Merici Szent
Angéla
1474. március 21-én született
Desenzanoban. Korán árvaságra jutott, és hamar elvesztette egyetlen nővérét is.
13 éves volt, amikor elsőáldozó lett.
Nemsokára Szent Ferenc harmadik rendjébe lépett. 1497 nyarán látomása volt, és
attól kezdve érett lelkében a leány-ifjúság nevelésének gondolata.
1516-ban Bresciába költözött. 1524-ben
elzarándokolt a Szentföldre, a következő évben pedig Rómában részt vett a
Szentéven. 1530-ban 12 leánnyal társulatot alapított, és Szent Orsolya
oltalmába helyezte művét. Tíz év alatt már 76-an lettek, akik a leányok nevelésére
szentelték életüket.
1540 január 24-én halt meg Bresciában.
Élete mozgatója volt az Úr mondása, amit a
szentmise Kezdőénekében ismételünk:
Engedjétek hozzám a gyermekeket,
és ne küldjétek el őket,
mert ilyeneké az Isten Országa. - mondja
az Úr.