Emberek
szolgálata = Isten szolgálata
Az utolsó vacsorán az apostolok lábát
megmosó Jézus tanúságot tett arról, hogy az embereket akarja szolgálni, majd
másnap, nagypénteken, amikor vállalja a kereszthalált, a mennyei Atya
szolgájának bizonyul. Az Úr azt kéri tőlünk, hogy szolgáljuk embertársainkat és
állítsuk életünket Isten szolgálatába. Nem két, egymástól különböző dologról
van itt szó, hanem arról, hogy az embereket szolgálva Istennek szolgálunk. Így
volt ez Jézus megváltó halálakor, és ez történik akkor is, amikor Jézus
szolgálatát folytatjuk.
Gondoljunk most arra, hogy mi ülünk ott az
asztalnál, Jézus éppen hozzám lép, letérdel elém és az én lábamat mossa, majd
megtörli. Nem kérdezi, ki vagyok. Számára az a fontos, hogy az ő követője
legyek és azt akarja, hogy tiszta legyen a szívem. Nem vagyok nagyobb nála,
mégis ő térdel le előttem, ő szolgál nekem, sőt irántam való szeretetből még
ennél is többet tesz, feláldozza életét, üdvösségem szolgája lesz. Elismerem-e
Jézust életem Urának? Akarok-e neki szolgálni? Akarok-e a példáját követve az
embereknek szolgálni? Akarom-e az emberekben, főként a legkisebbekben és a
legszegényebbekben őt szolgálni? Tudok-e alázatos lenni annyira, hogy nem
viszolygok és húzódozok semmiféle" megalázó" feladattól?
