2020. augusztus 20., csütörtök

Szent István király ünnepe

 Szent István király ünnepe

Bevezető

A mai ünnepen első királyunk, Szent István tiszteletére kondulnak meg a harangok. Nemcsak idehaza magyar földön, hanem szerte a világon, ahol szétszóródva magyarok élnek. A múltra emlékezve, a közös ezeréves múltba gyökerezve együtt ünneplünk a jelen oltára előtt.

Államalapító Szent Királyunkra, Szent István királyra, és a kezdetekre emlékezünk. Arra az útra, amelyen a Szent Király indította el nemzetünket, és amelyen ma is, nekünk is, járnunk kell, ha biztonságban, békében és boldogságban akarunk élni itt, őseink vérével öntözött drága szent hazánkban

Vajon ezen az úton járunk-e mi? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket

Kirié litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg nemzetünk fennmaradása iránti közömbösségünket! Uram, irgalmazz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem őriztük hitelesen keresztény hitünket. Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Add kegyelmedet, hogy minden magyar hűen őrizze a Szent Istváni örökséget. Uram, Irgalmazz! 

Evangélium után

Hogy könnyebb legyen az ünnepi emlékezés, álljunk lélekben István király budavári lovas szobra elé. Nézzünk föl rá és emlékezzünk! Ott áll a város fölött, bronztekintetével egybeöleli a város kőrengetegét, az Alföldet, a Kárpátok koszorúját.

Talán visszanéz az őshazába is, ahonnan magunkkal hoztuk kelet dühe és nyugat közönye között is kitartó életerőnket. Nézi szép fővárosunkat, az ezüstfolyók és aranymezők gyönyörű hazáját, és fürkésző tekintettel vizsgálja mai életünket. Nézi magyarjait, az apostol és államférfi szemével, s mi kései ivadékai kiváncsiak vagyunk véleményére.

Nemcsak az egyének, de a nemzetek életében is vannak válságos pillanatok. Olyan helyzetek, amikor létünk vagy nemlétünk forog kockán. A Gondviselés különös ajándéka, ha ilyen válságos órákban, amikor ember kell a gátra, küldetik valaki, hogy a nemzet életét helyes irányba lendítse.

Felesleges lenne bizonygatni, hogy Szent István ilyen válságos időkben állott nemzetünk élére.

Ázsiából jöttünk, és mind nyelvünkben, mind szokásainkban különböztünk az európai népektől. Barbár szokásainkkal méltán vívtuk ki magunk ellen a keresztény népek haragját. Őseink végig kalandozták Európát, de az önvédelemre kényszerült népek véres ellencsapásokkal válaszoltak kihívásunkra.

Mi tagadás, barbár szokásainkkal nem voltunk udvarképesek az akkor már keresztény Európában. Hamarosan belátták ezt népünk józanul gondolkozó vezetői, de belső meggyőződés hiányában nem tudtak döntő lépést tenni a kereszténység és Európa felé.

Csak Géza fejedelem fia, István volt az, aki keresztény meggyőződésétől vezérelve megtette és megtétette nemzetével ezt a döntő lépést.

Már ifjúkorában megtanulta, hogy a kereszténység missziós természetű és az apostolkodás, a hit terjesztése Krisztus legfőbb parancsa. Menjetek az egész világra és tegyetek tanítványommá minden népet!

Ha valaki a keresztény hit birtokába került, akkor szent kötelessége ezt továbbadni. A jó szülők is gyermekeikre hagyják anyagi és szellemi kincseiket. Ezért kell elszomorodnunk napjainkban, midőn arról olvasunk, hogy minden más vallásnál, főleg pedig a szektáknál erősebb az apostolkodás, mint a katolikusoknál

István királyunk szívügyének tekintette, hogy ne erőszakosan, hanem tanító munkával, buzgó igehirdetéssel az evangélium kovászát a magyar élet tésztájába gyúrja.

A koronát küldő II. Szilveszter pápa mondotta: Én csak apostoli vagyok, de István apostol!

Valóban népe, nemzete apostola volt. Kiépítette a magyar egyház szervezetét. Püspökségeket, érsekségeket alapított. Székesegyházakat, templomokat, több mint 350-et építtetett. S kolostorokat, köztük a híres pannonhalmi apátságot is. S szentéletű felesége, Boldog Gizella irányításával a hazánkba letelepedett nővérek 4500-nál is több miseruhát és palástot készítettek e templomok és monostorok részére. Köztük a híres koronázó palást másolatát is.

Vajon mit mondana első szent Királyunk, ha most megjelenne közöttünk? Látva fiainak és leányainak iránta tanusított őszinte tiszteletét és háláját, amely ilyen nagyszerű ünneplésben részesíti őt?

Hálásan megköszönné és azt mondaná, csak azt tettem, amit tennem kellett népemért, és ezt is a Gondviselő Isten segítségével! Kövessétek életpéldámat! Amint én követtem Krisztust, úgy kövessétek Ti is Őt! Váltsátok valóra tanítását! Éljetek békével minden rangú emberrel, még az idegenekkel is!

Ragaszkodjatok ahhoz a hithez, amely az én koromban megmentette népünket a történelem szín-padáról való letűnéstől, s amely segítette népünk beilleszkedését Európa keresztény népeinek nagy családjába. S amely ezer éven át biztosította népünk fennmaradását oly súlyos és végveszéllyel fenyegető helyzetekben is!

Ott áll Buda várában István királyunk, tekintélyt, méltóságot, magabiztosságot és erőt sugárzó szobra. De ő nem akar bronzba öntött emlékmű maradni. Élni akar hívő magyarjaiban, akik apostoli buzgósággal azon fáradoznak, hogy az evangélium kenyere ne hiányozzék a magyar élet asztaláról, egyetlen magyarnak sem az életéből. 

Hol vagy István király?

Téged magyar kíván

Veszni indult népünk

Csak Te mentheted meg

Ámen