34. évközi vasárnap 2020
Bekezdés
Ma, Krisztus Király vasárnapján, az évközi idő utolsó vasárnapján, mintegy koronaként Jézus összefoglalja mindezt, és egészen konkrét tettekre hív meg. Enni, adni az éhezőnek, inni, adni a szomjazónak, meglátogatni a beteget, a börtönben lévőt, felruházni a mezítelent.
Az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit gyakorolva lehetünk csak méltó tagjai Krisztus Király Országának. Ezen az úton járunk? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.
Kirié litánia
Krisztus
Király! Bocsásd meg, hogy nem törődünk az éhezőkkel. Uram irgalmazz!
Krisztus
Király! Bocsásd meg, hogy nem törődünk a betegekkel! Krisztus kegyelmezz!
Krisztus Király! Bocsásd meg, hogy nem törődünk a hajléktalanokkal. Uram irgalmazz.
Evangélium után
Sokan, midőn a király szót
hallják, egy letűnt államformára gondolnak. Aranyos, drágaköves koronára, fényes
palástra, jogarra és egyéb cifraságokra.
Midőn azonban Krisztus
királyságáról beszélünk, nem ilyesmire gondolunk. Egyházunk ugyanis csak azért
használja a király nevet Jézus uralmának kifejezésére, hogy hű maradjon a
Szentírás szóhasználatához. Nevezetesen ahhoz a jelenethez, midőn Pilátus
kérdésére, a szelíd arcú, s megkötözött kezű ártatlan Jézus kijelenti: Igen, én
valóban király vagyok.
De miben nyilvánul meg az Ő
országa? Alattvalói hogyan tehetnek tanúbizonyságot arról, hogy az Ő országához
tartoznak?
Máté evangéliuma ma erre válaszol.
Máté elbeszélésben olyan
cselekedetek jellemzik Krisztus országának jelenlétét a világban, amelyek legkevésbé
sem tartoznak egy hatalom megnyilvánulásához. A hatalom uralkodni akar, saját
akaratát érvényesíti mások fölött, egyre látványosabban szeretné megmutatni
erejét. Ezzel szemben Krisztus országa a szeretetben nyilvánul meg. Krisztus
országában a szeretet nem érzelmekben, hanem sokkalta inkább tettekben
nyilvánul meg.
A szeretetbe beletartozik
mindenki. De a Krisztus iránti szeretet megkülönböztetett figyelmet szentel azoknak,
akik valamilyen testi, lelki szükségben szenvednek.
A médiumok ezzel szemben, ma
már hazai földön is, a leggazdagabbakra irányítják az emberek figyelmét, őket
népszerűsítik, s ugyanakkor elterelik a figyelmet az emberiség, s hazai
viszonylatban is, a társadalom legszélesebb rétegéről, a nélkülözőkről, s
nyomorgókról. Feledtetik azokat, akiknek nincs kenyérkereső állásuk, nincs meg
a mindennapi kenyerük, akik minden-nap éheznek, akik rongyokba öltözötten
várják a telet, akiknek nincs hová lehajtani fejüket, akik hajléktalanok.
A választási programokat
figyelve, még egyik alkalommal sem találkoztam hajléktalanokkal foglalkozó
programokról. Hajléktalanok számára létesítendő éjjeli menedékhelyek,
melegételt osztó helyek számának növeléséről. Multimilliárdos férjek feleségeinek
éhezőknek kötényeikbe rejtett élelmet vivő Szent Erzsébetekről. Rózsacsodákról.
A szükségben szenvedők másik
csoportjához tartoznak a betegek. Betegséggel sokféle módon találkozunk az
életben. Jézus most azokra gondol, akiknek életéhez tartós módon kapcsolódik a
betegség. Ide tartoznak tehát elsősorban az öregek, s azután azok, akiknél
valamilyen oknál fogva az egészség tartósan megfogyatkozott. Hányszor ígérték
már népünknek az egészségügy rendbetételét. De ezek az ígéretek nem voltak
mások, mint üzleti kísérletek, és választási propaganda-fogások. Ezek nem téveszthetnek
meg bennünket, betegeinkkel szemben kötelező keresztény magatartásunkban.
Különösen elgondolkodtatók
azok a szavak, amelyekkel Jézus a bebörtönzöttekre utal. „Börtönben voltam és
fölkerestetek”. S itt a legnagyobb tisztelettel és elismeréssel gondolunk a
börtönökben tevékenykedő börtönlelkészekre, szociológusokra és pszichológusokra,
akik a jó Isten kegyelmi segítségével tisztességes emberekké próbálják formálni
az embereket.
De a legnagyobb szégyennel
tekintünk azokra, akik titkos börtönöket tartanak fel, vagy adnak azoknak
helyet - ahol nem látogathatók a rabok, s nem részesülhetnek semmiféle jogi
védelemben, csak könyörtelen emberi kínzásokban.
A hívő keresztény embernek
Isten országába való tartozásáról azzal kell tanúbizonyságot tennie, hogy küzd
a bűn és a halál struktúráinak működése ellen. Már pedig e világban, sajnos
hazánkban is eddig soha nem tapasztalt gátlástalansággal működnek ezek a
struktúrák.
A világ igazi fejlődése nem
az egyre nagyobb profit elérésében, nem is az egyre nagyobb eredményeket felmutató
tudományban és technikában mérhető le, hanem abban, hogy mennyire áll az emberi
szívek középpontjában a felebaráti szeretet. Ehhez természetesen az is hozzátartozik,
hogy milyen mértékben állítjuk a pénzt, a tudományt, a technikát a felebaráti
szeretet szolgálatába. Hogy nem az éhínség és a nyomor leküzdésének a
szolgálatába állítjuk azt, mind-annyian tapasztaljuk.
Az éhínség, a nyomor, az
ezernyiféle betegség, a kirekesztés, a gyűlölködés ellen küzdelem, mind-nyájunk
szent kötelessége. Ezen kötelességünk teljesítését, vagy nem teljesítését veszi
figyelembe az a Jézus, akit királyként gúnyoltak ki a kereszten, s királyok
királyaként fogja megítélni a világot.
Ámen
