Évközi 32. vasárnap

 Évközi 32. vasárnap

Bevezetés

A mai, évközi 32. vasárnap evangéliumában a szadduceusok Jézussal folytatott ironikus vitáját fogjuk hallani. Kitalált, lehetetlen tanmeséjükkel érvelnek az örök élet ellen.

Népünk mai szadduceusai, hasonló ateista elvekkel mossák ki népünk tudatából a túlvilági élet hitét, és kifinomult módszereikkel kényszerítik a hit nélküli életet népünkre.

Gondolkodtunk-e már azon, hogy ennek milyen következményei vannak szellemi, anyagi, erkölcsi és érzelmi vonalon? Közeli és távoli jövőkép nélkül, céltalanul, a megsemmisülés tudatával élni? Mit teszünk mi azért, hogy az ateista métely, ne mételyezzen tovább bennünket sem egyénileg, sem közösségileg? Itt a nagy lehetőség! 

Kirié litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg, az örökélet hitében való ingadozásainkat. Uram, irgalmazz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg az örökélet elérését veszélyeztető vétkeinket! Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem lépünk fel határozottabban a házasságot kikezdő tanokkal szemben. Uram irgalmazz! 

Evangélium után

Lukács evangéliumából a feltámadás kérdése című szakaszt (Lk 20,27–38) olvastatja föl az évközi harminckettedik vasárnapon az Egyház. Az ismert történet szerint a szadduceusok, az ókori zsidóság azon elöljáró csoportja, amelynek tagjai tagadták a feltámadást, az alábbi elméleti kérdéssel próbálták meg sarokba szorítani Jézust: a feltámadáskor kinek az asszonya lesz az a nő, aki a földi életben a sorban elhunyt hét fivér mindegyikének felesége volt? A felvetés a mózesi törvényekben gyökerezik: miszerint ha valakinek gyermek nélkül hal meg a testvére, köteles nőül venni az özvegyet, hogy „támasszon utódot testvérének”.

A szigorú rendelkezésnek, miként a mózesi törvényeknek általában, praktikus oka volt: ha egy zsidó férfinak genetikailag nem is lehetett, legalább jogi értelemben legyen örököse. Jézus, mint általában, közérthetően kezd bele a válaszába – „a világ fiai nősülnek és férjhez mennek”–, majd az ószövetségi iratokban való jártasságát megcsillantva folytatja azt.

A mai világunkban különösen életszerűtlen a mózesi törvények eme passzusa. A törvény arról árulkodik, hogy a családi kötelék – ószövetségi szóhasználattal: a vér parancsa – mindenekfölött áll.

A család szentsége természetesen ma is a keresztény tanok egyik sarkalatos pontja. Csak éppen az egyház már nem szab, nem szabhat meg polgári törvényeket, sőt már a rosszallását sem nagyon fejezheti ki, inkább csak szelíden kérleli a világiakat. Elveszítette az Európai Unióval szemben a legelemibb szellemi ütközetet, így az unió alapokmányába nem került be a keresztény gyökerekre való hivatkozás. A gender ideológia viszont öles léptekkel közelít családjaink, normális identitásunk szétrombolását célozva.

Ebből fakadóan nincs kétségbevonhatatlan, megfellebbezhetetlen érték, ezért relativizálható minden, de minden a jog eszközeivel. Így például a család fogalma is.

Az újkori szaddúceusok is hasonlóan gondolkodnak, mint a Jézus korabeliek. Nekik is központi kérdésük a nősülés, mégpedig a többszöri nősülés, a házasságkötés előtti együttélés, vagy a házasságkötést kiiktató puszta együttélés, földi örömök hajszolása. Ma már minden második házasság válással végződik, és deviáns együttélési formákat is családi közösségként akarnak elfogadtatni. Sőt! Nem a mózesi törvények szerint, hanem mesterséges eszközökkel, még utódokat is biztosítani.

És ezzel párhuzamosan, szkeptikus, s ironikus magatartás a halálon túli élettel szemben!

Testvéreim! A valóságot, a problémákat tudomásul kell venni és időben és gyökereinél kell orvosolni. A közvélemény-kutatók igyekeznek kimutatni, hogy az emberek jelentős része, sőt a keresztények közül is sokan – a mai modern szaddúceusok –nem hisznek az örökéletben.

Kedves Testvérek! Evangéliumban hallott Jézusi szavakat idézek: „akik méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez”, mert Isten sokkal szebb világot készített, mint sem azt el tudnánk képzelni.

Mennyire szomorú lehet most Jézus, hogy az emberek elmennek nagyszerű meghívása mellett, és nem kérnek az örökkévalóságból. Mi, akik itt vagyunk, ne okozzuk Jézusnak ezt a szomorúságot, hanem engedjük szívünkbe a Szentlelket, aki fölserkenti bennünk azon igazi örök élet utáni vágyat, amelyet „emberi szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív föl nem fogott, amit Isten azoknak kész tett, akik őt szeretik.”

Ámen.