Nagyböjt 4. vasárnapja 2022
Bevezetés
A Biblia, de bátran állíthatjuk,
hogy a világirodalom egyik legremekebb története a tékozló fiúról szóló
elbeszélés.
Annak ellenére, hogy a Szent Lukács által följegyzett példabeszédet ezen a címen szoktuk emlegetni, ha figyelmesebben hallgatjuk és átelmélkedjük a jézusi példabeszédet, nyugodtan megváltoztathatjuk a megszokott címet, és mondhatjuk azt, hogy nem a tékozló fiú, hanem az irgalmas Atya története. Mind a tékozló fiú, mind az irgalmas Atya története őszinte lelkiismeret vizsgálatra késztet bennünket.
Kirié litánia
Jézus Krisztus, téged elküldött az Atya, hogy
gyógyítsd a töredelmes szívűeket. Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus, te eljöttél, hogy magadhoz hívd a
bűnösöket. Krisztus kegyelmezz!
Jézus Krisztus, te az Atya jobbján ülsz, hogy közbenjárj értünk. Uram irgalmazz!
Evangélium után.
Az evangéliumi szakasznak van egy
titkos vonzó ereje, amitől akkor sem tudunk szabadulni, ha már sokszor
hallottuk. Ez a vonzóerő a történet főszereplőjéből árad. Az Atya magatartása,
eltér az általános, a megszokott emberi gyakorlattól.
Nem kell különösebb képzelő-erő
annak kitalálására, hogy egy megsértett apa miként válaszolhat gyermeke
lázadására. Könnyen elképzelhető, hogy a tékozló útjáról hazatérő fiút
haragos arccal, szemrehányó tekintettel, szidalmazó szavakkal fogadja.
Az apa azonban nem korholta meg
fiát, a visszafogadásához nem szabott neki szigorú feltételeket.
Már csak azért sem, mert a példabeszédben
szereplő atya az Istent, az ő emberek iránti magatartását akarja szemléltetni.
Miként oly sok esetben, most is
megmutatkozik máslétűsége és ennek megfelelő cselekvésmódja.
Lehetőséget kínál, hogy megbocsátó
szeretetébe kapaszkodva kiemelkedjünk a bűnből, és új életet kezdjünk. S
történik mindez azért, mert Istenünket teremtményei irányában nem az igazságosság
elve, hanem az irgalmasság „irányítja”.
A tékozló fiú mielőtt elkezdte
volna mondani szépen megszerkesztett „egész úton hazafelé” ismételgetett mondatát,
bűnvallomását, atyja már messziről meglátta, s az öregember sietségével öleli,
csókolja, köntössel, saruval, gyűrűvel öltözteti. Ezt látva, mondhatjuk, hogy
„az atya nagyobb tékozló, mint a fia”. A visszafogadás, az irgalom
gyakorlásában nem ismer felső határt. Pazar gazdagsággal tékozolja irgalmát,
atyai jóságát hazatérő fia iránt.
Az élet rendjéhez tartozik, hogy
a fölnövekvő gyermekek „leválnak” szüleikről és önálló életet kezdenek. Így van
ez rendjén, de az már elszomorító, ha ennek a leválásnak megvalósulása annak a
szeretetnek, annak a házirendnek fölrúgásával történik, ami életünket hívatott
védelmezni.
Igaz ugyan, hogy egyetlen gyermek
sem tud ugyanúgy hinni, mint szülei, de az igenis lehetséges, hogy ugyanabban
higgyen.
A mi nemzedékünk, a változások
fölgyorsulásának korszakában hatványozottan átélte a nemzedékek közötti hasadék
széledését.
A gyermekek elvetik a szülők
által képviselt hitet, erkölcsi elveket, elhagyják azt az Egyházat, amely nem
halad a korral.
A példabeszéd szerint ez az út a
disznók közé vezet. A szeretettörvény megtagadása nyomán életünk emberalatti
szintre süllyed.
Egyesek ma már nem is annyira a
tudomány, hanem a szélsőséges ideológiájuk, az Istent és embert nem ismerő, soha
nem látott jólétet ígérő liberalizmus nevében lázadoznak.
Csak el kell hagyni az atyai házat,
az Egyházat, a keresztény és nemzeti értékeket, hagyományokat, sziszegik a régi
és új kígyók. Ezek a hamis jelszavak hamar lelepleződnek és ezt bizonyítja
világszerte az, a szegénységi küszöb alatt élők milliárdjai, s az az ifjúság,
amelynek nincs lelki hazája. Isten atyai háza nélkül otthontalan az ember és a
moslékoktól előbb-utóbb megundorodik.
Az irgalmas Atya történetéből megtanulhatjuk,
egyének és közösségek, hogy miként szabadulhatunk meg bűneinktől.
Fel kell ismernünk a valóságot
láttató alázat fényében, hogy helytelen, Istentől távolodó, rossz úton járunk,
és mert lehet, vissza kell fordulnunk. Meg kell tennünk azt a határtalanul
bátor fordulatot, amit megtett a tékozló fiú.
Ez sokszor azért is nehéz, mert
az értelem belátása, az értelem megtérése nem elegendő ehhez az Isten felé
forduláshoz, a visszaforduláshoz. Meg kell változtatnunk érzelmeinket, és
mozgósítanunk kell akaratunkat is. Csak így győzhet bennünk a hazahívó atyai
szeretet.
A példabeszéd megemlíti az
idősebb fiú féltékeny, öccsét megvető magatartását. Úgy gondolta, hogy ő, a
hűséges, a törvénytisztelő, a jó erkölcsű, az engedelmes, háttérbe szorul.
Hazatérő öccse botrányos viselkedése ellenére is, az első helyet foglalja el
atyja szívében. Szemrehányóan fordul apjához, igazságtalannak minősíti magatartását.
Ha a szülő és gyermeke, ha Isten
és az ember viszonyát az igazságosság elve szabályozná, akkor talán igazat
adhatnánk neki. Ám a jó atya –és elsősorban az Isten – eltékozolhatatlan
szeretettel fordul gyermekei felé.
Kapuja nyitva, a szíve még inkább.
Milyen jó ezt tudnunk, és ami még ennél is fontosabb: Ebben nékünk is
utánoznunk kell Urunkat! Hazatérő testvéreink iránt.
Ámen.
