Húsvét 3. vasárnap
Bevezetés
A mai evangélium a múlt vasárnapihoz hasonló húsvét titkában még nem hívő Emmauszi tanítványokról szól. Úgy gondolom minden rokonszenvünk az övéké. Már csak azért is, mert gyakran kerülünk mi is hasonló lelkiállapotba. De mint Tamásnál, úgy itt is, közbelép az Úr és eloszlatja a kételyt. De ehhez nyitott, hinni akaró szív kell. És fel kell ismernünk, életutunk állandó útitársát Urunk Jézus Krisztust.
Kirié
litánia
Jézus
Krisztus! Aki a szomorkodó tanítványok mellé vigasztaló útitársként szegődtél,
légy a mi életutunknak is állandó vigasztaló kísérője! Uram irgalmazz!
Jézus
Krisztus! Aki a Szentírás magyarázatával hitet és reményt öntöttél a
tanítványokba, önts belénk is a Szentírásból kapott gondolatokkal hitet és
reményt! Krisztus kegyelmezz!
Jézus Krisztus! Aki a kenyértörés-kor tetted Téged felismerővé a tanítványok szemét, úgy tedd a mi szemünket is az Eucharisztia vételekor Téged látóvá. Uram irgalmazz!
Evangélium
után
Urunk Jézus a bűn kivételével mindenben hasonló lett
hozzánk. Ebből következik, hogy az Ő ünnepei és a mi ünnepeink hasonlítanak
egymáshoz. Neki is, nekünk is van születésnapunk, amit minden évben
megünneplünk. Minden évben megemlékezünk Jézus nagypénteki kereszthaláláról,
amint megemlékeznek majd szeretteink és tisztelőink a mi halálunkról is.
Van azonban egy olyan esemény Jézus életében, amely
kizárólag az Övé! Ez pedig dicsőséges, húsvéti feltámadása. Ez az egyedülálló
esemény adja ajkunkra az allelujás éneket, ez igazolja Jézus isteni hatalmát, a
halálon aratott diadalát.
A mai evangéliumi szakasz-ban szereplő, s Emmausz felé
bandukoló tanítványok azonban még nagypénteknél tartottak, gyász övezte
lelküket. Csalódottak és szomorúak. Életükbe még nem hatolt be a húsvéti
világosság.
A csalódások fájdalmas útja nem ismeretlen számunkra
sem. Nagyon sokszor csalódunk barátainkban, ismerőseinkben, sőt önmagunkban is.
Valahogy úgy, mint a két emmauszi tanítvány is. Hamis reményeik voltak a Megváltóról.
Mi is sokszor táplálunk hamis reményeket az emberekkel szemben. Megfeledkezve
arról is, hogy Isten útjai nem a mi útjaink, Isten gondolatai nem a mi
gondolataink.
Az is gyakori tapasztalat, hogy az ember nem tud
kiemelkedni saját erejével meghiúsult elképzeléseinek szakadékából. Joggal
feltételezhetjük, hogy a két tanítvány sem fordul vissza, nem megy
Jeruzsálembe, ha nem szegődik melléjük Jézus reményt mentő szeretetével.
Ez a találkozás számunkra is vigasztaló figyelmeztetés.
Emlékeztet arra, hogy nekünk egy utánunk kiáltó, utánunk nyúló Istenünk van.
Már a paradicsomi elbeszélés is arról tanúskodik, hogy Isten nem hagyja magára
az embert, s utána kiált: Hol vagy Ádám? Ezt teszi Jézus is, amikor jó
pásztorként keresi az eltévedt bárányt, és ettől a szeretettől indíttatva
szegődik a két tanítvány mellé.
Sokszor
beborul az ég egyéni és közösségi életünk felett is, de megtapasztalhattuk
azért már azt, hogy azért ezekből a nehéz helyzetekből is ki tudunk törni az
életutunkon mellénk szegődött, s velünk lévő Urunk Jézus segítségével.
Tapasztaltuk, tapasztaljuk, hogy ha vele járjuk
utunkat, miként az emmauszi tanítványokban is, akkor bennünk is eloszlanak a
kételyek. Sőt a fejünk feletti sötét felhők is, és lassan kiderül, és fény, az
igazság fénye áraszt el bennünket.
Jézus ugyanis ma is itt jár közöttünk, mellénk akar
szegődni, de nem erőszakoskodik. Fölkínálja segítségét, evangéliumát. Azzal
bízta meg Egyházát, lelkipásztorait, a szülőket, hogy a jó Pásztor szeretetével
forduljanak a megtévesztettek, a megtévedettek, a csüggedők felé. Megállni a
pusztulásba vivő úton, visszafordulni, hazatérni Istenhez, ebben akar segíteni
Jézus.
Nincs szebb út a hazavezető útnál. Imádkozzunk, hogy
minél többen rátaláljunk erre az útra, s ne gyászmisét kelljen majd mondanunk unokátlan
nemzetünk ravatalánál, hanem Tedeumot a sírból visszahozott, újraéledt, s
föltámadott életért, reményteli, s már elkezdődött boldogabb jövőnkért.
Ámen.
