A húsvéti beszámolók nagyon őszintén írják
le a szereplők érzéseit és gondolatait, s ebből kiderül, hogy ők is csak lassan
jutnak el a feltámadásba vetett hitre.
A mai evangéliumi rész szereplője Mária
Magdolna, aki Jézus sírjához megy húsvét hajnalán. A sír üres, a halott
Krisztust nem találja ott, ezért sírni kezd. A két angyal kérdésére válaszolva
nagyon őszintén elmondja, hogy mit gondol a történtekről, mi a lehetséges
magyarázat arra, hogy az Úr holtteste nincs ott, ahová elhelyezték a temetés
napján. Ezt mondja: "Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hová
tették", aztán csak sír tovább. Ekkor jelenik meg Jézus, akit azonban nem
ismer fel. Ő is azt kérdezi, hogy miért sír. Mária Magdolna azt hiszi, hogy a
sírkert gondozásával megbízott kertész áll előtte, ezért nyomban azt
feltételezi, hogy bizonyára ő vihette el Jézus testét, vagy ha nem ő, akkor
talán tudja, talán elárulja, hogy ki lehetett. Milyen őszintén elmondja
gondolatait!
Ezek a gondolatok és feltételezések
azonban nem vezetik őt a megoldáshoz, mert gondolatai mindvégig a halott
Krisztus körül forognak. Krisztus holttestét keresi, azt akarja tudni, hogy hol
lehet a halott Jézus. A megoldást, a fordulatot az jelenti számára, amikor az
Úr nevén szólítja őt, akkor nyílik fel szeme és ismeri fel a vele beszélgető személyben
a feltámadt Krisztust.
A hit útján, a felismerés útján én sem
szaladhatok, hanem csak lépésről lépésre, lassan haladhatok.
