Ferences Halottak napja

Ferences halottak napja. 2019.

Bevezetés

Templomunkban a mai napon emlékezünk rendi testvéreinkre, a ferences halottainkra, és a szeretet hullámhosszán üzenünk nekik. De gondolunk-e a saját halálunkra is? Minden bizonnyal. Igen! Különösen is ilyenkor elhunyt szeretteinkre való szeretetteljes emlékezésünkkor.

Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg nekünk, hogy oly gyenge a mi örökkévalóságban való hitünk. Uram! Irgalmazz nekünk!

Urunk bocsásd meg nekünk, hogy oly ritkán gondolunk elhunyt szeretteinkre. Krisztus kegyelmezz nekünk!

Urunk! Bocsásd meg nekünk, hogy nem vagyunk készek e világból való távozásunkra. Uram, irgalmazz nekünk!

Evangélium után

A temetőket járva, szívünkbe oson az örök kérdés: miért születtünk, miért élünk, ha meg kell halnunk? Miért kell egész életünk során együtt élni a halál gondolatával? Akaratunk nélkül születtünk és akaratunk ellenére kell meghalnunk. Minden földi teremtménynél kiválóbbnak tartjuk magunkat, de ezért azzal kell adóznunk, hogy a teremtett lények közül egyedül mi tudjuk azt, hogy meghalunk.

Azokat válaszokat, amelyeket a kérdéseket felvető, s kétkedő embernek a tudomány, a művészet, s a bölcselet ad, jól tudjuk, nem nyugtatják meg az embert.

Értelmünk fényereje ugyanis nem elegendő ahhoz, hogy megválaszolja azokat a kérdéseket, amelyek a titok fátyolában rejtőzködnek.

Ezért fordulunk kérdéseinkkel ahhoz a Jézushoz, aki élete példájával, világos tanításával válaszol az élet és halál miértjeire. Vajon mit válaszol?

Urunk Jézus Krisztus gyakran hangoztatta, hogy közénk jövetele az Atya akaratából történt, Ő küldte a földre. Megtestesülése azáltal valósult meg, hogy az Atya akarata találkozott Mária befogadó szeretetével.

Ha mármost saját életünk miértjét keressük, erre is ezt válaszolhatjuk: Isten küldő szeretete indít el a földi élet útján, ha ez a küldő szeretet találkozik szüleink befogadó szeretetével. Ha ez megtörténik, kiléphetünk a lét partjára, és megkezdhetjük zarándokutunkat.

A másik jelentős kérdést így fogalmazhatjuk meg: miért születtünk, mi dolgunk a világon? A válasz ismét az Úr Jézus életéből határozható meg. Ő ugyanis a mi üdvösségünkért, a szeretet indíttatására jött a földre. Ezért élt, ezért szenvedett.

A talentumokról szóló példabeszédében minket is arra figyelmeztet, hogy életünket másokért kaptuk. Csak akkor élünk igazán a folyton nyíló sírok között, ha másoknak ajándékozzuk életünket. Az ember sokféle tevékenységgel töltheti meg életét, de minden munkánknak aranyfedezete a szeretet, a szív fényessége. Azért élünk tehát, hogy szeressünk, és ha kell, szenvedjünk is érte.

A harmadik kérdés: miért halunk meg? Sokan megalázónak tartják azt a körülményt, hogy megkérdezésünk nélkül "ránk tukmálták" az életet, és akaratunk ellenére kell megadnunk magunkat a halálnak. Vajon a keresztény szemlélet szerint mit jelent a halál?

A válasz most is egyszerű és világos. Isten küldött a világba, az Ő atyai joga, hogy visszahívjon minket. Ezt a hazahívó szót a halál mondja ki. Küldő szavára szüleink mondottak igent, a halál hívó szavára nekünk kell igent mondanunk. Ennyit jelent keresztény módon meghalni. Jézussal kell kimondani: Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.

Ámen.

Szent Imre

Szent Imre. 2001. november 5.

Ma Szent Imre herceg ünnepe van. Hogy ki volt ő? Tudjuk. Szent István királynak és Boldog Gizella királynőnek a gyermeke.

Alakját csodás legendák veszik körül. Ezekből kell kihámozni a valóságot, személyével kapcsolatos életrajzi adatokat.

A történészek szerint 1007-ben született Székesfehérvárott. Hét-éves koráig szentéletű szülei nevelték. Hétéves korától a kor nagy műveltségű és szentéletű bencés szerzetese: Szent Gellért.

Tizenöt éves korától atyja maga mellé vette, és mindenüvé magával vitte. A legenda szerint egyik alkalommal együtt mentek a mai Pannonhalmára, hogy a Szent István alapította Szent Márton kolostorban, együtt imádkozzanak a szerzetesekkel.

Amikor megérkeztek Imre herceg egyenetlenül osztogatta a csókokat. Egyeseknek egyet, másoknak hármat, ismét másoknak ötöt s végezetül egynek hét csókot adott. Amikor ennek okát kérdezte a mise után édesapja, azt válaszolta, hogy mindenkinek életszentsége szerint adta, s közülük Mór, a későbbi pécsi püspök, volt a legtisztább életű, ezért adta neki a legtöbb csókot.

Mivel Szent István valamennyi gyermekét korán elvesztette, őt jelölte ki utódjául. Gyönyörű tanácsokkal látta el őt a hozzá intézett "Intelmek"-ben.

István király hatalmának és tekintélyének tetőpontján, 1031-ben, Székesfehérvárott, egyetlen életben maradt fia, Imre herceg megkoronázására készült, hogy trónját és országában a kereszténység zsenge vetését biztosítsa.

Ebben az ünnepélyes hangulatban jött a szomorú hír: Imre herceget vadászat közben egy feldühödött vadkan halálra sebezte és sebeibe 1031. szeptember 2-án belehalt.

"Siratta őt Szent István és az egész magyar nép, megvigasztalhatatlanul." írja a legenda.

Szent László király Szent Imrét, atyjával, Istvánnal és nevelő-jével, Gellért püspökkel, 1083-ban oltárra emelte és azóta példaképe ő a magyarságnak és elsősorban a magyar ifjúságnak.

Példaképp arra, hogy hogyan kell kora gyermekkortól tanulni, s készülni kemény tiszta élettel a nagy feladatok vállalására és teljesítésére.

Szent Imre herceg könyörögj a magyar fiatalokért, a magyar jövő zálogaiért, hogy hadd legyenek ők is, Hozzád hasonlóan, tiszták, hősök szentek.

Ámen

Boromeo Szent Károly

Borromeo szent Károly püspök

Károly a tridenti zsinat megújulásának munkálója volt egyházmegyéjében. Tüzes lélekkel szolgálta Istent, élte és hirdette az Ő szeretetét. Példája nyomán merjünk mi is bátran tanúságot tenni Isten szeretetéről, hogy megerősödjön Egyházunk, és sokan hallhassák Isten Igéjének hirdetését.

Neves grófi családból született 1538-ban. 22 éves korában nagybátyja, IV. Pius pápa Rómába hívta, és nagy műveltsége és mély vallásossága miatt bíboros államtitkárává és a milánói érsekség adminisztrátorává tette. 1563-ban pappá szentelték, 1565-ben pedig elfoglalta a milánói érseki széket.

Bölcs szervezőerő, égő apostoli buzgóság jellemezte. Az 1567. évi pestis idején, amikor a város vezetői valamennyien elmenekültek Milánóból, ő hősies önfeláldozással állt helyt a vész sújtotta városban, és ápolta a betegeket. Minden vagyonát az ínséget szenvedőkre költötte, és ahol orvossággal már nem tudott segíteni, vigaszt öntött a lelkekbe.

Papjainak gondját viselte. Hatalmas egyházmegyéjét háromszor látogatta végig. A kolostorokban és a szerzetesrendekben szerető szigorral szüntette meg a visszaéléseket. Bár az egyházi és világi vezetők barátságukkal tüntették ki, megőrizte alázatát, a szegények szerető atyja maradt.

Előkelő kapcsolatait sohasem használta fel családi vagy baráti érdekek előmozdítására, csupán a lelkek és Isten Országának előmenetelére. Sokat tett a tridenti zsinat szerencsés befejezéséért, és ő volt az első, aki a zsinati határozatokat végre is hajtotta.

Találóan alkalmazható rá a szentmise Kezdőéneke:

Gondot viselek juhaimra - mondja az Úr,

és pásztort támasztok közöttük,

hogy legeltesse őket:

Én, az Úr leszek Istenük.

Évközi 31. vasárnap. 2019

31. évközi vasárnap. 2019.

Bevezetés

A mai evangéliumi szakaszban Zakeus történetét olvastatja fel a Liturgia. Zakeus szerette volna látni Jézust, ezért mindenre hajlandó volt. Hogy Jézust láthassa, kistermete miatt felmászik a fügefára. És törekvésének meg lett a jutalma. Jézus észreveszi a legapróbb indulást is, és elébe megy az indulónak. Minden vasárnap alkalom erre az indulásra, alkalom arra, hogy Jézussal egy asztalhoz ülhessünk. Hogy méltók lehessünk erre. Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirie litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy bennünk oly gyenge a Veled való találkozás utáni vágy. Uram irgalmazz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy a Veled való, találkozásaink, nem késztetnek Zakeus tetteihez hasonlókra. Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem követjük példádat és nem hívjuk a mai Zakeusokat. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Temetőlátogatáskor, a sírok között sokszor elhangzik: "de jó ember volt. Egy Földön járó szent. Milyen nemes lélek". Pedig minden bizonnyal az elköltözött is gyarlóságokkal küzdő, sokszor csak az emlékezés éveinek távlatán át megszépítő, ideálissá növekedő testvérünk volt. Ennek ellenére valóban sokuk szentté lett földi életében.

A mai evangélium egy szentté változott embert állít elénk. A gazdag ifjú ellentétét, aki ugyan el akarta nyerni az örök életet, de amikor megtudta, hogy ehhez le kell mondani a gazdagságáról, szomorúan otthagyta a Mesterét.

Zakeus, akinek epizódját csak a Lukács evangéliumban olvassuk, két jelezővel rendelkezik: ő a vámosok feje, a jerikói vámhivatal igazgatója. Nem egyszerű köztisztviselő, hanem főnök. Ez az egyik jelző. És a másik jelző: gazdag. Nem pusztán megél valahogy a munkájából, hanem mások kizsákmányolásából gaz-dagodik meg. A két állítás bűnössége súlyát akarja hangoztatni.

A tömör leírás arról nem tudósít, vajon miért akarta Zakeus látni Jézust. Hallott felőle, talán tudott a farizeusról és a vámosról mondott példázatáról?

Egy bizonyos: nem az értelem vezette abba a pózba, amelyet kénytelen volt kis termete miatt elfoglalni, hanem a szíve. Az a tény, hogy egy fügefa lombjai között húzza meg magát, méltósága ellenére, mint egy utcagyerek fára mászik, nem is gondolva arra, hogy kinevetik. Valami belső, legyőzhetetlen vágyra utal, ami fellobbant benne, s amelyet Jézus tud, észrevesz és értékel.

Amint odaér, rögtön föltekint a fára és megszólítja. Mindkét igének fontos jelentése van. A föltekint -nek is, és a megszólítjá-nak is!

Az Úr Jézus tekintete Zakeus lelkébe mélyed, átjárja melegével, megaranyozza fényével. Történt mindez azért, mert nemcsak Zakeus akarta látni Jézust, hanem Jézus is látni akarta a vámost. Zakeus látomása terméketlen marad, ha nem találkozik az Úr Jézus tekintetével. Ráadásul Jézus megtetézi tekintetét biztató szavával is: Zakeus, gyere le gyorsan!

Ki tagadhatná, hogy földi életünk legnemesebb öröme abból fakad, ha a szeretet nevében, a szeretet hangján megszólít valaki. Ebből a megszólításból kiviláglik, hogy fontosak, kedvesek vagyunk a másik ember számára.

Hogy az Úr Jézus megszólító szavának milyen a hatalma, azt nem csupán Zakeus példája bizonyítja. Gondoljunk csak az apostolokra, akik Jézusnak hívó szavára mindent elhagytak és követték őt.

Gondolhatunk a neves és névtelen szentek seregére, akik még a keresztúton is követték Mesterüket.

De gondolhatunk magunkra is, akik azért vagyunk itt, mert Jézus ránk tekintett és nevünkön szólított.

Az Úr Jézusnak minden evangéliumban feljegyzett szava és mondta hangsúlyos. Ez a mondata is: "Ma a te házadban kell megszállnom!"

Zakeus örömmel fogadta házába Jézust. Egy asztalhoz ült vele, együtt étkeztek. Egy asztalnál étkezni valakivel nemcsak Keleten jelentett komoly kiváltságot és bizalmat. A magyar ember, ha egy asztalhoz ül valakivel és megosztja vele kenyerét, valamiképp sorsközösséget vállal vele. A közös étkezés egyfajta életközösség.

A zsidók megütköztek Jézus magatartásán, amikor a bűnös embernél, Zakeusnál szállt meg, s egy asztalhoz ült a vámosokkal.

Azt mondanom sem kell, hogy Jézus ezzel a tettével semmiképp sem helyeselte Zakeus cselekedeteit. Sőt, azok, akik Jézussal egy asztalnál ültek, azok mássá lettek!

Zakeus is mássá lett! Egy olyan fordulat következett be életében, amely egyszeriben összeszorítja, majd kitágítja a szívét, megfordítja az életét. Majd következik a jelenet későbbi mozzanata, amikor a tehetős vámos fölkel a családi asztaltól és restituciós, jóvátevő vallomást tesz: "vagyonom felét a szegényeknek adom, s ha valakit megcsaltam valamivel, akkor négyannyit adok helyette". Döbbenetes ez az elhatározás.

A különös eseményt Jézus történetzáró mondata látja el csattanóval: "Ma üdvösség költözött ebbe a házba, mert ő is Ábrahám fia". Kis túlzással mondható: maga az Úr Jézus nyilvánította őt szentté azzal, hogy Ábrahám, a hit atyja fiának nevezi.

Minden krisztushívő tudatában kell, hogy legyen annak, hogy ma is nagy számban élnek Zakeusok közöttünk, akik Jézus általunk közvetített pillantására és szavára várnak.

De egyáltalán, hiszünk-e mi abban, hogy ők is megtérhetnek? Bízunk-e abban, hogy Isten ma is meg akarja fordítani a bűnösök útját, s az embereket, akik eltávoztak tőle, egy asztalhoz akar ülni velük. Hiszünk-e mi abban, hogy ma is elérkezhet az üdvösség napja, a Krisztus nélkül élő mai emberhez is.

Merjük hinni! És merjük ennek megvalósításáért meg is tenni mindazt, ami tőlünk telik! "Mert az Emberfia azért jött, hogy - a mi segítségünkkel - megkeresse és üdvözítse, ami elveszett". Amen

Halottak napja

Halottak napja, 2019

Bevezetés

Kedves Testvérek!

Halottak napján, vagy az a körüli napokban igyekszik mindenki eljutni szerettei sírjához. Ilyenkor fehér virágokkal borított és gyertyák imbolygó fényével megvilágított sír-hantok között szeretteinkre emlékezve botorkálunk a temetőben. Körül leng bennünket ilyenkor az elmúlás hangulata, s egyre közelebb kerül hozzánk saját elmúlásunk gondolata is. S a költő szavaival mondjuk: ”Égnek a lelkemben kis rőzsedalok: Füstösek, furcsák, búsak, bíborak, arról, hogy meghalok.”

Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg nekünk, hogy oly gyenge a mi örökkévalóságban való hitünk. Uram! Irgalmazz nekünk!

Urunk bocsásd meg nekünk, hogy oly ritkán gondolunk elhunyt szeretteinkre. Krisztus kegyelmezz nekünk!

Urunk! Bocsásd meg nekünk, hogy nem vagyunk készek e világból való távozásunkra. Uram, irgalmazz nekünk!

Evangélium után

A halál szomorú ténye ellenére is, az ember lelke mélyén ott él a kiolthatatlan vágy az örökké élés, az el nem múlás után. Még a gyógyíthatatlan betegében is, még a halálos ágyon is, és elemi erővel tör fel a lélekből, még az utolsó pillanatban is.

Az embernek, mégis tudomásul kell vennie a megmásíthatatlant, az örök emberi sorsot, a halált is, a távozást a földi létből. – A fájdalmas, megrendítő, mindennél valóságosabb tényt. Akár gondolunk rá, akár nem - akár készülünk rá, akár nem. Egy napon kopogtat majd nálunk is az Úr.

Ezért figyelmeztet bennünket Jézus eme szavakkal: „Legyetek készen, mert egy órában, amikor nem is gondoljátok, eljön az Emberfia!” - Eljön, szólítani fog bennünket is: „Adj számot sáfárkodásodról, mert többé nem sáfárkodhatsz!”

Mi hívők is gyakran gondolunk arra az órára, amikor eljön értünk az Úr. Hervadás és lombhullató fák haldoklása között is, sírok között is, az enyészet birodalmában is, a kripták néma csendjében is, keresztekre tekintve, saját elmúlásunkról elmélkedve is, Krisztus keresztjére tekintünk, és a föltámadott Krisztusba vetett hittel, a hervadáson túli kikeletre, síron túli égi otthonra, enyészeten túli örök életre gondolunk.

Ilyenkor, halottakról emlékezve, képletesen szólva, a hit lépcsőjén, a hit mankójára támaszkodva, átnézünk a túlvilágba, „ahol nincs többé halál, sem jajgatás, sem fájdalom,” csak örökké tartó boldogság!

Átnézünk abba az országba, amely országnak világító szövétneke az Isten Báránya, Üdvözítőnk, Jézus Krisztus.

Átnézünk abba az országba, amelyben összehasonlíthatatlanul többen élnek, mint itt a földön.

Átnézünk oda, ahol szeretteink vannak, és keressük őket. Különösen azokat a szeretteinket, akik csak gyertyalánghoz hasonló, pislákoló hittel távoztak az élők közül. És ajkunk imádságot remeg értük, mert fülünkbe cseng a Szentírás eme mondata: „Üdvös és hasznos dolog imádkozni az elhunytakért” Üdvös és hasznos, mert így ők is, a tisztuló lelkek is eljuthatnak Isten színről színre látására.

Imádkozunk, s elkezdünk beszélgetni velük, olyan őszintén és olyan szeretettel, mint az életben még soha. Szólítgatjuk őket. S nemcsak a hála, hanem a bocsánatkérés és a bánat érzésével is. Mert a velük való kapcsolatainkban volt olyan is, amin, míg éltek, nekünk kellett volna változtatnunk, de nem változtattunk. El kellett volna mondanunk, de nem mondtuk el. Meg kellett volna tennünk, de nem tettünk meg…

És kérjük őket, legyenek közbenjáróink, szószólóink az Úrnál, hogy az örök élet hitével járjuk élet-utunkat, és így eljussunk majd mi is örök otthonunkba, Isten színről-színre látására, s szeretteinkkel való boldog, s örökké tartó találkozásra.

Ámen.

Imádság

Valamennyien a saját lelkünkből fakadóan mondjuk az „Őszi tájék” című vers gondolatait:

Elhervad a rózsa, lehull a levél,

Ezért születünk hát, ez az életi cél?

Csak eddig a pálya, semmit se tovább?

Vagy itten az ember csak öltözik át?

Elhervad a rózsa, lehull a levél,

Hiába hisz ember, hiába remél?

Hát semmi, de semmi, ami vigasztal

Ott túl amaz árkon, újra tavasszal…?

Sírhalmot ölelve az anya zokog.

Majd kigyúl a csillag, kisüt a Hold,

S ott fenn a keresztfán suttogja a szél:

Kinyílik a rózsa, kihajt a levél!”

Egyetemes könyörgések

Hívek könyörgése

Testvéreim! Az Egyházban, Krisztus titokzatos testében mindnyájan összetartozunk, felelősek vagyunk egymásért. – A felebaráti szeretet indítson most imára bennünket egyházközségünk, templomunk minden meghalt tagjáért.

1. Te mondottad Istenünk: "„Atyádat és anyádat tiszteld!” Könyörülj el-hunyt szüleinken, nagyszüleinken, aki által földi életünket kaptuk. – Földi gondoskodásukat jutalmazd meg az örök élettel. Hallgass meg Urunk!

Kérünk Téged, hallgass meg minket!

Adj Uram örök nyugodalmat nekik!

És az örök világosság fényeskedjék nekik!

2. Könyörülj elhunyt testvéreinken, a hitvestársakon, a jelenlévők gyermekein, rokonain, barátain, jótevőin. – Add, hogy akikhez a szeretet szálai fűztek bennünket, azok a te országodban élvezhessék örök szeretetedet. Hallgass meg Urunk!

Kérünk Téged, hallgass meg minket!

Adj Uram örök nyugodalmat nekik!

És az örök világosság fényeskedjék nekik!

3.Tekints Urunk elhunyt lelkipásztorainkra, akik az örök élet útjára vezettek minket. – A lelkekért való buzgólkodásukért Te légy örök jutalmuk! Hallgass meg Urunk!

Kérünk Téged, hallgass meg minket!

Adj Uram, örök nyugodalmat nekik!

És az örök világosság fényeskedjék nekik!

4. Elhunyt tanítóinkért, nevelőinkért is könyörögjünk! Add hogy ők, akik bennünket az igazságra, a jóra és a szépre tanítottak, miként a csillagok az égen, úgy tündököljenek a mennyben! Hallgass meg Urunk!

Kérünk Téged, hallgass meg minket!

Adj Uram, örök nyugodalmat nekik!

És az örök világosság fényeskedjék nekik!

5. Templomunkban egykor oltárod körül szorgoskodókért, elhunyt sekrestyésekért, kántorokért, ministránsokért is könyörögjünk. – Add meg nekik, hogy a mennyek országában is közeledben lehessenek! Hallgass meg Urunk!

Kérünk Téged, hallgass meg minket!

Adj Uram, örök nyugodalmat nekik!

És az örök világosság fényeskedjék nekik!

6. Templomunk építőiért, fenntartóiért, anyagi támogatóiért is könyörögjünk! Nagylelkűségüket, munkájukat jutalmazd örök javaiddal! Hallgass meg Urunk!

Kérünk Téged, hallgass meg minket!

Adj Uram, örök nyugodalmat nekik!

És az örök világosság fényeskedjék nekik!

7. Emlékezzünk meg a háborúkban elesett hősi halottakról. – Add, hogy akik annyit szenvedtek és életüket áldozták hazánkért, népünkért, megbocsátó irgalmadból élvezhessék örök békédet, Hallgass meg Urunk!

Kérünk Téged, hallgass meg minket!

Adj Uram, örök nyugodalmat nekik!

És az örök világosság fényeskedjék nekik!

8. Emlékezzél meg 56-os hőseinkről is, akik nem ágyban párnák közt haltak meg, hanem a harc mezején folyt ki ifjú szívükből a vér, vagy akiknek bitó-fán oltották ki életüket haza és honfitársaik szeretetéért. Urunk legalább Országodban add meg nékik az őket megillető elismerést és dicsőséget! Hallgass meg Urunk!

Kérünk Téged hallgass meg minket!

Adj Uram, örök nyugodalmat nekik!

És az örök világosság fényeskedjék nekik!

9. Foglaljuk imádságunkba mindazokat, akik temetőinkben nyugszanak, de azokat is, akik távol hazánktól idegen földben, és jeltelen sírokban pihennek, de egykor közöttünk éltek. Hallgass meg Urunk!

Kérünk Téged, hallgass meg minket!

Adj Uram, örök nyugodalmat nekik!

És az örök világosság fényeskedjék nekik!

10. Gyújtsunk gyertyát és mondjunk fohászt azokért is, akiknek már hozzátartozói nem élnek, vagy akikről megfeledkeztek, és akikért senki sem imádkozik. Hallgass meg Urunk!

Kérünk Téged, hallgass meg minket!

Adj Uram, örök nyugodalmat nekik!

És az örök világosság fényeskedjék nekik!

Híveid teremtő és megváltó Istene, töröld el elhunyt híveid minden bűnét, hogy esdő könyörgéseinkre megkaphassák a bocsánatot, amelyre mindig vágyakoztak. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

Mindenszentek ünnepe

Mindenszentek ünnepe 2019

Bevezetés

Az egyházi év számos napján egy-egy szentet ünnepel az Anyaszentegyház. Ezzel az ünnepléssel nem csupán az ő dicsőségüket akarja szolgálni. Megadni a keresztény élet hőseinek a tiszteletet, amelyet áldozatos életükkel vagy vértanúhalálukkal kiérdemeltek. Hanem fel akarja hívni figyelmünket életpéldájukra is, mert oly ragyogó példát adtak ők nekünk a krisztusi élet megvalósítására.

Mindenszentek ünnepével arra figyelmeztet bennünket az Egyház, hogy nemcsak azok a szentek, akiket az egyház oltár magasába emelt. A közismert szenteknél jóval nagyobb az ismeretlen, szentté nem avatott szentek száma. János apostol meg-számlálhatatlannak nevezi seregüket. Ők valamennyien Jézus barátai és testvéreink, akik segítenek bennünket, hogy hozzájuk hasonló szeretettel járjuk a krisztusi élet útját.

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, hogy mennyiben követjük mi az ő életpéldájukat, mennyiben akarunk mi is szentek, Krisztus másai lenni e világban?

Kirié litánia

Jézus Krisztus, Bocsásd meg, hogy oly ritkán tekintünk menybe jutott testvéreinkre, és oly ritkán kérjük égi segítségüket. Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus, Add, hogy ne csak tiszteljük őket, hanem kövessük is példájukat. Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus, Add, hogy kitartóan imádkozzunk azon véreink szentté avatásáért, akik az erények magasztos példáját adták a keresztény világnak. Uram, Irgalmazz!

Evangélium után

Az emberiség mindig szerette a díszszemléket. Erről tanúskodik a Rómában látható majd kétezer éves Titus-diadalív. Ezt az antik diadalívet Titus római hadvezérnek, a későbbi császárnak emelték, aki 70-ben véres ostrom után elfoglalta Jeruzsálemet.

A szokás máig nem szűnt meg, háborúk győztes befejezésekor, a győztesek díszszemlével köszöntik a háborúból hazatért katonákat.

Szívet melengető az olimpiai díszszemle, amelyen, a különböző nemzetek zászlói alatt vonulnak fel, az illető országok olimpikonjai.

A katonák és sportolók díszszemléiben közös vonás, hogy aki részt vehet rajta, az már megdolgozott, megküzdött érte. Vagy azzal, hogy győzött az ellenséggel szemben; vagy azzal, hogy teljesítette az olimpiai kvótát.

Ma, mindenszentek ünnepének olvasmányában egy „mennyei díszszemle” leírását hallottuk. Szent János apostol – a patmoszi látnok – látomásában láttatja velünk a szentek seregét: „Akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számlálni. Minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből álltak ott a trón és a Bárány előtt. Fehér ruhában voltak, a kezükben pálmaággal”

Mintha csak egy olimpiai díszszemlét látnánk, ahol a résztvevők nemzetenként elkülönülve, egyenruhában és zászlóval vonulnak fel.

A látomás szerint, a szentek felvonulnak Jézus előtt, kezükben a győzelmet jelentő pálmaággal, és a boldogságot szimbolizáló fehér ruhában. Mint valamiféle olimpikonok vagy győztes katonák, ők is a küzdelemből jönnek: Az Írás szavai szerint: „a nagy szorongattatásból”

A szorongattatáson elsősorban az apostol korában dúló keresztényüldözést lehet érteni, de jelenti a keresztények minden korban meglévőküzdelmét a hitetlen környezettel. A keresztényeknek mindig meg kellett küzdeniük azért, hogy egykor részt vehessenek a mennyei díszszemlén.

A küzdelem teljes erőbevetést igényel, nem lehet „félgőzzel” eljutni az életszentségre. A katona mindenét – életét – kockára teszi a harcban, az olimpikon teljes erőből küzd már a válogató versenyeken is az olimpiai kvótáért.

Aki nem csak egy földi díszszemlén, de a mennyei díszszemlén is ott akar lenni a szentek társaságában, annak erős akarattal kell küzdenie az életszentségért.

Ha egy katona felhagy a küzdelemmel, azzal kárt okoz társainak, sőt hazájának.

Ha egy olimpikon felhagy a küzdelemmel, azzal kárt okoz csapattársainak, s honfitársainak.

Ha egy keresztény felhagy az életszentségért folytatott küzdelemmel – és hányan megteszik ezt napjainkban! –, azzal kárt okoz saját magának, kárt okoz hittestvéreinek, s kárt nemzetének.

A szemlék nem csak a győztesek megbecsülésére szolgálnak, hanem arra is, hogy a szemlélőkben erősítsék az identitást, az azonosságtudatot.

Melyik magyart nem tölti el büszkeség, amikor egy-egy olimpiai bajnokunknak aranyérmet, néha többet is akasztanak a nyakába. Ilyenkor nagyon jó magyarnak lenni.

A mindenszentek ünnepe, amikor lelki szemeinkkel látjuk azt a mennyei díszszemlét, amelyről a Jelenések könyve ír, szintén jó érzéssel tölt el, s erősíti bennünk az identitást, a keresztény öntudatot.

Pál apostol ugyanis azt írja: „Nem vagytok már idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Istennek házanépe”

Amikor a mai napon a szentek mennyei díszszemléjét szemléljük, mi arra gondolunk, hogy nem vagyunk hazátlan jött-mentek e világban, hanem a szentek polgártársai, a küzdő egyház tagjai, akiknek, végleges hazánk a mennyben lesz, a mennyei díszszemle tagjaiként.

Ámen.

Halottak estéjén

Egyetemes könyörgések

Hívek könyörgése

Testvéreim! Az Egyházban, Krisztus titokzatos testében mindnyájan összetartozunk, felelősek vagyunk egymásért. – A felebaráti szeretet indítson most imára bennünket egyházközségünk, templomunk minden meghalt tagjáért.

1. Te mondottad Istenünk: "„Atyádat és anyádat tiszteld!” Könyörülj el-hunyt szüleinken, nagyszüleinken, aki által földi életünket kaptuk. – Földi gondoskodásukat jutalmazd meg az örök élettel. Hallgass meg Urunk!

Kérünk Téged, hallgass meg minket!

Adj Uram örök nyugodalmat nekik!

És az örök világosság fényeskedjék nekik!

2. Könyörülj elhunyt testvéreinken, a hitvestársakon, a jelenlévők gyermekein, rokonain, barátain, jótevőin. – Add, hogy akikhez a szeretet szálai fűztek bennünket, azok a te országodban élvezhessék örök szeretetedet. Hallgass meg Urunk!

Kérünk Téged, hallgass meg minket!

Adj Uram örök nyugodalmat nekik!

És az örök világosság fényeskedjék nekik!

3.Tekints Urunk elhunyt lelkipásztorainkra, akik az örök élet útjára vezettek minket. – A lelkekért való buzgólkodásukért Te légy örök jutalmuk! Hallgass meg Urunk!

Kérünk Téged, hallgass meg minket!

Adj Uram, örök nyugodalmat nekik!

És az örök világosság fényeskedjék nekik!

4. Elhunyt tanítóinkért, nevelőinkért is könyörögjünk! Add hogy ők, akik bennünket az igazságra, a jóra és a szépre tanítottak, miként a csillagok az égen, úgy tündököljenek a mennyben! Hallgass meg Urunk!

Kérünk Téged, hallgass meg minket!

Adj Uram, örök nyugodalmat nekik!

És az örök világosság fényeskedjék nekik!

5. Templomunkban egykor oltárod körül szorgoskodókért, elhunyt sekrestyésekért, kántorokért, ministránsokért is könyörögjünk. – Add meg nekik, hogy a mennyek országában is közeledben lehessenek! Hallgass meg Urunk!

Kérünk Téged, hallgass meg minket!

Adj Uram, örök nyugodalmat nekik!

És az örök világosság fényeskedjék nekik!

6. Templomunk építőiért, fenntartóiért, anyagi támogatóiért is könyörögjünk! Nagylelkűségüket, munkájukat jutalmazd örök javaiddal! Hallgass meg Urunk!

Kérünk Téged, hallgass meg minket!

Adj Uram, örök nyugodalmat nekik!

És az örök világosság fényeskedjék nekik!

7. Emlékezzünk meg a háborúkban elesett hősi halottakról. – Add, hogy akik annyit szenvedtek és életüket áldozták hazánkért, népünkért, megbocsátó irgalmadból élvezhessék örök békédet, Hallgass meg Urunk!

Kérünk Téged, hallgass meg minket!

Adj Uram, örök nyugodalmat nekik!

És az örök világosság fényeskedjék nekik!

8. Emlékezzél meg 56-os hőseinkről is, akik nem ágyban párnák közt haltak meg, hanem a harc mezején folyt ki ifjú szívükből a vér, vagy akiknek bitó-fán oltották ki életüket haza és honfitársaik szeretetéért. Urunk legalább Országodban add meg nékik az őket megillető elismerést és dicsőséget! Hallgass meg Urunk!

Kérünk Téged hallgass meg minket!

Adj Uram, örök nyugodalmat nekik!

És az örök világosság fényeskedjék nekik!

9. Foglaljuk imádságunkba mindazokat, akik temetőinkben nyugszanak, de azokat is, akik távol hazánktól idegen földben, és jeltelen sírokban pihennek, de egykor közöttünk éltek. Hallgass meg Urunk!

Kérünk Téged, hallgass meg minket!

Adj Uram, örök nyugodalmat nekik!

És az örök világosság fényeskedjék nekik!

10. Gyújtsunk gyertyát és mondjunk fohászt azokért is, akiknek már hozzátartozói nem élnek, vagy akikről megfeledkeztek, és akikért senki sem imádkozik. Hallgass meg Urunk!

Kérünk Téged, hallgass meg minket!

Adj Uram, örök nyugodalmat nekik!

És az örök világosság fényeskedjék nekik!

Híveid teremtő és megváltó Istene, töröld el elhunyt híveid minden bűnét, hogy esdő könyörgéseinkre megkaphassák a bocsánatot, amelyre mindig vágyakoztak. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

Romzsa Tódor

Romzsa Todór

1911. április 14-én született a kárpátaljai Nagybocskón Apja vasúti pályaőr volt, nagyapja, dédapja és több felmenője görögkatolikus pap volt. A négyosztályos elemi iskola után a Huszti Állami Reálgimnáziumban tanult, ahol 1930-ban kitűnő eredménnyel végzett.

Ezt követően a munkácsi görögkatolikus püspök segítségével Rómába mehetett teológiát tanulni.

Romzsát 1936-ban szentelték pappá. Hazatérte után Máramarosi vidéki falvakban szolgált. 1939-től, miután Kárpátalja ismét magyar fennhatóság alá kerül, az ungvári szeminárium lelki vezetője és filozófiatanára. 1943-ban XII. Piusz pápa pápai káplánná nevezte ki.

1944. szeptember 24-én az ungvári székesegyházban Dudás Miklós hajdúdorogi görögkatolikus püspök, aki egyben akkor a Munkácsi egyházmegye apostoli adminisztrátora is volt, segédpüspökévé szentelte. A szovjet hadsereg bevonulása után gyakorlatilag már ő állt az egyházmegye élén.

Ellenálló tevékenysége miatt a legfelső szovjetvezetők utasítására az akkori Ukrajnai Kommunista Párt elhatározta a likvidálását.

Erre a lókai, filiális templom felszentelése után került sor. Kísérőivel együtt hazafelé tartó püspök lovaskocsiját a szomszéd falu közelében katonai teherautóval elgázolták, a sebesülteket vasdorongokkal agyba-főbe verték. A főpap nem halt meg, de súlyosan megsérült. A sebesülteket, a főpapot is, beszállították a munkácsi kórházba. Itt a kórházi takarítónőként alkalmazott ügynök a főorvossal végzett éjszakai orvosi ellenőrzés alatt injekcióval megmérgezte. A főpap halála 1947. november 1-jére virradó éjszaka állt be.

A püspök 1947. november 4-i temetése gyásznap volt Kárpátalja görögkatolikusai számára. Az ungvári görögkatolikus katedrális kriptájában temették el. 2001. június 27-én avatta boldoggá Szent II. János pápa 28 vértanútársával Lembergben (Low)

Szent Januáriusz

SZENT JANUÁRIUSZ beneventói püspök volt, társaival együtt Nápoly mellett, Puteoliban szenvedett vértanúságot Diokleciánusz keresztényüldözése idején, 305. szeptember 19-én.

Az 5. században ereklyéi Nápolyba kerültek, föléjük hatalmas dómot építettek. A város védőszentjéül választotta, azóta is főleg Nápolyban tisztelik.

Vérének ereklyéjét évente, a szent ünnepein (máj. 1. és 2., szept. 19. valamint dec. 6.) körmenetben viszik körül: ekkor csodás módon mindig ismét folyóssá válik az egyébként alvadt állapotban lévő két ampolnányi vér. A Vezúv kitörései esetén több ízben vitték ereklyéit az izzó lávafolyam elé, és a város megmenekült.

Példája:

A szenvedésnek sohasem tudhatjuk az értelmét,

    de bízunk abban, hogy Isten ez által is jelet alkot életünkből.

Kevesen vannak-e

Kevesen vannak-e

Egy név szerint meg nem nevezett személy az üdvösségre jutók számáról kérdezi Jézust a mai evangéliumban. Az illető valószínűleg nem tartozott Jézus tanítványi köréhez, különben erről említést tett volna Lukács evangélista. A furcsa kérdés arra utal, hogy a kérdező most találkozhatott először Jézussal. Egy tanítványnak inkább az a fontos, hogy ő maga üdvözülni fog-e és nem az, hogy szám szerint hányan jutnak az üdvösségre. Engem sem elsősorban az üdvözültek száma érdekel, hanem az, hogy én eljuthatok-e az üdvösségre, és mit kell tennem ennek érdekében. Jézus szavaiból kiderül, hogy nem elég dicsekedni azzal, hogy valaki ismeri őt vagy hallgatja tanítását, hanem személyes kapcsolatban kell élni vele.

Sok ember számára a vallásosság gyermekkori emlék. Egykor szüleiktől kaphattak valamilyen vallásos nevelést, talán a hittanórák alkalmával megtanultak néhány dolgot. Talán még valami jó emlékük is maradt a templommal kapcsolatban. Persze ez még kevés, de talán lehet rá építeni.

Jézus a következőket mondja: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak” (Lk 13,24). A Hit évében az Egyház a lehető legszélesebbre tárja azt a szűk kaput, a hit kapuját, amelyen át az üdvösségre juthatunk. Ha én már megtaláltam, segítsek másoknak is, hogy megtalálják a hit kapuját!

Mustármag és kovász

Mustármag és kovász

Az evangéliumok központi témája az Isten országa. Főleg Máté teológiája foglalkozik ezzel a témával. Jézus Isten országának a kibontakozását a mustármag növekedéséhez és a kovász kelesztő szerepéhez hasonlítja. A mustármag a legkisebb magnak számított, amikor megnőtt, akkor szinte egy fához hasonlított. Isten országa is először egy kis közösséget ölel át, amely az idők folyamán fejlődik. Ehhez sok türelem és kitartás kell. A növekedés egyik fontos feltétele az egészséges talaj, enélkül nehezen tud fejlődni az elvetett mag.

   Jézus buzdítja a kicsi közösséget, hogy ne aggódjon a jövő miatt. (Lk 12, 32) Ő gondoskodik a közösség jövőjéről. A kovász nehezen tudja a lisztet bekebelezni, de lassan elvégzi a kelesztés nehéz feladatát. Az ország is rejtett valóság, de mégis idővel kifejti hatását a világra. Krisztus követőinek nem szabad meghátrálniuk a nehézségek miatt, és nem szabad abbahaggyák a kovásztámadó erejét, felhígítsák Krisztus üzenetét. A kovász ki van téve annak a veszélynek, hogy elszigetelődik, nem tudja teljesíteni feladatát.

A keresztények nem szigetelődhetnek el az emberektől. Úgy kell a társadalomban jelen legyenek, hogy a kovászhoz hasonlóan alakítsák, fejleszzék azt.

Jézus nem elérhetetlen magasságokból közelítette meg az embereket, hanem mindig jelen volt közösségeikben, egy konkrét helyzetre adott megoldást és tanítást. Pontosan, ezért nevezhető tanítása életnek és Léleknek. Tanítását áthatják az isteni kegyelem forrásai. Olyan problémákra kínál fel megoldásokat, amelyek az ember hétköznapjaival kapcsolatosak.

ÉVKÖZI 29. VASÁRNAP 2019

Évközi 29. vasárnap. 2019.

Bevezetés

A mai evangéliumi szakasz nagyon emberi, nagyon kézzelfogható történettel modellezi a kitartó ima szükségességét. Nem a gátlástalan igazságtalan bírót állítja elénk Jézus példaképként, hanem a kitartóan kérő, követelő asszonyt, és mondja mindannyiunknak: „szükséges mindenkor imádkozni!” De kérdem én: Szoktunk-e mi rendszeresen imádkozni?

Kirie litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem imádkozunk rendszeresen! Uram irgalmazz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem imádkozunk szeretteinkért! Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem imádkozunk ellenségeinkért. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Létbehívásunk, az élet színpadára lépésünk, megkérdezésünk nélkül történt. A sötétenlátó kényszernek tekinti létezését. De a legtöbb ember óriási ajándéknak, és szeretettel ragaszkodik hozzá.

Létünk ajándék jellegéből következik, hogy nemcsak születésünkben, hanem fennmaradásunkban is ajándékokra szorulunk. A szülői, a testvéri, a baráti, a hitvesi szeretet ajándékára. A tanítók, a nevelők, a művészek életszépítő ajándékára. A napsugár, a víz, a levegő, a föld ajándékára.

Gazdagodásra áhítozó életünknek szinte természetéből fakad a kérés szüksége és az elfogadás öröme. Nincs igaza annak, aki gőgösen kijelenti: nincs szükségem sem Istenre, sem az emberekre! A valóság az, hogy földi boldogságunkhoz emberszívekre, örök boldogságunkhoz pedig Isten szívére szorulunk.

Tagadhatatlan tény, hogy amikor az ember gyönge volt és kevésbé tudott uralkodni a természet erőin, gyakrabban kulcsolta kezét imára, és fordult Isten felé. Fájdalmas tapasztalatai arra is megtanították, hogy kéréseit sokszor nem teljesítette az Isten. Ezért tartotta szükségesnek az Úr Jézus, hogy a meg nem hallgatott imák ügyében eligazítást adjon követőinek.

Érdemes erre fölfigyelnünk, hiszen gyakran halljuk, hogy valamikor nagyapáink idejében, ha vihar keveredett, meghúzták a harangot, szentelt gyertyát gyújtottak, s imára kulcsolódtak a kezek.

Ma azonban nyugodtan ül az ember szobájában imára kulcsolt kezek nélkül, mert megbízik a villámhárítóban. A technika vívmányai megkönnyítik az ember munkáját. Imádság nélkül is kényelmesen él. De csak addig, amíg az imádság nélkül kényelmesen élő ember hibájából meg nem döbbenti egy-egy tragikus katasztrófa, mint a gátat áttörő hömpölygő iszapáradat.

Sok ember úgy gondolja, hogy betegségéből is imádság nélkül, orvosságok, és műtétek segítségével gyógyul fel. Elfeledik, hogy a betegeket gyógyító orvos, Krisztusnak a jobbkeze. Sok kortársunk életében, talán a miénkben is, leértékelődött az ima, mert elfelejtettük már a költő nekünk is, és egy életre szóló figyelmeztetését: „Kis kacsóid összetéve, imádkozzál édes gyermekem.”

Mivel az emberek egy része ideig-óráig megvan ima és Isten nélkül is, sokan mondják ma: fölösleges az ima. De ők is csak addig, amíg meg nem ismerik az élet keresztjeit, a nélkülözést, a mások segítségére való utaltságot, az életenergiák csökkenését, a betegséget, a kórházi ágyat, a kínzó gyötrelmet, a gyógyíthatatlan betegséget, a halál gyors közeledését.

Mások meg valami automata-kezelőnek tekintik az Istent, aki csak azért létezik, hogy, amiként az automata, ha a megfelelő pénzt bedobtuk, kiadja a kívánt árut, úgy a jó Isten is, ha elmondunk egy-két imát, miatyánkot, már is automatikusan megadja nekünk a kért dolgot.

Az is helytelen, ha olyasmit kérünk az Úr Istentől, amit saját magunk is megszerezhetnénk, és megtételét, megadását Istenre hárítjuk.

Hiába imádkozzuk: Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, ha jómagunk megfeledkezünk kenyérszerző és kenyérosztó feladatunkról. A világon minden hatodik ember éhezik. De, ha nem feledkezünk meg erről, akkor igen is kérnünk kell, mert emberé a munka, s Istené az áldás.

Isten nem tűzoltó, akinek az a kötelessége, hogy az általunk okozott tüzeket oltogassa. Helytelen minden olyan kérés, amely ezeket Istennel akarja elvégeztetni. Hiszen azért ajándékozott meg nagyszerű képességekkel, ésszel és akarattal, hogy ne csupán kéregetők, hanem ajándékozók legyünk!

De nem helytelen, sőt üdvös, ha kéréseink olyan javak felé irányulnak, amelyek emberi erővel nem szerezhetők meg. Ilyen maga a hit is, amely megtanít bennünket szépen és boldogan élni e földön. A hit ajándékáért, növekedéséért nem szűnhetünk meg imádkozni soha.

Ezért szükséges mindenkor imádkozni! De csak az tud imádkozni, akinek van hite. És csak annak van hite, aki tud imádkozni. Igen szoros kölcsönhatás van a kettő között. A hit késztet bennünket az imára, és az ima növeli bennünk a hitet.

Már a kezdet kezdetén, Jézus kortársai között is sokan voltak, akik nem hittek Jézus Krisztusban. És úgy néz ki, hogy az üdvösség története folyamán végighúzódik ez a probléma olyannyira, hogy a jövőbe látó Jézus ajkáról szinte reményvesztetten hangzik el a kérdés: az Emberfia fog-e találni hitet a földön, amikor újra eljön? 

A hit megfogyatkozását látva magyar földön, hasonló reményvesztettséggel nézzük sokszor mi is a hazai helyzetet. S egyértelművé válik számunkra, hogy valóban nem lehetséges más megoldás csak az, amit az Úr Jézus hangoztat: szükséges mindenkor imádkozni.

Az imádsággal erőit megsokszorozó nép, csodadolgokra képes.

Amen

Szent Lukács

Szent Lukács evangélista

Szent Lukács Euzébiusz ókeresztényíró szerint a szíriai Antiochiából származik pogány görög nemzetiségű családból. Orvos volt, de széleskörű irodalmi műveltséggel is rendelkezett, ami egy kicsit a tanultságával járt együtt. Egész életén keresztül nőtlen maradt.

Körülbelül 40 körül tért meg, nem az első keresztények közt, mert az első keresztények csak a zsidók közt hirdették az evangéliumot. Később jöttek más keresztények Ciprusból, Cirenéből. Ezek már a görögökhöz is szóltak. Tíz évvel később Lukácsot már Szent Pál kíséretében találjuk. Tanítvány, barát és munkatárs volt.

Troaszban csatlakozott Szent Pálhoz, annak második missziós útjához. Egész Filippi városáig vele tartott. Valószínűleg itt maradhatott Filippiben 52 körül, hogy a fiatal egyházközséget segítse. Amikor Pál 57-ben ismét meglátogatta Filippit, Lukács megint csatlakozott hozzá, elkísérte egészen Jeruzsálemig. Itt, Jeruzsálemben Pált letartóztatták, és Cezareába vitték. Amikor az Apostolt Rómába szállították, Lukács oda is elkísérte.

Római tartózkodása alatt írta meg evangéliumát, egy előkelő ismerősének, Teofilnak ajánlva. Az evangélium megírásához mindennek alaposan utánajárt, ezért nagyon sok olyan eseményt és részletet is leír, ami máshol nem található.

Ott volt Rómában 60 körül Szent Pál kiszabadulásakor is. Ekkorra már megírta második nagy művét is, az Apostolok Cselekedeteit. Ebből ismerjük a születő Egyház életét Pál kiszabadulásáig. Ezt a könyvet is Teofilnak ajánlotta, ezt is elsősorban a pogányságból megtért keresztényeknek szánta.

Pál második fogsága idején is az Apostollal volt, ezt Pál örömmel írja Timóteusnak. A vesztőhelyre is elkísérte Lukács. Bizonyos, hogy a hűséges munkatárs jelenléte még nagyobb erőt adott Pálnak nehéz helyzetében.

Élete további alakulásáról nem sokat tudunk. Sokféle hagyomány van róla. Valószínűleg Délgörögországba ment, Achájába. Ott püspök volt élete végéig. Valószínűleg Patarában szenvedett vértanúhalált.

Lukács az orvosok védőszentje, de a festők is védőszentjüknek tisztelik. Sok, korai Szűz Mária festményt neki tulajdonítanak.

Antióchiai Szent Ignác

Antiochiai Szent Ignác

Szent Ignác püspökről és vértanúról emlékezik meg a mai nap a liturgia. Ignác második utódaként vezette az Antióchiai egyházat. A vadállatokkal való küzdelemre ítélve, Rómába vitték, ahol Traianus császár alatt 107-ben nyerte el a vértanúság dicsőséges koszorúját. Útközben hét levelet írt a különböző egyházakhoz. Gyönyörű sorokat ír Krisztusról, az Egyházról és a keresztény élet szépségeiről, és buzdítja őket a hitben való állhatatosságra. Bárcsak mi is buzdulnánk életpéldáján hitünkben való állhatatosságban.