Jézus elutasítása
A názáreti zsinagógában történtek, amiről a mai evangélium beszámol, elénk tárja azt a valóságot, hogy sokszor bizony egyáltalán nem ismerjük vagy félreismerjük azt a személyt, aki a közelünkben él, illetve előítéleteink megakadályoznak minket az ő megismerésében. A názáretiek éppen így jártak Jézussal. Látták őt gyermekként és fiatalként, éveken át találkozhattak vele városukban, ismerték családtagjait, de amikor felnőtt korában tanítóként áll eléjük, akkor elutasítják őt, mert nem ismerik fel valódi nagyságát.
A názáretiek haragjához, gyilkos indulatához Jézus személyének félreismerése mellett az általa mondott tanítás tartalma is hozzájárult. A mi Urunk olyan eseteket idéz fel az ószövetségi időkből, amelyekben Isten pogányok számára mutatta meg az ő jóságát.
A száreptai özvegyasszony esetéről a királyok első könyvében olvashatunk. Az asszony fia olyan súlyos beteg volt, hogy már nem is lélegzett. Illés próféta imádkozott, s imájának eredményéről ezt olvassuk: „Az Úr meghallgatta Illés szavát, a lélek visszatért a gyermekbe és föléledt” (1Kir 17,22).
Námán pedig a szír király hadvezére volt, aki leprás betegségben szenvedett. Elizeus próféta szavára hétszer megfürdött a Jordán folyó vizében, aminek hatására elmúlt a leprája, „olyan lett a teste, mint egy kisgyermek teste, megtisztult” (2Kir 5,14).
Mivel a zsidóság úgy gondolta, hogy Isten jósága csak a választott nép tagjai számára mutatkozik meg, ezért hallatlan gondolat volt számukra az, amiről Jézus beszélt, hogy a pogányokkal is jót tesz. Isten senkit, egyetlen embert sem zár ki jóságából.
HIS