2014. szeptember 28., vasárnap

Évközi 26. vasárnap

26. évközi vasárnap 2014.

Bevezetés
Jézus a mai evangéliumban arról beszél, hogy egy atyának két fia volt. Mindkettőt kiküldi szőlőjébe. Az egyik azt válaszolja, hogy igen, kimegyek, de nem ment ki. A másik pedig azt, hogy nem és mégis kiment. Jézus akkor tanítványaitól, ma pedig tőlünk kérdezi: Erről mi a ti véleményetek? Melyik fiúval azonosítjuk magunkat? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia
Urunk! Bocsásd meg, hogy oly sok mindent megígértünk Neked, és nem teljesítettük. Uram, irgalmazz!
Urunk! Bocsásd meg, hogy oly sok mindent megígértünk embertestvéreinknek, és cserbenhagytuk őket. Krisztus kegyelmezz!
Urunk! Bocsáss meg nekünk, hogy ezt, meg azt a vétkünket elhagyjuk, és mégsem hagytuk el. Uram, irgalmazz!

Evangélium után
Nyilvánvaló, hogy a példázatban az apa az Atyát jelenti, a két fiú pedig a két ellentétes viszonyulási módot a jó Istenhez. A két fiúnál a közös pont az, hogy mindketten tudják az apjuk akaratát, de a kettőjük közül csak az egyik teljesíti azt. A szőlőültetvény Isten népét, Jézus korában a választott népet, Izraelt jelentette, ahol a nép vallási vezetőinek dolgozniuk kellene az Isten akarata szerint az emberek üdvösségén. Mert az az Isten akarata, hogy „minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére jusson”. Jézus korában pedig a nép vallási vezetői nem az Isten akaratát teljesítették, mert nem „az igazság útján” tanították a népet, hanem a saját hagyományaikat emelték a Szentírás tekintélye fölé.
Jézus szerint Keresztelő Jánosnak kellett eljönni, hogy az igazság útján, a Szentlélek erejével szólítson fel mindenkit a megtérésre. A nép özönlött Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék a bűnbánat keresztségével, a főpapok és az írástudók azonban nem tértek meg, csupán a látszatot akarták fenntartani (vö. Mt 3,7-10), hogy a pozíciójukat és tekintélyüket megőrizzék a nép előtt.
Jézus korában ők képviselték a példázatban a második fiú álláspontját, aki azt mondta az apjának, hogy kimegy dolgozni, de végül nem ment ki. Jézus nem véletlenül mondta el éppen a vallási vezetőknek ezt a megtérőkről és megnemtérőkről, látszat szerint vallásosakról szóló példázatot, sőt még a szemükbe is monda a végén azt, hogy róluk van szó. „A vámosok és utcanők megelőznek benneteket Isten országában.”
Ma azonban nem Jézus korában élünk, a Szentírásnak viszont örök érvényű minden nemzedékhez szóló isteni üzenete van. Nemcsak a vallási vezetőhöz, hanem a vezetettekhez is.
A két fiúról szóló példázat valamennyi ember Istenhez való viszonyáról szól ma is. Sokan vannak, akik Jézus nevében vagy a vallási formák látszata alatt azt állítják, hogy „kimennek az Úr szőlőjébe dolgozni”, és meg vannak győződve, hogy az Isten akaratát cselekszik, miközben ténylegesen mégsem azt teszik. Ez az ember lehetek én is, vagy te is, és bárki más, aki mondja ugyan, hogy „Uram, Uram”, de nem cselekszi a mennyei Atya akaratát.
De honnan tudhatjuk meg, hogy mi a mennyei Atya akarata? A Szentírásból!

Egyházunk, mint jó anya gondoskodik arról, hogy megismerjük azt. Szentírás vasárnapján azt mondja nekünk: Vedd, és olvasd a Könyvek könyvét!
De hogyan olvassam?
Mindenek előtt azzal a tudattal, hogy a Biblia nem csupán az ember szava, az ember kiáltása, Isten után, hanem az Istené is. A túlsó partról, a túlsó partra hívó üzenet, amely kérdéseivel és válaszaival túlmutat az emberi tapasztalás határain.
Azután, hogy a Biblia célja nem a szórakoztatás, nem az emberi tudás gyarapítása, hanem az emberi bölcsesség gyarapítása, lelkünk megszentelése, emberségünk nemesítése.
Ezek ellenére, ha megvizsgáljuk jelenlegi életünket, megdöbbenve tapasztaljuk, hogy ez a fontos könyv mennyire eltűnt a ma emberének könyvtárából. Legfeljebb egy-egy díszes és értékes reprodukt porosodik a polcon.
Napokban olvastam, hogy mennyire digitalizálódik minden a liturgiában, a Biblia is lassan már.
Mi hívők azonban nem érhetjük be azzal, hogy itt a szentmisén vasárnaponként részleteket hallunk belőle, de otthon ki sem nyitjuk már. Legfeljebb rákeresünk a számítógépen.
Amikor olvassuk, szabad értelmünket használni. Ne zavarjon a sok antropomorfizmus! Ne akadjunk fönn a színes történeteken és túlzásokon. Már az ókori írók is tudták, hogy ha valamit el akarnak forgattatni, érdekesként, színesen kell leírni. Ne botránkozzunk meg az ókori világképet tükröző szemléleten! Akkor azok voltak a tudományos világszemléletek. Ne akarjuk betű szerint érteni a szöveget!
Szabad Szentírással kapcsolatos tanulmányokat is olvasni. A teológiai tudományok közül a Szentírás a leggyorsabban fejlődő, tudományos irodalmi, történelmi és archeológiai módszereket és kutatási eredményeket felhasználó tudomány. Szabad ilyen vonatkozású könyveket is olvasgatni.
Vegyük figyelembe, hogy mikor íródott, és kiknek. Azt, hogy az Ószövetség sok könyvében a leírtak az események után, csak jóval később íródtak le, és csak századokkal később álltak össze az egyes könyvek egy egységes művé. Az Evangéliumok is csak pár évtizeddel a történtek után.
Ne botránkozzunk meg azon, hogy az érdekesebbé tétel miatt már a szentíró is kiszínez bizonyos dolgokat. Hanem azt kérdezzük mindig: mit akar a Szentíró közölni a leírt szavakkal? Mit üzen azokkal nekem az Isten? Természetesen a Szentírást nemcsak olvasni kell, hanem élni is!
Aranyszájú Szent János mutat rá már másfél ezer évvel ezelőtt arra a tényre, hogy előbb volt az apostoli igehirdetés, mint maguk az evangéliumok, és az apostoli igehirdetés alapján jöttek létre az evangéliumok. Vagy ahogyan ő fogalmaz: Az apostolok nem könyvtekerccsel a kezükben hagytak el Jeruzsálemet, hanem a szívükbe írt evangéliummal!
Nekünk is az apostolokhoz hasonlóan, szívünkbe kell belevésnünk a Szentírás szavait és gondolatait és élő bibliává kell lennünk, akik tetteinkkel hirdetjük, hogy megértettük és válaszolunk Istenünk emberszerető üzenetére. Teljesítjük a szőlőskertbe történt küldetésünket. Ámen
F. F. 

2014. szeptember 24., szerda

Szent Gellért püspök és vértanú


Szent Gellért püspök és vértanú
2014. szeptember 24.

Bevezetés
     Ma Szent Gellért püspökre és vértanúra emlékezik a magyar katolikus liturgia.
     Szent Gellértet népünk kereszténnyé válásának kezdetén vezérelte hozzánk Isten, hogy Imre nevelőjeként, remeteként, püspökként és vértanúként szolgálja Istent és népünk kereszténnyé válását. Hálaadással lépünk Istenünk elé, megköszönjük gondoskodó szeretetét, és kérjük, vezesse és erősítse továbbra is népünket, és különösen is, mint ifjúságunk védőszentje a magyar jövő zálogát, fiataljainkat.
     Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, mert ma is szükségünk van arra, hogy megerősítsük keresztény hitünket, és miként ő, úgy mi is sokakat elvezessünk Istenhez.

A magyarok szimfóniája
     Még ma sem tudom elfelejteni. Még kisdiák koromban olvastuk magyar- órán a meghatóan szép legendát a magyarok szimfóniájáról. Felolvasom, hogy épüljünk őseink egyedülálló buzgóságán, és Szent Gellért magatartásán.
     Történt pedig egyszer, hogy valakinek a védelmére királyhoz igyekezett. Annak a vidéknek egy erdős részén, mely disznók legeltetésére szolgált, volt egy tanya, és ebben délidőben megszállott. Itt éjféltájt malomkövek zaját hallja, amit egyébként még nem tapasztalt. Csodálkozott, hogy mi lehet ez. Majd az asszony, aki a malmot hajtotta, énekelni kezdett. Csodálkozva szólott erre a püspök Valterhez: „Hallod-e, Valter, a magyarok szimfóniáját, miképpen hangzik?” És mindketten nevettek az éneken. Minthogy pedig a malmot egy asszony hajtotta kezével, és az ének magasabban szállt, a püspök pedig eközben ágyában feküdt, még egyszer így szólt még mindig mosolyogva:
     „Magyarázd meg nekem, Valter, miféle dallamú éneklés ez, amely lejtésével arra késztet, hogy az olvasást abbahagyjam?” Amaz pedig ezt mondta: „Nótának dallama ez! Az asszony, aki énekel, ennek a gazdának szolgálója, akinél szállást kaptunk. Urának búzáját őrli ilyenkor, mikor a vidéken másféle malom éppen nem található.” Mire a püspök így szólt: „Géppel jár vagy kézi munkával?” „Géppel is, kézi munkával is – mondja rá Valter –, nem húzza semmiféle barom, hanem az asszony saját kezével forgatja.” Csodálatos dolog – mondja püspök –, hogyan boldogul az ember. Mert ha gép nem volna, a fáradalmat ki tudná elviselni? Boldog egy asszony – folytatja –, aki bár mások hatalma alatt áll, köteles munkáját ilyen szépen, zúgolódás nélkül, vidáman végzi.”
     És jócskán adott pénzt néki.
     Ámen
F. F. 

2014. szeptember 20., szombat

Évközi 25. vasárnap 2014.

Bevezetés
A mai, 25. évközi vasárnap evangéliumi szakasza, a munkásokat felfogadó jézusi parabola, sokféle gondolatot ébreszthet bennünk. Az Úr Isten gondolatai ugyanis nem a mi gondolataink. Nem könnyű sokszor megérteni. Ami viszont kétségtelen és egyértelmű: Isten javát akarja az embernek. A munkanélkülinek is. És mindenkit meghív országába, bármikor hallja is meg a hívó szót. Hálával állunk Isten elé, hogy bennünket meghívott, s szőlőjében lehetünk. Kérjük segítségét, hogy mi is hasonlók legyünk Hozzá.


Kirié litánia
Urunk, Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy tőlünk oly idegen a szőlősgazda lelkülete. Uram irgalmazz!
Urunk, Jézus Krisztus! Ébressz bennünk szolidaritást az álláskeresők iránt. Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus Krisztus! Add, hogy szeretettel fogadjuk azokat, akiket később hívtál a szőlődbe. Uram irgalmazz!


Evangélium után
Íme, egy olyan példabeszéd a mai evangéliumban, amely első hallásra az emberiség életében mindig jelenlevő problémáról szól. Kissé megdöbbentő, hogy már Jézus korábban is volt munkanélküliség. Sőt már jóval előtte is! Jézus korában is volt földbirtokos, és voltak napszámosok is, akiknek nem volt földjük. Akkor is volt minden bizonnyal csak kevés ember, akinek volt bőven, és jóval többen olyanok, akik egyik napról a másikra éltek. Jól van ez így?Krisztus nem ezen társadalmi probléma a megoldásának a szükségességéről szólt. De benne van immár 2000 év óta az evangéliumban minden kor embere számára példaként e probléma keresztény, emberközpontú megoldására. És épp ezt a visszás állapotot használja Jézus üdvtörténeti szempontból a mai példabeszédében. A gazda földi szemmel nézve ugyanis igen különlegesen bánik a munkásokkal. Úgy cselekszik, hogy az a mi szemléletünk szerint határozottan elmarasztalható. Nekünk teljesen idegen ez a gyakorlat, hogy aki délután áll munkába, ugyanazt a napidíjat kapja, mint aki egész nap dolgozott. Azt mondjuk, hogy a szőlősgazda igazságtalan. De nem az. Akkor lenne az, ha nem kapnák meg azt a bért, amiben megegyeztek. De megkapják. A szőlősgazda igazságos. Sőt! Mindenkinek megadja az emberi mivolthoz szükségest a későn felfogadottaknak is, mert nemcsak igazságos, hanem irgalmas is. Érdemes felfigyelnünk, arra a többletre, ami a példabeszédbeli gazdában megtalálható, arra, hogy a gazda naponta többször is kimegy a piacra, hogy összeszedje az épp ott ácsorgókat. Ez egy igen pozitív adottság! Az ember méltósága lebeg a szeme előtt, s nem a profit. Hisz a későn érkezők valóban nem sokat járultak hozzá a gazdagodásához. De ők is emberek. És mindenkinek, aki embernek született e világra, joga van ahhoz, hogy emberhez méltó életet élhessen! Ez nem magánügy! Ez közügy! Ennek megértése az Úristen igen nagy ajándéka. A szőlősgazda ezt megértette. És mi?Érdemes megállni a mai evangélium eme mondatánál is: „Mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren.” Azaz a felfogadást megelőzően a tétlen ácsorgás, a munkanélküliség lélekölő állapota volt az osztályrészük.
Aki meg akarja érteni Krisztus mai példabeszédét, az fordítson időt arra, hogy gondolatban eljátssza a történetet. Még pedig úgy, hogy beleéli magát egyszer a reggeltől estig dolgozó munkás helyzetébe, aztán annak helyzetébe, aki hiába keresett munkát egész nap, és csak estefelé kapott lehetőséget, és végül a gazda helyzetébe, aki nem munkabért ad, hanem mivel lehetősége van rá, pénzével is segít a hátrányos helyzetben lévőkön.
Ha megtesszük, gazdagodunk. Szolidárisabbá leszünk egymás iránt, és szebbé tesszük még szűkölködő honfitársaink életét is.
De mire is használhatta Jézus ezt a példabeszédet? Arra, hogy ezzel a példabeszéddel szemléltesse az Úristen cselekvésmódját. Az nyilvánvaló, hogy a szőlősgazda maga az Úristen, aki egészen másképp nézi életünket, mint mi. Az ember bármikor lépett is „munkába”, lépett az üdvösség útjára, megadja néki a „bért”, az üdvösséget, mert ő nemcsak igazságos, hanem irgalmas is. Ennél többet nem tud adni, és kevesebbet sem, hiszen az örökélet nem osztható, abból nem lehet többet, vagy kevesebbet adni. Vagy igen?

És arra is használhatta, hogy kinyilvánítsa hallgatói előtt: Ahogyan az Úristen jó pásztorként keresi azokat, akik elkóboroltak, és segítségére jön a szegényeknek és az elnyomottaknak, úgy akarja Ő is országát kiépíteni e világban. Azoknak akarja szentelni magát, akik a legnagyobb szükségben vannak. Ő maga mondotta, hogy „Elküldött engem az Úr, hogy hirdessem a szegényeknek az örömhírt.”Egy újabb üdvtörténeti gondolat. Már léteztek az első keresztény közösségek, amikor Lukács leírta ezt a példabeszédet. Az Egyház életének első évtizedeiben nem kis viták alakultak ki a zsidókeresztények és a pogánykeresztények között arról, hogy a pogánykeresztények egyenlő rangúak-e az Egyházban a zsidókeresztényekkel? E példabeszédre hivatkozva mondották ki, hogy igen. Akik (a pogány keresztények) későbben lépnek be Isten országába, ugyanazokkal a jogokkal rendelkeznek, mint akik korábban léptek be.
Napjainkban is, a később Istenhez térők egyenlő értékűek azokkal, akik sohasem lettek hozzá hűtlenek!
Újabb gondolat: Máté szerint Jézus a példabeszédet a tanítványokhoz intézte. Jézus ezzel a példabeszéddel arra tanítja őket, hogy figyeljenek a későn jövőkre, az ácsorgókra is, és hívják meg őket is ismételten Isten országába.

Ez a mi feladatunk is. Odafigyelni a fizikai értelemben önhibájukon kívül ácsorgó testvéreinkre, és tegyünk meg értük minden tőlünk telhetőt. És figyeljünk oda a lelkileg ácsorgókra, akik még nem dolgoznak az Úr szőlőskertjében. Hiszen a nagy szegénység épp oly akadálya annak, hogy a benneélők meghallják az Úr szőlőjébe hívó szót, mint a nagy gazdagság.
Ha ezt megtesszük, akkor velük, s a későn érkezettekkel együtt megkapjuk majd az igazságos bért, az üdvösséget, az örökéletet.
                     Ámen

F. F. 

2014. szeptember 19., péntek

Koreai szent vértanúk

2014. Szeptember 20.

Tudjátok meg, kedves Testvéreim, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus, miután eljött a világba, számtalan szenvedést elviselt, és önként vállalt kínhalálával alapította meg az Egyházat, amelyet a hívek szenvedésével gyarapít. Bármennyire is elnyomják és támadják a világ hatalmasai, sohasem vehetnek erőt rajta.
Jézus mennybemenetele és az apostolok kora óta mind a mai napig az Egyház mindenütt megpróbáltatások között növekszik.
Most pedig ötven-hatvan éve, amióta az Anyaszentegyház a mi Koreánk földjére lépett, a hívek újra meg újra üldözést szenvednek, és jelenleg is üldözés dühöng. Nagyszámú hittestvérünk került börtönbe, köztük én is; miképpen ti is állandó megpróbáltatásban éltek. Minthogy tehát így egy testet alkotunk, hogyne szenvedne a szívünk? Hogyne tapasztalnánk, emberileg szólva, az elválás fájdalmát?
De miként az Írás mondja, Istennek a fejünk legkisebb hajszálára is gondja van, és mindentudásával törődik vele, hogyan látnánk egyebet ebben az üldözésben is, mint az Úr rendelését: vagy az ő jutalmát, vagy pedig az ő büntetését?
Igazodjatok tehát Isten akaratához, és teljes szívvel küzdjetek Jézusért, égi vezérünkért, és győzzétek le a gonosz lelket, akit már Krisztus legyőzött.
Kérlek titeket, hogy el ne hanyagoljátok a testvéri szeretet gyakorlását. Segítsétek inkább egymást, és maradjatok állhatatosak, amíg az Úr meg nem könyörül rajtunk, és véget nem vet az üldözésnek.
Itt húszan vagyunk, és Isten kegyelméből még mindegyikünk jól van. Kérlek, hogy el ne hanyagoljátok azok családját, akiket esetleg megölnek. Még sok mondanivalóm volna, de hogy is tudnám ecsettel és papírosan kifejezni. Véget vetek a levélnek. Minthogy ilyen közel vagyunk a küzdelemhez. arra kérlek titeket, viselkedjetek hűségesen, hogy végül az égbe jutva, ott üdvözöljük majd egymást. Szeretetem csókját hagyom rátok.

(Kim Taegon Szent András vértanú áldozópap utolsó buzdításából.)

(Adoremus)

Szent Januáriusz püspök

Szent Januáriusz püspök, vértanú
2014. Szeptember 19.

Bevezetés
Szent Januáriusz beneventói püspök volt, társaival együtt Nápoly mellett, Puteoliban szenvedett vértanúságot Diokleciánusz keresztényüldözése idején, 305. szeptember 19-én.
Az 5. században ereklyéi Nápolyba kerültek, föléjük hatalmas dómot építettek. A város védőszentjéül választotta, ma is ekként tisztelik Nápolyban. Vérének ereklyéjét a mai nap körmenetben viszik körül: Ekkor folyékonnyá válik az egyébként beszáradt vér.
Mit jelent nekem a csoda? Valamit jelez, hitelesít, megerősít. Isten beavatkozik a természet rendjébe. Jézus találkozik a csodaváró tömeggel, de a csoda nem egy szenzációéhséget kielégítendő tett. Hiten alapul, ebből fakad megerősítő volta. Ma is vannak csodák. Belső, csendes, személyesen megélt csodák. Ha megtapasztalom, hálára gyúl a lelkem.

Evangélium után
Szokatlan jelenetet közöl Szent Lukács a mai evangéliumban. A Mestert tanítványai és néhány asszony is elkísérte tanító körútján, akiket a gonosz lélektől és különféle betegségektől megszabadított. Szó nélkül szoktunk elmenni emellett, hogy Jézust nemcsak tanítványai, férfiak kísérték, hanem asszonyok is.
Jézus korában hallatlan dolog volt, hogy asszonyok is csatlakoztak egy mester tanítványai köréhez. Minden bizonnyal szerepet játszott ebben az, hogy meggyógyította őket. Azzal, hogy követték Jézust, minden bizonnyal elhagyták ők is otthonukat, családjukat. Hűen kísérték Jézust, hallgatták őt, de nem lettek tanítványok.
Már akkor felfigyeltem erre a tényre, amikor először olvastam elmélyültebben ezt a szakaszt. Az Úr Jézus nem félt maga mellé venni asszonyokat. Idézőjelben ”forradalmi tettet cselekedett ezzel, mai kifejezéssel a nők emancipációjának a területén.
Érdemes felfigyelnünk arra, hogy kísérői nem is akármilyen társadalmi helyzetű nők. Igen tiszteletreméltók. Magasabb körökkel, magával Herédessel is kapcsolatban lévők. Szolgálták Jézust és az egyszerű származású tanítványokat.
Hasznos ennek a ténynek a kiemelése és hangsúlyozása, mert annak ellenére, hogy a kereszténység sokat tett a női méltóság megbecsüléséért, még van mit tenni ezen a területen.
Mint mindig az Egyház életében, úgy ma is, és egyre többen és többet tesznek igen értékes szolgálatokat az asszonyok az Egyháznak. Ezt elismerni mindannyiunknak szent kötelességünk és buzdítani őket és magunkat, hogy még többet tegyünk szolgálatunkkal Krisztus szent ügyének.
Ámen
F. F.

2014. szeptember 17., szerda

Assisi Szent Ferenc stigmatizációjának ünnepe

2014. szeptember 17.

Szent Ferenc a megfeszített Krisztust megtérése első pillanatától haláláig lángoló áhítattal és tisztelettel övezte, őt szóval és cselekedettel hirdette. 1224-ben, két évvel halála előtt elvonult Alverna hegyére, hogy ott Szent Mihály tiszteletére 40 napos böjtöt tartson.
Szeptember 14-én, "Szent Ferenc a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén kora hajnalban cellája ajtajában így imádkozott:
Uram, Jézus Krisztus, két kegyelmet kérek tőled, mielőtt meghalok.
Az egyik, hogy érezhessem lelkemben és testemben, amennyire lehetséges azt a fájdalmat, amit Te, édes Jézus, keserves kínszenvedésed alkalmával elviseltél.
A másik az, hogy érezhessem szívemben, amennyire lehetséges, azt a túláradó szeretetet, amely Téged, Isten Fiát, arra indított, hogy értünk, bűnösökért oly szörnyű szenvedéseket önként és szívesen magadra vállalj.
És megadatott neki mindkettő.
Szent Bonaventúra szerint: Ő valóban a legkeresztényibb férfi volt, aki élve az élő Krisztushoz, haldokolva a haldoklóhoz és halálban a halotthoz akart tökéletesen hasonló lenni, amely külső hasonlósággal valóban fel is ékesíttetett"
Szent Ferenc atyánk elmondhatta, hogy „én megtettem, amit tennem kellett, amit nektek kell tennetek, arra tanítson meg Krisztus".
Kérjük tehát a Szentlelket, hogy tanítson meg minket mindarra, ami bennünket is Szent Ferenc atyánkhoz hasonlóvá tesz.

Ámen

F. F.

2014. szeptember 13., szombat

Szent Kereszt ünnepe

Szent Kereszt ünnepe, 2014. szeptember 14.

Bevezetés
A legendaszerű história szerint, Nagy Konstantin császár édesanyja buzgólkodásának köszönhetően, 320. szeptember 14-én találták meg Krisztus keresztjét. 335. szeptember 13-án szentelték fel a Szentsír bazilikát. Másnap, először mutatták meg, "emelték fel" a népnek a megtalált keresztereklyét. Azóta minden évben megemlékezik a liturgia erről az eseményről, és olyan erős ünnepi ranggal, hogy ez az ünnep kiszorítja a vasárnap liturgiáját is, mint most is a 24. évközi vasárnapét. Mi mennyire tiszteljük üdvösségünk szent jelét? Megemeljük e kalapunkat, ha elhaladunk előtte?
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia
Add Urunk, hogy ne a nyakunkban hordott kereszt értékére legyünk büszkék, hanem arra, hogy a kereszt tanítása szerint élhetünk. Uram, irgalmazz!
Add Urunk, hogy távol legyen tőlünk másban dicsekednünk, mint a Te keresztedben, mely által számunkra a világ megfeszíttetett és mi is világ számára. Krisztus kegyelmezz.
Add Urunk, hogy a nyakunkban hordott kereszt emlékeztessen arra, hogy mi is példád szerint hordozzuk keresztjeinket. Uram irgalmazz!

Evangélium után
A mai ünnepet a Liturgia a Szent Kereszt felmagasztalása ünnepének nevezi. Miért nevezi annak? – Mert Jézus kereszthalála nemcsak azokra a tanítványokra hatott drámai erővel, akik közvetlenül közelről voltak részesei az igazságtalan, és kegyetlen eseményeknek. A feltámadás után is súlyos kérdéseket vetett fel Jézus, látszat szerint szégyenletes halála a kereszten.
Nemcsak a rómaiak tekintették a legszégyenteljesebb kivégzési módnak a keresztre-feszítést, hanem a Szentírás is.
A keresztényeknek szembe kellett nézniük ezzel a ténnyel, és magyarázatot kellett erre adniuk. Az érvelésük Jézus tanítására épült: Arra, hogy Ő nem saját bűneiért halt meg, hanem az emberiség bűneiért, mi bűneinkért.
Jézus Krisztus a Nikodémusszal folytatott beszélgetésében maga állítja párhuzamba kereszthalálát azzal az ószövetségi eseménnyel, amelyet a Mózes által keresztre erősített rézkígyó jelentett a zsidó nép életében. Amint az a zsidó népet mentette meg a kígyó marásától, a haláltól, úgy az ő keresztje pedig az egész emberiséget a Sátán marásától, az örök haláltól.
Az Úr Jézus szavaival: „Amint Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.”
A megtalált keresztereklye első, Jeruzsálemben történt felmutatása, „fel- magasztaltatása” óta, a katolikus liturgia, így a nagypénteki kereszt előtti hódolat, a régebbi népi áhítat, a keresztfát mindig hódolattal illette. A keresztfában nem csak a borzalmas szenvedés eszközét látja a liturgia, hanem a győzelem jelét is, ezért ünneppel emlékeztet rá.
A kereszt, a katolikus templomnak és katolikus tájnak legjellegzetesebb szakrális ismertetőjele. Ott magaslanak a templomtornyok csúcsain. A hegycsúcsokon, az útszéleken, utak kereszteződésénél, s faluszélén.
Mily erős volt valamikor a kereszt tisztelete. A kereszt mellett elhaladva a hívő férfiak megemelték a kalapjukat, az asszonynép pedig keresztet vetett. Adytól vett sorokat idézek:

Havas Krisztus-kereszt az erdőn, 
Holdas, nagy, téli éjszakában: 
Régi emlék. Csörgős szánkóval 
Valamikor én arra jártam 
Holdas, nagy, téli éjszakában

Az apám még vidám legény volt, 
Dalolt, hogyha a keresztre nézett 
Én meg az apám fia voltam
Ki unta a faragott képet.
S dalolt, hogyha a keresztre nézett


Húsz éve elmúlt, gondolatban 
Ott repül a szánom az éjben.
S amit akkor elmulasztottam,
Megemelem kalapom mélyen. 
Ott repül a szánom az éjben.

Nem is oly régen, még ritkították az út és faluszéli kereszteket. A TSZ tulajdonába került földekről eltávolították, jobb esetben temetőkbe vitték.
Ma is, levétetik a nem keresztény kormányok a keresztény országokban is a kereszteket iskoláik, középületeik faláról, s az emberek nyakából. És csodálkoznak azon, hogy országuk, s maga az egykor keresztény Európa, muzulmánná válik.
Az egykor keresztény Európában ritkulnak, a kereszténnyé válókban meg sűrűsödnek a keresztek. Dél- Nyugat Indiában jártam a tavasszal. Csodálkozva tapasztaltam, hogy szinte mindenütt ott vannak az útmentén, de a falvakban és városokban is a kis keresztény szentélyek és keresztek, emlékeztetve a járókelő- ket üdvösségünk szent jelére. Miért? Mert bátran vallják Pál apostol ma is idő- szerű szavaival: „A megfeszített Krisztus botrány a zsidóknak, a pogányoknak esztelenség, nekünk hívőknek azonban Isten ereje és bölcsessége.”
Különösen is az, – ebben a kaotikus, erkölcs nélküli világban. És különösen is, az egykor elsorvasztásra ítélt, ma is segítségre szoruló falvainkban, Az ország útján függő, s földre néző Krisztus, arcán szelíd mosolyával, – szó szerint idézem továbbiakban, a mutatis mutandis,  ma is aktuális vers sorait:

A falu népét nézi csöndesen, 
Amint ballagva munkából megyen.

...A magyar Krisztus, a falusi szent 
Hiszen nekik is megváltást izent.

Olyan testvéri áldással tekint 
Feléjük és biztatja híveit.

Feje fölött a nyárfa is magyar, 
A fecske is és egy a zivatar,

Mely őt paskolja, s a falut veri 
És folyton buzgó öt szent sebei

Nem a magyarság sorsát hirdetik? 
És ki segít már, ha ő sem segít?

Megkeresztelésünktől, sírba tételünkig, kereszttel együtt élő, keresztet hordozó Testvéreim! Minden látszat ellenére, Ő, a kereszten függő segített mindig, a múltban, Ő segít a jelenben és hitünk szerint a jövőben is.
Ámen
F. F. 

Fatima


Fatima 
2014. szeptember 13.

Bevezetés
A Fatimai Szűz tisztelete készteti a pasaréti jó híveket a minden hónap 13- ik napján, a Róla való szentmisével történő megemlékezésre. Hogy ezt méltóképpen tehessük, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Evangélium után
Megadatott nékem az a kegyelem, hogy eljuthassak erre a világ egyik legnagyobb kegyhelyére. Erre a kegyhelyre történt zarándoklatomról pár szót.
Amint buszunk közeledett a város felé egyre gondozottabbak voltak az útmenti házak, s mindenütt ott voltak a szép virágbokrok. A három látnoknak, kedves gyermeknek a jámborságra hangoló szobrai. Majd feltűnt a bazilika égbenyúló tornya. A Szent Péter térre emlékeztető, oszlopokkal körülvett hatalmas tér. A térre rátekintő Mária szoborral. Koronájában a merényletkor Szent II. János Pál testén áthatolt golyóval. A templomba belépve, s hátra tekintve, a kórus fölött felfedeztük Szent István királyunk szobrát, amint felajánlja a szent koronát, hazánkat a Szűzanyának.
Sétálgatva a kegyhelyen, egymás után fedeztük fel a magyar vonatkozású helyeket. Így a magyarok állította modern keresztutat, kálvária kápolnával. A jámborság mellett büszkeség töltötte a lelkünket. Íme, nemcsak Lourdes-ban van a keresztúton magyarok állította stáció, hanem itt is. Sőt több, mind a 14 stáció, és szép kilátású kálváriakápolna, belül magyar motívumokkal díszítve.
E kegyhelyre elzarándokolóknak, mindnek felhívja figyelmét a magyarok speciális Mária tiszteletére. Bárcsak minden magyar ma is valóban Mária tisztelő lenne. Erősítsük nap, mint nap magunkban ezt a tiszteletet, hogy látva az emberek a mi őszinte Mária tiszteletünket, ők is azokká váljanak.
Ámen
F. F. 

Szűz Mária névnapja


2014. szeptember 12. Szűz Mária névnapja

Ma Szűzanya névnapja van. Amint a szentmise elején már említettem, 1683. szeptember 12-én szabadult fel Bécs városa a török támadás alól, s ennek tiszteletére rendelte el Boldog XI. Ince pápa ezt az ünnepet, bár már korábban is megvolt a nyoma itt-ott.
A Szűzanya számunkra valóban a felszabadítást, a megmenekülést jelenti, hiszen őáltala áradhatott az isteni kegyelem Jézusban ránk. Ezért is kell, hogy különös szeretettel és hálával forduljunk feléje.
Ez azonban azt is jelenti, hogy hálánk kifejezéseként valami rendkívüli, ugyanakkor mégis természetes ajándékkal kedveskedjünk neki nevének ünnepén. Ez a „természetesen rendkívüli” ajándék pedig nem lehet más, mint az, hogy elhatározzuk, igyekszünk, méltók lenni ahhoz a kitüntetéshez, amely azért ér bennünket, mert az ő gyermekének nevezhetjük magunkat.
Nem kell tehát valami hatalmas dolgot tennünk az ő köszöntésekor, nem kell lehoznunk a csillagokat, „pusztán” keresztény, Krisztust követő módon kell élnünk, mert ezzel szerezhetünk igazi örömet Neki, s üdvösséget magunknak.
Ámen

F. F. 

Boldogságok



Boldogságok

2014. szeptember 10.


Ő pedig felemelvén szemeit az ő tanítványaira, monda: boldogok vagytok ti szegények, mert tiétek az Isten országa. Lk 6,20
Igencsak ellent mondanak, az Úr Jézus boldogságról mondott mondatai a hétköznapi gondolkozású ember számára. Sokféle értelmezést lehet azoknak adni. Mindjárt az elsőnek, a szegénységről mondott szavainak. Ezek nem olyan állapotok, amelyet egyszerűen tudomásul kell vennünk. Ő tette kötelességünkké a kenyéradást az éhezőknek, az inni-adást a szomjazóknak, a szállásadást a hajléktalannak.
Mintegy ellentételezés képen a felolvasott bibliai versünkhöz: Boldogok vagytok ti szegények, mert tiétek az Isten országa, a gazdag ifjúról elmondott példázatot említhetjük meg. (Mt 19,16-24; Mk 1O,17-25) Ebben a példázatban lehetne látni igazán a gazdagság és Isten országa közötti távolságot, azt az áthidalhatatlan szakadékot, amely az ifjú és a Jézus által megálmodott ország között létrejött.
A tapasztalatok azt mondatják velünk Kedves Testvéreim, – és bizonyára ilyenszerű észrevétele lehetett Jézusnak is, – persze ez csak feltételezés, – hogy sem a nagy szegénység, sem pedig a dúsgazdagság nem segíti Istenországa eljövetelét. Azonban Jézus, Lukács evangélista megfogalmazása szerint inkább hajlik a szegényeknek Istenországát ígérő világa felé, mintsem a gazdagok eziránt tapasztalt közömbössége irányába.
Ha a tanítványok származását vesszük alapul és azt, hogy valóban a mindennapokemberei voltak azok, akik Jézus tanítását elfogadták és követték is őt, akkor jogos a Mesternek a magállapítása: „boldogok vagytok ti szegények, a szegényebb társadalmi osztályhoz tartozók, mert tiétek az Isten országa.
Testvéreim, távol áll tőlem, hogy megmondjam, hogy közülünk ki mehet, és ki nem mehet be Istenországába. Viszont, lelkünk szegénysége vagy gazdagsága nyomán ki-ki maga eldöntheti, hogy egyáltalán elindulhat-e Istenországa felé. Én úgy gondolom, hogy erre próbál rávilágítani a felolvasott mai bibliai vers.
Szebb és boldogabb életünk azon áll, vagy azon bukik, hogy hordozunk-e magunkban olyan értékeket, amelyek kedvesek Istennek és embernek egyaránt. Elprédálni ezeket az értékeket semmiképp sem szabad, ha hiányosságaink vannak ezen a téren, akkor ez pótolható.
Igen, jelen pillanatban úgy tűnik, hogy ebben az irányban nekünk, mindannyiunknak, még sok a tennivalónk.
Erre a munkára szólít fel ma az evangélium bennünket, „Szegényt” és gazdagotegyaránt.
Ámen
F. F. 

2014. szeptember 6., szombat

Évközi 23. vasárnap

23. évközi vasárnap A.

Bevezetés
A mai, 23.-ik évközi vasárnap evangéliumában arról hallunk majd, hogy hogyan vezessük vissza a helyes útra az ellenünk vétő embertársainkat. A szentmise kezdetén azonban azt vizsgáljuk meg, hogy mi mikor és hányszor vétkeztünk és vétkezünk embertársaink ellen és hogyan tudnánk őket megkövetni.
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia
Urunk, Jézus Krisztus! Bocsásd meg embertestvéreink ellen elkövetett naponkénti vétkeinket. Uram irgalmazz!
Urunk, Jézus Krisztus! Add segítségedet, hogy elkerülhessük a sértődöttséghez és haraghoz vezető helyzeteket. Krisztus kegyelmezz!
Urunk, Jézus Krisztus! Add segítségedet az embertestvéreink közötti feszültségek feloldásához. Uram irgalmazz!

Evangélium után
Jól tudjuk, hogy Jézus Krisztus föltámadása, a Szentlélek eljövetele után az apostolok megkezdték az igehirdetést, amelynek központi témája Urunk Jézus Krisztus föltámadása volt. Csak később kezdték el az igehirdetés megkönnyítése végett az Úr Jézus cselekedeteit, példabeszédeit, tanításait, szavait írásban rögzíteni. Az evangélisták ezeket a följegyzéseket foglalták egységes írásműbe, a róluk elnevezett evangéliumokban.
A legkorábbi evangélium is, legkevesebb 20-30 évvel Krisztus halála után keletkezett. Ezért az evangéliumokban már tükröződik az első keresztény közösségek hite és vallásgyakorlata. Így a maiban is.
Jól kivehető ebből, hogy a kereszténység közösségi vallás. A közösségnek pedig szabályai vannak. Mai evangéliumi szakaszban az első keresztény közösségek egyik rendszabályáról hallunk, amely szépen tükrözi az őskeresztények ma már szinte elképzelhetetlen,egymás iránt érzett felelősségtudatát, közvetlen és testvéries magatartását.
De nézzük meg magát a fordítást. A „testvér” kifejezés alatt természetesen hittestvért, régiesen „atyafit” kell érteni, tehát nem családon belüli testvérekről van szó. Azután az „ellened” szócska a legrégebbi szentírásszövegekben nem szerepel. Ez azt jelenti, hogy nem szükséges, hogy ellenem vétkezzen valaki, hogy figyelmeztessem őt a bűnére, elég, ha bizonyosan tudom, hogy ő vétkezett, akkor nyilvánvalóvá kell tenni előtte négyszemközt az ő bűnét. Ám ezt diszkréten, baráti beszélgetéssel.
Ha a testvéri beszélgetés nem járt sikerrel, az ügyet át kellett adni az egyháznak, a gyülekezet elé kellett vinni. Az eljárást mindenki természetesnek találta, senki sem ütközött meg rajta. Tudták ugyanis, hogy közösségüknek is szólnak, a jézusi szavak: „Amit megköttök a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldoztok a földön, a mennyben is fel lesz oldva”.
Ezekben a közösségekben a hívek tudtak a komoly nézeteltérések közepette is egymással nagylelkűen és szeretettel szót váltani.

Vajon mi lehet az oka annak, hogy ez manapság szinte lehetetlen? Miért lettünk türelmetlenek egymásnézeteivel, tévedéseivel és bűneivel szemben? Talán hiányzik belőlünk a krisztusi és közösségi szellem? Sajnos, igen. Sok esetben eszünk ágában sincs testvérnek tekinteni az egyazon közösséghez, nemzethez tartozó embertársainkat, ha olyan ideológiákat támogatnak, amelyek, ha szordimentó is, de ma is egyházellenes hangokat hallatnak, és ha módjukban lenne, visszaszorítanák az egyházat a sekrestyébe. Pedig, – bármennyire is viszolygunk még a gondolatától is, – testvéreink ők is. A velük szembeni komoly kötelességünket hangoztatja az első olvasmányban hallott eme mondat: „Emberfia! Ha nem teszel semmit sem, hogy az istentelent visszatérítsd útjáról, vérét tőled kérem számon.”
Közelebb kell hozni őket közösségeinkhez. Vissza kell hoznunk őket az egyházba, őket, az Istent mindenünnen száműzni akarókat, és olyanná kell tennünk keresztény közösségeinket, mint a kezdet kezdetén, az első keresztényeké volt. Összetartozó, egymásért felelősséget vállaló, s imádkozó közösségekké.
Tudjuk, hogy az első keresztények nagy erőt tulajdonítottak a közösségi imának. Szilárd meggyőződéssel vallották, hogy ha valamit ketten-hárman kérnek Istentől, azt bizonyosan meg is kapják. Meggyőződésük volt, hogy eggyé tartozásuk révén maga Krisztus elevenedik meg köztük és beteljesülnek Jézus szavai: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”
Ez volt mondható az őskeresztény közösségekről. De vajon elmondható-e az Úr Jézus kijelentése a mai keresztény közösségekről?
Nem elegendő ugyanis csak az összejövetel. Nem elegendő csak az, hogy ketten vagy hárman összejövünk. Az összejövetel még nem közösség, és végképp nem krisztusi közösség.
Az Ő nevében kell összejönnünk. Az „ő nevében” azt jelenti – ahogy analóg módon a „király” vagy a „köztársaság” nevében ítélkezik a bíró – hogy az ő hatalma alatt állunk. E minimális előfeltétel mellett azonban a közösség – és csakis a közösség – elképesztő hatalommal rendelkezik: Isten mindent megad nekik, amit kérnek, és döntéseik az égre is kötelezők! Emlékezzünk csak a már idézett szavakra: „Meg lesz kötve... Föl lesz oldva a mennyekben is.”
De az Ő nevében jövünk e mi össze?
Azután, megad-e nekünk az Úristen mindent, amit kérünk? Néha, nem. Közösségünk imája nem mindig talál meghallgatásra. Ilyenkor azt kérdezzük: hol az Úr? – De a kérdést fordítva is feltehetjük: Vajon nem közösségünkben van-e a hiba? Tudunk-e mi még egy szívvel, egy lélekkel közösségileg egy azon célért imádkozni?
Imádkozzunk mindig egyet-akaró, s őszinte szívvel! És akkor mindazt, amit az Úr nevében kérünk, megadja majd nékünk az Úr. Megadja majd nékünk és nemzetünknek a kiengesztelődést Önmagával és a kiengesztelődést egymással.
Ámen
F. F. 

2014. szeptember 5., péntek

Boldog Calcuttai Teréz anya


Boldog Calcuttai Teréz anya
2014. szeptember 5.

Bevezetés
1910. augusztus 26-án született albán szülőktől Szkopjéban, az akkori Oszmán Birodalomban. A mohamedán környezet dacára hűségesen ragaszkodott a család katolikus hitéhez. Kilenc éves korában elveszítette édesapját Állami iskolába járt, de tagja lett a Mária-kongregációnak. 1928-ban belépett az angolkisasszonyok rendjébe. Indiába küldték noviciátba. Teréz anya a novíciát után tanított 1946-ig.
Ekkor ismerte meg Kalkutta szegény negyedeiben az emberi nyomorúság és kitaszítottság borzalmait, az utcán heverő haldoklókat, a harmadosztályú vasúti kocsik tetején utazó páriákat.
Egyházi engedéllyel elhagyta rendjét, magára öltötte a kék szegéllyel övezett fehér szárit. Megalapította a Szeretet Misszionáriusai társulatot, amely nemcsak Indiában terjedt el, hanem az egész világon. Itt élnek közöttünk és teszik a szeretet csodáit, jelszavuk szerint mindennap valami szépet Jézusért.
A Nobel díj átadásakor kérte, hogy ne rendezzenek tiszteletére bankettet, az erre szánt összeget adják a szegények javára. Ő megelégszik egy darab kenyérrel és egy pohár vízzel.
1997-ben halt meg. Szent II. János Pál pápa, 2003-ban iktatta a boldogok sorába. Boldog Kalkuttai Teréz anya életpéldája fényében vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és tegyünk mi is mindennap valami szépet Jézusért.

Evangélium után
A mai evangéliumi történet szerint Jézus meggyógyít egy béna kezű embert, csodát tesz vele. Tudjuk, hogy az evangéliumokban a csodák olyan jelképes cselekedetek, amelyek egyrészt Jézus isteni, természetfeletti hatalmát jelzik, másrészt Isten jóságáról tanúskodnak, amely enyhíti az emberek nyomorát vagy megszünteti a betegséget. Erre a gyógyításban megmutatkozó isteni jóságra egyes farizeusok úgy reagálnak, hogy hibát, sőt törvényszegést keresnek benne.
Kérdezzük meg magunktól: Hogyan reagálok Jézus jelenlétére? Hiszek-e abban, hogy napjainkban is számtalan csodát tesz? Pl. az egészségügyi dolgozók, orvosokon és nővéreken keresztül. Hiszen ma ők a gyógyító Jézusnak a jobb kezei. Észreveszem-e Jézus csodáit, amelyeket nemcsak az egészségügy, hanem az élet más területein körülöttem vagy velem tesz? Felfedezem-e Isten jóságát és segítő szándékát e csodákban?
                                           Ámen
F. F.