Évközi 25. vasárnap 2020.
Bevezetés
A mai, 25. évközi vasárnap evangéliumi szakasza, a munkásokat felfogadó jézusi parabola, sokféle gondolatot ébreszthet bennünk. Az Úr Isten gondolatai ugyanis nem a mi gondolataink. Nem könnyű sokszor megérteni. Ami viszont kétségtelen és egyértelmű: Isten javát akarja az embernek. Mindenkit meghív országába, bármikor hallja is meg a hívó szót. Hálával állunk Isten elé, hogy bennünket meghívott, s szőlőjében lehetünk. Kérjük segítségét, hogy szorgos munkásai lehessünk szőlőjének.
Kirié litánia
Urunk, Jézus Krisztus! Bocsásd
mega munkanélküliekkel szembeni közömbösségeinket. Uram irgalmazz!
Urunk, Jézus Krisztus! Erősítsd
bennünk a bajba jutott honfitársaink iránti szolidaritást. Krisztus kegyelmezz!
Urunk Jézus Krisztus! Segíts bennünket a szociális közömbösség elleni küzdelmünkben. Uram irgalmazz!
Evangélium után
A gazda földi szemmel
nézve igen különlegesen bánik a munkásokkal. Ha valaki valóban ezt a
gyakorlatot követné felfogadásukban, ez teljesen meghiúsítaná a nyereségre
törekvő termelést. Máté azonban éppen ezt akarja bemutatni. A gazda úgy fogadja
a munkásokat szőlőjébe, hogy az a mi szemléletünk szerint határozottan
elmarasztalható. Nekünk teljesen idegen ez a gyakorlat, hogy aki délután áll munkába,
ugyanazt a napidíjat kapja, mint aki egész nap dolgozott. A példabeszéd ezzel
azt akarja jelezni, hogy Isten más módon nézi életünket, mint mi. A kérdés
éppen az, hogy mire kell itt gondolnunk.
Elsősorban, biblikus tényekre és gondolatokra. Az Úrjézus
felhasználhatta a példabeszédet Isten útjainak védelmére azokkal szemben, akik
elbizakodottságukban illetékeseknek tartották magukat annak kijelentésére, hogy
Istennek hogyan kellene cselekednie.
Később az egyház életében a példabeszéd segítséget
nyújthatott a zsidók és pogányok problémájának a megoldásához.
A zsidó keresztények
feltehették a kérdést, hogy a pogányok, akik "később" jöttek
Krisztushoz, egyenlő rangúak-e velük Isten országában.
Valóban, a példabeszéd világosan rámutat arra: ha
valaki későbben lép be Isten országába, a jutalom, amelyben részesedik, éppen
olyan nagy, mint azé, aki korábban érkezett.
Az Egyház életének első évtizedeiben nem kis viták
után alakult ki az a szemlélet, amelyet a Galata levélből ismerünk, hogy a
pogány keresztények, akik később jövőknek számítottak, az üdvösség rendjében
egyenlő értékűek a zsidókkal.
Máté szerint Jézus a példabeszédet a tanítványokhoz
intézte. Az előző fejezetekben arról volt szó, hogy a tanítványok hogyan
vezessék a híveket a hit útján. Most ez a példabeszéd arra tanítja őket, hogyan
viselkedjenek, mint pásztorok. Előzőleg arról volt szó, hogyan keressék a
tévelygőket, hogy az igazság útjára vezessék őket. Most Jézus arra tanítja
őket, hogy figyeljenek a későn jövőkre, a "lustákra" is, hogy őket is
hívják meg Isten országába.
Jézus tanítását követve. A szőlősgazda ugyanis nem
igazságtalan, hisz a munkások megkapják azt a bért, amiben megegyeztek.
Igazságos. Akkor lenne igazságtalan, ha nem kapnák azt meg. Az emberi mivolthoz
szükségest nekik is megadja, mert jó, mert irgalmas.
Más létsíkba lépve. Az ember bármikor lépett is
„munkába”, lépett az üdvösség útjára, megadja néki az Úr az üdvösséget, mert Ő
nemcsak igazságos, hanem irgalmas is. Ennél többet nem tud adni, és kevesebbet
sem, mert az örökélet nem osztható.
Nem tudom, hogy a testvérek közül, ki mikor lépett az üdvösség útjára, de úgy gondolom, hogy mindannyian boldogok vagyunk, kik itt vagyunk, hogy meghívást kaptunk a Mennyei Atyától, bármikor kaptuk is ezt a meghívást, akár az élet kezdetén, vagy csak későbben, az élet derekán, vagy alkonyán.
Vissza az előző létsíkba! A profánabb, hétköznapi életbe!
Nem tudom felfigyeltünk-e a mai evangéliumi szakasz egyik apróságára! Amikor az evangéliumi narrátor bemutatja a később felkérteket, így írja le a helyzetet: mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Más szóval, minden szerencsésnek a sorsa, - aki munkanélküliből lett munkás, - a felfogadását megelőzően a tétlen ácsorgás, a munkanélküliség lélekölő állapota jellemezte.
Merem állítani, hogy akik soha nem ismerték meg, hogy mit is jelent a munkanélküliség, képtelenek felfogni azt a lelkiállapotot, amelyben a tartós munkanélküli leledzik!
Tudom, hogy annak idején, Jézus korában még nem létezett ilyen megfogalmazásban ez a probléma, de létezett. Maga az Úrjézus is ismerte, sőt ezt a visszás helyzetet használta fel a különböző helyzetű emberek üdvözülési lehetőségére. És benne van immár kétezer év óta az evangéliumban. Minden kor embere számára. Példa ez a probléma, a keresztény, emberközpontú megoldására.
Az Úr. Ő nem sajnálja naponta többször
is kimenni a piacra, hogy összeszedje az épp ott ácsorgókat. Nem a piaci
helyzet kihasználása, nem is a racionalitás, hisz a későn érkezők valóan
nem sokat járultak hozzá a termelékenységhez.
Utópia?
Nem! Hiszen mindenkinek, aki embernek született e világra, joga is van ahhoz, hogy emberhez méltó életet élhessen! Ez nem magánügy! Ez közügy!
Kötelessége mindenkinek a másik emberre való odafigyelés. Ez vonatkozik azokra is, akik helikopterükkel, aranyórájukkal és milliárdjaikkal kérkednek. Azt viszont titkolják, hogy lettek ilyenekké.
Vonatkozik ez mindenkire, azokra is, akik nem tudják, vagy nem akarják elfogadni a kereszt által képviselt ember-központú moralitást.
Valójában itt két világnézet vív
harcot egymással, arról, hogy mi élvez elsőbbséget: az emberek, a közösség
boldogsága, vagy a „piac”-nak nevezett absztrakció bálványozása.
Mi tudjuk, hogy melyik, de
megteszünk-e mindent e világnézet győzelméért?
Amen.
