2022. június 30., csütörtök

Évközi 14. vasárnap 2022

 Évközi 14. vasárnap 2022

Bevezető

A mai, évközi 14. vasárnap evangéliumában halljuk majd az Úr kérését: „Az aratni való sok, de a munkás kevés.”

Módosítsuk e mondatot így: „Az aratni való is kevés!” Sajnos a látszat ez utóbbi. Urunk Jézus Krisztus szavai szerint: „Aki bőven vet, az bőven is arat.” Ezek szerint, ha kevés az aratni való, ennek mi vagyunk az okai. Aki nem vet, az nem is arat. Azért kérjük hát az Urat, hogy legyenek bőven, hittel és lelkesedéssel vetők, és a bő terméshez pedig sok arató munkás.

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket. Mi kik közé tartozunk? A bőven vetők, vagy a nem vetők közé?

Kirié Litánia

Urunk! Add, hogy segítőkész szívvel vegyük tudomásul, hogy sok az aratnivaló. Uram, irgalmazz!

Urunk! Kérünk Téged, küldj munkásokat aratásodba! Krisztus, kegyelmezz!

Urunk! Add, hogy mi is lehetőségeink szerint arató munkásaid legyünk! Uram, irgalmazz! 

Evangélium után

A mai evangélium a misszió kezdeteiről beszél. Néhány teológus felhívja a figyelmet, hogy Lukács ebben a részben historizál, vagyis bizonyos később keletkezett intézményeket visszahelyez egy korábbi korba. Ilyen a 72 tanítvány esete, akikre való utalást csak nála találjuk meg, és a 72-es szám is inkább csak egy szimbolikus.

Természetesen a robbanásszerű, nagyméretű, csodálatos eredményeket elérő misszió pontos szerkezetéről nincs történetileg értékelhető információnk.

Annál több információt kapunk a misszió változó körülményeiből. Persze ezt is egy kicsit költői nyelven.

Az egyik kérdés, nem kedvez a tanítványok munkájának, ha sok mindent visznek magukkal, és az elfoglalja őket.

A befogadás körülményei is igen változatosak. Sőt számolni kell azzal, hogy néhány agresszív ember, mint a misszionáriusok farkasa igen sok gyötrelmet fog nekik okozni. S nemcsak nekik, hanem minden kor krisztuskövetőinek a báránybőrbe bújt ragadozó farkasok.

De ennek ellenére, Jézus világ végéig tartó szelíd misszióját nem lehet megállítani.

A Szent Lukács által említett 72 tanítvány kiválasztásának és szétküldésének fontos mondanivalója a következő. Amint már említettem, a Bibliában, a 72-es szám szimbolikus szám. Az ószövetségi Szentírás szerint ugyanis a föld összes népeinek a száma 72. Lukács evangélista szerint, Jézus a 72 kiválasztásával azt akarta biztosítani, hogy üzenete a világ összes népéhez, mind a 72-höz eljusson.

Ugyanakkor a 72 kiválasztásának van egy másik mondanivalója is.

A természeti vallásokban a papi hivatást általában egy személy töltötte be. Izraelben a levita papság. Jézus Egyházában azonban más a helyzet. Itt, és amit most mondok, azon sokan megbotránkoznak, de mindenki pap.

Szent Péter az Ősegyház híveiről azt mondta: „Ti választott nemzetség, királyi papság, szent nép vagytok.” Szent János pedig azt írja a kis-ázsiai keresztényeknek: „A Mennyei Atya az ő papjaivá tett mindnyájatokat.”

A „hívek általános papságának” tanát az apostoli egyház óta ismerjük. De a középkorban szinte elfeledkeztünk róla. A II. Vatikáni Zsinat nagy vívmánya, hogy ez újból a köztudatba került.

Az évközi 14. vasárnap evangéliumával, a 72 tanítvány küldetésének felolvasásával akarja a világiak papi feladatára felhívni a figyelmünket. A szolgálati papság mellett a királyi, általános papságra.

Azt mondja az Írás: „Jézus maga előtt küldte a 72 tanítványt azokba a városokba és falvakba, ahová menni szándékozott.”

Ugyanez a „királyi papság” feladata is. Előkészíteni, hangolni az embereket Jézus befogadására. Megismertetni hatósugarukban az Úr jóságát, szeretetét.

Ezeknek ott a helyük a kisgyermekek mellett a családban, hogy a katekizmust tanítsák, a távollátókat pedig a hitoktatás felé irányítsák. Ott a helyük a válságba jutott házastársak mellett, és tanácsaikkal hozzá kell járulniuk, hogy a családi életek felbomlásának pusztító lavinája megálljon. Ott kell állniuk, a szociális háló megszűntével, népünket pusztító reformjaikkal magatetehe-tetlenné tett, elhagyatott öregek és betegek mellett, hogy Jézus közelségét megérezzék azok is, akiket az emberek már félreállítottak.

A világi híveknek azonban nemcsak az imént említett egyházi tevékenységekben kell részt venniük, hanem az Egyház liturgiájában is. Be kell abba tevékenyen kapcsolódniuk: felolvasással, ünnepek előkészítésével, ige-szolgálattal, áldoztatással.

Mi, hívek és papok, szolgálati és általános papság, együtt vagyunk az Egyház.

Amikor Asztrik, bencés apát beszámolt II. Szilveszter pápának István király térítő tevékenységéről, a Pápa felkiáltott: „Én csak apostoli vagyok, István azonban valóságos apostol!”

Első szent királyunk nem volt felszentelt pap, de az „általános” papságnak részese volt. Nem volt apostol, de Isten országának építője volt. Ezért megérdemelte a pápa aranykoronáját.

Ha a mai hívők a királyi papságukból származó feladataikat, és mi szolgálati papság is hűségesen teljesítjük feladatainkat, akkor hozzájárulhatunk hazánkban is Isten Országának kibontakoztatásához, az egymásért élő testvéri közösség megvalósulásához.

Ámen.

2022. június 24., péntek

Évközi 13. vasárnap 2022

Évközi 13. vasárnap 2022 

Bevezető

Az Emberfia nem elveszíteni jött az embereket, hanem megmenteni. Halljuk a mai evangéliumban.

Nem pokolra juttatni, hanem üdvösségre. S nem elpusztítani és kiirtani embereket és népeket, ha-nem megmenteni őket.

Elsősorban a mai evangéliumban majd hallható kemény igényeit megtartó követőit.

Vizsgáljuk meg lelkiismertünket: Kemény igényeit megtartó keresztények vagyunk-e mi?

Kirié litánia

Urunk, Jézus Krisztus! Add meg nekünk, hogy a Téged be nem fogadókkal szemben sohase vezéreljen a bosszúállás! Uram, irgalmazz!

Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy minden emberhez eljusson követésedre hívó szózatod! Krisztus, kegyelmezz!

Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy akik most itt együtt vagyunk, mindhalálig hűségesek maradjunk Hozzád! Uram, irgalmazz! 

Evangélium után

A mai evangéliumi szakaszban hallottak közül, nem tudom, kinek mi ragadta meg a figyelmét. Ebben súlyos szavak hangzottak el Krisztus ajkáról követésével kapcsolatos igényei!

Jézus követése ugyanis nem szórakoztató kirándulás. Nem tekinthető egyszerűen szentföldi gyalogtúrának sem, mely Názáretből indul és a Tibériás tavát is útba ejtve, valahol Jeruzsálemben fejeződik be, az óvárosban a Golgota nevű hely közelében, a mai bazár végén.

Mindjárt az evangélium első részében van egy komoly probléma. A szamaritánusok nem fogadják be a Jeruzsálem felé tartó Jézust.

És ott vannak a nem befogadásra reagáló, Szamáriát villámokkal elpusztítatni akaró apostoloknak mondott jézusi mondatok: „Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek.” És mi tudjuk-e, hogy milyen lelkület van bennünk? A jézusi-e vagy másféle?  „Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem, hogy megmentse”?

Van e bennünk valami ebből a krisztusi, másokat, még ellenfeleinket is megmenteni akaró lelkületből?

Még ma is, az ökumenizmus korában is, közülünk is sokan, felháborodunk, ha valaki „Jeruzsálembe tart”, azaz más rítussal, más külsőségekkel ünnepli az Istent.

Jézus elutasítja a kirekesztést. Vallásit, ideológiait, politikait, s nemzeti, s kisebbségi kirekesztést. Nem pusztítani, nem elpusztítani kell a vallást, a nemzetet, a magyarságot, hanem megmenteni. Az önvédelemhez, a maga megmentéséhez mindenkinek, nemzetünknek is, természet adta jogunk van. És ebben, miként hallottuk maga Urunk Jézus Krisztus fog segíteni.

De követésének kemény feltételeket szab.

„Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és mondjon le mindenről.”

És ott vannak a mai evangéliumban az Úr Jézusnak elképesztően kemény, radikális igényei az őt követni akaró meghívottak, illetve kiválasztottak felé. Első hallásra inkább elidegenítnek ezek a követésétől, mint késztetnének a követésére.

Az Úr Jézus nem Hamleteket, fontolgatókat, mérlegelgetőket, bizonytalankodókat, igent meg nemet is mondani tudókat gyűjtött és gyűjt munkatársként maga köré.

Ha hív, ha kiválaszt az Úr, akkor nincs helye feltételeknek, kikötéseknek! Határozott, céltudatos, elkötelezett személyeket hív, akik mindent bölcsen le tudnak rendezni: szülő temetését, rokonoktól való elbúcsúzást.

Minden meghívásnak más és más a története. Nincs két egyforma meghívás, két egyforma hivatás. Mindenki másétól más az én meghívásomnak a története.

Viharos időben választott ki az Úr. Nemzetébe, hitet, élni akarást és élni tudást öntő mártírlelkű Bíboros börtön előtti utolsó évében.

Igazgatóm, érettségi közeledtével azt mondta nekem: Fiam! Ne menj el barátnak! Arra az egyetemre vetetlek fel, amelyikre akarod. Válaszom. Igazgató Úr! Köszönöm. De én elmegyek barátnak.

Keresztapám féltő szeretetével hasonlókat mondott: Fiam! Ne menj el barátnak, hiszen rátok a vértanúság vár. Azt válaszoltam neki. Keresztapám! Én azt is vállalom. Én elmegyek barátnak. És nem lettem vértanú. Még börtönt viselt hitvalló sem.

Amikor megkezdődött a szerzetesek deportálása, és Hatvanban véresre verték rendtársaimat az ávósok. Bementem testvérem érettségijére. Az egyik tanárom azt mondta: Fiam! Nagyon rosszul választottál. Még meggondolhatod. - Tanár úr! Én már meggondoltam. Nem léptem le, még jobban ragaszkodtam hivatásomhoz.

És ekkor kezdtem megérteni a krisztusi szavakat, hogy „nem ti választottatok engem, hanem én választottalak ki titeket. És arra rendeltelek, hogy gyümölcsöt teremjetek. Maradandót!” És kezdtem az ő segítségével gyümölcsöt teremni.

Több teljesült az életemben, mint, amit az Igazgatóm ígért. Miután Teológiából doktori fokozatot szereztem, Igazgatóm segítsége nélkül, arra az egyetemre vettek fel, amelyikre akartam.

Habár mindennaposak voltak a letartóztatások, nem lettem vértanú, mint már említettem, sem börtönt viselt hitvalló sem. Mások lettek azzá, helyettem is.

Sokak számára úgy tűnik, mi krisztus-követők, mindannyian, akik ellenkezőleg döntöttünk, és döntünk, mint az evangéliumban említett személyek, sorozatban esztelenül döntöttünk és döntünk.

Én azonban annyi év, annyi évtized után is hálát adok nap, mint nap az engem kiválasztó Úrnak. Túlon-túl beteljesült életemben az Úr Jézus, Péter apostolnak mondott ígérete, hogy „Ti, akik értem mindent elhagytatok, jutalmul száz annyit kaptok e földi létben, odaát pedig az örök életet.”.

Az életben túlon-túl sokat kaptam az Úrtól. S remélem, hogy odaát, a Krisztus mellett magukat határozottan elkötelező testvéreimmel együtt, az örök életet is.

Ámen.

2022. június 17., péntek

Úrnapja 2022

 Úrnapja 2022 

Bevezetés

Úrnapja, vagyis Jézus szent Testének és Vérének ünnepe van. Ilyenkor a gyermekkori felejthetetlen emlékű úrnapi körmenetek jutnak eszembe. Amikor az elsőáldozós kislányok virágszirmokból virágszőnyeget terítettek az Oltáriszentség elé. Ministránsok serege felváltva rázta a csengőt, zúgott az orgona, s harsogott a nép Eucharisztiát dicsőítő éneke. A liturgia, az ünnepélyes körmenettel akarta és akarja ma is felhívni az embereknek üdvösséget szerző, s az Eucharisztiában jelenlevő Krisztusra a világ figyelmét.

Idézzük fel a korábbi körmenetek szép élményeit, és bánjuk meg az Eucharisztiával kapcsolatos közömbösségünket.

Kirié litánia

Add Urunk, hogy mindig élő legyen a mi Eucharisztia-hitünk. Uram irgalmazz.

Add Urunk, hogy mindig tiszta lélekkel járuljunk a szentáldozáshoz. Krisztus kegyelmezz!

Add Urunk, hogy életalkonyunkon az Eucharisztia legyen a Szent Útravalónk! Uram irgalmazz! 

Evangélium után

A mai evangéliumban, Lukács evangelista egymással való kapcsolatában látja már a kenyérszaporítást, az utolsó vacsorát és az őskeresztény közösség eucharisztikus ünnepét, amelynek már ő maga is résztvevője volt.

Az Úr Jézus a kenyérszaporítással az ember testi éhségét akarta csillapítani, a lelki értelemben megszaporított kenyérrel viszont az ember szellemi éhségét.

Lukács evangelista mintha azt akarná hangsúlyozni, hogy egyszerre van szükség mindkettő csillapítására. Azt, hogy nemcsak kenyérrel él az ember! De ugyanakkor azt is, hogy a lélek eledelével való táplálkozók nem feledkezhetnek meg sohasem a kenyéradó szeretetről sem!

A „Ti adjatok nekik enni” krisztusi felszólítás a ma emberének, a ma hívőinek is szól. Hiszen a sokféleképp érthető kenyér ma is milliók számára gond. Ma is száz-milliók, sőt mi több: az emberiség nagyobbik része, több milliárd ember él szegénységben.

Biztosítható lenne minden ember számára az emberhez méltó tisztességes emberi élet is, ha több lenne az emberekben a szolidaritásból.

A „Ti adjatok nekik enni” felszólítást sokan ma már meg sem hallják. Talán már a hívők sem! Talán közülünk is sokan, akik épp az imént hallottuk ezeket. Elengedjük fülünk mellett, mint nem nekünk szóló szavakat.

Az úrnapi evangéliumban hallott krisztusi szavak ott kell, hogy éljenek lelkünkben mindennap. S ott kell, hogy álljon lelki szemünk előtt példaképként, a kenyérszaporító Krisztus az a Krisztus, Aki földi életében körüljárt és oly sok jót tett az emberekkel, oly sokszor és oly sokféleképp mutatta meg velünk való törődését, irántunk tanúsított végtelen szeretetét.

És mit tesz értünk Jézus ma? Mit tesz értünk az Eucharisztiában? Lukács evangelista vezetése mellett gondoljuk át azt, hogy mit akart Jézus, amikor a kenyeret megszaporí-totta, és mit akkor, amikor az utolsó vacsorán önmagát adta nekünk lelki eledelül?

Mindkettőnél, a csodálatos kenyérszaporításnál is, és az Eucharisztia ünneplésénél is Jézus rendkívüli tettéről van szó. Még akkor is, ha ez naponta megismétlődik szinte az egész földkerekségen, a termő-földeken, illetve templomainkban. Az Eucharisztiánál azonban nem mennyiségi kenyérszaporításról van szó, hanem minőségiről. Nem a kenyér mennyiségéből lesz több, hanem a kenyér lesz mássá, változik át az Úr testévé!

Miként a kenyérszaporításával Jézus az ember testi éhségét akarta csillapítani, úgy az Eucharisztiával, a lelki értelemben megszaporított kenyérrel, a lelkiektől megfosztott, lelkiekkel nem táplált ember szellemi, lelki éhségét akarja csillapítani. Még akkor is, ha ezt a lelki éhséget kevésbé is érzi, az egyoldalúan táplálkozó ember. Hogy egészséges legyen az ember lelkileg is, azért van szüksége erre a csodálatos lelki táplálékra.

Ezért viszi ki az Egyház az úrnapi körmenetben ezt a Kenyeret az emberek közé. Ezzel szeretné felhívni mindenki figyelmét arra, hogy ezt a Kenyeret, amely Jézus Teste, Jézus mindenki eledeléül szánta. Ezen eledel után, valami módon, mindenki vágyakozik is, mert mindenki örökké szeretne élni. Az Úr Jézus pedig azt mondta, hogy aki ebből a kenyérből eszik örökké élni fog. Az örökké élni akaró embernek, minden embernek szánt eledel ez a Kenyér, Jézus Krisztus Teste, az Eucharisztia!

Miért ennek tudomásul vételéhez, elfogadásához, s meg-vallásához a körmenet? Azért, hogy azoknak is tudomására jusson, akik nem térnek be soha templomainkba, s azoknak is, akik vonakodnak tudomásul venni és elfogadni az Eucharisztia titkát, s vonakodnak elfogadni Jézus Krisztust Üdvözítő-jüknek és Megváltójuknak.

Az Eucharisztiában köztünk lévő Jézust két alkalommal, Húsvét-kor és Úrnapján visszük ki a világba. Jézusnak e körmeneti világba lépése szimbolikus, jelképes. Inkább felhívás, figyelmeztetés és buzdítás számunkra, azok számára is, akik a körmeneten nem vesznek részt. Figyelmeztetés és buzdítás, hogy vigyük ki Jézust az életbe minden nap!

Egy hasonlat! Hiába van jó szíve valakinek, a vérkeringési zavarok még halálát okozhatják.

A jó szívű Jézusnak mi hívők vagyunk a vérkeringése. Az Eucharisztiában köztünk lévő jó szívű Jézus azt akarja, hogy ebben a vérkeringésben ne legyenek zavarok, mert nekünk, hívőknek kell kivinni, szétvinni Jézus üzenetét, szeretetét az életbe minden emberhez, minden honfitársunkhoz.

Ámen

2022. június 10., péntek

Szentháromság vasárnapja 2022

 Szentháromság vasárnapja 2022 

Bevezető

A mai, Pünkösd utáni első évközi vasárnap a Szentháromság vasárnapja, hitünk legszentebb titkának ünnepe. Azt a titkot ünnepeljük, amelyet emberi értelem ki nem fürkészhet. Erre a titokra, Isten benső titkára a gondolkodó ember nem jött volna rá, ha Isten nem mondja el azt önmagáról. Mi hívők, ha megérteni nem is tudjuk, ha csak „tükör által homályosan” sejtünk belőle valamit, azért alázatos hittel elfogadjuk. Valóban?

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirie Litánia 

Gondviselő Mennyei Atyánk! Mindenek alkotója és fenntartója! Uram, irgalmazz!

Urunk Jézus Krisztus, úgy szerette Isten e világot, hogy Téged, Egyszülöttjét küldte e világba, hogy aki Benned hisz el ne vesszen, hanem üdvözüljön. Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus, kérjük, hogy az Általad kinyilatkoztatott, és közénk jött Vigasztaló irányítson, és vigasztaljon minket az üdvösségre vezető úton. Uram irgalmazz! 

Evangélium után 

A teremtés koronáját, az embert örökké foglalkoztatja Isten léte, s kivolta. A sokszor idézett költői szavakkal valljuk (Berzsenyi Dániel: Fohászkodás részlet): 

Isten! Kit a bölcs lángesze fel nem ér,

Csak titkon érző lelke óhajtva sejt:

Léted világít, mint az égő Nap,

De szemünk bele nem tekinthet. 

Ennek ellenére, mégis próbálkozik az ember. A különféle vallások ennek az ősi, Isten világába tekinteni akaró vágynak a szülöttei. A kereszténység is ezt teszi. Bennünket viszont segít az önmagát kinyilatkoztató Isten.

Szentháromság vasárnapján, az ünnep alapját képező dogmatikai tételt megérteni akaróknak is szólnak Krisztus Urunk a mai evangéliumi szakaszban idézett szavai: „Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek.”

De ez önmagában úgy hangzik, mint ahogy mi szoktunk szólni a gyerekhez: „Te ezt még nem érted!” A gyereket ez szerencsére nem nyugtatja meg. Annál inkább kíváncsi lesz, minél inkább elhárítjuk kérdéseit.

Mi is így vagyunk. Erre pedig azt mondja nekünk az Úr: „Eljön az Igazság Lelke, ő majd kielégíti tudásszomjatokat!”

Ezután marad a tudásszomj, a megígért Lélek pedig majd csak idejében és nagy-nagy tapintattal fog vezetni a tudás útján, az igazság útján.

Tudásszomjunkat oltva keressük, mit tudhat meg véges elménk Istenről. Először is ki kell mondanunk: A Szentháromságról szóló tanítás nem elméleti meggondolások terméke, hanem a történeti, s üdvtörténeti tapasztalatok feldolgozásából fogalmazódott meg.

Ebből a megállapításból kiindulva, a ma egyik legtekintélyesebb professzortól, Henri Boulad jezsuita szerzetestől idézek. „A szív okossága” című könyvéből.

„Nem tudom meddig tartott, míg igent mondtak a Háromságra, erre a titokra, amelyet mindmáig egyetlen ember sem 'értett meg', Önök sem, én sem. A kereszténység azonban elfogadta Mesterének kinyilatkoztatását és elismerte annak lehetőségét.

Három évszázadnál tovább tartott a viaskodás, hogy ezt a misztériumot szavakba foglalják, míg végre 325-ben, a niceai zsinat, és 381-ben a konstantinápolyi egyetemes zsinat, megegyezett a 'Hiszekegyben'.”

Az ember első és természetes ösztöne, ha egy tannal találkozik, hogy meg akarja érteni. Ez itt nem sikerülhet. Ebbe ugyan nem akar belenyugodni az ember, mert büszke az értelmére, és hajlamos a létét is tagadni annak, amit értelemmel fel nem érhet. Ha viszont van alázat az emberben, akkor az önmagát kinyilatkoztató Istenre való tekintettel, elfogadja és vallja ezt a hitigazságot.

Az üdvösség története nem más, mint azon utak és módok története, ahogyan az egy igaz Isten: az Atya, és a Fiú és a Szentlélek kinyilatkoztatja magát az embereknek.

Annak ellenére, hogy Szentháromság szó nem szerepel a Szentírásban, számos szentírási hely beszél az isteni személyek tevékenységéről, és ezek az elbeszélések érzékeltetik velünk jelenlétüket a világ, és az ember életében. Csak sűrítve említek egy-két tényt!

Urunk, Jézus Krisztus az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében küldi apostolait evangéliuma hirdetésére. De ugyanezt teszi az Egyház is. Az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében szolgáltatja ki a keresztséget és a többi szentségeket.

Az Atyáról mi azt a kinyilatkoztatást kaptuk, hogy Ő hívta a létbe a világegyetemet. Képére és hasonlatosságára teremtette az embert. Értelemmel ajándékozott meg minket, amely szenvedélyesen arra törekszik, hogy mindig tovább kutasson az ismeretlenség homályában. Szívet adott nekünk, amely képes a szeretetre. Ránk bízta az egész földet, arra törekszünk, hogy mindent szolgálatunkba állítsunk.

A kinyilatkoztatás mondja: Isten úgy szerette a világot, hogy Egyszülött Fiát adta értünk. Belépett a teremtett világba. Szűz Máriától emberi testet vett fel, és így egy lett közülünk. Örömhírt hirdetett. Az nem volt elegendő, hogy ember lett és tanított minket. Ő el akarta venni a világ bűneit, és ezért meghalt értünk szeretetből, áldozatként a Kereszten.

Az Isten Fiának ezt a szeretetét, amire tanított minket, amit tett értünk, azt mi igazi mélységében soha nem fogjuk megérteni. Még többet mondott volna el nekünk, azonban ezt nem tudtuk volna még elviselni. Ezért ígérte meg nekünk, hogy majd a Szentlélek tovább folytatja tanító tevékenységét, amikor már visszatért a mennybe.

Az Ő igazságát tanítja nekünk az adott kor fejlődési fokának megfelelően. Krisztus kinyilatkoztatásának kincseiből merítve sugallja az embereknek mindig a helyes cselekvést. Oh, bárcsak minden honfitársunk meghallaná a Lélek sugallatát, akkor megújulna hazánk és akkor megáldja majd hívő magyar népünket a Szentháromság, az Atya és a Fiú és a Szentlélek.

Ámen.

2022. június 3., péntek

Pünkösd 2022

 Pünkösd 2022

Bevezetés

Ma, piros Pünkösd ünnepén a Szentlélek Úristen eljövetelének, és az Egyház születésének, öntudatra ébredésének az ünnepén szeretettel köszöntöm a kedves testvéreket. Ekkor formálta a Szentlélek egyetlen nagy családi közösséggé a legkülönfélébb nyelvű és gondolkodású embereket.

Azóta is Ő élteti a krisztushívők világot megújító közösségét az Egyházat, s annak tagjait, hogy képesek legyenek mindenkor e feladatuk teljesítésére.

Mennyire engedjük, hogy bennünket is inspiráljon a Szentlélek? Mennyire veszünk mi részt a világ Szentlélek irányította megújításában? Vizsgáljuk meg lelki-ismeretünket. 

Kirié litánia

Jézus Krisztus! Az Általad el-küldött Igazság Lelke jutassa eszünkbe mindazt, amire tanítottál bennünket! Uram irgalmazz!

Jézus Krisztus! Az Általad el-küldött Vigasztaló maradjon velünk mindörökre! Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus! Az általad el-küldött Szentlélek vezesse Egyházadat mindenkor az Igazság és szeretet útján! Uram irgalmazz! 

Evangélium után

A tűzijáték mindenkor fölkelti figyelmünket. Nézzük a villogó rakétákat. Magasba szállnak, mint a tűzkígyók. Néhány pillanatra megvilágítják az eget és a földet. Azután elhamvad valamennyi, és sötétség lesz újra. Méltán gondolunk arra, hogy minden földi tűz elhamvad előbb vagy utóbb.

Egyetlen tüzet ismerünk, amely sohasem alszik el. Ez a Szent-lélek Úristen pünkösdi tüze.

Az Úr Jézus mennybemenetel után, az utolsó vacsora termében, Jeruzsálemben látjuk a félénk apostolokat a Szűzanyával és a szent asszonyokkal együtt. Bezárkóztak, mert féltek. A tízedik napon - a zsidók pünkösdi nagy ünnepén - azonban csoda történik. Zúgó szél támad, és tüzes nyelvek képében leszállott rájuk a Szentlélek. Vették Jézustól a Szentlelket, és elkezdték azt beteljesíteni.

A félénk apostolok bátrakká lettek tőle és kimentek Jeruzsálem utcáira, hogy a Krisztust hirdessék az embereknek. Tűzzel és élettel teli igék hullottak ajkukról. A sokféle nép mind a maga nyelvén hallja őket szólani. És ezrek tértek Krisztushoz és keresztelkedtek meg az ő nevében.

Csodálattal nézzük ezt a maroknyi pünkösdi csapatot. Milyen kevesen vannak, és mégis ki mernek állni az egész világ elé, hirdetni Azt, aki nemrég halt meg a keresztfán… Vették a Lelket. És késlekedés nélkül, azonnal teljesítik a Jézustól kapott küldetést. Ki mernek állni, mert az Isten Lelke van velük!

Ez az első Pünkösd, az Egyház születésnapja. Ekkor lépett a világ színpadára az Egyház.

Az apostolok elindultak a szél-rózsa minden irányába. Betértek útjuk során a falvakba és városokba, és mindenütt hirdették a Jézusról szóló örömhírt.

Mindenütt megtapasztalták, hogy velük van a Lélek. Hatékonyságot ad szavaiknak, készségessé teszi hallgatóságuk szívét az örömhír befogadására.

Így terjedt Jézus örömhíre, elsősorban a Római Birodalom falvaiban és városaiban. Így jutott el az örömhír: Jézus kereszthalálának és feltámadásának, az emberiség meg-váltásának a híre, az akkori világbirodalom fővárosába, Rómába, majd a Birodalom límeszein túlra, a barbár népekhez is.

Így folytatódott ez tovább nemzedékről nemzedékre, az újonnan felfedezett világrészeken is, egészen napjainkig.

De mintha mégsem, illetve nem mindenütt. Mintha mára már megtorpant volna az örömhír lendületes terjedése, az örömhír lelkes hirdetése, és lelkes befogadása is. A mai lelkes igehirdetők nem lépnek már fel a tereken és utcákon, az aeropáguszon sem. Kiszorítják őket a társadalomból, vissza a templomokba. A lelkes igehirdetők helyét a keresztényellenes médiumok veszik át. Az örömhírt lelkesen hallgatók helyét pedig, egy lebutított, kritikátlan, s igénytelen nép, amellyel azt tehetnek, amit akarnak. Kiolthatják belőlük nemcsak a keresztény hitet, hanem a nemzeti érzést is.

De csak ott, ahol a pénzvilág diktál. Ahol nem, ott nem tudják kioltani, ott ellenkezőleg, még növekszik is. Afrikában és Ázsiában.

A magyar alapítású kalocsai Miasszonyunk női rendnek világszerte már csak 36 tagja van. Illetékes személytől kapott tájékoztatás szerint. Viszont Kínában több mint száz. S valamennyi született kínai. Közülük nem egy tanul Rómában, és míg a magyar nővérek vezették a házat, addig a magyarok zarándokházában laktak. Hasonlót mondott kínai papnövendékekről is, s mikor ott jártan. A kínai paptestvértől is megkérdeztem, hogy növekszik vagy csökken a hívei száma? Azt válaszolta: Enyhén növekszik.

Tudjuk, hogy sohasem volt könnyű a krisztushívők helyzete e világban. Ma is bel- és külföldi ragadozó farkasok mardossák egyházunkat, s nemzetünket. Ébereknek kell tehát lennünk. És tudnunk kell, s tapasztaljuk is, hogy mint mindig, úgy ma is velünk van az erősség Lelke, a Föld felszínét megújító Lélek.

És tennünk kell a Krisztustól kapott feladatunkat. S a Lélek erejével, hirdetnünk az örömhírt a szegényeknek, s a nem hívő testvéreinknek, hogy megújuljon hazánk és a Föld felszíne.

Ámen.

2022. május 27., péntek

Urunk mennybemenetele 2022

 Urunk mennybemenetele 2022

A mai ünneppel kapcsolatos gyönyörű szép sorokat idézek Jézus főpapi imájából:

Az utolsó vacsora termében, Jézus égre emelte szemét és így imádkozott: „Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged.

Hatalmat adtál neki minden ember felett, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon.

Az örök élet az, hogy ismerjenek téged, egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust.”

Kirié Litánia

Jézus Krisztus, téged elküldött az Atya, hogy gyógyítsd a töredelmes szívűeket. Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus, te eljöttél, hogy magadhoz hívd a bűnösöket. Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus, te az Atya jobbján ülsz, hogy közbenjárj értünk. Uram irgalmazz! 

Evangélium után

Ma arra emlékezünk, hogy az Atya meg is dicsőítette, azzal a dicsősséggel, amely az övé volt a világ kezdete óta. Az evangélista, az ókori világképet használva, így írja le ezt a megdicsőülést: Jézus szemük láttára, fölemelkedett az égbe.

De mielőtt felemelkedett volna az égbe, e szavakat mondta nékik: Az ő nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni, Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Tegyetek rólam tanúságot minden népnek, hirdessétek az evangéliumot. 

Első hallásra nem őrült, megvalósíthatatlan feladat ez? Nem tűnik-e nevetségesnek ez a megbízatás. Hogyan gondolhatta Jézus ezekről az egyszerű, mezítlábas emberekről, hogy alkalmasak a nagy küldetésre? Ugyan mit tehetnek ők? Erős hadsereg, politikai hatalom, megfelelő tudás és műveltség nélkül? Annak ellenére, hogy volt közöttük egy pár igen művelt apostol is például a Jézus belső világát, teológiai mélységeket feltáró János.

Jézus életét meg tanítását rögzítő apostol és tanítvány is: az orvos Lukács, Máté, a vámos és Márk. S a híres tanító lábainál tanult Pál apostol. De úgy tűnik, Jézus egyáltalán nem reálpolitikus és délibábot kerget. Lehetetlent kíván apostolaitól. Emberi szemmel nézve igen. De, amint ígérte, elküldte nekik a Szentlelket, amely erőt adott nekik, megtanította őket arra, hogy mit mondjanak, és üldözésük közepette pedig, megvigasztalta őket.

És így csodát művelt ez a tizenkét mezítlábas apostol. Emberileg ugyanis érthetetlen, de hihetetlen, hogy rövid idő alatt, a kezdet kezdetén megvalósuljon a nagy megbízatás, és az akkor ismert világ valóban Krisztus tanítványává legyen.

Jézus tőlünk is elvárja, hogy tanúságot tegyünk Róla a világ előtt. Mert ma is hasonló a mi világunk, mint az apostolokat körülvevő világ volt. Óriási tömegek nem ismerik a Krisztust. A baj csak az, hogy nálunk hiányzik az a személyes elragadottság, ami az apostolokban és elődeinkben megvolt.

Régen egyetlen keresztény megtérített száz hitetlent, ma pedig száz keresztény sem tud megtéríteni egyetlen hitetlent. Ma fordított a helyzet, egyetlen teljesen hiteltelen hazudozó ember, nem százakat, hanem ezreket, sőt százezreket tud keresztény és nemzetellenessé tenni. S nem az üdvösségre juttatni, hanem pusztulásra, s egy egész nemzetet.

Hiába tiltakozik, s tüntet itt is, ott is a társadalom egy-egy rétege, hiába emelik fel tiltakozó szavukat értelmiségünk legjobbjai, akadnak mindig bűnpártoló emberek.

Ma nekünk szól az apostoloknak adott egykori jézusi parancs: „Tegyetek tanítványommá minden népet.” Ma bennünket von kérdőre az angyal: „Miért álltok itt tétlenül, égre emelt tekintettel?”

Mert mi is hajlamosak vagyunk arra, hogy tétlenül égre emelt tekintettel nézzük az Egyház erőfeszítéseit. Átvesszük az Egyház megsemmisítésére törekvők hangját, bíráljuk az Egyházat, hogy ezt meg ezt nem jól csinálja, hogy így meg így kellene tennie. De mikor arról volna szó, hogy tegyünk is valamit az Egyházért, legyünk segítségére, akkor sok hívő válasza az, hogy ez a papok és munkatársaik feladata.

Számtalanszor ismételgetjük és hangoztatjuk, hogy a keresztény hit ügye nemcsak a püspökök, papok és munkatársaik dolga, hanem az egész Egyházé. S az Egyház pedig nemcsak a püspökökből és a papokból áll, hanem mi mindannyian alkotjuk azt, akik meg vagyunk keresztelve. Mindannyiunknak szól Jézus felhívása: tegyetek tanítványommá minden nemzetet. Tartsátok meg nemzeteket Krisztusban hívőkként, a benne nem hívőket pedig tegyétek benne hívőkké!

  Nem vesszük észre, hogy a benne nem hívők, akik – enyhe kifejezéssel – nem kedvelnek bennünket krisztushívőket, nem kedvelik a keresztény vallást, azok nem kedvelik a magyarságot sem. Fölényes gúnnyal rombolják az emberekben az istenhitet, a keresztény erkölcsi elveket, nemzetmegtartó értékeinket, a társadalom pilléreit, annak sejtjeit, a családokat.

A nemzet bomlasztáshoz alapvető fontosságú tényező az, hogy az iskolákból ne kiművelt fők jöjjenek ki. Ne hazafiak, ne hívők és ne emberek legyenek a szó nemes értelmében, hanem önző nihilisták és hedonisták, s minél korábban legyenek füvesek és drogosok. Válasszák a szingli életformát, vagy az egyneműek közötti élettársi kapcsolatot.

         A nemzeti öntudat és a családok elgyengítésével nem gondolkodó, és nemzetéhez nem kötődő embereket akarnak létrehozni. Nem pedig kiművelt fők sokaságát, amely ezer éven át tudott és tudja ma is és fogja tudni a jövőben is önmagát védeni és tud csuda dolgokat művelni.

         Azért, hogy ez utóbbi valósulhasson meg, kell mindannyiunknak hirdetni az Evangéliumot. Minden népet Jézus Krisztus tanítványaivá tennünk, élve a nekünk adott lehetőségekkel.

         Szent Pál apostol Timóteusnak írott szavaival bennünket is buzdít: „Hirdesd az Evangéliumot, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Ints, kérj, buzdíts minden türelemmel és tudománnyal.

S hogyan tegyük ezt? Járjunk házról házra, zaklassuk az embereket, mint a szekták aktivistái teszik?

Nem erről van szó. Van nem szóval, hanem életpéldával történő csendes evangéliumhirdetés is. Egyszerűen arról van szó, hogy nem vasárnapi keresztényeknek kell lennünk, hanem hétköznapjainkban is keresztényként kell élnünk. Úgy kell élnünk, hogy meglássák rajtunk azt, hogy keresztények vagyunk. Úgy kell nevelnünk gyermekeinket, hogy társaik, tanáraik elmondhassák róluk: ezeken meglátszik, hogy vallásos szülők gyermekei, mert másképp viselkednek, mint a többiek. Úgy kell élnünk, hogy munkahelyünkön meglássák rajtunk: nem a pénznek élünk, hanem az Úr Isten áll életünk középpontjában.

         Ámen

 

2022. május 19., csütörtök

Húsvét 6. vasárnap 2022.

Húsvét 6. vasárnap 2022.

Bevezetés

A mai szentmise szövegeiben még mindig húsvét öröme visszhangzik. Feltámadt Üdvözítőnk végrehajtotta művét, megváltotta népét.

Jézus, a mai evangéliumi szakasz szerint, még együtt van tanítványaival, Szavaiból kiérződik az útra készülődés. Vigasztalja az itt hagyottokat. Megajándékozza őket, azzal a békével, amelyet a világ nem adhat nékik. Nemcsak nekik. Ezt a békét ajándékozza nékünk is. Elfogadjuk? Ez a béke él a mi szívünkben? 

Kirié litánia

Jézus Krisztus, oltsd ki szívünkből a gyűlölet tüzét! Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus, adj békét családunknak! Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus, adj békét nemzetünknek! Uram, irgalmazz!

Evangélium után

Krisztusban hinni, őt követni soha nem volt egyszerű feladat. Tudjuk, hogy János evangéliuma a négy közül a legutolsó. Evangéliumát nem a hitetlenek számára, nem a zsidók, vagy a pogányok számára írta, mint Máté, illetve Lukács, hanem az első keresztény közösségek számára, akik felnőtt korukban keresztelkedtek meg.

Őket akarja bátorítani, erősíteni, amikor Krisztus tanításából azokat a részleteket emeli ki, amelyek azt hangsúlyozzák, hogy nincs helye a félelemnek és kétségnek a krisztushívők szívében. Hiszen elküldte a Szentlelket és megígérte, hogy olyan békével ajándékoz meg bennünket, amelyet a világ nem adhat.

Legyenek hát állhatatosak! Tartsák meg Jézus tanítását és maradjanak meg az ő szeretetében.

Az Úr Jézus földi életében szüntelenül hangoztatta: nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Isten igéjével is. Ezért osztogatta fáradtságot nem ismerve tanításának kincseit.

Ezt a boldogító kenyérosztást akarja folytatni egyháza által napjainkban is. Azt kívánja tőlünk, hogy nyújtsuk kezünket tanításának kincsei, a lelki eledel után és táplálkozzunk vele. Ezért nékünk is szól a figyelmeztetés: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat”.

Mi, mai krisztushívők hasonlóan, János evangélista kortársaihoz, veszélyeztetett helyzetben élünk. A veszélyek mások és sokfélék, de a lényegük ugyanaz. Arra irányulnak, hogy kétséget és félelmet ébresszenek a krisztushívőkben, gyengítsék hitüket, s elpártolásra késztessék őket.

Mi, mai keresztények, egy olyan zajos világban élünk, amelyikben nem könnyű meghallani Jézus üzenetét, Jézus tanítását. Nagy a kínálat a különféle eszmék és tanítások piacán. Újabban távol-keletről és tengerentúlról importált vallások és szekták területén. Egyik hangosabb, mint a másik. Egyik erőszakosabb, mint a másik. Egyik intoleránsabb, mint a másik. A nagy zaj közepette még az a veszély is fenyeget, hogy rest lesz a fülünk és elveszti érzékét Krisztus üzenetének fölfogására.

Egy olyan világban, amelyben a modern hírközlő eszközök érdekes, szenzációs, mindig új, tudatosan szelektált és manipulált hang- és képhullámokkal ölelik körül életünket.

Országos napilapok, s kereskedelmi csatornák arra törekszenek, hogy minél kevesebb keresztény és nemzeti gondolat jusson el az emberekhez, a keresztény és nemzeti érzületet sértőből pedig minél több kitalált rágalmazás, etnobiznisz, nemzet lejáratás.

Arra mennek, rafinált médium trükkökkel, hogy az emberek csak azzal foglalkozzanak, amiket ők tálalnak neki, és azokról úgy vélekedjenek, mint ők. Felmentik az embereket a gondolkodás, illetve a helyes gondolkodás alól.

Alig van lehetőségünk és időnk a jézusi üzenet meghallgatására és tanulmányozására.

Aztán meg találóan jegyezte meg egyik paptestvérem, „Ha az ember előhozza a vallás kérdéseit, sokan úgy viselkednek, mintha az ember beléjük akarna önteni valami ízetlen folyadékot, amelytől undorodnak.”

Nem osztottam és nem osztom ma sem a megállapítását, mert nekünk az a kötelességünk, hogy úgy hozzuk elő a vallás igazságait, hogy felkeltsük az azok iránti érdeklődést.

Tagadhatatlan viszont az, hogy nincs mindenkinek étvágya, igénye a jézusi tanításra. Főleg azoknak nincs, akik elrontották gyomrukat, szellemi ízlésüket, egészségtelen táplálékokkal, azoknak nincs, akik feladatuknak tekintik az emberek, a társadalmi rétegek, közösségek, népcsoportok, nemzetiségek és vallások közötti ellentétek szítását.

Sajnálatos módon, az évszázadok során a keresztények is sok energiát pazaroltak el a hosszas és felesleges hitvitákra. Pedig a leg-fontosabb feladat: az igazsághoz való hűséget összeegyeztetni a szeretettel.

Mivel ez nem könnyű feladat, ezért ígérte meg az Úr Jézus az apostolainak, s a benne hívőknek, a Szentlelket, aki eszünkbe juttatja Jézus tanítását, eszünkbe juttatja a szeretet parancsát, és szívünkbe önti a szeretet evangéliumát.

Hiszen az evangélium üzenetét nem elég csupán a fülünkkel és eszünkkel hallgatni. Át kell járnia belső világunkat. Gyökeret kell vernie a szívünkben, hogy a külső körülményektől függetlenül is, száz-szoros termést hozhasson mindig.

Keresztény módon élni mindig veszélyes volt és veszélyes ma is. A Szentatya „Az új évezred küszöbén” iratában írja, hogy mi keresztények veszélyeztetett helyzetűek vagyunk.

Ha keresztény módon élni veszélyes is, de egyben magasztos is! Mert nekünk, a tanítását meg-tartóknak olyan békét ajándékoz, amilyent a világ nem adhat. Mivel nem adhatja, nem is veheti el tőlünk.

De mi hívő keresztények ezt továbbadhatjuk és kell is, hogy továbbadjuk! Ez a mi magasztos feladatunk: Megváltoztatni a világot. Az egymással gyűlölködő embereket kibékíteni, s átalakítani egymással békében és szeretetben élőkké!

Ámen.

2022. május 14., szombat

Húsvét 5. vasárnap 2022

 Húsvét 5. vasárnap 2022 

Bevezetés

A mai evangéliumi szakaszban azt mondja Jézus, hogy „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek Ti is egymást. Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”- Tudja e rólunk a világ, hogy krisztushívők vagyunk? Szeretettel vagyunk-e mi egymás iránt? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirie litánia

A Szeretet Királya, Jézus Krisztus! Bocsásd meg oly sok szeretetellenes cselekedeteinket. Uram irgalmazz!

A Szeretet Királya, Jézus Krisztus! Segíts bennünket, hogy ne csak szavakkal, hanem cselekedetekkel szeressük testvéreinket! Krisztus kegyelmezz!

A Szeretet Királya, Jézus Krisztus! Erősítsd bennünk a szeretet végső győzelmében való hitet! Uram irgalmazz! Uram irgalmazz! 

Evangélium után

Annak ellenére, hogy a szeretet ott van valamilyen formában és mértékben minden ember szívében, – mélyen beíródott természeti törvény ez az emberi szívekben – mégsem fölösleges ezt a törvényt újra és újra hangsúlyozni.

Ha jól megnézzük az életet, akkor világossá válik előttünk, hogy ez is azon parancsok közé tartozik, amelyből minden nap elégtelenre vizsgázunk. Úgyis, mint egyének, mint közösségek, mint népek és nemzetek, sőt maga az emberiség is!

A történelem tanúsága szerint, az igazi, mindenkit magához ölelő szeretet igen csekély szerepet játszott a múltban, és még annál is kevesebbet játszik napjainkban az emberiség, de nemzetek és társadalmak életében is.

A Földnek különböző pontjain, naponként gyilkolnak, kínoznak embereket. Emberek százainak és ezreinek pusztítják el otthonaikat, s teszik földönfutókká őket.

Úgy elgondolkodom azon, hogy a népek vezetői nem a bűnözés elleni harcra fordítanak hatalmas összegeket, hanem épp a bűnözésre, tömeggyilkosságra, és pusztításra.

Nem tudom elfelejteni egyik korábbi ausztráliai élményemet. Hálás vagyok Melbourne-i paptestvéremnek, hogy a nagy óceánparti autóúton megálltunk, és megmutatta az út feletti íven látható domborműveket, amelyek azt mutatják a nézőknek, hogy miként végeznek nehéz építőmunkát a háború után, a sokszorosan kitüntetett katonák, mielőtt újra visszatérnének a gyilkolás és rombolás nélküli polgári életbe. Mint válnak ezzel a terápiával újra emberekké.

Sok helyen hiányoznak ezek a gyógyterápiák. Napjainkban, egyszerűen leszerelik ezeket a gyilkolásra kiképzett, deformált embereket, és közülük nem egy folytatja ott, ahol abba hagyta, de most már, mint büntetendőt.

Mint mindig, úgy ma is ezért is nagyon is időszerűek az Úr Jézus oly erősen hangoztatott szavai: a „szeressétek egymást!” Ezért kell oly erősen hangoztatni, a halál civilizációjának korában a szeretet civilizációját!

Szerte a nagyvilágban, hazánkban, s családunkban. Ezt is, mint annyi mást, csak alulról kezdve lehet felépíteni, a családnál, azonbelül is önmagunknál kezdve. Annak szavait megvalósítva, aki azt mondta: „Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket.” Úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket Betlehemtől a Golgotáig!

De hogyan szeretett Jézus?

Barátilag!

Nem a test és a vér, nem az ösztönös rokonszenv fűzte az emberekhez, hanem a másokat felemelő, segítő és jobbá tévő baráti szeretet! „Nem mondalak benneteket szolgáknak, hanem barátaimnak”, mondta egykor Jézus első tanítványainak, és ugyanezt mondja valamennyi mai követőjének is.

Jézus nem azt kívánja követőitől, hogy azért szeressék az embereket, mert jók, mert szeretetreméltók, hanem, hogy ez által jobbakká legyenek! Jézus nem azért járt a földön, hogy a szeretet mézét gyűjtögesse az emberek szívéből. Sokkal inkább azért, hogy megtöltse azokat az Isten- és emberszeretet mézével. Nekünk, akik úgy akarjuk szeretni egymást, mint ahogyan az Úr Jézus bennünket, van tehát még mit tennünk ezen a területen.

Az Úr Jézus szeretetének sajátossága, hogy mindenki felé fordul. Nem erőlteti senkire sem barátságát, de senkit sem zár ki belőle. „Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, vajon milyen érdemetek van?” Hangzik felénk is Krisztus önvizsgálatra késztető kérdése.

Nekünk szeretnünk kell, jobbá kell tennünk, s erkölcsileg felemelnünk azokat is, akik leszegényítették népünket, pár tízezernyi dúsgazdagra és közel tízmilliónyi szegény Lázárra.

Jézus szeretetének egy újabb sajátossága, hogy minden áldozatra kész! „Senkinek sincs nagyobb szeretete, mintha valaki életét adja barátaiért.”. Nemcsak mondta, hanem meg is tette.

Nekünk is ilyen, másokért életünket is odaadó szeretettel kell szeretnünk embertestvéreinket, nemzetünk minden egyes tagját.

A keresztényeknek, mint mindig, úgy ma is, meg kell küzdeniük környezetük ellenséges magatartásával, úgy, mint egykori elődeiknek. Nekünk is küzdenünk kell hitünkért. De addig nem nyughatunk, amíg a szeretetnek nem azon az útján járunk, amelyet Jézus jelölt ki számunkra. Addig, amíg mindennapi tanúságtételünk Krisztus mellett nem lesz olyan, hogy a világ ujjal mutasson majd ránk is, mondván: „Nézzétek őket! Mennyire szeretik egymást!”

Ezzel a keresztény magatartással még adósai vagyunk a világnak!

Törlesszük hát adósságunkat! Ámen.

2022. május 7., szombat

Húsvét 4. vasárnap 2022

 Húsvét 4. vasárnap 2022

Bevezetés

Az egyház ezt a vasárnapot, húsvét 4 vasárnapját néhány évtizede a papi és szerzetesi hivatások vasárnapjává tette. Ez nem reklámfogás. Bizony nehéz is lenne pusztán emberi szavakkal vonzóvá tenni a papi, szerzetesi hivatást, amikor a köztudatban ott él még az elmúlt évtizedek üldöztetésének, megpróbáltatásának emléke. Ben-nünk is?

Kirié litánia

Jópásztorunk, Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy mi nem imádkozunk papi és szerzetesi hivatásokért. Uram irgalmazz!

Jópásztorunk, Jézus Krisztus. Bocsásd meg, hogy mi nem támogatjuk kellően lelkipásztorainkat. Krisztus kegyelmezz!

Jópásztorunk, Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy mi nem fáradozunk eleget azért, hogy egy akol és egy Pásztor legyen! Uram irgalmazz!

Evangélium után.

A kommunizmus százmilliónyi áldozata között, több tízezer, százezer volt az egyházi személy. Az egyháznak nem volt még olyan évszázada, amelyben annyi vértanúja, börtönviselt hitvallója lett volna, mint a 20. századnak.

Magyar földön, 1950. június 10-ére virradó éjjel 2700 szerzetest riasztottak fel álmukból s rakták fel őket leponyvázott teherautókra és szállították még meg nem szüntetett egyházi intézményekbe. S azután sor került a többi kolostorra is és 15 ezer szerzetest tettek hontalanná a hazában. 4000 egyházi személyt vetettek börtönbe. Többeket ítéltek halálra. Közülük több száz vesztette életét a börtönökben és táborokban és még több száz lett egy életre szólóan nyomorék.

De nehogy azt higgyük, hogy az ateista kommunizmus megszűntével megszűnt világszerte a keresztények üldözése. Nem szűnt meg. Csak a médiumok hallgatnak ezekről. Pál apostol szavait idézve: „ma is naponként irtanak bennünket” az öt világrész számos területén.

Jól megritkították és ritkítják szinte világszerte a keresztényeket, a papok és szerzetesek sorait. Nem csoda, ha oly nagy a paphiány! S nem vonzó a papi és szerzetesi hívatás az elkereszténytelenített, s magasztos eszméket és erkölcsi elveket ismerő világunkban.

A papi hivatást választó férfiak többsége nem közéleti ember olyan értelemben, hogy rádióban, újságokban, televíziós adásokban szerepelnének. Jól is van ez így! Annak ellenére, hogy közösségi emberek, egy-egy emberi közösséget vezetnek, illetve szolgálnak, mégis kissé visszavonultan élnek. Még a vallásos emberek egy része is kissé idegenül szemléli őket.

Mindezek után nem kell csodálkozni azon, hogy még ma is az emberekben, főleg a fiatalokban, a papokról alkotott kép oly hiányos és hamis.

Hála legyen a jó Istennek, tudásuk, képzettségük egyre jobb. Főiskolát, akadémiát, egyetemet végeztek. Közülük nem egy több diplomás és tudós.

A legnagyobb érték bennük azonban nemcsak a kultúra és tudomány szolgálata, hanem a lelkek szolgálata!

A katolikus papság igazi lényege, hogy Isten akaratából, a lélek krisztusi hívására igent felelve szolgálja az embereknek az Istennel való élő kapcsolatát. Isten népét tanítja, irányítja és segíti meg-szentelédésüket. A szó legnemesebb értelmében szolgálja őket. Azt teszi, amire senki sem képes e földön: a kenyeret és bort Krisztus Testévé és Vérévé változtatja Istentől kapott hatalmánál fogva, szentségeket szolgáltat ki, a krisztusi örömhírt hirdeti.

A papság alapítója maga Jézus Krisztus hívja személyesen azokat a férfiakat, akiket kiválasztott. Éve-ken át tanítja őket, majd hatalmat és küldetést ad nekik: „Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet, kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok őket mindannak meg-tartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap a világ végéig.”

A papság tehát nem önmagát találta fel, és ajánlja magát az embereknek, hanem isteni rendelésből vannak.

Sok mindent elvárnak a paptól. Milyen is legyen a jó pap? Polihisztor legyen? Minden tudományban jártas? Vagy, ha nem polihisztor, de legyen jó pszichológus; jó ember- és lélek-ismerettel rendelkező személy; legyen jó szervező; legyen otthonos karitatív munkákban; legyen a társadalom és a közélet problémáinak jó ismerője; legyen a nemzetünk sorskérdéseiben bölcs irányításokat, útmutatásokat adó; legyen kiváló pedagógus; legyen jó gyóntató; ismerje a liturgiát és szabályosan lelkiismeretesen, felemelő módon, végezze!

 Értsen a kicsinyek nyelvén, értsen a serdülők nyelvén, értsen az ifjúság nyelvén, értsen a felnőttek nyelvén, értsen az öregek nyelvén. Értsen a buzgók és lanyhák vezetéséhez. Találja meg a helyes hangot a hívőhöz és a hitetlenhez, a művelthez és műveletlenhez, az iskolázotthoz és az analfabétához, a gazdaghoz és a koldushoz.

Vagyis, amint Pál apostol mondja: legyen mindenkinek mindene!

Nem kis elvárás a ma papjától!

Imádkozzunk azért, hogy megfelelhessenek a mai elvárások-nak és Krisztushoz hasonlóan övéiknek jó pásztoraik lehessenek. Mivel az aratnivaló túlontúl sok, a munkás pedig kevés legfőképpen azért nem szűnhetünk meg imádkozni mindennap, hogy küld-jön az Úr munkásokat aratásába.

Ámen

2022. április 28., csütörtök

Húsvét 3. vasárnap 2022

 

Húsvét 3. vasárnap 2022

Bevezetés

Az Úr Jézus a csodás halfogás után háromszor teszi fel Péternek ugyanazt a kérdést. Az Úr ma nekünk teszi fel ugyanazt a kérdést, amit Péternek: „Szeretsz engem?”

Kirié litánia

Urunk, ha sokszor nem a szívűnk, hanem az értelmünk szerint válaszolunk: Uram, irgalmazz!

Tompaságunkban, hogy nem tudjuk felfedezni a világban szent jelenlétedet: Krisztus, kegyelmezz!

Bocsáss meg, hogy nem élünk rendszeresen vétkeink miatt az eukarisztiával, a te ajándékoddal, amit számunkra adtál: Uram, irgalmazz!

Evangélium után

Szent János evangéliumának befejező részletét hallottuk, olvastuk. Szent János Jézus feltámadása utánra teszi a csodás halfogás elbeszélését. Pontosan tudja, hogy a hálóban százötvenhárom nagy hal volt. Jézus és az apostolok közösen rendeznek vendégséget, lakomát. A kenyeret Jézus szolgáltatja nekik. Fogja a kenyeret és ad nekik. Ugyanígy a halból is. Egészen hasonlóan, mint a csodás kenyérszaporítás elbeszélésénél.

Jézus, aki feltámadása után több alkalommal megjelent az apostoloknak, a tanítványoknak, illetve az asszonyoknak. Ennek ellenére, úgy tűnik, mintha ők még a többszöri jelenések és találkozások során sem értették volna meg, hogy új feladatot, új küldetést kapnak.

Péter halászni indul, mintha a Jézus-esemény lezárult volna, s ott kellene folytatnia életét, ahol három évvel korábban abbahagyta, mielőtt Jézus meghívta. Visszatér eredeti mesterségéhez a halászathoz, és apostoltársai is követik őt ebben.

Bizonyos értelemben érthető csalódottságuk és gondolkozásuk, s most azt keresik, hogy mivel folytassák életüket.

Jézus pontosan erre a kérdésre ad választ nekik e jelenése alkalmával. - A legeltetésre.

A feltámadt Jézus megjelenik és csodát tesz, az eredménytelen halászat után mégis rengeteg halat fognak annak köszönhetően, hogy engedelmeskednek Jézusnak.

Jézus egyértelművé teszi számukra, hogy emberi munkájukat és erőfeszítésüket ő teszi eredményessé. A csodás halfogás után, Jézus úgy áll előttünk, mint aki irányítja küldötteit, az apostolokat, az Egyházát. Hozzátehetjük: minden korban.

Az sem véletlen, hogy a feltámadt Jézus Krisztus előnyben részesíti az étkezést, mint a tanítványokkal való találkozás helyét, időpontját, alkalmát. A háttérben utalást vélhetünk az eucharisztikus lakoma megünneplésére, amely számunkra is a Feltámadt Jézus Krisztussal való találkozást és az örök élet lakomájának elővételezését jelenti.

Ezt követi Péter vallomása. Látszik, hogy az evangélista az elbeszélést egy ünnepi pillanatba helyezi el. Egyes egyházatyák a háromszoros kérdésben utalást ismernek fel szent Péter apostol nagycsütörtök-éjszakai háromszoros tagadására.

Tény, hogy Péter elszomorodott, hogy Jézus háromszor is megkérdezte, „szeretsz-e engem?”- Jézus előbb azt kérdezi: „Jobban szeretsz-e mint ezek?” De Jézus csak Péterre bízza a bárányok és juhok legeltetését és csak neki jövendöli meg, milyen halállal fogja megdicsőíteni Istent.

Aki jobban szereti Jézust, mint más, annak tudnia kell, hogy vallomásának, hitvallásának következményeit is vállalnia kell. Akire többet bíznak, attól többet is várnak. Péterre többet bízott az Úr, többet is vár tőle.

Szent Péter utódai, a pápák, Péter nyomdokában kell, hogy járjanak és járnak is!

Nekünk is vállalnunk kell az az ezen az úton való járást. Valószínű, nekünk is van rá okunk, hogy elszomorodjunk, ha Jézus háromszor kérdezi szeretjük-e?

Reményik Sándor soraival kérdezem, ébresztgetem a lelkiismeretünket

Uram Jézusom, jaj, én nem tudom:

Júdásod vagyok-e vagy Pétered

(Jaj, csak a gyávaságban Pétered...)

Vagy egy a farizeusok közül,

Ki üres életének nem örül

S kiontja mégis újból véredet

S hazudik újból minden új napon.

Vagy jobbik esetben Pilátusod

Vagyok, ki mossa hűvösen kezét

És véli: kívül áll a dolgokon.

Vagy vagyok még jobb: éjféli beszéd:

Nikodémusz éjféli surranása –

Félig szégyelli, és félig imádja

Titokban fölkeresett Mesterét.

Vagy ennél is jobb vagyok, úgy lehet:

Én, József, az arimathiai,

Ki kertjében ad temető-helyet.

(Adhatott volna vajon egyebet?)

S tovább: Tamás, talán Tamás vagyok,

Aki csak akkor hisz, ha lát s tapint,

S hálásan csak a dicsőült sebekből

Vonja vissza fekete ujjait.

[…]

Akárki legyek én ezek közül:

– S bizony mondom, hogy mindenik vagyok –

(Reményik S: Nem teljes a pohár)

És mégis, miként Péter, azt kell, hogy mondjuk, az Úr szeretsz engem kérdésére: „Uram, te mindent tudsz, te azt is tudod, hogy szeretlek téged!”

E jelenet ismeretében sem tudják, nem katolikus testvéreink elfogadni, hogy Péter apostolt, akinek a feltámadás elbeszéléseiben oly nagy szerep jut, kiemeli az Úr a többi közül. S különleges hatalommal bízza meg. Teszi Egyháza legfőbb vezetőjévé. Ezzel az Úr Jézustól kapott hatalommal legeltet, vezet bennünket, és gondoskodik számunkra táplálékról: Isten igéjének és Krisztus testének táplálékáról.

Tudatosan emelte őt ki az Úr, s tette a többiek elé, elsőnek.

Lehet, hogy a legeltetést, ön-érzetünk nem veszi jó néven: hiszen felnőttek, önállóak, nagykorúak vagyunk! Bennünket senki ne terelgessen, senki ne legeltessen! Mondják sokan. Ám ez nem a megalázásnak, a kiskorúsításnak a jele, hanem a gondoskodó szereteté, a Jó Pásztoré, aki feláldozta magát értünk azért, hogy életünk legyen, és minél bőségesebben.

Ámen