Karácsony

 Karácsony

Bevezetés

Jézus születésére emlékezünk. A betlehemei puszta világra szóló eseményére. Híre immár két évezrede lázban tartja az emberiség nagy többségét. Karácsonykor csillognak a szemek és egymás keblére borulnak az emberek, és a krisztushívők ajkáról örömmel száll az angyali ének: „Dicsősség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek!”

Hogy dicsősség és békesség ragyogja szívünket, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket! 

Kirié litánia

Jézus Krisztus, Téged elküldött az Atya, hogy gyógyítsd a megtört szívűeket Uram irgalmazz nekünk!

Jézus Krisztus, Te eljöttél hozzánk, hogy hívjad a bűnös embereket.  Krisztus kegyelmezz nekünk!

Jézus Krisztus! Add, hogy Igaz hittel, gyermek szívvel, a világgal kibékülve ünnepeljük szent születésedet! Uram irgalmazz!

Evangélium után

Szent karácsony ünnepén még azok a keresztények is, akik talán az egész év folyamán elkerülik a templomot, ilyenkor ünnepelni akarnak. Ünnepelni a gyertyafényes karácsonyfa előtt, ünnepelni a karácsonyi dallamoktól zengő fenyőillatos templomokban.

Mikor pedig a szentmisében fölcsendül ajkunkon a betlehemi angyalok éneke: „Dicsőség a magasságban Istennek”, mindenki elérzékenyül, és úgy véli: ez a ragyogó ünnep valóban Isten dicsőségét hirdeti.

Most azonban álljunk meg néhány percre és gondoljuk meg: az első betlehemi éjszakán majdnem minden másképp történt. Nem díszes oltár, nem fénybe öltözött templom és nem harangok zúgása köszöntötte az isteni Gyermeket. Nem bársony és selyem, hanem háziszőttes pólya takarta melegre vágyó testét. Nem fogadták lelkes tömegek, csak Mária és József, majd az egyszerű pász-torok tették eléje szívük aranyát.

Ezért különös, szinte érthetetlen, midőn angyali ének csendül az éjszakában és még különösebb az, amit énekelnek. „Dicsőség a magasságban Istennek!”

Kérdezem: Nem tévedtek az angyalok? Vajon ez a szegényes istálló, a jászol, az állatok leheletéből született meleg, ezek hirdetnék Isten dicsőségét? Nincsenek itt éljent kiáltó tömegek, nincs itt fény és pompa, csak a csöndes éjszaka teríti csillag-csipkés palástját az isteni Kisdedre. Ó, Urunk Istenünk, hát ez lenne, ilyen lenne a Te dicsőséged?

Őszintén bevalljuk, nem értjük az angyalok énekét, mert mi emberek egészen másképp gondolkozunk a dicsőségről.

1810. augusztus 13.-án a világhódító Napóleon gyermeke születését várta. Egész Európa feszült figyelemmel nézett a nagy esemény elé. Hercegnők, tábornokok, csupa előkelőségek utaztak Versailles-be, hogy a gyermekét váró császárnő, Mária Lujza közelében lehessenek.

Az újszülött számára két ágyat készítettek. Egy kéket, ha a gyermek fiú lesz és egy rózsaszínűt, ha lány. Párizs népe aranybölcsőt ajándékozott a császárnak. Végre hosszú várakozás után megvitték a hírt Napóleonnak: fiúgyermeke született. Ezek után 101 ágyúlövés és hatalmas lelkesedés köszöntötte az újszülöttet. Íme, ez a születés valóban ünnepélyes, dicsőséges volt mindenki szemében.

Ám Jézus születését – ezt az ismeretlenség homályában lejátszó-dó eseményt – hogyan lehetne dicsőségesnek neveznünk? Ismételten kérdezem: Nem tévedtek a betlehemi angyalok?

Nem, ők nem tévedtek és igazat énekeltek. Betlehem, az istálló valóban Isten dicsőségét hirdeti. Az Isten fiának eljövetele az egész világ tudomására hozta: minket, embereket, szeret az Isten. Ő ugyanis abban találja dicsőségét, hogy kiárasztja szíve szeretetét. Isten dicsősége nem azáltal mutatkozik meg igazán, hogy a világmindenség kápráztató színjátékával megcsillogtatja előttünk hatalmát és gazdagságát. Isten dicsősége nem abban nyilatkozik meg, hogy a bűnt megtorolja, és igazsága pallosát megsuhogtatja fölöttünk.

Isten legnagyobb dicsősége: az ő szeretete. Mikor egyszülött Fiát a földre küldte, nem kért semmit sem tőlünk. Nem igényelt semmit a föld cifra rongyaiból. Nem azért jött, hogy kérjen, hanem, hogy adjon. Születésével kinyilatkoztatta: a földön minden csak por és hamu a szeretet aranyához mérve.

Nem szép szavakkal, hanem emberré alázódásával hirdette meg: Isten igazi dicsősége az ő szeretete. Ezért igazuk van a karácsonyi angyaloknak, mikor Isten dicsőségéről zengedeznek. Isten nem úgy gondolkozik, mint mi, gyarló emberek. Szerinte minden aranynál értékesebb a szeretet aranya. Minden hatalomnál erősebb a szeretet hatalma. Minden éneknél szebb a szeretet éneke. Minden dicsőségnél nagyobb a szeretet dicsősége.

Senkinek sincs akkora dicsősége, mint Istenünknek, mert senkinek sincs az övénél nagyobb szeretete. Ezzel tanít meg minket is arra, hogy az embernek is igazi dicsősége az ő szeretete. Nem a zakatoló gépek, nem a világűrben száguldó űrszondák és űrhajók, nem a rakéták, nem is rakétaelhárító, rakétapajzs, önmagában még a tudomány és a technika sem igazi dicsősége, hanem a szeretet.

Meg kell érteniük ezt fér-fiaknak és nőknek egyaránt! A férfiaknak, akik oly szívesen ülnek, vagy ülnének a hatalom kormánykereke mellé. A férfiak dicsősége sem lehet más, mint az irgalom, mint a szeretet, ami a tudomány erőit az emberiség boldogságának szolgálatába állítja. A férfiak dicsősége is az a szeretet, mely védi a gyengéket, békét teremt a családok és nemzetek között.

Azután, az asszonyoknak sem szabad megfeledkezniük arról, hogy a szeretet soha el nem hervadó rózsáiból kell megfonniuk dicsőségük koszorúját. A fiatalság, a szépség mulandó és elsüllyed az időskor ráncaiban. Az asszonyok dicsősége sem lehet más, mint a szeretet áldozatos szolgálata.

Karácsony ünnepe mindannyiunk számára azt hirdeti: csak akkor vagyunk méltók odaállni Jézus jászola elé, csak akkor vehetjük ajkunkra az angyalok énekét, ha jómagunk is a szeretetben látjuk, keressük és találjuk meg dicsőségünket.

Ez a felismerés azonban ne csak egyetlen napra szorítkozzék! Ne csak egy napig, hanem az egész esztendőben éljünk karácsonyi éle-tet. Legyünk, mert lehetünk olyan keresztények, akik a szeretet szol-gálatában keressük és találjuk meg igazi dicsőségünket, saját magunk és nemzetünk boldogulását.

Ámen.