2. évközi vasárnap B
Bevezetés
Mester, hol laksz? Kérdezték egykoron a Jézust követni akaró halászok. Jertek! Lássátok! A jertek, lássátok. A jézusi hívás nekünk is szól. El is fogadjuk meghívását és minden vasárnap vendégül is lát bennünket Jézus itt a templomban. S a vendégül látás után a mi feladatunk is az, amit az apostolokká tett halászok tettek: hívjuk testvéreinket is Jézushoz. Szoktunk-e mi erre a feladatunkra gondolni?
Kirié
litánia
Urunk! Te kiválasztottál embereket, hogy
elhozzák, hozzánk szereted nagy titkát és mi elfelejtünk ezért Neked hálát
adni. Uram, irgalmazz nekünk!
Urunk! Te minket választottál ki arra,
hogy elvigyük szereteted titkát az emberek közé, és mi megfeledkezünk erről a
kötelességünkről. Krisztus kegyelmezz nekünk!
Urunk! Mi nem gondoskodunk arról, hogy legyenek olyanok, akik az utánunk következő gene-rációhoz elviszik szereteted titkát. Uram, Irgalmazz nekünk!
Evangélium
után
Az Úr Jézus megtehette volna, amint
megteszik sokszor a föld hatalmasai, hogy fényes jövővel, anyagi javak
ígérgetésével csalogassa magához tanítványait. Az Úr Jézus nem tette ezt.
A föld urai, a hatalom után epekedők
leleményes módszerekkel manipulálják alattvalóikat. Napjainkban a gátlástalan
manipulációnak nemcsak tanúi, hanem szenvedő alanyai, sőt mi több áldozatai
vagyunk. Az Úr Jézus nem alkalmazta a manipulációs módszereket sem.
Vajon miképpen gyűjtött akkor
munkatársakat maga köré?
Az emberek megnyerésének a legszerényebb
formáját választotta: meghívta őket. Ezzel szinte alávetette hívó szavait a
meghívottak szabad döntésének. Lehetőséget adott a visszautasításra vagy a
szeretetből fakadó értelmes elfogadásra. Így tett első tanítványaival és – ez a
munkamódszere a világ végezetéig.
Érdemes felfigyelnünk arra is, hogy az
első két tanítvány Keresztelő Szent János biztatására szegődik az Úr Jézus
nyomába. Tulajdonképpen felkínálkoznak Jézusnak, megnyílnak előtte, hogy
beléphessen életükbe meghívó üzenete.
Már maga az a tény, hogy Keresztelő Szent
János Isten Bárányának nevezi Jézust, felkelti András és János érdeklődését. Az
is érthető, hogy Jézushoz való csatlakozásuk előtt szeretnének meggyőződni
kilétéről és tanításáról. Ezért csendül fel ajkukon a kérdés: Mester, hol
lakol? Jézus indokoltnak látja kérdésüket, és barátságosan hívja őket: Gyertek
és lássátok!
Az Úr Jézus nem sokat magyarázkodott,
amikor a két tanítvány lakása után érdeklődött. Nem vonakodott megmutatni
szerény lakását, meghívta őket: Gyertek és lássátok! Amit aztán ott láttak és
hallottak, meggyőzte mindkettőjüket Jézus követésének érdemességéről.
A két tanítványban kigyúlt a Jézus személye
és tanítása iránti lelkesedés tüze. De azonnal megértették vagy megérezték,
hogy ezt a fényt nem tarthatják meg maguknak. András testvéréhez, Simonhoz
sietett és lelkendezve újságolta: Megtaláltuk a Messiást! Ez volt talán első
lépése az apostolkodás útján. Ő és később társai, valamint minden követője az
Úr Jézusnak, megértette, hogy az emberiségnek égető szüksége van a hithirdető
szolgálatra.
Az emberben számos olyan erő működik, ami
igyekszik elterelni figyelmét Istenről és a Vele kialakítandó személyes
kapcsolatról.
De nemcsak az emberben működnek ilyen
erők, hanem sokkalta inkább az embert körülvevő társadalmi környezetben. Az itt
működő tudatformáló erők, mindenféle eszközzel igyekeznek megfosztani az embert
az önálló gondolkodástól, az Istenre való gondolás, a Vele való kapcsolat
kiépítésének a lehetőségétől is. Ezért mondja a nagy konvertita Bíboros:
Newman:
„Az átlagember nem szereti Őt, az Istent,
aki egyedül örökkévaló. Azokat a dolgokat szereti, amelyek nem örökkévalóak,
hanem végesek. Mivel ez a helyzet, Ő, akit szeretnünk kell, elhatározta, hogy
visszahódít minket magának. Ezzel a szándékkal jött közénk a saját világába,
mégpedig emberi alakban. Kitárja karját, hogy térjünk vissza hozzá.”
Ha ezt megtettük és szeretetétől tüzet
fogtunk, természetesnek találjuk a tűz, a fény, a meleg továbbadási
kötelességét.
Nem tudom, hogy közülünk, ki kinek
köszönheti Jézus ismeretét és szeretetét. Igen sok keresztény számára családi
örökség a hit, a vallásos magatartás. Szinte beleszülettünk a katolikus Egyház
közösségébe. Ezt is értékelnünk kell. Sőt igen nagyra kell értékelnünk és
hálásoknak lennünk mindazoknak, akik hitünk kibontakoztatásában és
megerősítésében bármiféle módon, s bármikor segítettek bennünket.
Tisztelettel kell tudomásul vennünk, hogy
mások más keresztény testvéregyházakba születtek bele. Ők is ugyanabban a Jézus
Krisztusban hisznek, mint mi. Igaz, hogy ezt tisztelettel tudomásul kell
vennünk, de a keresztények meg-osztottságába belenyugodnunk nem szabad! Semmi
sem ellentétesebb Jézus akaratával, mint a keresztények megosztottsága.
Mily váteszi, isteni adottság! Mikor még
egy a krisztusi közösség, halála előtti végóráiban már azért imádkozik, hogy a
benne hívők egyek legyenek. Jó lenne, ha nemcsak az ökumenéban résztvevő
egyházak, hanem a sejt módjára osztódó politikai erők is, szem előtt tartanák
ezt.
Hívő keresztény mivoltunk, Jézus Krisztus
iránti szeretetünk késztet arra bennünket, hogy mi, krisztushívők egy legyünk a
testvéri szeretetben, s egyre inkább egy a hitben is. Mert csak így, hiteles
keresztényekként adhatjuk tovább az evangélium világosságát, Krisztusban nem
hívő testvéreinknek.
Mondanom sem kell, hogy rengeteg ember
botorkál a hitetlenség, az új pogányság sötétjében. Istennek éppen ezért van szüksége
ránk. Ma nekünk mondja: „Jöjjetek! Én emberhalászokká teszlek Benneteket.”
