2021. október 16., szombat

Évközi 29. vasárnap

 Évközi 29. vasárnap 

Bevezetés

A mai evangéliumi szakasz nagyon emberi, nagyon kézzelfogható történettel modellezi a kitartó ima szükségességét. És Jézus mindannyiunknak mondja: „szükséges mindenkor imádkozni!” De kérdem én: Szoktunk-e mi rendszeresen imádkozni? 

Kirie litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem imádkozunk rendszeresen! Uram irgalmazz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem imádkozunk szeretteinkért! Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem imádkozunk ellenségeinkért. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Létbehívásunk, az élet színpadára lépésünk, megkérdezésünk nélkül történt. A sötétenlátó kényszernek tekinti létezését. De a legtöbb ember óriási ajándéknak, és szeretettel ragaszkodik hozzá.

Létünk ajándék jellegéből következik, hogy nemcsak születésünkben, hanem fennmaradásunkban is ajándékokra szorulunk. A szülői, a testvéri, a baráti, a hitvesi szeretet ajándékára. A tanítók, a nevelők, a művészek életszépítő ajándékára. A napsugár, a víz, a levegő, a föld ajándékára.

Gazdagodásra áhítozó életünknek szinte természetéből fakad a kérés szüksége és az elfogadás öröme. Nincs igaza annak, aki gőgösen kijelenti: nincs szükségem sem Istenre, sem az emberekre! A valóság az, hogy földi boldogságunkhoz emberszívekre, örök boldogságunkhoz pedig Isten szívére szorulunk.

Tagadhatatlan tény, hogy amikor az ember gyönge volt és kevésbé tudott uralkodni a természet erőin, gyakrabban kulcsolta kezét imára, és fordult Isten felé. Fájdalmas tapasztalatai arra is megtanították, hogy kéréseit sokszor nem teljesítette az Isten. Ezért tartotta szükségesnek az Úr Jézus, hogy a meg nem hallgatott imák ügyében eligazítást adjon követőinek.

Érdemes erre fölfigyelnünk, hiszen gyakran halljuk, hogy valamikor nagyapáink idejében, ha vihar keveredett, meghúzták a harangot, szentelt gyertyát gyújtottak, s imára kulcsolódtak a kezek.

Ma azonban nyugodtan ül az ember szobájában imára kulcsolt kezek nélkül, mert megbízik a villámhárítóban. A technika vívmányai megkönnyítik az ember munkáját. Imádság nélkül is kényelmesen él. De csak addig, amíg az imádság nélkül kényelmesen élő ember hibájából meg nem döbbenti egy-egy tragikus katasztrófa, mint a gátat áttörő hömpölygő iszapáradat.

Sok ember úgy gondolja, hogy betegségéből is imádság nélkül, orvosságok, és műtétek segítségével gyógyul fel. Elfeledik, hogy a betegeket gyógyító orvos, Krisztusnak a jobbkeze. Sok kortársunk életében, talán a miénkben is, leértékelődött az ima, mert elfelejtettük már a költő nekünk is, és egy életre szóló figyelmeztetését: „Kis kacsóid összetéve, imádkozzál édes gyermekem.”

Mivel az emberek egy része ideig-óráig megvan ima és Isten nélkül is, sokan mondják ma: fölösleges az ima. De ők is csak addig, amíg meg nem ismerik az élet keresztjeit, a nélkülözést, a mások segítségére való utaltságot, az életenergiák csökkenését, a betegséget, a kórházi ágyat, a kínzó gyötrelmet, a gyógyíthatatlan betegséget, a halál gyors közeledését.

Mások meg valami automata-kezelőnek tekintik az Istent, aki csak azért létezik, hogy, amiként az automata, ha a megfelelő pénzt bedobtuk, kiadja a kívánt árut, úgy a jó Isten is, ha elmondunk egy-két imát, miatyánkot, már is automatikusan megadja nekünk a kért dolgot.

Az is helytelen, ha olyasmit kérünk az Úr Istentől, amit saját magunk is megszerezhetnénk, és megtételét, megadását Istenre hárítjuk.

Hiába imádkozzuk: Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, ha jómagunk megfeledkezünk kenyérszerző és kenyérosztó feladatunkról. A világon minden hatodik ember éhezik. De, ha nem feledkezünk meg erről, akkor igen is kérnünk kell, mert emberé a munka, s Istené az áldás.

Isten nem tűzoltó, akinek az a kötelessége, hogy az általunk okozott tüzeket oltogassa. Helytelen minden olyan kérés, amely ezeket Istennel akarja elvégeztetni. Hiszen azért ajándékozott meg nagyszerű képességekkel, ésszel és akarattal, hogy ne csupán kéregetők, hanem ajándékozók legyünk!

De nem helytelen, sőt üdvös, ha kéréseink olyan javak felé irányulnak, amelyek emberi erővel nem szerezhetők meg. Ilyen maga a hit is, amely megtanít bennünket szépen és boldogan élni e földön. A hit ajándékáért, növekedéséért nem szűnhetünk meg imádkozni soha.

Ezért szükséges mindenkor imádkozni! De csak az tud imádkozni, akinek van hite. És csak annak van hite, aki tud imádkozni. Igen szoros kölcsönhatás van a kettő között. A hit késztet bennünket az imára, és az ima növeli bennünk a hitet.

Már a kezdet kezdetén, Jézus kortársai között is sokan voltak, akik nem hittek Jézus Krisztusban. És úgy néz ki, hogy az üdvösség története folyamán végighúzódik ez a probléma olyannyira, hogy a jövőbe látó Jézus ajkáról szinte reményvesztetten hangzik el a kérdés: az Emberfia fog-e találni hitet a földön, amikor újra eljön? 

A hit megfogyatkozását látva magyar földön, hasonló reményvesztettséggel nézzük sokszor mi is a hazai helyzetet. S egyértelművé válik számunkra, hogy valóban nem lehetséges más megoldás csak az, amit az Úr Jézus hangoztat: szükséges mindenkor imádkozni.

Az imádsággal erőit megsokszorozó nép, csodadolgokra képes.

Amen

2021. október 9., szombat

28 évközi vasárnap

 28 évközi vasárnap 

Bevezetés

Ma két példabeszédet fogunk hallani az evangéliumban, amelyek ugyanazt a témát világítják meg két oldalról. Halljuk majd a vetésről és a mustármagról szóló példabeszédet, melyek egyet akarnak nagyon kihangsúlyozni: Isten Országa nem az emberek teljesítményeképpen jön létre. Nekünk egy picinyke igent kell csak mondani erre az Országra, a többi, mondd, Isten kegyelmének műve. Kimondjuk-e mi ezt a piciny igent Isten országára?

Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg, hogy oly ritkán tudatosodik bennünk az Isten országára való gondolás. Uram irgalmazz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy eljöveteléért való imádkozásunk sem kellően tudatos bennünk. Krisztus kegyelmezz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy nem hirdetjük kortársainkak Isten országa titkait. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Az Úr Jézus igehirdetésében igen előkelő helyet kap az Isten országának meghirdetése. Jézus bejárta egész Galileát tanított a zsinagógákban, hirdette Országa evangéliumát s meggyógyított minden betegséget és fogyatékosságot a nép között" - olvashatjuk Máté evangéliumában

Valami csodálatos dolog lehet az Isten országa, ha így imádkozott és így tanított imádkozni az. Ur: "Jöjjön el a Te országod!”.. De milyen ez az ország? Hol van? Mikor lehet birokba venni? A zsidóság betű szerint értelmezte az Ószövetség jövendöléseit és az Isten országának eljövetelét, mint látványos és közvetlenül megvalósuló jelenséget képzelte el. Szemük előtt, bizonyára olyan ország lebegett, amelyben ok lesznek az urak, s rengeteg alattvalójuk és rabszolgájuk lesz. Isten nevében majd ők hoznak parancsokat s ők ítélkeznek

A farizeusok megkérdezték Jézustól, hogy mikor jön el az Isten országa? Ezt válaszolta: „Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: Nézzétek, itt van vagy amott. Mert az Isten országa köztetek van.” Az Isten országának nem hegyek é s folyók képezik a határát. Az Isten országa ott van, ahol az emberek elfogadják a mennyei Atya küldöttét, Jézus Krisztust és az Ő tanítását.

Ez az ország úgy növekszik, mint a földbe vetett mag. Tehát nem valami kész dolog, hanem a reménység jegyében elindított folyamat. Az Isten országa - s e világban megjelenítője az egyház, élő szervezet! Lényegéhez tartozik a folytonos növekedés.

Annak ellenére, hogy a keresztények tudják, hogy az Isten országa nem valami kész dolog, s lényegéhez tartozik a folytonos növekedés, mégis, a hívő keresztények magatartását is nagyon sokszor a türelmetlenség jellemzi.

Értetlenül állunk az üdvtörténet legfontosabb eseménye, Jézus eljövetele előtt. Úgy gondoljuk, hogy Jézus eljövetele sokkal gyorsabban kellene, hogy meg- változtassa a föld arculatát, mint az a valóságban történt és történik. Sokan úgy vélik: A kereszténységnek az lenne az igazi hitelesítője, ha a Jézus által létbe hívott Isten országa gyökeres változást eredményezne az egyes ember és az emberiség életében. Ám ennek gyakran az ellenkezőjét tapasztaljuk. Sokan megvetik, semmibe sem veszik az Országnak a törvényeit.

Vajon mit válaszol Jézus ezekre a kételyekre, mivel szereli le érthető türelmetlenségünket? - A mustármagról szóló példabeszéddel. Isten országának megjelenése nem valami hírtelen végbemenő szenzációs jelenség. Hanem olyan magvetés, ami nem a mi kívánságunk, hanem az ő tervei szerint hozza meg termését. A példabeszéd egyértelműen hirdeti: Isten országának kialakulása lassú folyamat, amelynek ütemét egyedül a növekedést adó Isten határozhatja meg. A jézusi példabeszéd világosan szemlélteti, hogy az Isten országa elhintett magjaiban isteni erő munkálkodik. Ez a hit reménnyel töltheti el az igehirdetők szívét. Ez bátoríthatja egyházunk minden tagját, amikor annyi keresztényellenes jelenséggel találkozunk nap, mint nap. A keresztény ember azért tekint derűlátóan a jövőbe, mert az Isten nemcsak jó magot vet a földjébe, hanem gondját is viseli. Növeszti. Nemcsak fényes nappalokon, de a sötét éjszakában is. S növekedését nem lehet emberi erőkkel megakadályozni!

De nem lehet emberi erők igénybevétele nélkül növelni sem! Fennmaradásához, terjedéséhez, növekedéséhez szükséges az emberi munka is, az evangelizációs, az apostoli munka is. Kellenek olyanok, akiknek lelkében visszhangra találnak a krisztusi szavak: "menjetek az egész világra, tegyétek tanítványommá. mind a népeket, tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amire én tanítottalak titeket.

Míg egy népcsoportba beleszületik az ember, addig Isten országába nem beleszületik, hanem az evangelizációs munka, az igehirdetés, a katekézis, a hitoktatás révén - Krisztus és az Ő tanításának megismerése, elfogadása és megvalósítása révén válik annak tagjává! Nem tudom mennyire tudatosodott bennünk ez a tény? S ha igen, akkor mit teszünk azért, hogy akik környezetünkben élnek. tagjaivá lehessenek ennek az országnak?

Senki sem tudja közülünk, hogy Isten mennyi időt szabott üdvözítő tervei kibontakozására. Egyet azonban nem szabad elfelejtenünk. Nevezetesen azt, hogy ennek a tervnek szolgálata minden keresztény elsőrendű kötelessége. Hirdetni Isten országának titkait. A világot nem tudjuk megváltoztatni, de a saját szívünket Igen!

Mondjuk ki azt az icipici igent az Istennek, ami akkora, mint egy mustármag, de Isten kegyelme fává terebélyesítheti bennünk Isten Országát.

Ezzel segíthetjük azt, hogy megvalósuljon mindennapos kérésünk: Jöjjön el a Te országod!

Ámen

2021. október 4., hétfő

Assisi szent Ferenc

Assisi szent Ferenc 

Bevezetés

A mai nap Szent Ferenc Atyánkra, Isten szegénykéjére emlékezünk, aki egészen az Istennek akart élni, egészen a szegény Jézust akarta követni. Megtalálta azt a sajátos hívatást, amelyre az Isten hívta őt. Kövessük Ferencet az egyszerűségben, az Isten, ember és természet iránti szeretetben.

Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg, hogy mi csak megcsodáljuk, de nem követjük igaz szívvel Ferenc atyánk életét. Uram irgalmazz!

Urunk! Add, hogy kövessük Őt a szegények és koldusok szeretettében és segítésében.

Urunk! Add, hogy mi is testvérünkként és nővérünkért szeressük a teremtett világ lényeit. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Szent Ferenc 1182-ben született, a gyönyörű szép olasz városkában, Assisiben. Eredeti neve Bernardone János volt. Édesapja gazdag posztókereskedő volt. Nevét később Jánosról Francescora, kisfranciára változtatta édesapja meg, abbeli örömében, hogy fia éppen Franciaországi (Provance-i) távolléte alatt született. Örökösének, vagyona megsokszorozójának álmodta fiát. Maga mellé vette az üzletbe.

Ferenc azonban inkább fényes lovagi jövőjét tervezgette. A bolt zárása után esténként szórakozott. Nótaszó, lantpengetés, tréfák töltötték ki életét. Vidám, víg életet élt.

A szegényeken pedig, amikor csak tehette, mindig segített.

Korában városháborúk dúltak szerte Itáliában, így Assisi és Perugia közötti is. A háborúban, 1202-ben az assisiek vereséget szenvedtek. Ferenc fogságba került. A fogság ideje alatt, Ferenc tartotta a lelket a társaiban.

Amikor szabadult, súlyos beteg lett. Rádöbbent arra, hogy az emberi életben minden mulandó, többé nem élhet úgy, mint eddig. Felgyógyulva még megpróbálkozott egyszer lovagi terveinek megvalósításával, ám hamarosan Spolettóban látomása volt, az Úr jelent meg neki. S azt kérdezte tőle: „Ki a nagyobb? Az úr, vagy a szolga?” Ferenc egyszavas válasza ez volt: „Az Úr!” És jött a Ferencet mélyen megérintő, s elgondolkodtató válasz: „És Te mégis a szolgát szolgálod!” És ettől a pillanattól kezdve kezdett egyre jobban az Úrnak szolgálni. Egyre többet, és elmélyültebben imádkozni, elmélkedni. Betegeket ápolt, szegényeknek alamizsnát osztott.

Újabb látomásban részesült. Ekkor Ferenc azt kérdezte az Úrtól: Mit akarsz, hogy tegyek? Az Úr válasza ez volt: Menj és építsd újjá házamat, hiszen látod, omladozik, roskadozik.

Ferenc szó szerint vette, s nekilátott a környékbeli roskadozó kápolnák kijavításához, a Szent Damján templom rendbe hozásához. Hogy legyen miből rendbe hozni, ennek érdekében eladott néhány vég posztót édesapja készletéből.

Máskor posztót osztott ki a rongyos, ruhátlan szegényeknek. Mindez nem tetszett édesapjának. Megharagudott rá. És visszakövetelte tőle a posztók árát. De hiába.

Ezért a püspök elé hurcolta, kérve a püspököt, hogy ő parancsoljon rá, hogy adja vissza a posztók árát. Ferenc ekkor ledobta édesapja lába elé magáról a tőle kapott díszes ruháját, mondván: Többé nem mondom Bernardone Pétert atyámnak, hanem csak a Mennyei atyát.

Mezítelen testét a püspök takarta be püspöki palástjával. Jelezve ezzel, jelképesen, hogy az Egyház oltalmába veszi ezt az önmagát egészen Istennek átadó, s életét a Gondviselésre bízó, az élet elesettjeit segítő fiatalembert.

És nem haza, hanem a magányba és az élet elesettjei közé ment. Mint Isten bolondja, dalos kedvű trubadúrja járta Umbria utcáit, s hirdette az evangéliumot, megtérésre, s Isten és emberszeretetre buzdította az embereket.

Egyre többen csatlakoztak hozzá. Követőinek száma egyre nőtt. Amikor nagyon sokan voltak, első követőivel elmentek, a pápához, és kérték közösségük első szabályzatának, regulájának jóváhagyását III. Ince pápától.

A regula jóváhagyását segítette a pápa álma, mert Ferencben, az álmában látott, a roskadozó Lateráni bazilikát vállával megtámasztó férfit vélte felismerni.

Élete evangéliumi élet volt.

Mindenéről lemondva, Krisztus tanítását követve élte az evangéliumi életet szegénységben.

Fájt neki, hogy kora kereszténysége elszakadt az evangéliumok tanításától. Fájt neki, hogy oly sok volt korában a szegény és a koldus és olyan sok az Istent, Krisztust, Egyházat elhagyó, támadó eretnek.

Nekünk fáj-e, hogy napjainkban oly sok a szegény, és oly sok az Isten és Egyház ellen lázító, hitehagyott eretnek népvezér?

Krisztus képében járt köztünk, s egyre többeket vonzott magához evangéliumi életével.

A Fioretti szebbnél-szebb legendákat tartalmaz életéből. És életét gyönyörű film, Napfivér és Holdnővér dolgozza fel.

Bárcsak a mi életünk is Szent Ferenc atyánk életéhez hasonló evangéliumi élet lenne, amellyel egyre többeket tudnánk Krisztushoz vezetni.

Az által újjáépített és szépített Porciunkula kápolna közelében, 1226. október 3.-án, Ferenc, míg az őt, a puszta földön fekvőt körülvevő testvérek, a börtönéből szabadítsd ki lelkem, zsoltárt énekelték, távozott Ferenc az örökkévalóságba.

Most visszaidézzük ezt a pillanatot, lélekben ott állunk a körülötte állók közt, s a hála érzése száll feléje, és a kérés: Segítsen bennünket is, hogy mi is úgy követhessük Urunk Jézus Krisztust, miként ő, és olyan véget érhessünk, mint amilyent ő.

Ámen

2021. október 2., szombat

27. évközi vasárnap

27. évközi vasárnap

Bevezetés

A mai evangéliumban hallani fogjuk majd Jézusnak az Istennek kijáró elsőbbség megadására felszólító szavait. Annak ellenére, hogy igyekszünk szavait betű szerint érteni és megvalósítani, mégis feltehetjük a kérdést: Vajon életünk forgatagában milyen gyakran vonjuk meg Istenünktől a neki kijáró elsőbbséget?

Ha ezt tesszük, vétünk és veszélyeztetjük örök üdvösségünket. Ne feledjük: Bűnbánatunk révén mindig újrarendezhetjük Istenünkhöz fűződő kapcsolatainkat.

Vizsgáljuk meg tehát lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket. 

Kiriié litánia

Urunk! Bocsásd meg lagymatag istenszeretetünket. Uram irgalmazz!

Urunk! Bocsásd meg gyenge szülői szeretetünket. Krisztus kegyelmezz

Urunk! Bocsásd meg a nyomorgók iránti szívtelenségünket. Uram irgalmazz! 

Evangélium után

A közúti forgalom résztvevői jól ismerik az elsőbbség megadásának szabályait. Aki ezeket figyelmen kívül hagyja, súlyos és élet-veszélyes balesetek előidézője s áldozata lehet.

Mai szentmise evangéliuma hasonló szabályt tartalmaz: az Istennek, Jézus Krisztusnak kijáró elsőbbség megadásának törvényét. Arra figyelmeztet, hogy Istennek mindig és minden körülmény között elsőbbséget kell biztosítanunk. Még a vérségi kötelékekből származó emberi előjogok sem menthetnek fel senkit az Istennek kijáró elsőbbségadás kötelezettsége alól: „Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám” – mondja Jézus a mai evangéliumban.

Nehezen értelmezhetők és épp ezért félreérthetők ezek a krisztusi szavak. Idegenkedve hallgatjuk ezeket a szavakat. Lehet, hogy kimagyarázásnak, vagy erőltetettnek tűnik, amit most mondani fogok. De meggyőződésből mondom. Nem szabad kiragadni Jézus tanításából egy-egy mondatot, hanem mindig a többivel összhangban kell azt magyarázni.

Először is el kell oszlatni egy téves hiedelmet. Amikor az Úr Jézus az Őt követőktől mindenek feletti szeretetet kér, egy szóval sem mondja azt, hogy ne szeressük szüleinket, vagy testvéreinket, sőt … „Nem felbontani jöttem a törvényt, hanem beteljesíteni!” – hangzik Krisztus szava minden idők embere felé. És ebben a törvényben, amit beteljesíteni jött, s amit a mai kor embere lassan már teljesen elfelejt, ott van a negyedik parancs is: a Tiszteld és szeresd szüleidet parancs is!

Semmi sem idegenebb Krisztus tanításától, mint úgy értelmezni a mai evangéliumban hallott szavait, mint amelyek a természettörvényre, a vérségi kapcsolatra épülő szülői szeretetet gyöngítenék. Ha szavait helyesen értjük, helyesen értelmezzük, könnyen belátjuk, hogy nem gyöngítik azt, hanem erősítik!

Igaz, sokak szemében úgy tűnik, mintha a szülők szeretete minden más szeretetnél erősebb lenne. De nézzük csak magát az életet!

Gyermekkorunkban a család a mindenünk. De ahogyan telnek-múlnak az évek, édesapánk, édesanyánk és testvéreink mellett mások is helyet kapnak életünkben. Szerephez jutnak abban társaink az óvodában, az iskolában és a játszótéren. Később újabb emberekkel találkozunk az életben, a főiskolákon és egyetemeken.

Míg végül az ember elhagyja apját és anyját. Szerelmét: menny-asszonyát, vőlegényét, illetve feleségét s férjét, kezdi jobban szeretni, mint szüleit. Illetve a hitvestársi szeretet megelőzi a szülői szeretetet, de meg nem szünteti azt! Újfajta szeretettel gazdagodik az ember élete, s ez az újfajta szeretet kiszélesíti a szeretet skáláját, gazdagítja, áthangolja s átnemesíti azt.

Ugyanígy, ahogy telnek-múlnak az évek, megjelenik életünkben Isten, s Krisztus, s kezd erősödni egy újfajta szeretet, és oly annyira, hogy ez az újfajta szeretet, a Krisztus iránti szeretet nemcsak gazdagítja, és ki szélesíti szeretetünk skáláját, hanem át is hangolja azt úgy, hogy meghagyva, megerősítve a már meg-lévőket, megelőzi azokat.

Ezt a minap, az 50 éves érettségi találkozón. Szép számmal élnek még. És szép számmal jelen is voltak a találkozón. Ami meglepett. A találkozós misén valamennyien jelen voltak, és majdnem mindannyian áldoztak. Majd az osztályfőnöki órán nem egy találkozós ajkáról hangzott el meggyőződéses alázatos hit.

Ők a hatalmas, elnemzetietlenítő, és elvallástalanító eszmék hatására sem fordultak el, vagy visszafordultak már Krisztushoz. Míg a tömeg elvetette Istent, Isten tökéletesen elsőbbségét és önmagát emelte Teremtője és Megváltója trónjára. Megfeledkezett Ura dicsőségéről és imádásáról. És kizárólag önmaga kibontakoztatásával, önmegvalósításával foglalkozott és foglalkozik. Hiányzik belőle Isten és Krisztus szeretete. A ma emberének szeretet skáláját nem gazdagítja már Isten szeretete, éppen ezért elszegényedik, s leszűkül. Eleinte talán ott van még valamilyen formában az ember szeretete. De ez is egyre jobban gyengül és végül már csak a pénz szeretete, és imádása marad meg.

Éppen ezért, ha nem akarjuk, hogy végleg elembertelenedjen az ember, akkor ébereknek kell lennünk! Nem szabad, hogy a médiumok elaltassanak bennünket, hogy elaludjunk, vagy elbízzuk magunkat. Hanem becsületesen, s tiszta eszközökkel meg kell tennünk mindent, hogy változás következzék be, és jobb irányba!

Egy nép, egy társadalom, és az abban élők békéje érdekében ugyanis, vissza kell térni az alapvető emberi normák tiszteletben tartásához, az alapvető erkölcsi törvények megtartásához, és mindannyiunknak vissza kell térnünk Isten mindenek és mindenki fölötti szeretetéhez. Vissza Krisztus mindenkinél jobban történő szeretetéhez.

A Krisztus szeretetétől áthatott ember nemcsak apját és anyját szereti, hanem önző életét megtagadva, elvesztve azt, levetve magáról, és megtalálva jobbik énjét, krisztusi életét, megnyílik mások felé is.

Hiszen tudja, hogy ha csak egy pohár vizet is adott, vagy ad, - hangsúlyozom: nem akármilyent, hanem szomjat oltó, és hűsítő friss vizet – a szomjazóknak, s ha az élet emberibbé tételéért bármit is tett vagy tesz, nem marad el jutalma.

Ámen

2021. szeptember 25., szombat

26. évközi vasárnap

 26. évközi vasárnap

Bevezetés

A mai evangéliumban hallani fogjuk majd Jézusnak az Istennek kijáró elsőbbség megadására felszólító szavait. Annak ellenére, hogy igyekszünk szavait betű szerint érteni és megvalósítani, mégis feltehetjük a kérdést: Vajon életünk forgatagában milyen gyakran vonjuk meg Istenünktől a neki kijáró elsőbbséget?

Ha ezt tesszük, vétünk és veszélyeztetjük örök üdvösségünket. Ne feledjük: Bűnbánatunk révén mindig újrarendezhetjük Istenünkhöz fűződő kapcsolatainkat.

Vizsgáljuk meg tehát lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket. 

Kiriié litánia

Urunk! Bocsásd meg lagymatag istenszeretetünket. Uram irgalmazz!

Urunk! Bocsásd meg gyenge szülői szeretetünket. Krisztus kegyelmezz

Urunk! Bocsásd meg a nyomorgók iránti szívtelenségünket. Uram irgalmazz! 

Evangélium után

A közúti forgalom résztvevői jól ismerik az elsőbbség megadásának szabályait. Aki ezeket figyelmen kívül hagyja, súlyos és élet-veszélyes balesetek előidézője s áldozata lehet.

Mai szentmise evangéliuma hasonló szabályt tartalmaz: az Istennek, Jézus Krisztusnak kijáró elsőbbség megadásának törvényét. Arra figyelmeztet, hogy Istennek mindig és minden körülmény között elsőbbséget kell biztosítanunk. Még a vérségi kötelékekből származó emberi előjogok sem menthetnek fel senkit az Istennek kijáró elsőbbségadás kötelezettsége alól: „Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám” – mondja Jézus a mai evangéliumban.

Nehezen értelmezhetők és épp ezért félreérthetők ezek a krisztusi szavak. Idegenkedve hallgatjuk ezeket a szavakat. Lehet, hogy kimagyarázásnak, vagy erőltetettnek tűnik, amit most mondani fogok. De meggyőződésből mondom. Nem szabad kiragadni Jézus tanításából egy-egy mondatot, hanem mindig a többivel összhangban kell azt magyarázni.

Először is el kell oszlatni egy téves hiedelmet. Amikor az Úr Jézus az Őt követőktől mindenek feletti szeretetet kér, egy szóval sem mondja azt, hogy ne szeressük szüleinket, vagy testvéreinket, sőt … „Nem felbontani jöttem a törvényt, hanem beteljesíteni!” – hangzik Krisztus szava minden idők embere felé. És ebben a törvényben, amit beteljesíteni jött, s amit a mai kor embere lassan már teljesen elfelejt, ott van a negyedik parancs is: a Tiszteld és szeresd szüleidet parancs is!

Semmi sem idegenebb Krisztus tanításától, mint úgy értelmezni a mai evangéliumban hallott szavait, mint amelyek a természettörvényre, a vérségi kapcsolatra épülő szülői szeretetet gyöngítenék. Ha szavait helyesen értjük, helyesen értelmezzük, könnyen belátjuk, hogy nem gyöngítik azt, hanem erősítik!

Igaz, sokak szemében úgy tűnik, mintha a szülők szeretete minden más szeretetnél erősebb lenne. De nézzük csak magát az életet!

Gyermekkorunkban a család a mindenünk. De ahogyan telnek-múlnak az évek, édesapánk, édesanyánk és testvéreink mellett mások is helyet kapnak életünkben. Szerephez jutnak abban társaink az óvodában, az iskolában és a játszótéren. Később újabb emberekkel találkozunk az életben, a főiskolákon és egyetemeken.

Míg végül az ember elhagyja apját és anyját. Szerelmét: menny-asszonyát, vőlegényét, illetve feleségét s férjét, kezdi jobban szeretni, mint szüleit. Illetve a hitvestársi szeretet megelőzi a szülői szeretetet, de meg nem szünteti azt! Újfajta szeretettel gazdagodik az ember élete, s ez az újfajta szeretet kiszélesíti a szeretet skáláját, gazdagítja, áthangolja s átnemesíti azt.

Ugyanígy, ahogy telnek-múlnak az évek, megjelenik életünkben Isten, s Krisztus, s kezd erősödni egy újfajta szeretet, és oly annyira, hogy ez az újfajta szeretet, a Krisztus iránti szeretet nemcsak gazdagítja, és ki szélesíti szeretetünk skáláját, hanem át is hangolja azt úgy, hogy meghagyva, megerősítve a már meg-lévőket, megelőzi azokat.

Ezt a minap, az 50 éves érettségi találkozón. Szép számmal élnek még. És szép számmal jelen is voltak a találkozón. Ami meglepett. A találkozós misén valamennyien jelen voltak, és majdnem mindannyian áldoztak. Majd az osztályfőnöki órán nem egy találkozós ajkáról hangzott el meggyőződéses alázatos hit.

Ők a hatalmas, elnemzetietlenítő, és elvallástalanító eszmék hatására sem fordultak el, vagy visszafordultak már Krisztushoz. Míg a tömeg elvetette Istent, Isten abszolút elsőbbségét és önmagát emelte Teremtője és Megváltója trónjára. Megfeledkezett Ura dicsőségéről és imádásáról. És kizárólag önmaga kibontakoztatásával, önmegvalósításával foglalkozott és foglalkozik. Hiányzik belőle Isten és Krisztus szeretete. A ma emberének szeretet skáláját nem gazdagítja már Isten szeretete, éppen ezért elszegényedik, s leszűkül. Eleinte talán ott van még valamilyen formában az ember szeretete. De ez is egyre jobban gyengül és végül már csak a pénz szeretete, és imádása marad meg.

Éppen ezért, ha nem akarjuk, hogy végleg elembertelenedjen az ember, akkor ébereknek kell lennünk! Nem szabad, hogy a médiumok elaltassanak bennünket, hogy elaludjunk, vagy elbízzuk magunkat. Hanem becsületesen, s tiszta eszközökkel meg kell tennünk mindent, hogy változás következzék be, és jobb irányba!

Egy nép, egy társadalom, és az abban élők békéje érdekében ugyanis, vissza kell térni az alapvető emberi normák tiszteletben tartásához, az alapvető erkölcsi törvények megtartásához, és mindannyiunknak vissza kell térnünk Isten mindenek és mindenki fölötti szeretetéhez. Vissza Krisztus mindenkinél jobban történő szeretetéhez.

A Krisztus szeretetétől áthatott ember nemcsak apját és anyját szereti, hanem önző életét megtagadva, elvesztve azt, levetve magáról, és megtalálva jobbik énjét, krisztusi életét, megnyílik mások felé is.

Hiszen tudja, hogy ha csak egy pohár vizet is adott, vagy ad, - hangsúlyozom: nem akármilyent, hanem szomjat oltó, és hűsítő friss vizet – a szomjazóknak, s ha az élet emberibbé tételéért bármit is tett vagy tesz, nem marad el jutalma.

Ámen

2021. szeptember 18., szombat

25. évközi vasárnap

 25. évközi vasárnap 

Bevezetés

A mai, évközi 25. vasárnap evangéliumi szakasza szerint a szenvedését feltáró meghitt pillanatokban, a szóban és tettben oly hatalmas Mester közelében az apostolok arról vitatkoztak, hogy közülük ki a nagyobb? Hazafelé tartva Jézus oda sem figyel vitájukra. De "otthon" előhozza a témát, magához hívja a tizenkettőt és leszögezi: "Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája".

Hamis karrierekkel teli világunkban sem feledve e szavakat, igyekszünk-e a szolgálatára lenni mindenkinek? Vizsgáljuk meg lelki-ismeretünket, hogy méltóképpen cselekedjük azt, amit Urunk Jézus Krisztus az Ő emlékezetére cselekednünk parancsolt. 

Kirié Litánia

Jézus Krisztus, Te azt mondotta, hogy ne akarjunk első lenni, mégis törtetünk az első helyekért. Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus, aki azért jöttél, hogy ne neked szolgáljanak, hanem, te szolgálj másokat. Add, hogy kövessük példádat. Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus, te, aki sokféleképpen szolgáltad az emberiség üdvét és boldogságát, add, hogy mi is sokféleképpen legyünk szolgálatára nagy Istenünknek, kicsike hazánknak. Uram, irgalmazz! 

Evangélium után

A mai evangéliumban olyan magatartásról szól Jézus, ami szöges ellentétben áll a mai közfelfogással. Azzal, amelynek hatása alatt vagyunk mi is, keresztények, s nem tudjuk kivonni magunkat az alól, hogy valamilyen formában ne hasson ránk. De ha kereszténynek valljuk magunkat, és hiszünk Istenben, és Megváltónkban, Jézus Krisztusban, akkor meg kellene valósítani ezeket az igéket. Próbáljuk!

Induljunk ki az evangéliumi jelenetből. Amikor Jézus apostolaival Kafarnaumba ért, számon kéri apostolaitól, hogy miről vitatkoztak. Felfigyeltünk e arra, hogy vitának nevezi a tanítványok között lezajlott eseményt? Mert a vita nem mindig pozitív értelmű magatartás. A vitában ritkán közelednek egymáshoz az álláspontok. Ezzel ellentétben a párbeszédben közelednek az álláspontok, vélemények kicserélődnek

Jézus tehát vitának minősíti az apostolok beszélgetését. S talán ezt a minősítést érezték ki a tanítványok, amikor szégyellnek válaszolni Jézus kérdésére. De Jézus tudja: azon tanakodtak útközben, hogy ki a nagyobb közülük. Krisztus e helyzet kapcsán adja tanítását: "Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája."

Mert e szavai ma nekünk szólnak, megismétlem: Legyünk mindenkinek a szolgája. A hitvestársnak, a gyermeknek, az idős szülőnek, a munkatársnak, a betegnek, a rokkant koldusnak, a hajléktalannak.

Miután Jézus általános érvé-nyű tanítást adott tanítványainak a szolgálat fontosságáról, ezt követően „odahívott egy kisgyereket, közéjük állította, majd ölébe vette, s folytatta: Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be”.

Tudjuk, hogy Jézus korában a gyermekeknek még a nőknél is hátrányosabb volt a helyzetük. Jézus e tette is, megdöbbentő tanítás hallgatóságának.

A befogadás itt nem azt jelenti, hogy egy gyermeket örökbe kell fogadni, hanem azt, hogy a gyermek lelkületét kell elsajátítani.

Mert milyen a gyermek? Egyetlen szóval ártatlan. Tudjuk, hogy az ember Isten képmása és a gyermekben ez a képmás még ép, romlatlan, mert a bűn még nem rontotta meg.

Az ember fejlődése során, sajnos megjelenik a bűnben való előrehaladás is. Ezért a felnőtt már nem tükrözi vissza tökéletesen Isten képmását magában. De látva az ártatlan gyermeket, s annak lelkületét, kötelességének kell, hogy érezze isten-képmásigának tökéletesítését.

Ne feledjük a jézusi szavakat: Ha nem leszünk olyanok, mint a gyermekek, nem megyünk be a mennyek országába.

De vissza a gyermeket magához ölelő Jézus eme szavaihoz: „Aki befogad egy gyermeket, az engem fogad be. Aki pedig engem fogad be, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem küldött”.

Lépjünk át egy más létsíkba, napjaink hétköznapi világába. Nagyon időszerűek Jézus eme szavai egy olyan világban, amelyet szomorúan kell kimondanunk, hogy gyermekellenes. A szekularizált világ, amelyben élünk, azáltal, hogy elfordult a kereszténység értékrendjétől, elfordult a gyermekektől is.

A meg-megismétlődő háborúk nyomán az élet helyett a halál lett történelmünk főszereplője. Folyik a harc, az emberiség pusztítása, létszámának csökkentése. Háború nélkül is. Sok gyermeki élet kioltódik, míg a napfényt meglátta volna. S ahol nem fogadják be, nem fogadják el a gyermeket, ott több a koporsó, mint a bölcső.

Tapasztalatból tudjuk, hogy ennek mi a következménye, - a mai európai helyzet. Gyors ütemben nő a bevándorlók száma. Belátható időn belül többen lesznek, mint az őslakosok. Lassan eltűnik Európa. Eltűnik kultúrájának sokszínűsége. Félve mondom ki: Eltűnik a kereszténység.

De az előrejelzés ellenére, én hivatásomhoz mindvégig hű maradok, és Isten segítségével meg is teszek mindent, hogy el ne tűnjék. Pál apostol szavaival engem ugyanis arra rendelt az Úr, hogy hirdessem az evangéliumot, és én hirdetem is, akár alkalmas, akár alkalmatlan.

Hogy az említett tragédia be ne következzen, itt az ideje, hogy népünk Istenhez térjen. Jaj, nekünk, ha a bevándorlók térítenek bennünket ismert módszerükkel a hitükre.

A megtérés, metanója, a gondolkodás megváltoztatását jelenti. A gondviselő Isten segítségével változtassuk meg tehát gondolkodásunkat. S legyünk Istenhez térő, gyermeket befogadó nép, mert ha gyermeket fogadunk be, akkor a jézusi szavak szerint, azt az Istent fogadjuk be, aki megsegíti veszni indult nemzetünket.

Ámen

2021. szeptember 11., szombat

24. évközi vasárnap

 24. évközi vasárnap

Bevezetés

A mai, évközi 24. vasárnap evangéliumi szakasza szerint az Úrjézus közvélemény-kutatást végez saját személyét illetőleg, előrejelzi saját szenvedését, és szól a kereszthordá-zásról. Ezek közül talán a hát ti kinek tartotok engem kérdését érezzük hozzánk szólónak is. - Nem elegendő csak tudni, hogy ki volt, illetve, hogy ki Jézus Krisztus, hanem élő kapcsolatban kell lennünk vele, életünk állandó útitársával, testvérünkkel és Üdvözítőnkkel. Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, hogy milyen a mi Vele való kapcsolatunk?

Kirié Litánia

Urunk! Te mondtad: Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust. Bocsásd meg, hogy meg-ismeréseddel oly keveset foglalkozunk. Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus, Te mondtad, hogy aki megvall engem az emberek előtt azt és is megvallom a Mennyei Ata előtt. Bocsásd, meg hogy oly bátortalanok vagyunk a megvallásodban. Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus Krisztus, erősítsd hitünket, hogy Téged mindig bátran megvallva, Te is megvallhass bennünket majd a Mennyei Atya előtt. Uram irgalmazz!

Evangélium után

A zsidó nép vezetői látták és tapasztalták mindazt, amit az Ur Jézus nyilvános működése alatt a saját népe körében cselekedett. Belátták vele szembeni tehetetlenségüket. Ezért mind megfigyeltetésükkel, mind kijelentéseikkel éreztették vele azt, hogy közeledik életének az a pillanata, amikor kimondják az ítéletet: "Méltó a halálra!"

Az Úr Jézus érezte ezt az ellenséges hangulatot, s ezért Fülöp Cézáreájának környékén járva megkérdezte tanítványaitól: Kinek tartják őt az emberek? Kíváncsi volt, hogy milyen képet alkottak róla tanításának és tetteinek mozaik-köveiből?

Az emberek rendkívüli egyéniségnek tartották őt. Keresztelő Szent János vonásait: igazmondását, vértanúi egyenességét vélték felfedezni Benne. - Mások Illés próféta csodatevő erejét. - Ismét mások egy új, talán minden eddigi prófétánál nagyobbat láttak benne. Hiszen prófétai jövendölésre utaló szavak is elhagyták ajkukat. „ Csupa jót tesz, a süketeket hallókká, a némákat beszélőkké teszi.”

Ez az emberek véleménye.

De mi az apostoloké, akiket kiválasztott, tanított, s nevelt. Erre is kíváncsi volt Jézus. „Hát ti mit mondotok, ki vagyok én?” - kérdezte Jézus.

És Péter apostol válaszolt, a hallgatásba merült apostoltársai nevében is: „Te vagy a Messiás!”

A Ti mit mondotok, ki vagyok? Kérdés az óta is körbejár a világon. A megszólítás ma nekünk szól, a 2000 évvel később, más kultur-környeztben élő, más élet és világszemlélettel bíró követőinek. Ti mit mondotok, ki Jézus? A mi válaszunk is inkább hallgatás, miként a hajdani tanítványoké is volt. Péter apostol is csak az iménti rövid mondattal tudott válaszolni. Valóban nehéz erre a kérdésre felelni. Katekizmusszerű válaszokat nem akarunk adni. S nehéz azért is, mert személyes hitünkből kellene valamit elárulnunk másoknak.

Jézus személye és műve ma is foglalkoztatja az embereket. Hatása alól nehezen vonhatja ki magát bárki. Ha másért nem, már azért is érdemes az embernek foglalkozni az Ő személyével, hogy el tudjon igazodni korunk kultúrájában és művészettörténetében. A keresztény embernek azonban ettől sokkal többet jelent a Jézussal való foglalkozás.

„Az emberi történelem térben és időben játszódik le. A kinyilatkoztatás, amelyben Isten találkozik az emberrel, szintén a tér és az idő törvényei alatt áll. Az emberiség történelmének nemcsak kezdete volt, hanem vége is lesz. A kezdet és a vég között azonban van egy olyan középpont, amely körül minden forog: Isten eljövetele ebbe a világba”.

Krisztus az emberi történelem középpontja. Krisztus születése ketté osztja történelmet, Krisztus születése előttire, illetve utánira.

Maga a keresztény név sem a keresztből származik, hanem a christiánusból, a krisztusiból.

A keresztény élet végeredményben nem más, mint egyre inkább krisztusivá válni. Nem más, mint Jézust és tanítását egyre jobban megismerni, és tanítását tettekre váltani. Ugyanis, az Írást idézve „Nincs más senki az emberek között az ég alatt, akiben üdvözülnünk lehetne!”

Az üdvösségre jutásunk fázisai: Amikor az ember Jézust megismeri - Jézus tettei fölött elgondolkodik - találkozik vele! Szembesítjük vele önmagunkat, életünket, elveinket! Ha felismerjük azokban Őt és tanítását, akkor ez a szembesítés sikeres lesz. Ilyen sikeres szembesítés után indul el a hívő az üdvösségre vezető úton!

Mert szilárddá válik benne, hogy Jézus valódi és történelmi személyiség. És, hogy föltámadása is valóság! De hogy valójában, ki volt Ő, ezt mégis minden embernek saját magának kell kielmélkednie.

Ismét az Írást idézve: „Neve minden névnél magasztosabb!”

Mindennél és mindenkinél nagyobb hatással volt a világra. Személye mágnesként vonzotta az embereket. Tanításának lenyűgöző ereje volt. Mondanivalója semmihez sem hasonlítható, kijelentései megdöbbentőek. Ő azt hirdette magáról, hogy Isten. Hogy Isten, de emberként jelent meg a földön. Ezt a kijelentését bizonyította is, és az emberek egy része el is fogadja őt Istenének!” És Péter apostollal vallja: Te vagy a Messiás.

De személyét és tanítását viták nagy kavargása veszi körül évszázadok óta! A viták kavargásában nekünk is állást kell foglalnunk, meg kell vallani hitünket!

A „Ki nekem Jézus?” Kérdésre csak néhány szót tudok mondani, de mögötte világok vannak, vízesések és szakadékok, Északi sark és Egyenlítő. Jézus az én Istenem és Mindenem.

Ámen

2021. szeptember 4., szombat

23. évközi vasárnap

 23. évközi vasárnap

Bevezetés

A mai, 23.-ik évközi vasárnap evangéliumában arról hallunk majd, hogy hogyan vezessük vissza a helyes útra az ellenünk vétő embertársainkat. A szentmise kezdetén azonban azt vizsgáljuk meg, hogy mi mikor és hányszor vétkeztünk és vétkezünk embertársaink ellen, és hogyan tudnánk őket megkövetni.

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket 

Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg egymás ellen elkövetett számtalan vétkünket!

Urunk! Add, hogy gyakoroljuk az egymás iránti megbocsátást.

Urunk! Add, hogy érezzük a megbocsátás kegyelmét.

Evangélium után

Jól tudjuk, hogy Jézus Krisztus föltámadása, a Szentlélek eljövetele után az apostolok megkezdték az igehirdetést, amelynek központi témája Urunk Jézus Krisztus föltámadása volt. Csak később kezdték el az igehirdetés megkönnyítése végett az Úr Jézus cselekedeteit, példabeszédeit, tanításait, szavait írásban rögzíteni. Az evangélisták ezeket a följegyzéseket foglalták egységes írásműbe, a róluk elnevezett evangéliumokban.

A legkorábbi evangélium is, legkevesebb 20-30 évvel Krisztus halála után keletkezett. Ezért az evangéliumokban már tükröződik az első keresztény közösségek hite és vallásgyakorlata. Így a maiban is.

Jól kivehető ebből, hogy a kereszténység közösségi vallás. A közösségnek pedig szabályai vannak. Mai evangéliumi szakaszban az első keresztény közösségek egyik rendszabályáról hallunk, amely szépen tükrözi az őskeresztények ma már szinte elképzelhetetlen, egymás iránt érzett felelősségtudatát, közvetlen és testvéries magatartását. Ez a közösség még képes volt a felmerülő nézeteltérések, jó szándékú és nyílt megbeszélésére.

Ha a testvéri megintésben az egyének buzgalma sikertelenül végződött, az ügyet át kellett adni az egyháznak, a gyülekezet elé kellett vinni. Az eljárást mindenki természetesnek találta, senki sem ütközött meg rajta. Tudták ugyanis, hogy közösségüknek is szólnak, a jézusi szavak: „Amit megköttök a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldoztok a földön, a mennyben is fel lesz oldva”.

Ezekben a közösségekben a hívek tudtak a komoly nézeteltérések közepette is egymással nagylelkűen és szeretettel szót váltani.

Vajon mi lehet az oka annak, hogy ez manapság szinte lehetetlen? Miért lettünk türelmetlenek egymás hibáival, tévedéseivel és bűneivel szemben? Talán hiányzik belőlünk a krisztusi és közösségi szellem? Sajnos, igen. Sok esetben eszünk ágában sincs testvérnek tekinteni az egyazon közösséghez, nemzethez tartozó embertársainkat, ha olyan pártokat támogatnak, amelyek például a Vatikánnal kötött nemzetközi szerződést nem tartják be, s annak megváltoztatását akarják elérni. És ezzel is vissza akarják szorítani az egyházat újból a sekrestyébe. Pedig, - bármennyire is viszolygunk még a gondolatától is, - testvéreink ők is. A velük szembeni komoly kötelességünket hangoztatja az első olvasmányban hallott eme mondat: „Emberfia! Ha nem teszel semmit sem, hogy az istentelent visszatérítsd útjáról, vérét tőled kérem számon.”

Közelebb kell hozni őket közösségeinkhez. Vissza kell hoznunk őket az egyházba, őket, az Istent mindenünnen száműzni akarókat, és olyanná kell tennünk keresztény közösségeinket, mint a kezdet kezdetén, az első keresztényeké volt. Összetartozó, egymásért felelőséget vállaló, s imádkozó közösségekké.

Tudjuk, hogy az első keresztények nagy erőt tulajdonítottak a közösségi imá-nak. Szilárd meggyőződéssel vallották, hogy ha valamit ketten-hárman kérnek Istentől, azt bizonyosan meg is kapják. Meggyőződésük volt, hogy eggyé tartozásuk révén maga Krisztus elevenedik meg köztük és beteljesülnek Jézus szavai: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”

Ez volt mondható az őskeresztény közösségekről. De vajon elmondható-e az Úr Jézus kijelentése a mai keresztény közösségekről?

Nem elegendő ugyanis csak az összejövetel. Nem elegendő csak az, hogy ketten vagy hárman összejövünk. Az összejövetel még nem közösség, és végképp nem krisztusi közösség.

Az Ő nevében kell összejönnünk. Az „ő nevében” azt jelenti – ahogy analóg módon a „király” vagy a „köztársaság” nevében ítélkezik a bíró – hogy az ő hatalma alatt állunk. E minimális előfeltétel mellett azonban a közösség – és csakis a közösség – elképesztő hatalommal rendelkezik: Isten mindent megad nekik, amit kérnek, és döntéseik az égre is kötelezők! Emlékezzünk csak a már idézett szavakra: „Meg lesz kötve, … Föl lesz oldva a mennyekben is.”

De az Ő nevében jövünk e mi össze? Hatalma alá tartozóknak valljuk-e magunkat életünk minden helyzetében?

Azután, megad-e nekünk az Úristen mindent, amit kérünk? Néha, nem. Közösségünk imája nem mindig talál meghallgatásra. Ilyenkor azt kérdezzük: hol az Úr?

De a kérdést fordítva is feltehetjük: Vajon nem közösségünkben van-e a hiba? Tudunk-e mi még egy szívvel, egy lélekkel közösségileg egy azon célért imádkozni?

Imádkozzunk mindig egyet-akaró, s őszinte szívvel! És akkor mindazt, amit az Úr nevében kérünk, megadja majd nékünk az Úr. Megadja majd nékünk és nemzetünknek a kiengesztelődést Önmagával és a kiengesztelést egymással.

Ámen

2021. augusztus 28., szombat

22. évközi vasárnap

22. évközi vasárnap

Bevezetés

A mai evangéliumban kritikával illetik az apostolok néhány tanítványát a tisztátalan kézzel való étkezés miatt. Jézus azonban nem a külső tisztátlanságra, hanem belső tisztátlanságra, házasságtörésre, stb. hívja fel a figyelmüket, s figyelmünket. Vizsgáljuk meg a lelkiismeretet     

 Kiriié litánia

 Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg tisztátalan kézzel való étkezésünket

Urunk Jézus Krisztus! Add, hogy törődjünk a belső tisztátlansággal is.

Urunk Jézus Krisztus! Add, hogy belső mentes legyen minden belső tisztátlanságtól.

Evangélium után

A farizeusokról és szokásaikról hallottunk a mai vasárnap evangéliumában.

Az Úr Jézusnak itt nagyon köznapi dolgok adják az alkalmat ahhoz, hogy Isten hamis tiszteletéről beszéljen. A tanítványok "tisztátalan" kézzel ettek, azaz étkezés előtt nem mostak kezet.

Márk közli olvasóival, akik pogányok lévén, nem ismerték a zsidó szokásokat, hogy a zsidóknak nagyon sok előírásuk volt, amelyek mind a tisztálkodással voltak kapcsolatban. Ezeket fontos vallásos előírásoknak, "isteni parancsoknak" tekintették.

Nagyon sok tapasztalat, évszázadok, vagy évezredek tapasztalata kodifikáltathatta velük ezeket a törvényeket. Ezeknek szigorú betartása és betartatása eredményezte azt, hogy a zsidó nép több ezer éven át fennmaradt.

Más oldalról közelítve ehhez a kérdéshez. Ha az Úristen azt akarta, hogy népe fennmaradjon, hordozója legyen a népek tengerében az „egy Isten” eszmének, s a kinyilatkoztatásnak akkor ezeket a természetes előírásokat tágabb értelemben „Isten törvényeinek”. Amikor azonban ezeket az előírásokat olyan komolyan vették, hogy bármilyen okból történt megszegésüket bűnnek, isteni parancs megszegésének tekintették, nagyot tévedtek, mert ezek csak "emberi parancsok" voltak

. A törvényeknek a betűjét és nem a szellemét nézték. Betű szerinti megtartásukat szükségesnek és elegendőnek is tartották az üdvösséghez. Ezért lett vallásosságuk farizeuskodó, képmutató, látszatvallásossággá.

Félreértés elkerülése végett az Úr Jézus nem dicsérte meg a mosdatlan kézzel étkező tanítványait. De egy ügyes fordulattal tanítványairól, magukra, a kérdező farizeusokra irányította a figyelmet és rámutatott a lélek és szív nélküli, külsőséges, látszatvallásosságuk veszélyére.

Fejükre olvasta az Írás szavait. Mondván: jól jövendölt rólatok a Próféta: „ez a nép ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem.”

Sajnos, ez a vád nemcsak a farizeusokra vonatkozik. Állandó veszélyként kíséri sok vallásos ember vallásosságát is. Sokan ragaszkodnak bizonyos vallásos gyakorlatokhoz, amíg a körülmények kedvezőek, amíg eufórikus hangulat árasztja el nemzetünket, addig gyakorolgatjuk is. De, ha váratlan fordulat következik be, és jön a restauráció, el –elhagyogatják. Vallásosságuk, még látszatvallásosságnak sem mondható. Már csak ritkábban, járnak templomba. Leginkább csak nagyobb ünnepek alkalmával.

Szokásból még megkereszteltetik gyermekeiket. De sok szomorú tapasztalattal. Jó részüknek nemcsak templomi esküvőjük, de polgári esküvőjük sincs már.

Szokásból templomi esküvőt is kérnek a jegyesek. Sok esetben már csak az egyikük van megkeresztelve. Templomba pedig, igen ritkán járnak csak.

Egyházi temetést igényelnek elhunyt szeretteik részére, de még a Miatyánkot sem tudják együtt imádkozni a szertartást végző pappal, főleg nem az elhunyt megjelent tisztelői.

Az elhunytért bemutatott szent-misén pedig, csak igen kevesen jelennek meg. A megjelentek közül is sokan úgy viselkednek, mintha életükben először látnának ilyesmit.

Mindez édeskevés a vallásossághoz, a hiteles kereszténységhez, de félve mondom ki, édeskevés az üdvösséghez.

Mit ér a keresztelő, ha csupán a gyertya ég a szülők kezében, de nyoma sincs lelkükben az élő hitnek?

S mit érnek az olyan vallásos szokások, amikor oly távol van az ember a szíve az Istentől, hogy már ajkával sem dicséri az Istent?

Hová vezet az egyén, de a közösség életében is, ha az ember már ajkával sem dicséri az Istent? Hová a közömbösség? Nézzünk körül! Engedi visszaszorítani az erkölcsöt! Engedi nyomulni egyre nyíltabban az erkölcstelenséget, engedi nyomulni a bűnt. Engedi a démosz, a nép uralma, a demokrácia helyett a látszatdemokráciát, a valóságos diktatúrát kialakulni. Engedi a verejtékkel szerzett jövedelmekből még az utolsó filléreket is elvenni úgy, hogy még újunk hegyéből a vér is kiserken. Ha azt mondják, hogy eddig paternalista módszereket követve, osztogattak, de most már engedik a piac törvényeit érvényesülni, és nem osztogatnak. Valóban, hanem fosztogatnak.

Az Úr Jézus jajt kiáltott annak idején az özvegyek és árvák házait felélő farizeusokra. Mi miért nem tudunk jajt kiáltani az utolsó filléreinket is felélő, fekete pénteket ránk hozó, nagyokat mondó képmutató farizeusokra. De legalábbis nem támogatni őket, nemzetünk tönkre tevésében, utolsóvá tételében a nemzetek sorában.

Ehhez viszont elengedhetetlenül szükséges, hogy a mi vallásosságunk felülmúlja a farizeusokét, mentes legyen minden képmutatástól és farizeusságtól, és akkor evangéliumi értelemben vett kovász és só leszünk nemzetünk számára.

Amen

Szeretettel búcsúzom Tőletek: Béke és Áldás

2021. augusztus 21., szombat

21. évközi vasárnap

 21. évközi vasárnap

Bevezetés

A mai evangéliumi szakasz, a Jézus tanítását hallgató éhező tömeg csodás módon történő táplálását írja le. De tudjuk - e mi, hogy mi is az éhínség? Nem az étkezések előtti jó étvágy éhsége, hanem az az éhség, amely kínoz és gyötör? - Közülünk legfeljebb azok, akik már éltek a háború alatti és utáni években, vagy fogságban, lágerekben, vagy kitelepítettek voltak. Ha nem is tapasztaltuk meg, ébresszük fel lelkünkben az éhezők iránti szolidaritásunkat, és kérdezzük meg önmagunktól; mit tudunk mi tenni értük?

Kirié litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg az éhezők iránti közömbösségünket. Uram, irgalmazz

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy szavaidat: Szegények mindenkor lesznek veletek, közömbösségünk igazolására értelmezzük. Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Tudatosítsd bennünk, hogy az éhezőknek ételt, a szomjazóknak italt adni az irgalmasság testi cselekedetei. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Az evangéliumban hallottak szerint, legelőször apostolai előtt nyilvánítja ki Jézus azt a szándékát, hogy lelkes hallgatóságát megvendégeli.

Fülöp apostol józan realizmussal elutasítja ennek lehetőségét. Tisztában van azzal, hogy igen sokba kerülne a szükséges élelmiszerek megvásárlása, és nem lenne elég az a szerény összeg, ami az ő közös kasszájukban található. Nem is szólva arról, hogy itt a pusztaságban nem is lehet élelmiszert vásárolni.

András apostol is értesült Jézus szándékáról, ezért megjegyezte: Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala, de tette hozzá, mi ez ennyi embernek?

Nem ok nélkül örökítette meg ezt a mondatot az utókor számára az evangélista.

Jézus minden bizonnyal örömmel tekintett arra a fiúra, aki hajlandónak mutatkozott a magával hozott szerény ennivalót Jézusnak ajándékozni.

Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!”

Megáldotta és kiosztotta.

Mikor jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot”.

Összeszedték.

Ezek a mondatok kommentek nélkül is mondanak mindannyiunk-nak valamit.

Azt is látjuk, hogy Jézusnak az éhező tömeg csodás táplálásához segítőkre volt szüksége.

A mai éhező emberek megsegítésére is igazi segítőkre van szüksége a világnak.

Csak egy megváltozott gondolkodású világ tud a mai világ nyomorúságos helyzetén változtatni, hangoztatja Ferenc pápa. Nem könnyű meghatározni a változás tartalmát. Nincs rá a pápának sem receptje. Jézusnak sem volt. De tanításával, példájával megmutatta az éhségből kivezető utat.

Ferenc pápánk is. Legfontosabbnak tartja, hogy a gazdaságot a népek szolgálatába állítsák. Az emberek és a természet ne a pénz szolgálatába álljanak!

A világban elegendő erőforrás van az emberek átfogó fejlődésének biztosításához. Egy olyan rendszer áll fenn, amely megtagadja millióktól a legalapvetőbb gazdasági, szociális és kulturális jogokat. Ez a rendszer Jézus tervével ellenkező. A föld és az emberi munka gyümölcseinek igazságos elosztásán munkálkodni nem puszta filantrópia, hanem erkölcsi kötelesség.

A Szentatya szerint a másik fontos feladat a népek egyesítése. Tiszteletben tartva szuverenitásukat, s saját kultúrájukat. Egyetlen hatalomnak sincs joga megvonni a népektől szuverenitásuk teljes gyakorlását. Amikor ez történik, a gyarmatosítás új formáinak megjelenését tapasztaljuk, amelyek károsan befolyásolják a béke és az igazságosság lehetőségeit.

Az új gyarmatosítás különböző arcokkal van jelen világunkban. Első helyen mint Mammon. Megszorítási intézkedések kényszerével, amelyek a dolgozók és a szegények nadrágszíját szorítják meg. Máskor a korrupció, a drogkereskedelem és a terrorizmus elleni küzdelem nemes álarca mögé bújva tűnik fel. Saját gondolatom: Napjainkban, mint emberkereskedelem. Embereket szállítanak jó pénzért más országok határához, nem kívánt vendégekként.

A korunk nagy gonoszságai elleni fellépés, koordinált összefogást igényel. – mondta a Szentatya.

A média monopolizálása az új gyarmatosítás egyik legfontosabb eszköze, mert a fogyasztás és egy bizonyos kulturális uniformitás elidegenítő modelljét erőlteti az emberekre. Ez pedig ideológiai gyarmatosítás, állapítja meg a Szentatya.

Ferenc pápa így fogalmazta meg egyik beszédében: Az emberiség jövője nem pusztán a nagy vezetők, a nagyhatalmak és elitcsoportok kezében nyugszik. Alapvetően a népeken és szervezési képességeiken múlik. Ők vezethetik alázattal és meggyőződéssel a változás folyamatát.

Veletek vagyok – erősítette meg a pápa. Mondjuk együtt szívből: egyetlen család se maradjon fedél nélkül, földműves föld nélkül, dolgozó jogok nélkül, emberek szuverenitás nélkül, egyén méltóság nélkül, gyermek gyermekkor nélkül, fiatal jövő nélkül, idős méltóságteljes öregkor nélkül. Folytassátok a küzdelmet, és nagyon óvjátok a Földanyát.

Testvérek! Folytassuk a küzdelmet! Az idő sürget! Amíg időnk van, tegyük a jót! Miként a mai evangéliumi elbeszélés szerint Jézus is tette, együtt, a segítőkész jóakaratú emberekkel.

Ámen.