2020. április 25., szombat

Húsvét 3. vasárnap 2020


Húsvét 3. vasárnap. 2020

Bevezetés
A Föltámadt Jézus húsvét utáni találkozásai közül talán a szívünket legjobban megérintő, a mi szívünket is lelkendezésre késztető, emmauszi tanítványokról szóló, történetet fogjuk hallani az evangéliumban. Életünkben nem először. Épp ezért az ezzel kapcsolatos korábbi szép élményeink felidézésével hangoljuk lelkünket a Húsvéti Szent Titok méltó megünneplésére.

Kirié litánia
Jézus Krisztus! Aki a szomorkodó tanítványok mellé vigasztaló útitársként szegődtél, légy a mi életutunknak is állandó vigasztaló kísérője! Uram irgalmazz!
Jézus Krisztus! Aki a Szentírás magyarázatával hitet és reményt öntöttél a tanítványokba, önts belénk is a Szentírásból kapott gondolatokkal hitet és reményt! Krisztus kegyelmezz!
 Jézus Krisztus! Aki a kenyértöréskor tetted Téged felismerővé a tanítványok szemét, úgy tedd a mi szemünket is az Eucharisztia vételekor Téged látóvá. Uram irgalmazz!

Evangélium után
Azt hiszem, amikor Lukács evangélista leírta az emmauszi tanítványok történetét, akkor minden kor keresztény emberének alkalmat kívánt adni az önmagára történő alkalmazására, arra, hogy a tanítványokban önmagunkra ismerjünk.
A történet ugyanis egyszerre reális és szimbolikus. Ebből adódóan örök és mindig időszerűsíthető. Szinte kortársai lehetünk a Föltámadt Krisztusnak és a tanítványoknak. Ebből adódik, hogy nemcsak egy konkrét esemény leírásaként foghatjuk fel ezt az evangéliumi szakaszt, hanem az emberi élet útjáról, a hitről, a vendéglátásról, jövendölések bizonyító erejéről szóló tanításként is.
A leírtakból tudjuk, hogy a mai evangéliumi szakaszban szereplő, s Emmausz felé bandukoló tanítványok még leragadtak a nagypénteki eseményeknél, és a gyász érzései töltötték be lelküket.
Jézus elvesztésében mindannak összeomlását látták, amiben addig hittek, és ami jobb jövőt ígért nekik, mert még nem értették Jézus küldetését és nem hitték el, amit már hallottak másoktól: hogy a sírban nem találtak senkit és Jézus feltámadt. A történetnek ez a része, a jóban való remény és a remény szétzúzódásának példázata.
A csalódások fájdalmas útja nem ismeretlen számunkra sem. Nagyon sokszor csalódunk mi is barátainkban, ismerőseinkben, sőt önmagunkban is. Valahogy úgy, mint a két emmauszi tanítvány is. Mi is sokszor táplálunk, bizonyos helyzetekben, megvalósíthatatlan reményeket az emberekkel szemben. Megfeledkezve arról is, hogy Isten útjai nem a mi útjaink, Isten gondolatai nem a mi gondolataink, arról, hogy a jó Isten jobban tudja, mint mi, hogy mi válik a javunkra.
Az is gyakori tapasztalat, hogy az ember nem tud kiemelkedni saját erejével meghiúsult elképzeléseinek szakadékából. Joggal feltételezhetjük, hogy a két tanítvány sem fordult volna vissza, nem ment volna Jeruzsálembe, ha nem szegődik melléjük Jézus reményt mentő szeretetével.
Tudjuk, hogy a letört, elkeseredett emberek elveszítik a tisztánlátásukat. Talán ez is, a tanítványok letörtsége is, oka volt annak, hogy nem ismerték fel a hozzájuk társult Jézust. De Jézus hozzá segíti őket a tisztánlátáshoz.
Ez a találkozás számunkra is vigasztaló figyelmeztetés. Emlékeztet arra, hogy nekünk egy utánunk kiáltó, utánunk nyúló Istenünk van.
Már a paradicsomi elbeszélés is arról tanúskodik, hogy Isten nem hagyja magára az embert, s utána kiált: Hol vagy Ádám? Ezt teszi Jézus is, amikor jó pásztorként keresi az eltévedt bárányt, és ettől a szeretettől indíttatva szegődik a Jeruzsálemből leverten távozó két tanítvány mellé is.
Sokszor tapasztaljuk mi is, hogy beborul az ég egyéni és közösségi életünk felett is, és úgy érezzük, hogy nem tudunk kitörni ebből a nehéz helyzetből.
Mi lesz velünk, mi lesz a családunkkal, mi lesz nemzetünkkel, mi lesz a járvány sújtotta emberiséggel, ha mindez így folytatódik tovább? Miért nem járhatunk az őseink által kitaposott úton? Miért bántják mindig a magyart és keresztényt azok, akik bár köztünk élnek, de nincs semmi kötődésük sem a magyarsághoz sem a kereszténységhez?
A hívő ember ebben a kaotikus állapotban is bizakodó. A két tanítványhoz hasonlóan meghallgatja az Úr Jézus tanítását, aki az Írásokból bizonyítja, hogy ami megtörtént, annak meg kellett történnie és így kellett történnie. A hétköznapi életünkben sincs ez másképp. Isten mindent, ami megtörtént, a javunkra fordít.
A két tanítvány meghívja az Úr Jézust a vacsorához gyönyörű szép, és sokféleképpen értelmezett szavakkal, „Maradj velünk, mert lemenőben már a nap.” És a kenyértörés mozdulatában a tanítványok fölismerik elsiratott Mesterüket. A találkozás nem maradt eredménytelen, visszafordulásra késztette őket.
Bárcsak mi is gyakrabban ülnénk egy asztalhoz Jézussal. És elfogadnánk az Úr Jézus eucharisztikus lakomára történő meghívását.
Bárcsak minél több honfitársunk találkozna az Emmauszi tanítványokhoz hasonlóan Jézussal az eucharisztikus lakomán is.
Ha körülnézünk közvetlen környezetünkben, megdöbbenve tapasztaljuk, hogy még mindig, milyen sok embertársunk járja az emmauszi tanítványokéhoz hasonló lélekkel az életútját.
Annak ellenére, hogy Jézus ma is itt jár közöttünk, s mellénk akar szegődni. Példájával bíztatni akarja Egyházát, lelkipásztorait, a szülőket, hogy a jó Pásztor szeretetével forduljanak a megtévedettek, a csüggedők felé. S miként ő az Emmauszi tanítványokban, úgy mi is kortársainkban élesszük újjá a föltámadásban való hitet, s reményt.
Mi hívő keresztények ugyanis, a remény, s a föltámadás népe vagyunk. S azért fáradozunk, s könyörgünk, hogy szomorú helyzetünkben, Jézus mellénk és honfitársaink mellé álljon, s hazahívó szavát minden magyar meghallja.
Ámen