Évközi 23. vasárnap
Bevezetés
Ismeretes
a levélírás kimagasló művelőinek sora: Plinius-tól kezdve, Montesquieu-n,
Rousseau-n, Goethe-n, Balzac-on át a mi Mikes Kelemenünkig. Mégis mindezek között
első hely illeti a mai szentlecke szerzőjének, Szent Pálnak a legrövidebb
levelét, amelyet idősebb korában, első római fogságából írt egy kolosszei kereszténynek,
Filemon-nak.
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.
Kirié litánia
Urunk!
Bocsásd meg egymás ellen elkövetett számtalan vétkünket!
Urunk!
Add, hogy gyakoroljuk az egymás iránti megbocsátást.
Urunk! Add, hogy érezzük a megbocsátás kegyelmét.
Evangélium után
Az
imént hallott 25 soros rövidke irat a levélírás műfajának páratlan remeke.
Formai szempontból kerek egész, minden szava, kifejezése a helyén van, és valamennyi
az író alapvető kérését támogatja. Szófordulatai Pál apostol barátságos,
humánus szívéről, nemes gondolkodásáról és eleven szelleméről tanúskodnak.
Ugyanakkor
nemcsak az adott helyzetben, hanem általános értelemben is örök mondanivalót
továbbítanak.
Pál
római fogságában megis-merkedett egy Onezimusz rabszolgá-val, akit magához
fogadott is megtérített. Erre utal: „fiam ő, akinek bilincseimben adtam életet”.
Ám ez a fiú egy kolosszei kereszténynek, Filemonnak volt a rabszolgája, akitől
megszökött, s így vetődött Rómába.
Arra
is következtethetünk, hogy Filemon maga is Pál apostol korábbi kolosszei
missziója alkal-mával lett kereszténnyé. „Önmagad-dal is nekem tartozol” - írja
Pál ennek a levélnek a 19. versben.
Filemon
nemes lelkű, jóhírben álló ember volt. Onezimusz Pál szolgálatában igen
hasznavehetőnek bizonyult, (neve is azt jelenti: hasznos), Pál mégis
tiszteletben tartja a kor jogrendjét és törvényeit, nem akarja gazdája
beleegyezése nélkül magánál tartani a rabszolgát.
Így
a Kolosszéba induló Tihikusszal visszaküldi őt Filemonnak. Nehogy azonban
bántódása essék a szökött rabszolgának, ezért ír kísérő, ajánlólevelet,
amelyben arra kéri Filemont, ne büntesse meg hűtlen szolgáját, hanem
nagylelkűen szabadítsa fel, hiszen már a hitben úgyis testvére lett.
A
kifejezés, ahogyan Onezi-muszt ajánlja Filemonnak, megren-dítően szép: „Visszaküldöm
őt, mint saját szívemet… fogadd őt úgy, mint énmagamat!”
Pál
minden rendelkezésre álló eszközt megragad, elemzi Onezimusz nevét, „egykor
haszontalan volt számodra, most azonban számodra is, számomra hasznos…” Mindez
azért történt, mert az Úr Isten akarata az, hogy szabadon szolgáljunk neki, s
mint testvérek.
A
levélke ellenállhatatlan ere-jű, aki megkapja, még ha dühös is volt szolgájára,
bizonyára megbékül és belátja, hogy egy sokkal fonto-sabb dologban szolgája
megválto-zott, s a köztük lévő viszony már nem a szökés alapján jó vagy rossz,
hanem Krisztusban egyszer s min-denkorra jóvá, hasznossá, gyümölcsözővé vált.
De
mire is akar tanítani minket egy ilyen kicsinyke levél?
Pál
nem hivatkozik levelében apostoli tekintélyére, nem követel Filemontól engedelmességet
hatalmi szóval, nem parancsol, éppen ellenkezőleg, magát, mint öreg bebörtönzöttet,
megbilincseltet mutatja be, aki egyedül csak a szeretet parancsára apellálhat.
Nem magyarázza, milyen értelemben kell venni Krisztus tanítását, mit jelent az
evangélium, mit kíván tőle az a tény, hogy szolgája keresztény lett, egyszerűen
úgy állítja be a dolgot, mint a szeretet kérdését, amelyben nem is lehet mást
tenni, mint az elveszett bárányt szívére ölelni.
Bár
világosan látja az apostol a társadalmi struktúrák tarthatat-lanságát, mégsem
akarja azokat forradalmi úton megváltoztatni, kicserélni fölrúgni. Pál apostol,
mint nagy realista tisztán látta lehetőségeit, illetékessége határait. És élt
is azzal!
A
görög-római világban még olyan bölcselő és tekintély is, mint Arisztotelész,
elfogadja a rabszolgaságot, és jogosságát a természet-törvényből eredezteti. A
gazdasági és politikai hatalom birtokosai elképzelhetetlennek tartották rab-szolgák
nélkül fönntartani a nemzetgazdaságot.
Először
tehát a közgondol-kozás megváltoztatására volt szük-ség, valamint a rabszolgák
öntudatra ébredéséhez. A kereszténység
itt fogott munkához. A kereszténység elterjedése eredményezte a rabszolgaság
megszűnését, azzal, hogy előkészítette a forradalmi változást, és ezt az
ember belső világában kezdte meg.
Minden
külső változást ugyanis, még a forradalminak mondottat is, a szív forradalmának
kell megelőznie. Amikor tehát Pál apostol fiának, testvérének nevezi a szökött
rabszolgát, tulajdonképpen forradalmi tettet hajt végre és ezzel példát ad valamennyi
kereszténynek.
Belsőleg
akarja rávenni a ke-resztényeket arra, hogy ők csele-kedjenek másként, mint
pogány környezetük! Ne a gazda-rabszolga, gazda-szegény kategóriák között keressenek
érvényesülést, hanem Krisztus normái szerint, akit megismertek, s aki egészen
másra tanította őket.
Abszurd
dolog, hogy egy ke-resztény egy másik keresztényt birtokoljon, kihasználjon,
fogva tartson! A szeretet nevében ez lehetetlen!
Hogy
milyen hatást gyakorolt Pál apostol levele Filemonra, ahhoz nem kell dús
fantázia. Nem utasította el Pál apostol kérését, nem dobta levelét a papírkosárba,
hanem szeretettel őrizgette azt.
E
levél ott található az újszö-vetségi Szentírásban, azért, hogy ismételten
elolvassuk, és a mi ügyes bajos dolgainkban keressük a Pálé-hoz hasonló megoldásokat,
s a mi szívünkben is éljen mindig a Páléhoz hasonló mindent felülmúló testvéri
szeretet!