztussal lehet feltámadnunk. Beléje kell kapaszkodnunk megújuló hitünkkel. S el kell fogadnunk tanítását, a szeretet evangéliumát és a szerint kell élnünk hétköznapjainkat.
Ha a szeretet, az együvé-tartozás köt össze bennünket a családban, s a hazában, akkor lesz feltámadás: egyéni is, és nemzeti is! Amit adjon meg nekünk az Úr!
Amen.
F. F.

2016. március 25., péntek

Nagypéntek

Nagypéntek.

Urunk szenvedésének, keresztre feszítésének történetét olvasva, igyekszünk levonni magunk számára Jézus kereszthalálából néhány üdvösséges tanulságot.
Először is azt, hogy Jézus keresztre feszítéséért minden nemzedéknek van oka a szégyenkezésre, a mi nemzedékünknek is, nekünk is.
Mennyi szenvedés, üldözés kíséri az igaz ember életét. Hány követőjében folytatódik Jézus szenvedése. Ki mentheti magát azzal, hogy Pilátushoz hasonlóan kezét mossa, azzal ámítva önmagát: én ártatlan vagyok ennek vagy annak az igaznak a vérétől.
Az első Nagypéntek óta állandóan folytatódik Krisztus szenvedése az emberekben. A történelem országútját láthatatlan kereszterdők szegélyezik. Ki állíthatja, hogy nem részese ennek az áldatlan erdőtelepítésnek? Ha mégis áldás terem a kereszterdők lombjain, ezt Krisztusnak köszönhetjük.
Mennyi fájdalmat okozunk másoknak, mennyi keresztet ácsolunk olykor szeretteinknek is. Ám nem a sebetejtők hanem a sebeket szenvedők váltják meg a világot. Nem a keresztrefeszítők, hanem a keresztrefeszítettek jelenítik meg a Krisztust. Ezért Jézus a kereszt körül gyűjti össze barátait és ellenségeit. Itt akar találkozni velünk, hogy mindannyiunk számára az Atya bocsánatát kérje.
Azok számára, akik keveset tudnak a kereszténységről, vagy téves fogalmaik vannak róla, szinte érthetetlen, hogy Krisztus hívei a kereszt körül gyülekeznek. Mennyi minden gyűjtheti össze az embereket! Fotoriporterek kereszttüze fogadja a politikusokat, egy-egy filmcsillagot. Milliókat ültet a TV képernyője elé egy érdekesnek ígérkező film vagy sportesemény. Mindezt természetesnek találjuk. Ám oktalanságnak tartja az Istentől elforduló világ, ha mi keresztények a keresztfa körül gyülekezünk, és a ráfeszített fájdalmak férfiát ünnepeljük. (Mindig és mindenütt, ahol meghirdetik a kereszt igéjét, megjelenik a keresztáldozat is).
Vajon miért tesszük ezt?
Az evangélium beszámolójából kiderül, hogy annak idején az apostolok sem értették, és megbotránkoztak Jézus keresztjén. Tiltakoztak, amikor Jézus megjövendölte és elmenekültek, midőn jövendölése beteljesedett. Az evangélium szerint csak János apostol állt a kereszt tövében, Mária és néhány jámbor hívő. Ám ők sem azért álltak oda, mert megértették a kereszt titkát, hanem mert szerették Jézust. Nem az értés, hanem a részvét vezette őket a keresztúton a Golgotáig.
Hogy az Isten Fiának tartott Messiás a szégyenfáján fejezze be életét, ezt sem ellenségei, sem barátai nem akarták és nem tudták elfogadni. Csak Pünkösdkor. a Szentlélek megvilágosító kegyelme segített megérteni valamit a kereszt titkából. Bennünket is csak a Szentlélek kegyelme segít a kereszt titkának megértésében.
Akik ismerik az életet azoknak fölösleges magyaráznunk, hogy mikor szeretünk valakit igazán? Nem akkor, ha megsimogatjuk, ha megöleljük, s elhalmozzuk csókjainkkal. Csak akkor szeretjük igazán, ha szenvedni is tudunk érte, miként Jézus is értünk. Ha pedig Jézus is így cselekedett, mi sem tehetünk másképpen. Ezért figyelmeztet: „Aki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét.” Ez korántsem jelenti azt, hogy nekünk keresgélnünk kell a szenvedést vagy nekünk kel1 megácsolni keresztünket. Hiszen Jézus is azt kérte a mennyei Atyától: Ha lehetséges múljék el tőlem a pohár! A keresztet nem keresnünk kell, hanem a meglévőt fel kell vennünk, és vinnünk kell!
Tele van a világ sok szenvedéssel, tele van a világ keresztekkel, amelyek hordozókra várnak. Igaz mi nem vagyunk olyan erősek, mint Jézus és nem a mi feladatunk a világ megváltása. Ám ha valóban Krisztushoz tartozunk, akkor keresztjéből is részt kell vállalnunk!
Sok helyen megvan még az a szép szokás, hogy virágvasárnap és nagypénteken énekkar énekli a passiót. Kiosztják a szerepeket, és egy valaki Jézus szólamát énekli. - Ám nekünk, keresztényeknek nemcsak énekelnünk, nemcsak játszanunk kell Jézus szerepét, hanem a valóságban is meg kell élnünk. Isten Krisztusban és keresztjében mutatta ki szeretetét, nekünk is keresztünk vállalásában és hordozásában kell kimutatnunk szeretetünket!
Ezt teszi az édesanya, aki türelemmel ápolja beteg gyermekét. Ezt teszi a hűséges férj, aki nem löki el magától beteg feleségét. Ezt teszi az asszony, aki éveken át ápolja munkaképtelen rokkant hitvestársát. Ezt teszi a gyermek, aki öreg szüleit Cirenei Simonként kíséri az öregedés, a magányosság, s betegség fájdalmas életszakaszán. Ezt teszi minden ember, aki Veronikához hasonlóan a vigasztalás kendőjét borítja a szenvedő szívekre.
Ha együtt szenvedünk a szenvedőkkel, akkor Krisztussal szenvedünk együtt, ha pedig Krisztussal együtt szenvedünk, együtt is dicsőítetünk meg majd Vele.

Ámen

2016. március 24., csütörtök

Lábmosás

Nagycsütörtök.

Megdöbbentő élmény lehetett az apostolok számára nagycsütörtök este Jézus két cselekedete. Az egyik: a lábmosás, a másik: az eucharisztia alapítása.
Az Úr Jézus rövid földi működése során gyakran megmutatta isteni hatalmát és szeretetét. Úgy beszélt, mint akinek hatalma van. A részvét által indítva, és a hit ébresztésének szándékától vezérelve számtalan csodát cselekedett. Elfogadta Péter vallomását, amikor társai nevében kijelentette: Te vagy a Messiás, az élő Isten Fia. De lám, most mi történik? Kötényt köt maga elé, és megmossa apostolai lábát. Nem csoda, ha elsőként Péter tiltakozik. Nem engedhetik meg, hogy Uruk és Mesterük ilyen alantas munkát végezzen. Jézus azonban leinti a heveskedő Pétert, és nem változtat magatartásán. Vajon miért nem? Mert kitörölhetetlenül bele akarja vésni apostola és apostoli Egyházának emlékezetébe, hogy ő nem uralkodni, hanem szolgálni akar a földön. Azt is hangsólyozza1 hogy ezzel példát óhajt adni mindenkori követőinek. Ő, aki által Isten megteremtette és megváltotta a világot, letérdel apostolai e1őtt, megmossa lábukat, hogy tudomásukra hozza Isten rejtett tulajdonságát: szeretetbő1 fakadó alázatát. Vajon miért tette ezt?
Jézus lelki szemei előtt lepergett az emberi történet véres színjátéka, amely annyi szenvedést kever az emberi alázat hiánya, az emberi gőg, a hiúság, a hatalomvágy, az uralkodás akarása. Látja a véres harcmezőket, a tömegsírokat, a koncentrációs táborokat, a gulágokat, a kegyetlen zsarnokok gaztetteit, a népirtásokat.
Nem bánják, ha vérben gázolnak is, csak uralkodhassanak, néhány évig vagy évtizedig. - Látja minden olyan ember egyéni tragédiáját, aki nem hajlandó okos alázattal elfogadni a szívébe vésett isteni törvényeket. Csak saját, érdekeiket, élvezeteiket szolgálják. Meg sem kísérlik fölfedezni a másikat szolgáló élet szépségét és értékét. Ilyen megfontolások alapján nem csodálkozhatunk, ha Jézus az alázat gyakorlását, ezt az isteni erényt a szeretet koszorújába illeszti. A lábmosás erre figyelmeztet, ez volt nagycsütörtök első meglepetése.
Itt azonban nem állt meg Jézus, hanem még határozottabb lépést tett előre az alázat tartományában. Úgy is mondhatnánk, hogy a lábmosás csak leleményes bevezető volt az Oltáriszentség alapításához. A Szentírás tanítása szerint az a tény, hogy az Isten Fia emberré lett. Azt bizonyítja, hogy Isten szeretete sem nélkülözheti a másokért való élet alázatos szolgálatát.
Jézus azonban nem állt meg az alázat útján, hanem a világvégezetéig ezt az utat akarja járni. Ezért vette kezébe a kenyeret és a bort, hogy ezekben az élettelen tárgyakban valósítsa meg jelenlétét. Megalázta magát, amikor emberré lett, megalázta magát, amikor szegénnyé lett, megalázta magát a keresztfán és megalázza magát az Oltáriszentségben, az Eucharisztiában, amikor a kenyér és a bor köntösében maradt itt közöttünk a világ végezetéig örökre.
A kérdésre, hogy miért tette ezt, az ev. így válaszol Szerette övéit, mindvégig szerette őket. Ilyen értelemben nemcsak a karácsonyt, hanem minden szentmisét a szeretet ünnepének nevezhetünk.
Szeretetben gazdagodni vágyó lélekkel jöjjünk szentmisére, hogy szeretetben gazdagodva térhessünk vissza mieinkhez, s embertestvéreink köze.
Ámen

F. F.

2016. március 23., szerda

Nagyszerda

Nagyszerda 2016
Nagy különbség van Júdás pénzért vállalt áruló tette és Péter félelemből háromszor is kimondott tagadó szavai között. Az egyikből nincs felemelkedés, a másik az evangélium egyik legszebb szeretet-vallomását eredményezi a feltámadás után. A különbség a két apostol Jézushoz való kapcsolatából fakad.
De mi köt bennünket Jézushoz? Milyen a kapcsolatunk vele nekünk, akik ma aggódva kérdezzük: csak nem én vagyok az, aki elárulja az Urat? A kevély magabiztosság nem ment meg és nem szünteti meg a bennünk lévő gyengeséget. Nem szabad tökéletesnek és szilárdan állónak tartani magunkat, hanem ismernünk kell hibáinkat és gyarlóságainkat.
A felemelkedés feltétele a helyes önismeret és bűnbánat.

(Adoremusz 2005)

2016. március 22., kedd

Nagykedd

Nagykedd

Tegnap is egy meghitt asztaltársaságban láttuk az Urat barátaival, Betániában. Ma a tizenkettővel együtt étkezik Jeruzsálemben. János Jézus keblére hajtja a fejét. Idilli kép, melyet megzavar a gonoszság ármánykodása. Földünk a jó és a rossz küzdelmének helyszíne, ahol folytonosan változnak a frontvonalak. Az apostolok önmagukra mutatnak: távol álljon tőlem, hogy eláruljalak. Júdás pedig az erszényét rejtegeti a háta mögé.
Festőket megihlető jelenet. Ilyen az, amikor Isten vendégül látja az embert. Az egyház születése ebben a teremben kezdődik, és pünkösdkor beteljesedik. Sem Júdás árulása, sem Péter tagadása, de Jézus halála sem tudja azt megakadályozni. Nem emberi mű, Isten műve.

(Adoremus 2006.)

2016. március 21., hétfő

Szegények mmindenkor lesznek veletek

Mert szegények mindenkor lesznek veletek, de én nem leszek mindig veletek.


Jézus betér a számára oly kedves család: Mária, Márta és Lázár házába. Szeretettel fogadták őt, sőt a nagylelkű szeretetnek egy rendkívüli jelét adja Mária, amikor a vacsora közben drága olajjal keni meg az Úr lábát, és hajával törli meg azt. De a szeretet pillanatát és tettét megtöri Júdás rosszallása, akit természetesen nem a szegények gondja, hanem csak a pénz érdekel. Jézus figyelmeztetése, hogy nem lesz mindig velünk, Máriát is, minket is szíven talál. Elkezdődött a Nagyhét, már csak néhány nap van a kereszthalálig. Jézus betér hozzánk, talán ez az utolsó állomás halála előtt. Hogyan fogadjuk Őt? Ki tudjuk mutatni neki szeretetünket? Hogyan válaszolunk rendkívüli szeretetére? 
(Adoremusz 2005)

2016. március 19., szombat

Szent József

Ma Szent Józsefet, a Boldogságos Szűz Mária Jegyesét ünnepeljük.
Úton a Nagyhét felé a liturgiában Szent Józseffel találkozunk, akiről viszonylag keveset tudunk. A Jézus gyermekségéről szóló evangéliumi részekből kiderül, hogy igaz ember volt és hallgatott az angyalok által hozott isteni üzenetekre. Mária jegyese volt, aki gondoskodott Jézusról és anyjáról. Aggodalmai és félelmei ellenére Isten utasítására magához veszi Máriát, és vele együtt Jézust is befogadja életébe. Nekünk is ilyen természetes egyszerűséggel kellene mindig magunkba fogadni Jézust. Nem kell tartanunk a vele való találkozástól, mert nem elítélni jön, hanem abban segít az Úr, hogy az igazzá válás biztos útján járjunk.
Testvéreim! Isten az Ő Megtestesült Szent Fiát az Igaz emberre akarta bízni, és akarja bízni most is.
Mi igaz emberek vagyunk?
Ámen


2016. március 18., péntek

Istenek vagytok.


Csodálkozva tekintünk körül a világban. A teremtmények változatos gazdagságában az ember úgy érzi, hogy valami mégis megkülönbözteti a többi teremténytől. A föld porából vétettünk, de Isten leheletét hordozzuk. A teremtett világgal való hasonlóságunk mellett méltán valljuk, hogy Isten képére és hasonlatosságára lettünk teremtve. Igazi méltóságunkat az adja, ha életünkkel, tetteinkkel, gondolatainkkal a Teremtő nagyságát tükrözzük. Istenek vagytok – idézi Jézus a benne megbotránkozó zsidóknak a Szentírást.
Önmagáról pedig megvallja, hogy ő az, akit az Atya megszentelt, és a világba küldött. Jézusban szemlélhetjük emberi természetünk mélységét, és istengyermeki hivatásunk teljességét.

(Adoremusz 2006)

2016. március 17., csütörtök

Életünk dicsőíti-e Jézust?

Jézus szava: igazság és élet. Aki következetesen kitart Isten szavának hallgatásában és megtartásában, az egyre mélyebben és világosabban felismeri az abban rejlő igazságot, megszabadul a bűntől és annak legsúlyosabb következményétől, a haláltól. Üdvösségünk horgonya Isten örök szava. A Zsidókhoz írt levél mondatával kezdjük a mai szentmisét.
Az én Atyám az, aki megdicsőít engem – mondja Jézus a mai evangéliumban.
De vajon a mi életünk megdicsőíti-e Jézust? Vallásos életünk és elkötelezettségünk legfőbb célja a magunk üdvössége. Azért imádkozunk, azért bánjuk meg és ismerjük be bűneinket a szentgyónásban, hogy az üdvösségre jussunk. Az üdvösség és az örök élet kenyerét vesszük magunkhoz, amikor szentáldozáshoz járulunk.
De emellett ne feledkezzünk el arról, hogy hitből fakadó cselekedeteink egyúttal az Atyát dicsőítik. Minden jócselekedetünk, amit a szegényeknek, a rászorulónak, az elesetteknek teszünk, Isten dicsőségéről tanúskodik. A mi dicsőítésünk nem teszi nagyobbá Istent, de valóban lelkünk üdvösségünkre szolgál.

(Adoremusz 2005)

2016. március 16., szerda

Az igazság szabaddá tesz

Nagyböjti idő, 5. hét Szerda


„Az igazság szabaddá tesz benneteket” – halljuk Jézus szavait. Kettős követelmény fakad ebből a megállapításból. 

Az egyik, hogy szüntelenül törekedjünk a teljes igazság megismerésére. Tudományban, társadalmi kérdésekben, a hitünk megismerésében ne elégedjünk meg féligazságokkal. 
A másik követelmény, hogy az a szabadság tönkreteszi az embert, amely elszakad az igazság keresésétől. Számtalan megnyilvánulásait látjuk az öncélú szabadságnak: felbomlott párkapcsolatok, nemzedékek közti ellentétek, felelőtlen élvezetek hajszolása. 
Krisztus ma is mindazok mellett ott áll, akik keresik az igazságot. Pilátus előtt maga mondta: „én azért jöttem, hogy tanúságot tegyek az igazságosságról.” 
(Adoremusz 2006) 

2016. március 15., kedd

Önmagamtól semmit sem teszek

Nagyböjti idő, 5. hét Kedd
Halál, hol a te hatalmad, hol a te fullánkod? – teszi fel a kérdést Szent Pál.
A pusztai vándorlás idején engedetlen nép is így kiálthatott fel, amikor azt látta, hogy a rézkígyóra tekintve meggyógyultak mindazok, akiket halálos marás ért. A rézkígyó ószövetségi jelenete pedig előképe volt Krisztusnak.
Az evangélium az Atya és a Fiú szeretetkapcsolatába is bepillantást nyújt: öröktől fogva léteznek és szeretik egymást. „Önmagamtól semmit sem teszek, hanem azt mondom, amire Atyám tanított” – válaszolja Jézus, a mai evangéliumban a farizeusoknak. Kinyilatkoztatta nekünk az Atyát, és általa szerethetjük őt. Életemért, megváltásomért hálát adok neki.

(Adoremusz 2006)

2016. március 14., hétfő

A mi főpapunk

A mi főpapunk
A mi főpapunk, Jézus Krisztus, II mi áldozatunk pedig az ő szent teste, ezt áldozta fel a kereszt oltárán minden ember üdvösségéért. A mi megváltásunkért kiontott vér pedig nem az Ószövetségben szokásos tulkok és bakok. vére volt, hanem az ártatlan Báránynak; Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak a vére. Az a templom pedig, amelyben főpapunk bemutatta az áldozatát, nem emberi kézzel épített templom volt, hanem maga a mindenható Isten alkotta azt a templomot. Hiszen főpapunk az egész világ szeme láttára ontotta vérét, s ez a világ az Isten keze által alkotott templom. Ennek a templomnak két része van: az egyik ez a föld, itt van most a mi lakásunk, a másikat mi, halandó emberek még nem ismerjük:

(Fisher Szent János püspök és vértanú. ADOREMUS 97)

2016. március 12., szombat

Nagyböjt 5. vasárnap

Nagyböjt 5. vasárnap

Bevezetés
A mai evangéliumban a házasságtörő asszonyról szóló történetet halljuk. A történet nem a házasságtörésről szól. Hanem az írástudók Jézus ellenes magatartásáról. A bűnös asszonyról, S Jézus magatartásáról. A történet az isteni irgalmasság egyik legszebb megnyilvánulása.
Úgy gondolom, hogy nagyböjt idején, az evangéliumi gondolatok közül leginkább nekünk szólónak érezzük, a „Többé ne vétkezzél”  jézusi mondást.
Valóban? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia
Urunk, te azt mondottad, hogy "Az vesse rá az első követ, aki maga is bűn nélküli": Uram, irgalmazz!
Urunk, te azt mondottad: "Én sem ítéllek el, menj és többé ne vétkezzél": Krisztus, kegyelmezz!
Urunk, te nem akarod a bűnös halálát, hanem azt, hogy megtérjen és éljen: Uram, irgalmazz!"

Evangélium után
Jézus ellenfelei minden alkalmat megragadtak, hogy tőrbe csalják őt. Így akarták aláásni a nép körében szerzett tekintélyét és megokolni saját szembeállásukat.
Mindig akadnak, akik nem ismerik fel a fejlődés isteni gondolatát és erejüket a régi megőrzésére pazarolják. Ez a magatartás jellemezte azokat a férfiakat is, akik egy házasságtörő asszonyt hurcoltak Jézus elé.
Hallottak ők már egyet, s mást az Úr Jézus bűnösök iránti rokonszenvéről és most alkalom kínálkozott, hogy nyílt színvallásra kényszerítsék. Akár felmenti az asszonyt, akár elítéli, ők lesznek a nyertesek. Törvénysértéssel vagy irgalmatlansággal vádolhatják a nép előtt.
Mindannyian tudjuk, hogy az ószövetségi társadalomban, hátrányos helyzetben éltek a nők és ezért szigorúbban ítélkeztek házassági hűtlenségük felett. Ennek a fel-fogásnak jegyében jelennek meg a vádaskodó férfiak és a mózesi törvény nevében az asszony elité-lését kérik.
Érdemes felfigyelnünk arra a körülményre, hogy nem az asszony bűntársát, a férfit vonják felelősségre, hanem a gyengébb nemnek nevezett asszonyt. Az Úr Jézust már ez a tény is bosszanthatta, Az Ő szemében nincs kétféle erkölcs, egy a női természetre és egy a férfiak számára.
A Tízparancsolat egyformán tiltja mind a férfinak, mind a nőnek a házasságtörést. De sajnos csak a házasságtörő nők megkövezéséről olvashatunk a Szentírásban.
A nőknek ezen a hátrányos helyzetén akart Jézus változtatni a mai evangéliumi szakaszban tanúsított magatartásával. És változtatott is! És változtatott és változtat a kereszténység is mindenütt, ahová csak eljutott vagy eljut.
Nemcsak a rabszolgák felszabadítása köszönhető a kereszténységnek, hanem a nők megbecsülése, s felemelése is!
Ennek a folyamatnak csodálatos szép gyümölcse a keresztényeknek a Szűzanya iránti tisztelete.
Sajnos a nem keresztény világban: a keleti népeknél, s a fundamentalistairányzatú iszlám népeknél ma is mily hátrányos s megalázó helyzetben élnek a nők. Ennek a szellemnek az előszele már megcsapta Európát is.
De az elkereszténytelenített, egykor keresztény országokban is, csak írott malaszt a nők egyen-jogúsága. Ma sem becsülik meg őket. Nem tekintik annak, aminek az Úr Isten teremtette őket? A férfi mellé rendelt, vele egyenjogú segítő társának, hitvesnek, az élet továbbadójának, édesanyának.
Miért tekintette az egyik eszme évtizedeken át csak termelési eszköznek?
Miért tekinti a másik, az előbbit felváltó csak profitnövelő tényezőnek?
Ha nem vigyázunk, ha hagyjuk elkeresztényteleníteni a világot, akkor az visszajut a Jézus korabeli, sőt még az azt megelőző, megváltatlan állapotába.
Van ennek a tanulságokban oly gazdag evangéliumi történetnek, egy mindnyájunknak szóló mondanivalója is. Ezt pedig így fogalmazhatnánk meg: Kerüljük a könnyelmű ítélkezést.
Sok esetben mi emberek hasonlók vagyunk ugyanis a mai evangéliumban említett köveket ragadó képmutató férfiakhoz. Mi emberek szívesen ítélkezünk mások felett, csak önmagunk felett mondjuk ki könnyelműen a felmentő ítéletet.
Tagadhatatlan, hogy igen erős bennünk a hajlam arra, hogy másokat megszóljunk, másokat elmarasztaljunk, másokat elítéljünk, mások felett pálcát törjünk. Főleg társasági összejövetelek, s politikai vélemények cseréjekor.
Legtöbbünknek kedvenc foglalkozása a szálkakeresés mások szemében és elfeledkezés saját bűneink gerendáiról.
Ma nekünk, másokat könnyedén elmarasztalóknak, elítélőknek szólnak a krisztusi szavak. "Csak az vessen követ a másikra, aki bűn nélkül van köztetek."
Micsoda tragédia lenne számunkra, ha másokat kegyetlenül elítélnénk, ugyanakkor nem vennénk észre önmagunkban azt, amit másokban elítélünk, nem vennénk észre, hibáinkat, vétkeinket - bűneinket.
Magunkon és népünk sorsán jobbítani akaró Testvéreim! Hazánk megújítását önmagunknál kell elkezdeni. Ha Te is, én is, ő is jobbá leszünk, jobbá lesz nemzetünk is!
Tegyük hát a jobbat, a tökéletesebbet, teremjük a bűnbánat méltó gyümölcseit.
T. Ma nekem és neked mondja Jézus:
Többé ne vétkezz!

Amen
F.F.

2016. március 11., péntek

Jézus ismerete

Jézus nemismerése

Mindazok, akik jót tesznek, elgondolkoztatják és zavarják azokat, akik a sötétség cselekedetei szerint élnek. A jóság zavaró, és az emberiség örök nagy kísértése, hogy eltörölje a föld színéről mindazokat, akiknek példamutató élete megkérdőjelezi a gonoszságot. Így volt ez az ószövetség igazainak életében, Jézus élete is ezt mutatja.
Jézus életét még életében sem ismerik. Sokan azt gondolják, hogy jól ismerik Jézust, pedig talán csak annyit tudnak róla, hogy hol született, melyik városban nevelkedett fel, esetleg van még valamilyen információjuk családjáról. Jézus pedig megérteti velük, hogy hiába ismerik földi származását, tulajdonképpen nem tudnak róla semmit. Hiszen nem ismerik az Atyát, akinek a küldötte és nem ismerik küldetésének, evilági jelenlétének célját.
Vajon mi ismerjük Jézust? Mit tudunk róla? Hittan-ismereteink segítségével a keresztrejtvénybe helyesen be tudjuk írni születésének helyét, pontokat is szerezhetünk a vetélkedőn, ha ismerünk néhány csodát az életéből, vagy tudjuk idézni egy-egy mondását. De elég ez?
A vele való személyes kapcsolatban mutatja meg igazi arcát és ismerjük meg őt.
Ámen

(Adoremus)

2016. március 9., szerda

Ne az én akaratom ...

Március 9.

A mai evangéliumi részben többször is, különböző módon jelzi Jézus, hogy nem Ő, hanem az Atya. "A Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is." Máshol arról szólt: "Az én tanításom nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem" Vagy: "Az az én eledelem, hogy Atyám akaratát cselekszem" ismét: "...de azért ne az én akaratom legyen, hanem a Tiéd, Atyám!" Ez pedig a legnehezebb út kezdete előtti mondata.
Tőlünk is valami hasonlót vár, mint amit Ő bemutatott és végrehajtott: "Nálam nélkül semmit sem tehettek". Úgy nézni Őt, mint Ő nézte az Atyát. Úgy tenni azt, amit ő, amint Ő tette azt, amit az Atya. Úgy akarni azt, amit Ő elvár, mint tette Ő, amit az Atya tőle elvárt!"
És ennek következménye lehetne, ha valóban így tennénk, hogy mi is mondhatnánk, amit szent Pál: "legyetek az én követőim, amint én Krisztus követője vagyok". Tehát az Atya példa a Fiúnak, a Fiú példa nekünk, mi meg példaképei kell, hogy legyünk a környezetünknek, minden embertestvérünknek.

Gy. E.

2016. március 8., kedd

Nincs emberem

Nincs emberem – mondja Jézusnak a béna. Az „irgalom házában”, (ez a jelentése a Beteszda szónak) nincs ember, aki irgalmas lenne hozzá. És a nyomorék ember szavaiban érezzük az elkeseredettséget, mert immár évtizedek óta senki sincs segítségére. Láthatott már itt gyógyulásokat, amelyek másokkal történtek. Ő mindennap itt van és vár. Miért nem adja fel, mire vár? A csodára, hogy valaki segítsen rajta.
Jézus megtehetné, hogy éppen akkor mozgásba hozza a vizet és levihetné a beteget, de Ő másként tesz csodát: mozgásba hozza a beteg szívét, felindítja benne az igazi gyógyulás vágyát, lelkét mozdítja meg a bűntelen élet felé.

(Adoremus 2005)

2016. március 5., szombat

Nagyböjt 4. vasárnapja

Nagyböjt 4. vasárnapja

Bevezetés
A mai evangéliumban, Biblia, egyik legremekebb történetét, a tékozló fiúról szólót fogjuk hallani.
Annak ellenére, hogy a példabeszédet ezen a címen szoktuk emlegetni, ha figyelmesebben hallgatjuk és átelmélkedjük a jézusi példabeszédet, nyugodtan megváltoztathatjuk a megszokott címet, és mondhatjuk azt, hogy nem a tékozló fiú, hanem az irgalmas Atya története. Sok nekünk szóló üzenettel.
De türelmesen várjuk-e mi haza, a az atyai háztól eltávolodó mieinket? És a hazatérőt az irgalmas atya szeretetével fogadjuk-e?
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia
Jézus Krisztus, téged elküldött az Atya, hogy gyógyítsd a töredelmes szívűeket. Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus, te eljöttél, hogy magadhoz hívd a bűnösöket. Krisztus kegyelmezz!
Jézus Krisztus, te az Atya jobbján ülsz, hogy közbenjárj értünk. Uram irgalmazz!

Evangélium után
A tékozló fiú örökszép példabeszédét hallottuk. Ez a példabeszéd az Isten és a bűnös kapcsolatát ábrázolja. S helyesebben inkább az irgalmas atyáról kellene elnevezni ezt a történetet, mert ő a főszereplő.
Ez a példabeszéd nemcsak szép, de szinte minden részletében hordoz üzenetet minden idők minden krisztushívő emberének.
A történet a fiatalabb fiú és az atya szakításával kezdődik. A fiatalabb fiú önálló életet akar élni. Ezért minden kapcsolatot megszakít apjával. A fiú elköltözik egy távoli vidékre.
A kettőjük szakítása rámutat a bűn igazi természetére. A bűn lényege, az Istennel való teljes szakítás. Sajnos a legtöbb ember tudatában úgy jelenik meg a bűn, mint bűnös cselekedetek összessége. Pedig nem ez, hanem a bűnök gyökere! Ahogy a fiú bűne nem abban áll, hogy valami rosszat tett apjának, hanem, hogy teljesen szakított vele, úgy a bűn sem a bűnös cselekedetekből áll, hanem abból, hogy az ember gyökerében szakad el Istentől. Vagy legalább is lazít Istennel való kapcsolatán. A bűnök ennek az elszakadt, illetve meglazított állapotnak a vadhajtásai.
Ha figyelmesen hallgattuk az evangéliumi szakaszt, észrevehettük, hogy az atya nem tartja vissza a fiút egyetlen szóval sem. Ugyanígy az Isten sem tart vissza senkit a bűntől, mert tiszteletben tartja szabad akaratunkat, azt az ajándékát, amellyel az embert a teremtés koronájává tette.
Az atyával való szakítás, az atyai ház elhagyása után, a fiú sorsa rosszra fordul. Elfogy a pénze, és éhínség áldozata lesz. Elszegődik disznópásztornak, ahol még a disznók moslékából sem ehet.
A példázat itt mesteri módon mutatja be az Istennel szakító bűnös, embert megalázó sorsát, s hihetetlen mélyre történő, nem is annyira anyagi, hanem erkölcsi süllyedését.
De ebben a mélyre süllyedt állapotban a fiúnak eszébe jut az atyai ház, ahol még egy béresnek is, különb a helyzete, mint neki. Ám tudja: hogy azok után, ami történt, nem mehet haza csak úgy, hogy íme, hazajöttem. Egész úton ismételgeti, az „Atyám, vétkeztem az Ég és Te ellened, nem vagyok méltó…” szavakat, amiket majd atyjának mond.
Ha elfordul az ember Istentől, utána nem fordulhat csak úgy vissza hozzá, azt mondva: Bocs' Isten, mától kezdve jó fiú leszek. Ahogy a fiú csak reménykedik abban, hogy atyja legalább, a béresek, közé befogadja, - úgy az ember is csak reménykedhet abban, hogy Isten megbocsát neki. Egyáltalán nem magától érthető, hogy Isten csak úgy megbocsát. Egyáltalán nem természetes, hogy a gyóntatószékben két perc alatt el lesz intézve majd minden.
Ezután az atya kerül a színre, aki hazatérő fiát meglátja. Talán minden nap hosszú percekig kinn állt a kapuban a látóhatárt kémlelve, hogy jön-e már haza a fia. Mikor meglátja, eléje szalad, hogy ezzel is elvegye az attól való félelmét, hogy nem fogadja majd vissza. Nem korholja, nem bünteti meg, hanem megöleli, megcsókolja, a csont és bőr, kiéhezett, koszos fiút. S visszafogadja fiát, nem béresnek, hanem fiának. Drága ruhába öltözteti, s örömében lakodalmat rendez, fiának.
Így bocsát meg nekünk is Isten. Így várja haza minden nap a tőle elszakadt, lelkileg, erkölcsileg lerongyolódott embert. Ha haza, ha Hozzá tér, és kimondja a „vétkeztem atyám, az Ég és Te ellened.” Nem büntet, hanem elénk siet, és magához ölel.
De a történet nem fejeződik be, a lakoma rendezésével. Folytatódik az idősebb testvér hazatérésével, aki nem akar bemenni, nem akar megbocsátani testvérének. Az atya hozzá is kijön, elébe megy, mint kisebbik fiának. Kérleli őt, hogy menjen be. Az atya e megnyilatkozásában fontos meglátni azt, hogy az örömünnepség nem a kisebbik fiú szertelen, bűnös életének a szentesítése, hanem hazatérésének ünneplése. Isten előtt a bűn mindig bűn marad, azt nem lehet kimagyarázni. Isten a hazatérésünknek, a megtérésünknek örül, és nem annak, hogy megbüntethet majd, mert bűnt követünk el.
A történet nyitva marad. Nem derül ki, hogy az idősebb testvér bemegy-e, vagy pedig most ő megy el az atyai háztól. Ez a nyitott történet felteszi nekünk is a kérdést: hajlandók vagyunk-e megbocsátani az ellenünk vétő embertársainknak, vagy nem. Mert ha nem, éppúgy elszakadunk Istentől, mint a kisebbik fiú. Ha igen, abban az örömben lehet részünk, mint a tékozló fiúnak hazatérésekor.

Napjainkban igen sokan hangoztatják helytelen értelemben a megbocsátást. A megbocsátás nem azt jelenti, hogy az ellenünk naponként vétőknek elnézzük, szó nélkül tűrjük, és szabad kezet adunk ahhoz, hogy tovább folytassák az egyén és társadalomellenes, nemzetpusztító cselekedeteiket. Hanem azt, hogy akik ki tudják mondani, hogy vétkeztem Atyám, az ég és Te ellened, s honfitársaim ellen, azoknak bocsássunk meg. Úgy érzem, hogy ezeknek mi is, a példabeszédbeli atyához hasonlóan, boldog örömmel bocsátunk meg, és testvéri szeretettel öleljük magunkhoz őket, és akkor örömteli lesz húsvéti ünnepünk, és boldogabb mindannyiunk élete.
Ámen