2022. június 24., péntek

Évközi 13. vasárnap 2022

Évközi 13. vasárnap 2022 

Bevezető

Az Emberfia nem elveszíteni jött az embereket, hanem megmenteni. Halljuk a mai evangéliumban.

Nem pokolra juttatni, hanem üdvösségre. S nem elpusztítani és kiirtani embereket és népeket, ha-nem megmenteni őket.

Elsősorban a mai evangéliumban majd hallható kemény igényeit megtartó követőit.

Vizsgáljuk meg lelkiismertünket: Kemény igényeit megtartó keresztények vagyunk-e mi?

Kirié litánia

Urunk, Jézus Krisztus! Add meg nekünk, hogy a Téged be nem fogadókkal szemben sohase vezéreljen a bosszúállás! Uram, irgalmazz!

Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy minden emberhez eljusson követésedre hívó szózatod! Krisztus, kegyelmezz!

Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy akik most itt együtt vagyunk, mindhalálig hűségesek maradjunk Hozzád! Uram, irgalmazz! 

Evangélium után

A mai evangéliumi szakaszban hallottak közül, nem tudom, kinek mi ragadta meg a figyelmét. Ebben súlyos szavak hangzottak el Krisztus ajkáról követésével kapcsolatos igényei!

Jézus követése ugyanis nem szórakoztató kirándulás. Nem tekinthető egyszerűen szentföldi gyalogtúrának sem, mely Názáretből indul és a Tibériás tavát is útba ejtve, valahol Jeruzsálemben fejeződik be, az óvárosban a Golgota nevű hely közelében, a mai bazár végén.

Mindjárt az evangélium első részében van egy komoly probléma. A szamaritánusok nem fogadják be a Jeruzsálem felé tartó Jézust.

És ott vannak a nem befogadásra reagáló, Szamáriát villámokkal elpusztítatni akaró apostoloknak mondott jézusi mondatok: „Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek.” És mi tudjuk-e, hogy milyen lelkület van bennünk? A jézusi-e vagy másféle?  „Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem, hogy megmentse”?

Van e bennünk valami ebből a krisztusi, másokat, még ellenfeleinket is megmenteni akaró lelkületből?

Még ma is, az ökumenizmus korában is, közülünk is sokan, felháborodunk, ha valaki „Jeruzsálembe tart”, azaz más rítussal, más külsőségekkel ünnepli az Istent.

Jézus elutasítja a kirekesztést. Vallásit, ideológiait, politikait, s nemzeti, s kisebbségi kirekesztést. Nem pusztítani, nem elpusztítani kell a vallást, a nemzetet, a magyarságot, hanem megmenteni. Az önvédelemhez, a maga megmentéséhez mindenkinek, nemzetünknek is, természet adta jogunk van. És ebben, miként hallottuk maga Urunk Jézus Krisztus fog segíteni.

De követésének kemény feltételeket szab.

„Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és mondjon le mindenről.”

És ott vannak a mai evangéliumban az Úr Jézusnak elképesztően kemény, radikális igényei az őt követni akaró meghívottak, illetve kiválasztottak felé. Első hallásra inkább elidegenítnek ezek a követésétől, mint késztetnének a követésére.

Az Úr Jézus nem Hamleteket, fontolgatókat, mérlegelgetőket, bizonytalankodókat, igent meg nemet is mondani tudókat gyűjtött és gyűjt munkatársként maga köré.

Ha hív, ha kiválaszt az Úr, akkor nincs helye feltételeknek, kikötéseknek! Határozott, céltudatos, elkötelezett személyeket hív, akik mindent bölcsen le tudnak rendezni: szülő temetését, rokonoktól való elbúcsúzást.

Minden meghívásnak más és más a története. Nincs két egyforma meghívás, két egyforma hivatás. Mindenki másétól más az én meghívásomnak a története.

Viharos időben választott ki az Úr. Nemzetébe, hitet, élni akarást és élni tudást öntő mártírlelkű Bíboros börtön előtti utolsó évében.

Igazgatóm, érettségi közeledtével azt mondta nekem: Fiam! Ne menj el barátnak! Arra az egyetemre vetetlek fel, amelyikre akarod. Válaszom. Igazgató Úr! Köszönöm. De én elmegyek barátnak.

Keresztapám féltő szeretetével hasonlókat mondott: Fiam! Ne menj el barátnak, hiszen rátok a vértanúság vár. Azt válaszoltam neki. Keresztapám! Én azt is vállalom. Én elmegyek barátnak. És nem lettem vértanú. Még börtönt viselt hitvalló sem.

Amikor megkezdődött a szerzetesek deportálása, és Hatvanban véresre verték rendtársaimat az ávósok. Bementem testvérem érettségijére. Az egyik tanárom azt mondta: Fiam! Nagyon rosszul választottál. Még meggondolhatod. - Tanár úr! Én már meggondoltam. Nem léptem le, még jobban ragaszkodtam hivatásomhoz.

És ekkor kezdtem megérteni a krisztusi szavakat, hogy „nem ti választottatok engem, hanem én választottalak ki titeket. És arra rendeltelek, hogy gyümölcsöt teremjetek. Maradandót!” És kezdtem az ő segítségével gyümölcsöt teremni.

Több teljesült az életemben, mint, amit az Igazgatóm ígért. Miután Teológiából doktori fokozatot szereztem, Igazgatóm segítsége nélkül, arra az egyetemre vettek fel, amelyikre akartam.

Habár mindennaposak voltak a letartóztatások, nem lettem vértanú, mint már említettem, sem börtönt viselt hitvalló sem. Mások lettek azzá, helyettem is.

Sokak számára úgy tűnik, mi krisztus-követők, mindannyian, akik ellenkezőleg döntöttünk, és döntünk, mint az evangéliumban említett személyek, sorozatban esztelenül döntöttünk és döntünk.

Én azonban annyi év, annyi évtized után is hálát adok nap, mint nap az engem kiválasztó Úrnak. Túlon-túl beteljesült életemben az Úr Jézus, Péter apostolnak mondott ígérete, hogy „Ti, akik értem mindent elhagytatok, jutalmul száz annyit kaptok e földi létben, odaát pedig az örök életet.”.

Az életben túlon-túl sokat kaptam az Úrtól. S remélem, hogy odaát, a Krisztus mellett magukat határozottan elkötelező testvéreimmel együtt, az örök életet is.

Ámen.