2021. április 10., szombat

Húsvét II. vasárnap

 Húsvét II. vasárnap

Én Uram, én Istenem!

Nem könnyű megvívnunk a hit harcát. Tamás apostolhoz hasonlóan sokszor minket is gyötör a kételkedés. A feltámadt Jézus segítségével azonban úrrá lehetünk fölötte, és mi is hittel borulhatunk le Jézus előtt.

„Tamás nem volt velük, amikor eljött Jézus. – olvastuk az evangéliumi szakaszban. – Nyolc nap múlva ismét együtt voltak tanítványai, és Tamás is velük volt. (Jn 20, 24-29) Ekkor Jézus Tamást – aki az apostolok szavára nem hit az Ő föltámadásában -, felszólítja arra, hogy szent sebeit megérintse.

Tamás bizonyítékokat keresett hite alátámasztására. Jézus ezért nem rója meg. Nem azt mondja: „hunyd be a szemed, és úgy higgy!”, hanem: „Gyere ide és lásd! Tessék, itt vagyok. Nézd, érintsd sebeimet. De aztán ne légy hitetlen, hanem hívő!”

Ez a jelenet annyira emberi, s mégis annyira csodálatos -, különösen a tapintás érzékének megigazulása, s egyben az a szolgálat, melyet az értelemnek és a hit-születés csodájának tesz. Szent lehet az érintés, mert Jézus Krisztusban a halálon túlra, az Atyaisten dicsőségébe vezető út kezdete lett. Az a tapintás, amelyet Isten a Szentlélek kiárasztásával megtisztít, nem csalódhat, mert kapcsolatban van az értelemmel és az akarattal, melyeket átszőtt, fölemelt a természetfeletti világba a hit, a remény és a szeretet.

Jézus felszólítására, hogy ujját tegye oldalának sebébe, Tamás ezt feleli: „Én Uram, én Istenem!” Embert lát maga előtt, de az Istent vallja meg. Vagyis ez az érintés, ez a tapintás belső, értelmi, és a kegyelem sodrába került létfontosságú érintkezés lett.

De nemcsak megpillantja Jézus igazi kilétét, nemcsak magáénak vallja, hanem kifejezi apostoltársainak, hogy most már ő is hisz. Az Úr Jézus megjelenése előtt súlyosan vétett ellenük, amikor örvendező híradásukra kijelentette, hogy nem hisz, nem fogadja el tanúságtételüket.

Tamás hitvallása egyben a legmélyebb szeretet megnyilatkozása is, hiszen nemcsak fölismeri Jézust, hanem magáénak is vallja: „Én Uram, én Istenem!” Ez az enyém a legszorosabb kapcsolatot jelenti Jézus és Tamás között, mert nem azt mondja: én testvérem, én barátom, én mesterem - hanem én Uram, ami egy zsidó szájából a teremtő Istent, az Örökkévalót jelenti, aki a nemlétezésből hozta elő szerető akaratával az embert. Hogy micsoda mélységeket takar ez a vallomás, azt Tamás majd vértanú halálával mondja ki véglegesen Jézusnak és Egyházának.

Nem kevésbé fontos esemény az sem, hogy Jézus Tamást beiktatja a föltámadást tanúsító apostolok közé. Ezzel új módon teszi őt a közösség részévé. Megfigyelhetjük János evangélista megjegyzését: amikor az Úr először megjelent az apostoloknak, Tamás nem volt velük, és nem is hitt nekik.

Amíg közösségben élt apostoltársaival, hite felülmúlta a tizenegyét. Jézust utolsó jeruzsálemi útja előtt apostolai le akarták beszélni arról, hogy fölmenjen Jeruzsálembe, hogy vállalja a szenvedést. Tamás volt az egyetlen, aki kijelentette: „Menjünk fel mi is és haljunk meg Vele együtt!” (Jn 11,16).

Volt azonban egy hét, amikor az ő hite is megrendült. Oka: kiszakadt apostoltársainak közösségéből. A többi tíz együtt maradt és imádkozott az utolsó vacsora termében. Egymást erősítették az ima segítségével. Tamás otthagyta a közösséget. Egyedül ődöngött az utcákon. Társai nélkül akarta megoldani hitproblémáját. Ő nem imádkozott. Nyalogatta sebeit. Sajnálkozott önmagán. Isten nélkül akarta megoldani problémáját. Így nem lehet! Ima nélkül a hit összeomlik. Akkor nyerte vissza hitét, amikor újból bekapcsolódott az imakórusba, az apostolok közösségébe.

A hit nemcsak a mi erőlködésünk eredménye. Nemcsak erény, hanem kegyelem is, Isten ingyenes ajándéka is! Akik abbahagyják az imádságot, gyakran meggyengül a hitük is. Hiszen az ember számára az ima az a csatorna, amin keresztül Isten az ő kegyelmét eljutathatja hozzánk. Ezért amikor kételyek gyötörnek akkor is imádkoznunk kell, akkor is ki kell tudnunk mondani legalább annyit az evangéliumi apa szavával, hogy: „Hiszek, Uram, segíts az én gyenge hitemen, hitetlenségemen!” (Mk 9,24)

Tamás története meg kell értesse velünk, hogy távol lenni ettől az apostoli közösségtől, a Krisztus által alapított Egyháztól annyi, mint távol lenni az igazi húsvéti hittől, mint ahogy teljes húsvéti hitre jutni csak ebbe a közösségbe beiktatva lehet; amint Mária Magdolna és az emmauszi tanítványok példája is mutatja, akik szintén csak az apostolok közösségében érik el a hit teljességét. Ne feledjük, Jézus azért halt meg, hogy Isten szétszóródott fiait egybegyűjtse. Egyházat alapítva: szent vére áldozatából fakadó bűnbocsánattal, a húsvéti megjelenésekben.

A hithez ma is szükségünk van közösségre. Maszek módon hinni: fából vaskarika! Magántanulóként a hittételekből le lehet vizsgázni, de hívőnek maradni a közösség ereje nélkül lehetetlen! A szentmisén, a különböző lelkiségi találkozókon, vallásos összejöveteleinken keresztény testvéreink hite erősít. A mi hitünk pedig fellobbantja társaink hit-mécsesét. A bűn következmény nemcsak Istennel, hanem egymással való szakítás is. Most, hogy Istenhez szabad utunk van Jézus Krisztus által, egy új emberiség alakul, amelynek középpontja Krisztus, tengelye pedig a Krisztusban öntudatosan hívők közössége, akikben új, közös, isteni természet van. Tamás apostolt a Feltámadott nem- csak magának akarta megnyerni, hanem a többi apostolnak is. A János-evangélium ősi változata Jézusnak ezzel a tettével zárul: az Egyház magjának eggyé tételével és megszilárdításával, hogy felkészülten várja Pünkösd napját.Ámen