2022. szeptember 1., csütörtök

Évközi 23. vasárnap

 Évközi 23. vasárnap

Bevezetés

Ismeretes a levélírás kimagasló művelőinek sora: Plinius-tól kezdve, Montesquieu-n, Rousseau-n, Goethe-n, Balzac-on át a mi Mikes Kelemenünkig. Mégis mindezek között első hely illeti a mai szentlecke szerzőjének, Szent Pálnak a legrövidebb levelét, amelyet idősebb korában, első római fogságából írt egy kolosszei kereszténynek, Filemon-nak.

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg egymás ellen elkövetett számtalan vétkünket!

Urunk! Add, hogy gyakoroljuk az egymás iránti megbocsátást.

Urunk! Add, hogy érezzük a megbocsátás kegyelmét.

Evangélium után 

Az imént hallott 25 soros rövidke irat a levélírás műfajának páratlan remeke. Formai szempontból kerek egész, minden szava, kifejezése a helyén van, és valamennyi az író alapvető kérését támogatja. Szófordulatai Pál apostol barátságos, humánus szívéről, nemes gondolkodásáról és eleven szelleméről tanúskodnak.

Ugyanakkor nemcsak az adott helyzetben, hanem általános értelemben is örök mondanivalót továbbítanak.

Pál római fogságában megis-merkedett egy Onezimusz rabszolgá-val, akit magához fogadott is megtérített. Erre utal: „fiam ő, akinek bilincseimben adtam életet”. Ám ez a fiú egy kolosszei kereszténynek, Filemonnak volt a rabszolgája, akitől megszökött, s így vetődött Rómába.

Arra is következtethetünk, hogy Filemon maga is Pál apostol korábbi kolosszei missziója alkal-mával lett kereszténnyé. „Önmagad-dal is nekem tartozol” - írja Pál ennek a levélnek a 19. versben.

Filemon nemes lelkű, jóhírben álló ember volt. Onezimusz Pál szolgálatában igen hasznavehetőnek bizonyult, (neve is azt jelenti: hasznos), Pál mégis tiszteletben tartja a kor jogrendjét és törvényeit, nem akarja gazdája beleegyezése nélkül magánál tartani a rabszolgát.

Így a Kolosszéba induló Tihikusszal visszaküldi őt Filemonnak. Nehogy azonban bántódása essék a szökött rabszolgának, ezért ír kísérő, ajánlólevelet, amelyben arra kéri Filemont, ne büntesse meg hűtlen szolgáját, hanem nagylelkűen szabadítsa fel, hiszen már a hitben úgyis testvére lett.

A kifejezés, ahogyan Onezi-muszt ajánlja Filemonnak, megren-dítően szép: „Visszaküldöm őt, mint saját szívemet… fogadd őt úgy, mint énmagamat!”

Pál minden rendelkezésre álló eszközt megragad, elemzi Onezimusz nevét, „egykor haszontalan volt számodra, most azonban számodra is, számomra hasznos…” Mindez azért történt, mert az Úr Isten akarata az, hogy szabadon szolgáljunk neki, s mint testvérek.

A levélke ellenállhatatlan ere-jű, aki megkapja, még ha dühös is volt szolgájára, bizonyára megbékül és belátja, hogy egy sokkal fonto-sabb dologban szolgája megválto-zott, s a köztük lévő viszony már nem a szökés alapján jó vagy rossz, hanem Krisztusban egyszer s min-denkorra jóvá, hasznossá, gyümölcsözővé vált.

De mire is akar tanítani minket egy ilyen kicsinyke levél?

Pál nem hivatkozik levelében apostoli tekintélyére, nem követel Filemontól engedelmességet hatalmi szóval, nem parancsol, éppen ellenkezőleg, magát, mint öreg bebörtönzöttet, megbilincseltet mutatja be, aki egyedül csak a szeretet parancsára apellálhat. Nem magyarázza, milyen értelemben kell venni Krisztus tanítását, mit jelent az evangélium, mit kíván tőle az a tény, hogy szolgája keresztény lett, egyszerűen úgy állítja be a dolgot, mint a szeretet kérdését, amelyben nem is lehet mást tenni, mint az elveszett bárányt szívére ölelni.

Bár világosan látja az apostol a társadalmi struktúrák tarthatat-lanságát, mégsem akarja azokat forradalmi úton megváltoztatni, kicserélni fölrúgni. Pál apostol, mint nagy realista tisztán látta lehetőségeit, illetékessége határait. És élt is azzal!

A görög-római világban még olyan bölcselő és tekintély is, mint Arisztotelész, elfogadja a rabszolgaságot, és jogosságát a természet-törvényből eredezteti. A gazdasági és politikai hatalom birtokosai elképzelhetetlennek tartották rab-szolgák nélkül fönntartani a nemzetgazdaságot.

Először tehát a közgondol-kozás megváltoztatására volt szük-ség, valamint a rabszolgák öntudatra ébredéséhez. A kereszténység itt fogott munkához. A kereszténység elterjedése eredményezte a rabszolgaság megszűnését, azzal, hogy előkészítette a forradalmi változást, és ezt az ember belső világában kezdte meg.

Minden külső változást ugyanis, még a forradalminak mondottat is, a szív forradalmának kell megelőznie. Amikor tehát Pál apostol fiának, testvérének nevezi a szökött rabszolgát, tulajdonképpen forradalmi tettet hajt végre és ezzel példát ad valamennyi kereszténynek.

Belsőleg akarja rávenni a ke-resztényeket arra, hogy ők csele-kedjenek másként, mint pogány környezetük! Ne a gazda-rabszolga, gazda-szegény kategóriák között keressenek érvényesülést, hanem Krisztus normái szerint, akit megismertek, s aki egészen másra tanította őket.

Abszurd dolog, hogy egy ke-resztény egy másik keresztényt birtokoljon, kihasználjon, fogva tartson! A szeretet nevében ez lehetetlen!

Hogy milyen hatást gyakorolt Pál apostol levele Filemonra, ahhoz nem kell dús fantázia. Nem utasította el Pál apostol kérését, nem dobta levelét a papírkosárba, hanem szeretettel őrizgette azt.

E levél ott található az újszö-vetségi Szentírásban, azért, hogy ismételten elolvassuk, és a mi ügyes bajos dolgainkban keressük a Pálé-hoz hasonló megoldásokat, s a mi szívünkben is éljen mindig a Páléhoz hasonló mindent felülmúló testvéri szeretet!

Ámen