15. évközi vasárnap 2021
Bevezető
Senki sem szeret ráfizetéssel dolgozni. Mielőtt még valaki valamihez is hozzáfogna, már jó előre tudni szeretné, hogy vállalkozása megéri-e a fáradságot és kifizetődővé válik-e.
Érdemes-e egyáltalán másokat vigasztalni és bátorítani, a rászorulókat támogatni és segíteni.
Jézus
mindig és minden körülmények között érdemesnek tartotta az emberek javát
szolgálni. Tanított, vigasztalt és segített, ahol csak tudott. Hintette az
Isten országa igazságainak magvait.
Isten ugyanezt a magatartást várja tőlünk, azt akarja, hogy úton útfélen hirdessük és terjesszük a jót, az igazat és a szépet, mert szerinte egyetlen jó földbe hullott vetőmag százszoros termést hozhat.
Kirié
litánia
Urunk,
Jézus Krisztus, add, hogy lelkünk a belé hullatott isteni magvak számára soha
se legyen köves talaj. Uram, irgalmazz nekünk!
Urunk,
Jézus Krisztus, add, hogy a lelkünkbe hullatott isteni magok növekedését meg ne
fojtsák az élet tövisei. Krisztus, kegyelmezz!
Urunk, Jézus Krisztus, add, hogy lelkünk a beléje hullatott isteni magok számára mindig bő termést hozó talaj legyen. Uram, irgalmazz!
Evangélium
után
A
magvetőről szóló példabeszéd, az Úr Jézus paraboláinak egyik gyöngyszeme.
Ma már
géppel vetik a jól kitisztított magot, a megdolgozott jó anyaföldbe. A magvetők
után boronával elsimítják a föld felületét, hogy a mag takaró alá kerüljön.
Ott, a föld méhében megindul a csodálatos kenyérszaporítás. Az elvetett mag
"elhal", hogy új, szebb, és több magnak adjon életet. Tavasszal
kizöldül a vetés és az aranyszínben rengő búzatáblák épp ezekben a napokban
ötvenszeres, százszoros termést hoznak. Évről-évre ismétlődő csoda ez. De ennek
észrevételéhez is "látó" szemre van szükség.
A mai
evangéliumban Krisztus magvetőhöz hasonlítja magát. Fáradhatatatlanul járja
Izrael hegyes-dombos falvait, városait Hinti az isteni bölcsesség csodálatos
magvait. A jeruzsálemi templomban és a zsinagógákban. Hinti az igét a tenger
partján, a hegyek lankás lejtőin. Megjelenik a vámosok, a bűnösök házában és
felkeresi az igazakat.
Őt
követték apostolai, és Őt követi egyháza is! Immár 2000 év óta! Mégis! Úgy
látszik, mintha a közel 2000 éves magvetés, az apostoli munka, kudarcba
fulladna.
Hiszen a
szülők, a papok, a pedagógusok minden időben azon fáradoztak, hogy az egyház
szolgálata által olyan értékekkel gazdagítsák az utánuk jövő nemzedékek életét,
amelyek feltétlenül javukat szolgálják és hozzájárulnak teljes
kibontakoztatásukhoz. És mi lett a sok fáradság eredménye?
Keserűen
tapasztaljuk, hogy fáradozásuk sok tekintetben kudarcot vallott. Áldozatos
munkával hintették a jó magot, de az kopár földre hullott, csak tövist és
bojtorjánt termett. Tiszteletre, becsületre, Isten - és emberszeretetre akarták
nevelni fiaikat és leányaikat. Az eredmény mégis mi lett? Nemegyszer csak hálatlanság,
szeretetlenség, gyűlölködés, közömbösség, hitetlenség és erkölcsi süllyedés.
Sajnos,
hasonló jelenséggel már Jézus tanítványai is találkoztak. Az Ő életük sem volt
mentes a sikertelenségektől és kudarcoktól. Minden igyekezetük és buzgóságuk
ellenére Isten Igéje csak lassan és igen nehezen vert gyökeret az emberek
lelkében. Nekik is rá kellett ébredniük, hogy a krisztusi igazságok csak kevés
ember szívében és csak nehezen vernek kitéphetetlen, erős gyökeret.
Ezért az
Úr Jézus igyekezett bizalmat önteni beléjük. Elmondta nekik a mai evangéliumi
példabeszédet, amelyben tudtukra adta, hogy nem a magban, nem az evangéliumi
örömhírben van a hiba. Az isteni igazság tisztaságához semmi kétség nem férhet.
A vetőmag ép, tiszta és kifogástalan, élő és eleven, alkalmas a vetésre.
De csak
ott és akkor szökkenhet szárba és hozhat termést, ha alkalmas talajra talál.
Ott ahol az emberek elfogadják Isten akaratát és teljesítik azt.
Az Úr
Jézus követői sohasem gondolkodhatnak a piacgazdálkodás profitéhes elvei szerint.
Ők nem dolgozhatnak csak nyereségre és sikerre.
Az ev.
felolvasásakor hallottuk: Isten bőkezűen és mindenféle számolgatás nélkül
szórja és hinti az üdvösség magvát. Nem törődik hatalmas beruházása
eredményével. Vetőmagját pazarlóan hinti a szántóföldekre és az útszélre, a
köves talajra a tövisek közé, mindenhová, ahol emberek élnek a földön. Számol a
sikertelenséggel, mégis derűlátó, mert tudja, hogy egyetlen mag százszoros
termést is hozhat, ha jó, földbe hull!
Az isteni
igazság magvait hinteni kell mindig és mindenütt! Akar alkalmas, akár
alkalmatlan! "Hirdesd az Isten igéjét! Állj elő vele! -buzdítja már Pál
apostol is szeretett tanítványát, Timótheust Eljön ugyanis az idő, amikor a
józan tanítást nem hallgatják szívesen az emberek, hanem seregszámra szereznek
maguknak tanítókat és csiklandoztatják fülüket, elfordulnak az igazság
meghallgatásától, és mesékre hajlanak."
Mintha a
mai, mindenbe beletörődő, megfáradó, látszólag szélmalomharcot folytató
keresztényeknek írta volna Pál apostol e szavakat. Tapasztalatból tudjuk, hogy
milyen félelmetes magvető valamennyi tömegkommunikációs eszköz! A sajtó! A
rádió! A TV! -Va1óban seregszámra vannak ott olyanok, akik ezek segítségével
késztetik az embereket arra, hogy elforduljanak az igazságtól, vallástól, egyháztól,
s Istentől! És, hogy odafordítsák az emberek a fülüket az igazság köntösébe
öltöztetett, hamisságok és hazugságok hallására.
A
hazugságot igazságnak, és az igazságot hazugságnak állító közéleti személy meg
is fenyegeti azokat, akik közszolgálati médiumokban, lehetőséget adnak, az ő
szemléletével ellentétes véleményeket megfogalmazóknak.
Nekünk,
minden fenyegetés és megfélemlítés ellenére, tántoríthatatlanoknak kell lennünk
az igazságban, és hirdetnünk kell az igazságot, hinteni az isteni igazságok magvait.
Nekünk hinnünk kell az isteni Ige győzelmében és-a jó diadalában. Sohasem lehet
ugyanis tudni, hogy egy-egy elhintett mag kiben és mikor kel ki, ver gyökeret:
és hoz százszoros termést.
Ámen