A
mai evangélium példázata, amely urakról és
szolgákról szól, kiválóan
szemlélteti az egykori társadalmi viszonyokat,
a gazdagok és a szegények
élethelyzetét. Az urak és a szolgák között nem csak kapcsolat volt, hanem nagy különbség is. Ezt talán úgy jellemezhetnénk, hogy az úrnak
mindent szabad volt megtennie, semmiféle kötelezettsége nem volt
szolgája felé, a szolgának pedig semmiféle joga nem volt
urával szemben. E nyilvánvaló társadalmi egyenlőtlenséget Jézus
e hasonlattal nem akarja minősíteni, nem helyteleníti és nem is helyesli. Jézus
ezt a kijelentést teszi:
„amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok:
haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt
tettük, ami a kötelességünk volt.”
Félreértés volna azt kiolvasnunk a szavakból, hogy a szolgák fogadják el
alárendelt sorsukat és
tűrjenek el minden megalázást gazdájuk részéről, törődjenek bele abba, hogy helyzetük soha nem fordulhat jobbra. Az a gondolat
is helytelen és rossz
irányba visz minket, hogy Isten úrként
viselkedik és szolgaként bánik velünk. A példázat nem az elvtelen
szolgalelkűséget ajánlja, hanem az Isten előtti alázatra akar minket emlékeztetni. Az
Istennek való engedelmesség nem megalázó, mert Isten soha
nem akarja elvenni szabadságunkat. Szabadon dönthetünk arról, hogy szolgáljuk-e
őt.
(his)
