2016. augusztus 6., szombat

Évközi 19. vasárnap

Évközi 19. vasárnap

Bevezető
A mai, évközi 19. vasárnap evangéliumában nekünk mondja majd az Úrjézus: „Éberen várjátok az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”
Ez nem ijesztgetés! Nem életkedvkioltás! Nem lebénítás, hanem tettre késztetés! Az emberi sors reális láttatása. Az örök célját ismerő ember, emberhez méltó szép életre való buzdítása. Vagy vannak közöttünk olyanok, akik másképp értelmezik Jézus eme mondatát? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

Kirié litánia
Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy életünkből hiányzik az éberen várakozás lelkülete. Uram irgalmazz!
Urunk Jézus Krisztus! Add meg nekünk, hogy örömmel várjuk hozzánk sokféle módon történő érkezésedet! Krisztus kegyelmezz!
Urunk Jézus Krisztus! Add meg nekünk, hogy érkezésedkor mindig éberen találj minket.

Evangélium után
A várakozás és éberség szükségességéről szólt a mai evangéliumban az Úr Jézus.
A várakozás jól ismert élet-érzés. Életünkben sokféle formában találkozunk ezzel az érzéssel.
Várakozunk az autóbusz és villamos megállóban, a pályaudvaron, a postaablaknál, az orvosi rendelőben.
Várjuk a váltakozó időjárás végét, a tartós szép üdülési megérkezését.
A fiatalok várják, hogy felnőttekké legyenek, a munkában el-fáradtak, hogy boldog nyugdíjasok lehessenek. A betegek a gyógyulást, a szenvedők a szenvedésektől való szabadulást.
Mindannyian várjuk, hogy legyen már vége a magyar és magyar közötti ellentét mesterséges szításának, hogy megszűnjenek már a közszolgálati médiumokban a nemzet és keresztény ellenes műsorsugárzások. Várjuk, hogy legyen már tiszta és kulturált hangvételű és stílusú minden magyar médium, hogy bizakodóbban nézhessünk saját jövőnk és nemzetünk újabb ezer éve elé.
És erősen várjuk, hogy vége legyen Európa keresztény és nemzeti életét tönkre tevő népvándorlásnak.
Az életben mindenki mindig vár valamit, egy olyan állapotot, ami jobb a jelenleginél, ami boldogabbá tesz. Ha az ember már semmit sem vár az élettől, akkor azt értelmetlennek és céltalannak tartja. S ha nem hívő, az már önmagában is tragikus, s könnyen választja a tragikus véget, s eldobja az életet önmagától.
Vagy hatalmába keríti a legyőzhetetlen szomorúság, a pánikszerű menekülés ebből a kilátástalan állapotból, de hová?
A munkába? Az élvezetekbe? Az alkohol és kábítószer világába?
A hívő, keresztény ember is várakozó ember. Ő is várja mindazt, amiről az imént említést tettünk. Ő azonban hiszi és vallja, hogy az élet sohasem válhat értelmetlenné és céltalanná. Tudja, hogy ebben a földi életben sohasem érhetjük el a teljesen gondtalan, s boldog állapotot.
A hívő várakozásainak, vágyainak végső beteljesedésére várnak, egy olyan békére és boldogságra, amelyet ez a világ nem tud megadni, mégis hozzátartozik életünkhöz, mégis igaz várakozással fordulunk feléje. Ez a várakozás nem valami meseszerű ábrándra irányul, hanem a legteljesebb valóságra, magára az Úristenre.
Az Úristen állandóan közeledik felénk. Még akkor is, ha a látszat egészen más. Még akkor is, ha a mögöttünk hagyott, és megkezdett század emberisége ezerféleképpen akadályozta és akadályozza, amikor a legsúlyosabb vétkeket követte el, s követi el szinte folyamatosan ellene.
Kezdve a század legvéresebb istenellenes forradalmától, a halál-táborokon, borzalmas világégéseken, a legszörnyűbb emberiségellenes bűnökön. Tegnap volt, és kedden lesz, 71 éve, hogy elkövették az emberiség ellenes legnagyobb népírtást Hirosimában és Nagaszakiban. És azóta állandósult, nem atombombákkal, de a legmodernebb harcászati eszközökkel a népirtás közel-keleti embertelenségeken át, a föld számos helyén történő.
Az emberiség e vétkekkel akadályozza a megváltás, az áldott béke minden népre és nemzetre, s minden emberre való kiterjedését.
Ezek láttán reményvesztettek is lehetnénk, sőt kétsége is eshetnénk, ha nem ismernénk az élet által számtalanszor igazolt szentírási szavakat: "Ahol elhatalmasodott a bűn, ott túláradt a kegyelem." Isten kegyelme, miként a múltban, úgy a jelenben és jövőben is megtisztítja a földszínét minden gonoszságtól, nemcsak a bukott ideológiáktól, hanem mai divatos, embert, nemzetet, kultúrát semmibevevő ideológiától is.
Az Úristen nem a tőke hatalmának minden népre történő kiterjesztéséért fáradozik, hanem szüntelenül azon, hogy az emberek közreműködésével, a te és az én közreműködésemmel beteljesítse a teremtés művét, és kiárassza a meg-váltás kegyelmét minden emberre. Egészen addig a napig, amikor majd visszatér Krisztus és megdicsőíti a mindhalálig hűségeseket.
Mi hívő keresztények végső-soron Urunkat, Jézus Krisztust várjuk. Őt, aki eljön majd a végítélet napján, és eljön végóránkon.
De vajon valóban várjuk Őt? Vagy talán "elbóbiskolunk" ilyen vonatkozásban és teljesen mellékes, sőt ártalmas dolgokkal foglaljuk le magunkat, amelyre nem keresztény környezetünk csalogat bennünket?
Vagy talán azt mondogatjuk: Még van időnk! De Mennyi? Ha temetőben járunk, és a sírkeresztek feliratait böngésszük, ezt olvashatjuk: Élt 10 évet, 20 évet, 60 évet, 80 évet, 90 évet.
Egyszer nekünk is állítanak majd egy fejfát. Az első számot, hogy mikor születtünk, már most ráírhatjuk, de a másik dátumot, halálunk dátumát, még nem, az még ismeretlen számunkra. De ez még-sem tehet bennünket közömbössé a véget, s életünk alakítását illetőleg.
A gyümölcsfát elsősorban nem virágáért, nem zöld leveleiért ültetjük, hanem ízletes gyümölcseiért. Ha közeledik az ősz, a levelek lehullnak, és a gyümölcsök kezdenek virítani a fán. Ki törődik a levéllel? Fontos a gyümölcs!
Az életünk évei is lehullnak életünk fájáról. Törődjünk azzal, hogy jó gyümölcsöt teremjünk! A jó fa jó gyümölcsöt terem! - mondja Üdvözítőnk.
Hogy mikor lesz a szüret, az aratás? Az első, a második, vagy a harmadik őrváltáskor: Nem tudjuk!
Felénk hangzanak ma Üdvözítőnk figyelmeztető szavai: "Éberen várjátok hát az Ember Fiát, mert megjöhet olyan órában, amikor nem gondoljátok"
Ámen.
F. F.