2017. április 17., hétfő

Húsvéthétfő 2017

Húsvéthétfő

Bevezetés
A mai evangéliumban hallani fogjuk a Krisztus feltámadásától megrettenő főpapok első, Krisztus föltámadását tagadó pénzért megvásárolt alvó tanúkra történő hamis, hazug érvelését.
Sajnos a történelem folyamán állandó, mind a mai napig, ez az ellentmondást tartalmazó, vallás és nemzetellenes, a valóságtól elrugaszkodó hazug információkkal történő etetése az embereknek. – Mennyire vagyunk mi felkészülve ezekre és felvértezve ezek elutasítására?

Kirie litánia
Jézus Krisztus, ki meghaltál értünk a keresztfán! Uram irgalmazz!
Jézus Krisztus, ki három nap a sírban feküdtél. Krisztus kegyelmezz!
Jézus Krisztus, aki harmad napra feltámadtál a halálból. Uram irgalmaz!

Evangélium után
Húsvét kettős ünnepén, mi keresztények az Úr Jézus sírjára szegezzük tekintetünket. Annyi próbálkozás ellenére sem tudta eltakarni a feledés erdeje, eltüntetni az erőszak hulláma. Vajon miért?
Valamikor katonák őrizték a lepecsételt sírt, fegyverrel a kezükben. Igaz, hogy húsvét hajnalán gyáván elszaladtak, elhagyták őrhelyüket. Jézus sírja azonban nem maradt őrizetlenül. A katonák tisztét átvette az anyaszentegyház. A hit és szeretet fegyverzetében őrködik Jézus sírja mellett, és bátran védelmezi a feledés hatalmától. Neki köszönhetjük, hogy ma is meghallgatjuk e sírnak az üzenetét.
Mi emberek jól ismerjük a temetőket, a halottakhoz, a sírokhoz vezető utakat. Talán ez a legszomorúbb útja földi életünknek. Milyen szép a gyermekkor útja! Csupa öröm, csupa derű, csupa vidámság a kíséretük.
Szép a felnőttek útja is, jóllehet a csalódások kátyúi és a külön-féle nehézségek sorompói kényszerítenek megállásra.
Szép lehet az öregség útja is, bár egyre több kellemetlen útitárs szegődik mellénk. De Gaulle tábornok is ezzel a mondattal fejezi be emlékiratait: „Öreg ember, elcsigázták a megpróbáltatások, távol a hiú vállalkozásoktól már érzi az örök fagy közeledtét… De ahhoz sohasem fáradt, hogy a homályban is a reménység felcsillanó szikráit fürkéssze…”
Mi keresztények is megjárjuk ezeket az utakat, de a temető csendjében, a halál éjszakájában is a reménység felvillanó szikráit fürkésszük. Számunkra ezek a szikrák Jézus húsvéti sírjából villannak elénk. Szeretteink sírjához a gyász és a bánat, Jézus sírjához az öröm és reménység kísérnek. Vajon miért?
Mert Jézus sírjában nem porladó csontokat találunk, hanem egy halálon diadalmaskodó ember üzenetét.
Az emberiség sok harcot vívott és vív ellenségeivel. Orvosok, tudósok, technikusok, feltalálók, költők, művészek harcolnak az emberi élet megszépítésén és védelmezésén. Az emberiség sok győzelmet aratott, de a halál ellen nincs reménye a diadalra. Ehhez kevés az ember ereje.
Jézusban azonban az élet ura jött el hozzánk, hogy győzelmet arasson a halál fölött. Földi életében többször is bebizonyította halál fölötti hatalmát. Megjövendölte saját föltámadását is. Ezért kértek őröket ellenségei nagypénteken sírja mellé. Ám Isten Fia nem azért jött a földre, hogy legyőzzék. Húsvét hajnalán dicsőségesen kilépett sírjából és ebben a percben megrendítette a halál legyőzhetetlenségébe vetett keserű hitünket.
A kereszténység nem Betlehemben, hanem Jézus húsvéti sírjában született.
Az apostolok a feltámadás hitével és hírével indultak el a világ meghódítására. Abban az időben, mikor Jézus és követői meghirdették az evangélium üzenetét, a Földközi-tenger medencéjében, a római birodalomban igen magas fokon állt a kultúra színvonala. Virágzott a bölcselet, a tudomány, a művészet, és a pogány templomokban, különféle istenekben és vallásokban válogathattak az emberek. Mégis győzött a kereszténység és ez a feltámadt Jézus győzelme volt.
Nagyhatalom a művészet, nagyhatalom a munka és tudomány, de mindennél nagyobb az isteni szeretet, ami öröklétbe öltözteti emberségünket. Az emberek mindig erre vágyakoztak, de a vágynál többre nem jutottak. Jézus hirdette és mutatta meg, hogy Isten örök életre szánta az embert. Saját példájával győzte meg erről tanítványait és egyháza által az egész világot.
Ezért oly nagy ünnep, ezért oly örömteli ünnep a Húsvét!
De mikor igazi a mi ünnep-lésünk?
Egyszerű a válasz. Lélekben, miként a jámbor asszonyok és később az apostolok tették, úgy mi is induljunk el Jézus húsvéti sírja felé, hogy részünk lehessen abban az egyedüli, rendkívüli, egész egyéniségünket megremegtető élményben, amiben annak idején nekik részük volt. Hogy ugyanazt eredményezze ez az élmény bennünk is, mint bennük. Higgyünk rendíthetetlenül a Föltámadottban! És ezt a Föltámadottban való rendíthetetlen hitünket, életünk is hirdesse

Amen.

2017. április 15., szombat

Húsvét 2017

Húsvét. 2017.

Bevezetés
Hitünk legnagyobb ünnepén szeretettel köszöntöm e szentmisén megjelent minden kedves testvért. És különös tisztelettel és örömmel köszöntöm a ritkán, vagy régóta nem látott testvéreinket is. Miként a családban nagy öröm a régen látott testvér vagy rokon megjelenése, úgy a mi templomi közösségünkben is nagy öröm a régen vagy ritkábban látott testvéreinknek a megjelenése, a velünk és a sokakkal való együtt-ünneplésük. Hogy méltóképen, tiszta szívvel ünnepelhessünk, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia
Jézus Krisztus, ki meghaltál értünk a keresztfán! Uram irgalmazz!
Jézus Krisztus, ki három napig feküdtél a sírban. Krisztus kegyelmezz!
Jézus Krisztus, aki harmad napra feltámadtál a halálból. Uram irgalmaz!

Evangélium után
Testvéreim! Sokszor elmondtuk már: Ha Krisztus életének története Nagypéntekkel fejeződött volna be, akkor ma nem lennénk itt, sőt akkor egyáltalán nem is beszélhetnénk kereszténységről sem. Korai volt azonban Krisztus ellenfeleinek nagypéntekien győzelmük ünneplése. Mert a lepecsételtetett, és őrökkel őriztetett üres sír világgá kiáltotta, a világot sarkaiból kiforgató örömhírt: „Nincs itt! Feltámadt!” És az óta, századokon át zeng ez az örömhír.
Testvéreim! Nem ellenfelei, hanem Krisztus győzött! Még pedig úgy, Prohászka Ottokár püspök szavaival, - ahogy hozzá illett. Úgy, ahogy Isten győz az Ő ellenfelein mindig a történelem folyamán. Csendben, zajtalanul, erőlködés nélkül dőlt el győzelme. A lepecsételt, s őrökkel őriztetett sír körül nem hallani lánccsörtetést, sem feszítést, sem kőhengerítést, ultramodern repülőgépek zúgását, rakéták becsapódását, bunkereket szakaszosan robbantó több tonnás, földet is megrengető bombák robbanását. Győzelmének harcterén nem vonulnak fel hadseregek légiói, nem üvöltenek szenvedélyek, nincsenek jajkiáltások, halálhörgések. Nincs füst, mely eltakar győzőt és legyőzöttet. Nincs porfelhő, mely kétessé teszi a mozdulatokat. Nincs tagadás, kétkedés, kifogás, kétségbevonás. A dolog egészen világos: Krisztus feltámadt! Krisztus él!
Testvérek! Győzött a próféták júdeai oroszlánja. A győztes Messiás, a rá vonatkoztatott prófétai jövendölés szavaival mondhatja: „Miért agyarkodnak a népek ellenem… A mennyekben lakó kineveti őket…”
S a halál sem győzedel-meskedhetett a fölött, aki azt mondta magáról: „Én vagyok a Feltámadás és az Élet!”
Testvéreim! Krisztus követőiben is felvetődhet az a kérdés, hogy mi a jelentősége Krisztus győzelmének, mi a jelentősége a húsvéti örömhírnek?
Jól tudjuk, mindnyájunk közös sorsa, hogy életünk végén át kell lépnünk a holtak országába. Egy olyan tartományba, ahonnan tapasztalataink szerint nincsen visszatérés. Krisztus feltámadása azt jelenti, hogy megdicsőült testével kilépett a földi élet keretéből, a négydimenziós világmindenségből. Ezzel a természetfeletti eseménnyel igazolta isteni küldetését, hatalmát, a halálon aratott diadalát.
A legtöbb festményen, amely Jézus föltámadását ábrázolja, győzelmi zászlót tart a kezében. A művészek ezzel a képpel ábrázolják a keresztény hitet, amely szerint Jézus nagypénteki szenvedését és halálát dicsőséges feltámadása követte.
Tévedés lenne azonban azt hinnünk, hogy Jézus kizárólag azért támadt fel, hogy saját személyét a dicsőség fényébe öltöztesse, Isten voltát igazolja.
Sokkal inkább arra kell gondolnunk, és ezt Jézus is hangoztatta, hogy amit mondott és tett, azt mind értünk cselekedte. A hangsúly tehát az értünkön van. Értünk, a mi üdvösségünkért szállt le a mennyből. Értünk vállalta az emberi sorsot. Értünk hirdette az Atya üzenetét, Értünk cselekedte csodáit. Értünk lépett a szenvedés útjára, és értünk áldozta fel szent emberségét a kereszt oltárán. Értünk támadt fel, hogy ezzel, mint Istentől igazolt férfi lépjen be végérvényesen emberi történelmünkbe.
Ha nem így történik, akkor Pál apostol szavai szerint hiábavaló len-ne a mi hitünk. Jézus számos ígérete elvesztené erejét, ha nem hitelesítené személyét a feltámadás dicsősége.
További kérdés, talán nagyon is emberi kérdés: milyen haszna van számunkra Jézus feltámadásának?
Jézus feltámadása óta, a fel-támadás általános fogalommá lett, sok – sok teológiai tartalommal, és sok-sok profán tartalommal bíró pozitív tartalmú szóvá.
Már Pál apostol is arra buzdítja az első keresztényeket, hogy miként Krisztus feltámadott a halálból, úgy támadjanak fel a hívők is a bűnből az új életre. Éledjen újra hitük és szeretetük, s Krisztus lakozzék a szívükben!
Akkor igazi a mi húsvétunk, ha nemcsak emlékezetünkben nyílik meg a régi, sziklába vájt krisztusi sir, hanem amikor megnyílik saját szívünk, mikor befogadjuk a föltámadt Krisztust, mikor megújul hitünk és szeretetünk, megújul bennünk Krisztus élete, eltölt bennünket Krisztus szelleme, áthat az ő törvénye, a szeretet törvénye. És ez nemcsak számunkra hasznos és üdvös, hanem drága hazánk és az egész emberiség számára is.
Hiszen sok-sok nagypénteket élt és él át az emberiség, drága hazánk is. Mivé lenne ez a világ, mivé hazánk, ha nem élne az emberekben a feltámadásban való hit, az igazságnak a gonoszság feletti győzelmében való hit. Ennek köszönheti az emberiség fennmaradását, és benne hazánk is, hogy az európai nemzetek nagy családjában is, az EU folytonos támadása ellenére is él, és élni fog hazánk!
Hitünk legnagyobb titkát ünneplő testvéreim. Mi hiszünk a feltámadásban! Mi hiszünk a szenvedést követő megdicsőülésben. Mi hiszünk a halál utáni életben! Hiszünk, hazánk újraéledésében, hiszünk feltámadásában.

Ámen.

2017. április 14., péntek

Nagypéntek 2017

Nagypéntek. 2017

Urunk szenvedésének, keresztre feszítésének történetét felolvasva, megállunk egy pillanatra, hogy levonjuk magunk számára Jézus kereszthalálából üdvösséges tanulságokat.
Először is azt, hogy Jézus keresztre feszítéséért minden nemzedéknek van oka a szégyenkezésre, a mi nemzedékünknek is, nekünk is.
Mennyi szenvedés, üldözés kíséri az igaz ember életét. Hány követőjében folytatódik Jézus szenvedése. Ki mentheti magát azzal, hogy Pilátushoz hasonlóan kezét mossa, azzal ámítva önmagát: én ártatlan vagyok ennek vagy annak az igaznak a vérétől. Az. első Nagypéntek óta állandóan folytatódik Krisztus szenvedése az emberekben. A történelem országútját láthatatlan kereszterdők szegélyezik. Ki állíthatja, hogy nem részese ennek az áldatlan erdőtelepítésnek? Ha mégis áldás terem a kereszterdők lombjain, ezt Krisztusnak köszönhetjük.
Mennyi fájdalmat okozunk másoknak, mennyi keresztet ácsolunk olykor szeretteinknek is. Ám nem a sebetejtők hanem a sebeket szenvedők váltják meg a világot. Nem a keresztrefeszítők, hanem a keresztrefeszítettek jelenítik meg a Krisztust. Ezért Jézus a kereszt körül gyűjti össze barátait és ellenségeit. Itt akar találkozni velünk, hogy mindannyiunk számára az Atya bocsánatát kérje.
Azok számára, akik keveset tudnak a kereszténységről, vagy téves fogalmaik vannak róla, szinte érthetetlen, hogy Krisztus hívei a kereszt körül gyülekeznek. Mennyi minden gyűjtheti össze az embereket! Fotóriporterek kereszttüze fogadja a politikusokat, egy-egy filmcsillagot. Milliókat ültet a TV képernyője elé egy érdekesnek ígérkező film vagy sportesemény. Mindezt természetesnek találjuk. Ám oktalanságnak tartja az Istentől elforduló világ, ha mi keresztények a keresztfa körül gyülekezünk, és a ráfeszített fájdalmak férfiát ünnepeljük. (Mindig és mindenütt, ahol meghirdetik a kereszt igéjét, megjelenik a keresztáldozat is).
Vajon miért tesszük ezt?
Az ev. beszámolójából kiderül, hogy annak idején az apostolok sem értették, és megbotránkoztak Jézus keresztjén. Tiltakoztak, amikor Jézus megjövendölte és elmenekültek, midőn jövendölése beteljesedett. Az evangélium szerint csak János apostol állt a kereszt tövében, Mária és néhány jámbor hivő. Ám ők sem azért álltak oda, mert megértették a kereszt titkát, hanem mert szerették Jézust. Nem az értés, hanem a részvét vezette őket a keresztúton a Golgotáig.
Hogy az Isten Fiának tartott Messiás a szégyenfáján fejezze be életét, ezt sem ellenségei, sem barátai nem akarták és nem tudták elfogadni. Csak Pünkösdkor. a Szentlélek megvilágosító kegyelme segített megérteni valamit a kereszt titkából. Bennünket is csak a Szentlélek kegyelme segít a kereszt titkának megértésében.
Akik ismerik az életet azoknak fölösleges magyaráznunk, hogy mikor szeretünk valakit igazán? Nem akkor, ha megsimogatjuk, ha megöleljük, s elhalmozzuk csókjainkkal. Csak akkor szeretjük igazán, ha szenvedni is tudunk érte, miként Jézus is értünk. Ha pedig Jézus is így cselekedett, mi sem tehetünk másképpen. Ezért figyelmeztet: „Aki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét.” Ez korántsem Jelenti azt, hogy nekünk keresgélnünk kell a szenvedést vagy nekünk kell megácsolni keresztünket. Hiszen Jézus is azt kérte a mennyei Atyától: Ha lehetséges múljék el tőlem a pohár! A keresztet nem keresnünk kell, hanem a meglévőt fel kell vennünk, és vinnünk kell!
Tele van a világ sok szenvedéssel, tele van a világ keresztekkel, amelyek hordozókra várnak. Igaz mi nem vagyunk olyan erősek, mint Jézus és nem a mi feladatunk a világ megváltása. Ám ha valóban Krisztushoz tartozunk, akkor keresztjéből is részt kell vállalnunk!
Sok helyen megvan még az a szép szokás, hogy virágvasárnap és nagypénteken énekkar énekli a passiót. Kiosztják a szerepeket, és egy valaki Jézus szólamát énekli. - Ám nekünk, keresztényeknek nemcsak énekelnünk, nemcsak játszanunk kell Jézus szerepét, hanem a valóságban is meg kell élnünk. Isten Krisztusban és keresztjében mutatta ki szeretetét, nekünk is keresztünk vállalásában és hordozásában kell kimutatnunk szeretetünket!
Ezt teszi az édesanya, aki türelemmel ápolja beteg gyermekét. Ezt teszi a hűséges férj, aki nem löki el magától beteg feleségét. Ezt teszi az asszony, aki éveken át ápolja munkaképtelen rokkant hitvestársát. Ezt teszi a gyermek, aki öreg szüleit Cirenei Simonként kíséri az öregedés, a magányosság, s betegség fájdalmas életszakaszán. Ezt teszi minden ember, aki Veronikához hasonlóan a vigasztalás kendőjét borítja a szenvedő szívekre.
Ha együtt szenvedünk a szenvedőkkel, akkor Krisztussal szenvedünk együtt, ha pedig Krisztussal együtt szenvedünk, együtt is dicsőítetünk meg majd Vele.

Amen 

Nagypéntek

Nagypéntek

Nagypéntek, szigorú böjti nap. Jézus szenvedését ünnepeljük a mai napon. A mai napon nem mutatunk be Szentmisét, liturgikus ünneplésünk csúcspontja a hódolat a szent Kereszt előtt. Böjtben és imádságban eltöltött napunk erősítse bennünk Isten végsőkig elmenő szeretetét.

2017. április 12., szerda

Júdás leleplezése

Nagy különbség van Júdás pénzért vállalt áruló tette és Péter félelemből háromszor is kimondott tagadó szavai között. Az egyikből nincs felemelkedés, a másik az evangélium egyik legszebb szeretet-vallomását eredményezi a feltámadás után.
A különbség a két apostol Jézushoz való kapcsolatából fakad. De mi köt engem Jézushoz? Milyen a kapcsolatom vele nekem, aki ma aggódva kérdezem: csak nem én vagyok az, aki elárulja az Urat?

A kevély magabiztosság nem ment meg és nem szünteti meg a bennünk lévő gyengeséget. Nem szabad tökéletesnek és szilárdan állónak tartani magunkat, hanem ismernünk kell hibáinkat és gyarlóságainkat. A felemelkedés feltétele a helyes önismeret és bűnbánat.
Ámen

2017. április 11., kedd

Nagykedd 2017

Nagykedd
Tegnap is egy meghitt asztaltársaságban láttuk az Urat barátaival, Betániában. Ma a tizenkettővel együtt étkezik Jeruzsálemben.
János Jézus keblére hajtja a fejét. Idilli kép, melyet megzavar a gonoszság ármánykodása. Földünk a jó és a rossz küzdelmének helyszíne, ahol folytonosan változnak a frontvonalak. Az apostolok önmagukra mutatnak: távol álljon tőlem, hogy eláruljalak. Júdás pedig az erszényét rejtegeti a háta mögé.
Festőket megihlető jelenet. Ilyen az, amikor Isten vendégül látja az embert. Az egyház születése ebben a teremben kezdődik, és pünkösdkor beteljesedik. Sem Júdás árulása, sem Péter tagadása, de Jézus halála sem tudja azt megakadályozni. Nem emberi mű, Isten műve.



2017. április 9., vasárnap

Christoph Schőnborn

Christoph Schönborn bíboros gondolatai 2017. április 9.
Virágvasárnapra (Mt 21, 1-11)

Micsoda ellentét! Majdnem naponta kapunk híreket Moszulból, a szenvedésektől megpróbált Irak második legnagyobb városából. 2014-en foglalták el a Daesh csapatai. Létrehozták ott a terrorra épített uralmukat. Sokan elmenekültek, mindenek előtt keresztények, akiknek kétezer éve ott volt a hazájuk. Közben tombol a felszabadító háború. A város nagy részét sikerült vissza foglalni. Ám a Daesh terrorja még erősen tartja magát az óvárosban, és sok áldozat lesz még, amíg a város végleg felszabadul. Sok keresztény azt reméli, hogy  visszatérhet ősi szülővárosába.

Micsoda ellentét! Jézus nem páncéllal és nehézfegyverzettel jön Jeruzsálembe. Jeruzsálemet megnyerni akarja, és nem elfoglalni. Fel akarja szabadítani, de nem erőszakkal. Az ő bevonulása a városba nem véres ütközet sok halálos áldozattal. Csupán egy halott van, és ez ő maga. Mert nem úgy jött, mint akinek politikai hatalma van, mint egy katonai győztes, hogy uralkodjék, hanem azért, hogy életét Jeruzsálemért adja, a népéért és minden emberért.

Mit mondhat Virágvasárnap egy erőszakkal és terrorral terhelt világnak? Minden évben pálmaágak avagy barka megáldásával ülik meg az ünnepet. Közkedvelt a körmenet a pálmaágakkal. Ez nem tiltakozó menet, nem hangos demonstráció. Azt mutatja meg, hogy miképp akar Jézus ma is eljönni hozzánk. Jézus egy teherhordó állatot kér kölcsön, hogy bevonuljon Jeruzsálembe. Nem lóról van szó, ami harci lovasságra emlékeztetne, hanem egy szamárról a csikajával. Mindenki érti ezt a jelet. A Bibliában ugyanis az áll, hogy a béke megígért királya nem lóháton érkezik, hanem "szelíd ő, s szamárháton ül".

Jézus szerénysége lelkesedést vált ki. Mennyire más az ő magatartása, mint a római megszállóké vagy az ország nagyjaié! Sokan érzik, hogy Jézus egy másmilyen király, mint azon uralkodók, akiket egyébként megtapasztalnak. Jézushoz kiáltják "hozsannájukat".  Ez tulajdonképpen egy könyörgő felkiáltás, mert szó szerint azt jelenti, hogy " kérlek, segíts"! A Jézust éltető tömeg száján reménytelien hangzik: "Hozsanna Dávid Fiának!" Jézus, hozz segítséget! Jézus, a nagy királynak, Dávidnak utóda fog békét hozni. Isten küldötteként érkezik. Ő a segítség, aki a magasságból jő, magától az Istentől: "Hozsanna a magasságban!"

Ma a templomban a körmenet után Jézus szenvedéstörténetét olvassuk fel vagy énekeljük el. Hogy egyeztethető ez össze a Virágvasárnap örvendező légkörével? Mert Jézus éppen ezért jött Jeruzsálembe. Tudta, hogy mi vár rá, és azt akarta, hogy ez megbízatásának célja, életének értelme legyen. A tömeg, ami őt lelkesen kísérte a városba, ezt nem tudta. A béke egy erős királyát kívánta, és bizonnyal nem egy kigúnyolt és megfeszített embert. Mi, akik ma Virágvasárnapot ünnepeljük, tudjuk, mi volt a dolog kimenetele. Tudjuk, hogy a hangos "Hozsannát" néhány nappal később a még hangosabb "feszítsd meg őt" követi. De azt is tudjuk, hogy e hét végén a Húsvét vasárnap lesz: Jézus győzelme a halálon, az ő feltámadása!

Ma veszi kezdetét a Nagyhét, ami a Húsvéttal végződik. Mily nagyon kívánjuk a szörnyen szenvedő moszuli embereknek, hogy szenvedésük útja számukra is majd egy örömteli Húsvétban végződjék!


                                             

2017. április 8., szombat

Virágvasárnap

Ma szent beszéd helyett a Passiót olvassuk

A mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedése Szent Máté szerint:

Narrátor: A tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekbe juttatom őt?” Azok harminc ezüstöt ígértek neki. Ettől kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa őt nekik.
A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hogyan akarod, hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” Ő így felelt:

Jézus: Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: közel van az időm, és tanítványaimmal nálad költöm el a húsvéti vacsorát.

Narrátor: A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, a tizenkét tanítvánnyal asztalhoz telepedett. Miközben ettek, így szólt hozzájuk:

Jézus: Bizony mondom nektek, közületek egyvalaki elárul engem. Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.

Narrátor: Miközben ettek, Jézus kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, azután megtörte, és odaadta tanítványainak ezekkel a szavakkal:

Jézus: Vegyétek és egyétek: ez az én testem!

Narrátor: Azután a kelyhet vette a kezébe, hálát adott és odaadta nekik ezekkel a szavakkal:

Jézus. Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. Mondom nektek, mostantól nem iszom a szőlőtő terméséből mindaddig, míg az újat nem iszom veletek Atyám országában.

Narrátor: Ezután zsoltárokat énekelve kimentek az Olajfák-hegyére. Amikor odaértek, Jézus így szólt:

Jézus: Ma éjszaka ti mindannyian megbotránkoztok bennem. Hiszen megírták: Megverem a pásztort, és szétszélednek a nyájból a juhok. De feltámadásom után majd előttetek megyek Galileába.

Narrátor: Ekkor Péter ezt mondta neki:

Péter: Ha mindnyájan megbotránkoznak is benned, én soha meg nem botránkozom.

Jézus: Bizony mondom neked, még ma éjjel, mielőtt a kakas szól, háromszor is megtagadsz engem.

Péter: Még ha meg is kellene halnom veled, akkor sem tagadnálak meg.

Narrátor: Közben Jézus odaért velük a Getszemáni nevű kertbe. Így szólt tanítványaihoz:

Jézus: Üljetek le itt, míg én elmegyek imádkozni. Maradjatok itt és virrasszatok velem.

Narrátor: Azután kissé távolabb ment tőlük, arccal a földre borult és így imádkozott:

Jézus: Atyám! Ha lehet, múljék el tőlem ez a kehely, de ne az legyen amit én akarok, hanem amit te!

Narrátor: Azután odament a tanítványaihoz, és alva találta őket. Ezt mondta Péternek:

Jézus: Hát képtelenek vagytok egy órát virrasztani velem? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! Mert a lélek kész, de a test erőtlen.

Narrátor: Azután másodszor is elment és imádkozott. Majd visszatérve ismét alva találta őket. Ismét elment imádkozni, azután odament a tanítványokhoz és így szólt:

Jézus: Íme elérkezett az óra, amikor az Emberfiát a bűnösök kezére adják. Keljetek fel, menjünk. Nézzétek, megérkezett, aki elárul engem!

Narrátor: Még beszélt, amikor íme, odaért Júdás, egy a tizenkettő közül, és vele a főpapoktól és a nép véneitől egy nagy csapat, kardokkal és husángokkal fölszerelkezve. Az, aki elárulta őt, ebben a jeladásban egyezett meg velük:

Júdás: Akit megcsókolok, ő az, őt fogjátok el.

Narrátor: Mindjárt oda is lépett Jézushoz, és így szólt:

Júdás: Üdvöz légy Rabbi!

Narrátor: Azután megcsókolta. Jézus ezt mondta neki:

Jézus: Barátom, miért jöttél?

Narrátor: Közben a többiek már kezet is emeltek Jézusra, és foglyul ejtették. Ekkor íme, egy azok közül, akik Jézussal voltak, karjához kapott, kirántotta és a főpap szolgájára sújtott: levágta az egyik fülét.  Ekkor Jézus így szólt hozzá:

Jézus: Tedd csak vissza hüvelyébe a kardodat! Mert kard által vész el, ki kardot ragad! Vagy azt hiszed, nem kérhetném Atyámat, s nem küldene segítségemre akár tizenkét légió angyalnál is többet? De akkor hogyan teljesednék be az Írás, amely szerint ennek meg kell történnie? Mint valami rabló ellen, úgy vonultok fel kardokkal és dorongokkal, hogy elfogjatok. Nappal a templomban ültem és tanítottam, ott nem fogtatok el!

Narrátor: Mindez azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai. Ekkor a tanítványok mindnyájan elhagyták őt, és elfutottak.
Akik Jézust elfogták, elvezették őt Kaifás főpap elé, ahol ekkorra már összegyűltek az írástudók és a vének. Közben Péter messziről követte őt, egészen a főpap udvaráig. Odaérve leült odakint a szolgák közt, hogy lássa, mi lesz a dolog vége. A főpapok pedig és az egész főtanács hamis bizonyítékokat kerestek Jézus ellen, hogy halálra adhassák őt, de nem találtak, bár sok hamis tanú felsorakozott.

Főpap: Nem felelsz semmit sem arra, amivel ezek vádolnak,

Narrátor: Jézus azonban csak hallgatott. Ekkor a főpap azt mondta neki:

Főpap: Esküdj meg az élő Istenre és mondd meg nekünk, hogy te vagy-e a Messiás, az Isten Fia?

Jézus: Magad mondtad! És mondom nektek: ezentúl az Emberfiát a Hatalmas Isten jobbján látjátok ülni, és látni fogjátok őt eljönni az ég felhőin.

Narrátor: Erre a főpap megszaggatta a ruháját és így szólt:

Főpap: Káromkodott! Mi szükségünk van még tanúkra? Lám, most ti is hallottátok a káromlást. Hogyan ítéltek?

Tömeg: Bűnhődjék halállal!

Narrátor: Ezután szembeköpdösték, ököllel verték, mások pedig pofon ütötték, és kérdezgették: Prófétálj Messiás, ki ütött meg téged?
Eközben Péter kint ült az udvaron. Odament hozzá egy szolgáló, és megszólította:

Szolgáló: Te is a galileai Jézussal voltál!

Narrátor: De ő mindenki hallatára letagadta:

Péter: Nem tudom, mit beszélsz!

Narrátor: Amint a kapunál kifelé tartott, felismerte őt egy másik is, és így szólt az ott lévőkhöz:

Szolgáló: Ez is a názáreti Jézussal volt!

Narrátor: Erre ő ismét tagadni kezdte, méghozzá esküvel:

Péter: Nem ismerem azt az embert!

Narrátor: Kis idő múltán az ott ácsorgók odamentek Péterhez, és így szóltak hozzá:

Tömeg: Közülük való vagy biztosan, elárul a kiejtésed is!

Narrátor: Most már esküdözni és átkozódni kezdett.

Péter: Nem ismerem azt az embert!

Narrátor: És azon nyomban megszólalt a kakas. Péternek ekkor eszébe jutottak Jézus szavai: Mielőtt a kakas szól, háromszor is megtagadsz engem. Kiment és odakint keserves sírásra fakadt.

Amikor reggel lett, a főpapok és a nép vénei meghozták a döntést Jézus ellen, hogy halállal büntetik őt. Megkötözték, azután elvezették és átadták Pilátus helytartónak.

Amikor Júdás, az áruló látta, hogy Jézust elítélték, tettét megbánva visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek. Ezt mondta nekik:

Júdás: Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el!

Főpap: Mi közünk hozzá? Ez a te dolgod!

Narrátor: Ő erre az ezüstöket eldobta a templomban, azután elment és felakasztotta magát. A főpapok összeszedték a pénzt, de ezt mondták:

Főpap: Nem szabad a templom kincstárba tenni, mert vérdíj volt!

Narrátor: Közben Jézust a helytartó elé állították. A helytartó megkérdezte tőle:

Pilátus: Te vagy-e a zsidók királya?

Jézus: Magad mondtad!

Narrátor: S miközben a főpapok és a vének vádaskodtak ellene, ő nem szólt egy szót sem. Pilátus végül megkérdezte:

Pilátus: Nem hallod, mi mindennel vádolnak?

Narrátor: Ő azonban neki sem válaszolt egyetlen szóval sem, és a helytartó nagyon csodálkozott ezen.
Szokásban volt, hogy az ünnep alkalmával a helytartó szabadon bocsát egyet a foglyok közül, akit a nép kíván. Volt akkor egy Barabás nevezetű, hírhedt rabjuk. Amikor összegyülekeztek, Pilátus megkérdezte:

Pilátus: Mit akartok, melyiket bocsássam el a kettő közül: Barabást vagy Jézust, akit Krisztusnak is neveznek?

Narrátor: Tudta ugyanis, hogy csak irigységből adták őt a kezébe. Míg ott ült ítélőszékében, a felesége üzenetet küldött neki: Ne avatkozz annak az igaznak a dolgába! Ma éjjel álmomban sokat szenvedtem miatta!
De a főpapok és a vének felbiztatták a népet, hogy Barabást kérjék, Jézust pedig veszítsék el. A helytartó feltette a kérdést:

Pilátus: Mit akartok, melyiket bocsássam el a kettő közül?

Tömeg: Barabást!

Pilátus: És mit tegyek Jézussal, akit Krisztusnak neveznek?

Tömeg: Keresztre vele!

Pilátus: De hát mit követett el?

Tömeg: Keresztre vele!

Narrátor: Pilátus látta, hogy semmire sem megy velük, sőt csak fokozódik a zavargás. Ezért vizet hozatott, és a nép szeme láttára megmosta a kezét ezekkel a szavakkal:

Pilátus: Én ártatlan vagyok ennek az igaznak vére ontásában. Ez a ti dolgotok!
- 5 -


Tömeg: A vére rajtunk és a gyermekeinken!

Narrátor: Ekkor szabadon bocsátotta nekik Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és elrendelte a keresztre feszítést.
A helytartó katonái bevitték Jézust a helytartóságra, és köréje gyűjtötték az egész helyőrséget. Levetkőztették, bíborszínű köpenyt adtak rá, tövisből koronát fontak, és a fejére helyezték, a jobbjába pedig nádszálat nyomtak, azután térdet hajtva előtte így gúnyolták.

Tömeg: Üdvöz légy zsidók királya!

Narrátor: Közben leköpdösték, elvették tőle a nádat és a fejét verték vele. Miután így csúfot űztek belőle, levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruháiba, és elvezették, hogy keresztre feszítsék.
Amint kifelé haladtak, találkoztak egy Simon nevű cirenei emberrel, őt kényszerítették, hogy vigye Jézus keresztjét. Végül odaértek arra a helyre, amelyet Golgotának, azaz Koponyák helyének hívnak. Itt epével kevert bort adtak neki. Ő megízlelte, de nem kért belőle. Azután keresztre feszítették Sorsot vetve szétosztották egymás között a ruháit, majd letelepedtek ott, és őrizték. Feje fölé odaírták elítélésének okát: „Ez Jézus, a zsidók királya.”
Ugyanakkor két rablót is keresztre feszítettek vele: az egyiket jobbról, a másikat balról.
Akik arra jártak, káromolták őt, bólogattak a fejükkel és ezt mondták:

Tömeg: Le akartad rombolni a templomot és harmadnapra fölépíteni? Szabadítsd hát meg önmagadat! Ha Isten fia vagy, száll le a keresztről!

Narrátor: Ugyanígy gúnyolták őt a főpapok is az írástudókkal és a vénekkel együtt:

Főpapok: Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni! Ha Izrael királya ő, hát jöjjön le most a keresztről, és hiszünk benne! Bízott az Istenben? Mentse meg őt most, ha akarja! Hiszen azt mondta: Az Isten fia vagyok!

Narrátor: Hat órától sötétség borult az egész földre kilenc óráig. Kilenc óra körül Jézus hangosan felkiáltott:

Jézus: Éli, Éli, lámá szábáktáni? Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?

Narrátor: Az ott állók hallották ezt, és egyesek megjegyezték: Ez Illést hívja. Egyikük mindjárt odafutott, fogott egy ecetbe mártott szivacsot, rátűzte egy nádszálra, és inni adott neki. A többiek azonban ezt mondták: hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa? Jézus pedig még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.

(térdre borulunk és csendben időzünk)

Narrátor: Ekkor a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig. A föld megmozdult, a sziklák megrepedtek. A százados és a többiek is, akik Jézust őrizték, a földrengés és a történtek láttára igen megrémültek és így szóltak: Ez valóban Isten Fia volt!
Amikor beesteledett, jött egy Arimateából való gazdag ember, név szerint József, aki maga is Jézus tanítványa volt. Bement Pilátushoz, és elkérte Jézus holttestét. Pilátus elrendelte, hogy adják át neki. József levette a testet, beburkolta tiszta lenvászonnal, és saját, sziklába vájt új
sírboltjába helyezte. A sír bejárat elé nagy követ gördített és elment. Mária Magdolna és a másik Mária ott ültek a sírral szemben.

Másnap, vagyis a készületnap elmúltával a főpapok és a farizeusok összegyűltek Pilátus előtt, és így szóltak:

Főpapok: Úgy emlékszünk, hogy ez a csaló még életében ezt mondta: Harmadnapra feltámadok. Rendeld hát el, hogy harmadnapig őrizzék a sírt, nehogy odamenjenek tanítványai és ellopják, aztán így szóljanak a néphez: Feltámadt a halottak közül! Ez a csalás rosszabb lenne az előzőnél!

Narrátor: Pilátus azonban csak ennyit mondott:

Pilátus: Van őrségetek: őrizzétek ti, ahogy tudjátok.


Narrátor: Erre azok elmentek, lepecsételték a követ és őrséget állítottak a sírbolt elé.

Júdás

Dr. Benyik György: Júdás

A bibliában ezen a néven 8 Júdás nevű ismert szereplővel találkozhatunk. Júdás Makkabeus, aki a Ptolemeusok elleni felkelést vezette, Hirkanosz János testvérét is így hívták. Jézus két apostolának is ez volt a neve, az egyik, Júdás Tádé neve alatt apostoli levél is jelent meg, de aki ennek a névnek a negatív karakterét adta azt Júdás iskareiotésznek hívtak. Jézus egyik „unoka testvérének” is Júdás volt a neve. Sőt arról a férfiről is, aki lázadást szervezett Jézus idejében is Júdás néven emlékezik meg az evangélium. A jeruzsálemi közösség első vezetőjét is Júdás Barszabbasznak hívták. De Damaszkusban az egyenes utcában is lakott egy Júdás, akinek a házában Pál lakott egy rövid ideig.
Júdás iskariotész mellékneve azt jelenti keriótból való férfi. Jézus maga választotta apostolai közé, az egyetlen Júda törzséből származó tanítvány volt. A biblia pénzsóvár embernek ismerte, aki jóllehet az apostolok közös pénzét kezelte, mégis meg is meglopta barátait. Végül 30 ezüstért a Mesterét is kiszolgáltatta ellenségeinek. Árulásának indítéka egyesek szerint az volt, hogy csalódott Jézusban, talán azért, mert földies megfontolások alapján kapcsolódott hozzá. Árulását Jézus sátán elleni harcával kapcsolja össze az Újszövetségi szentírás.
Jézus kezdettől fogva tudta, és beszélt is tanítványainak attól, hogy közéjük férkőzött egy áruló. Először a betániai megkenésnél kerül szembe Jézus és Júdás, amikor az utóbbi sajnálja azt a drága olajat, amellyel Jézust megkenik. Az utolsó vacsorán Jézus meg is nevezte árulóját, de egyrészt nem tartotta vissza az árulástól, hanem inkább még sürgette is, hogy tegye meg azt, amit elhatározott, másrészt úgy nevezte meg őt, hogy a többi tanítványa gyanúját nehogy fölkeltse Júdás ellen. Vitatott, hogy Júdás jelen lett volna az utolsó vacsora legfontosabb jeleneténél az oltári szentség alapítási szavainak kimondásakor. Mivel Júdás tudta, hogy Jézus a Getszemani kertbe fog menni, oda vezette a katonákat, hogy elfogják Jézust, majd a szokásos üdvözlési jelet, a „csókot” árulása titkos jelének választotta. Amikor azonban látta, hogy Jézust halálra ítélték, kétségbeesésében felakasztotta magát, de vagy a kötél szakadt el, vagy az ág volt gyenge, de ő lezuhant a mélységbe és úgy halt meg.
Egy kánaánita szekta azonban mégis tisztelte Júdást, mint az igazság bajnokát és a bölcsesség letéteményesét ezzel a szektával hozható kapcsolatba a kánonon kívüli, úgy nevezet nem hivatalos Júdás evangéliuma is. A Júdás nevéhez fűződő irodalom gyakorta használja fel ennek az apokrif írásnak az érvelését. Nevéhez kapcsolódik egy zsidó legenda is, mely pozitívan értékelte a tevékenységét. Évszázadokon keresztül sem homályosult el a neve, jóllehet soha sem tudta semmilyen irodalom végérvényesen pozitív figurává változtatni Júdás tettét.
Mára neve azonos az árulással, a barátot színlelő ellenséggel. A szenvedés történetben tragikus hőssé emelkedett Jézus mellett ő a másik híres, de negatív figura. Annak ellenére, hogy Péter, a későbbi főapostol is vádolható Jézus megtagadásával, de annak motívuma a félelem volt. Júdás árulása mögött számítás, sértődöttség, harag, és a megfontolatlanság áll. Amikor tettének mélységes következményét felfedezte, eluralkodott rajta a kétségbeesés.

A bűnösök számára mégis van mondandója Júdás alakjának és példájának. A mondandó negatív ugyan, de mégis megszívlelendő. A nagy bűnökhöz hasonló okok vezetnek, mint Júdás indítékai voltak. Minden tanítómesternek számolnia kell azzal, hogy tanítványai között akad valaki, aki ellene fordul. Negatív példa Júdás abban a tekintetben is, hogy képtelen a megtérésre, és képtelen hinni abban, hogy Jézus neki is megbocsáthat. Nem tud mit kezdeni a megbocsátással. Ez minden nagy bűnösnek a legnagyobb tragédiája. Aki ezt a reményt is elveszíti, mindent elveszített, a megtisztulás reményét is, amit bűnösen sem kellett volna neki feladni.

2017. április 7., péntek

Megkövezési szándék

Jn 10,31-42
A mai evangéliumban Jézust meg akarják kövezni ellenfelei.
Az előzőekben Jézus az Atyával való kapcsolatáról beszélt, majd kijelentette: "Én és az Atya egy vagyunk" (Jn 10,30). E kijelentését a zsidók istenkáromlásnak vagy önistenítésnek vették, ezért tör fel belőlük a megkövezés szándéka.
Indulatukat látván és szándékukat felismervén Jézus azt kérdezi tőlük, hogy melyik jócselekedetéért akarják őt megkövezni? Válaszukban a zsidók megfogalmazzák az istenkáromlás vádját, amely a mózesi törvény szerint valóban halálbüntetést érdemelt.
Válaszuk azért érdekes, mert megérzik ugyan Jézus kijelentésének súlyát, de cselekedeteinek, azaz mindazoknak a jótetteknek, amelyeket a mennyei Atya segítségével tesz semmilyen jelentőséget nem tulajdonítanak. Márpedig Jézus rendkívüli cselekedetei azt igazolják, hogy ő valóban az Isten küldötte, aki olyan hatalommal rendelkezik, amelynek egyetlen ember sincs birtokában.
Jézus cselekedeteire hivatkozik, mint hitet ébresztő jelekre: "Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek."

E szavak alapján a hit kettős vonatkozásával találkozunk. A hit egyrészt azt jelenti, hogy elfogadjuk Jézust, mint a mennyei Atya küldöttét, másrészt hisszük, elfogadjuk azt, amit önmagáról állít, illetve amit cselekedetei bizonyítanak. Az Atya és a Fiú egységét Jézus cselekedetei alapján érthetjük meg.

2017. április 6., csütörtök

Atyám megdicsőít engem

Az én Atyám az, aki megdicsőít engem – mondja Jézus a mai evangéliumban. De vajon a mi életünk megdicsőíti-e Jézust? 
Vallásos életünk és elkötelezettségünk legfőbb célja a magunk üdvössége. Azért imádkozunk, azért bánjuk meg és ismerjük be bűneinket a szentgyónásban, hogy az üdvösségre jussunk. Az üdvösség és az örök élet kenyerét vesszük magunkhoz, amikor szentáldozáshoz járulunk.
De emellett ne feledkezzünk el arról, hogy hitből fakadó cselekedeteink egyúttal az Atyát dicsőítik. Minden jó-cselekedetünk, amit a szegényeknek, a rászorulónak, az elesetteknek teszünk, Isten dicsőségéről tanúskodik.
A mi dicsőítésünk nem teszi nagyobbá Istent, de valóban lelkünk üdvösségünkre szolgál. (Adoremusz 2005)

2017. április 5., szerda

Az igazság szabaddá tesz

„Az igazság szabaddá tesz benneteket” – halljuk Jézus szavait. Kettős követelmény fakad ebből a megállapításból.
Az egyik, hogy szüntelenül törekedjünk a teljes igazság megismerésére. Tudományban, társadalmi kérdésekben, a hitünk megismerésében ne elégedjünk meg féligazságokkal.
A másik követelmény, hogy az a szabadság tönkreteszi az embert, amely elszakad az igazság keresésétől. Számtalan megnyilvánulásait látjuk az öncélú szabadságnak: felbomlott párkapcsolatok, nemzedékek közti ellentétek, felelőtlen élvezetek hajszolása.
Krisztus ma is mindazok mellett ott áll, akik keresik az igazságot. Pilátus előtt maga mondta: „én azért jöttem, hogy tanúságot tegyek az igazságosságról.”

(Adoremusz 2006)

2017. április 1., szombat

Nagyböjt 5. vasárnapja 2017

Nagyböjt 5. vasárnap 2017.

Bevezetés
Nagyböjt 5. vasárnapjának liturgikus szövegei az élet és halál közötti feszültség problémájára terelik fegyelmünket. Az evangélium Lázár feltámasztásával kapcsolatos jézusi gondolatokat mondja el. Azt, hogy az élet és halálproblémája Benne oldódnak fel. Benne, aki maga a feltámadás és az élet, s aki benne hisz, ha meghal is élni fog. Kérdezem: Ez a hit vezérel e bennünket? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

Kirié litánia
Urunk, Jézus Krisztus, Te megsirattad Lázárt, add, hogy mi is őszinte szívvel tudjuk siratni elhunyt szeretteinket. Uram irgalmazz!
Urunk, Jézus Krisztus, Te vagy az élet és halál ura.  Krisztus kegyelmezz!
Urunk, Jézus Krisztus, Te vagy az örök élet forrása. Add meg nékünk is egykor az örökélet boldogságát. Uram irgalmazz!

Evangélium után
Sokan jártak már a testvérek közül a Szentföldön. Jómagam is már két alkalommal is. Kétszer is állhattam ott, ahol a Mária és Jézus közötti párbeszéd lezajlott. És ott is ahol Jézus, halott barátját könnyes szemmel, és elérzékenyült szavakkal hívja a sírból: „Lázár, jöjj ki!” Jézus szavára a halott Lázár kijön a halotti sírjából élve.
Mivel a föltámasztás híre elterjedt a zsidók körében, és sokan hittek benne, ezért a zsidók nemcsak Jézus életére törnek, hanem Lázárt is meg akarják ölni. Én ezt sokáig kevésbé jelentős ténynek tekintettem.
De miután módomban volt Ciprus szigetére is eljutnom, ott sok Lázárral kapcsolatos hagyomány jutott a tudomásomra.
Többek között az a hagyomány is, hogy Lázár, az életére törők elől Ciprusra menekült, és ott, a Ciprusi származású Barnabás apostol pappá, és Larnaca püspökévé szentelte. És 45 és 63 között hirdette a Jézus Krisztusban való hitet. Ma is ott áll Lázár üres sírja fölé épített ősi, 30 méter hosszú és 15 méter széles gyönyörű szép Bazilika. Ma is mélyen erős a Szent Lázári alapokra épült ciprusi keresztény-ortodox Egyház hite.
A Lázárról szóló János evan-gelista által leírt történet korábban kevésbé ragadott meg, Viszont e ciprusi látogatás után történetibbé lett Lázár története, és még jobban megerősítette az ehhez az eseményhez fűződő jézusi tanítást.
Az imént említett tények könnyen elterelhetik figyelmünket az elbeszélés igazi és eredeti mondandójáról. S nagy a kísértése annak, hogy az éltető, életet osztogató Jézus helyett az életre keltett Lázárt, a halandó embert helyezzük szemlélődésünk előterébe.
Az evangéliumi elbeszélésben ugyanis nem az a fontos, nem az a lényeges, hogy Jézus föltámasztotta Lázárt.
Az izgalmas történet igazi nagy kérdése: Hol, kinél és hogyan találok életet, helyesebben: örök életet?
Ez a mai evangéliumi szakasz tulajdonképpeni témája és nem Lázár feltámasztása, amely csak alkalmi keret, bizonyíték, „jel” és indíték a történetben hirdetett igazsághoz.
Erről tanúskodik maga Jézus is, amikor a mai szentírási szakaszunkban kijelenti: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre.”
Az evangéliumi leírás szerint Lázár története lezárul e mondattal: „A zsidók közül, akik felkeresték Máriát, sokan látták, amit Jézus végbevitt, és hittek benne.”
Jézus története azonban folytatódik még annak ellenére, hogy csak „sokan” és nem „mindannyian” hittek benne.
Felvetődik a kérdés: Miért nem terjedt le futótűzként a szenzációs hír? S röviddel Lázár feltámasztása után, az esemény színhelyéhez, a Bethániához közeli Jeruzsálemben miért kiabálta a nép vérszomjas dühvel: „Keresztre, keresztre vele!”
Az evangelista számára mindezek csak másodrangú kérdések, a nagy, lényeges mondanivaló mellett, mely szerint Jézussal és a belévetett hittel mindenki megtalálhatja a teljes életet. És Jézusba vetett élő hit nélkül nem is lehetséges teljes értékű élet itt a földön.
Napjainkban épp ebben a kérdésben is megoszlanak az emberek véleményei. Egyesek – nem is kevesen – megpróbálnak hit nélkül élni. Úgy vélik, hogy Isten, Jézus Krisztus és hit nélkül is lehetséges élet, teljes értékű és boldog élet. Az ilyen élet azonban az örök halálba torkollik, mert semmi kapcsolata sincs az örök életet adó Istennel, és nem is akar az Ő országába jutni.
A teljes élet kibontakoztatását, s az örök életet is sokan egészen másban és máshol keresik.
Volt egy ideológia, amelyik azt akarta elhitetni az emberekkel, hogy a tudomány minden problémát megfog oldani. Ha nem éltem volna abban a korban, nem hinném, hogy azt hirdették, hogy az orvostudomány még a halált is kiküszöböli majd.
Az emberiség számtalan féle módon próbálta és próbálja maga számára a halhatatlanságot biztosítani.
Az egyiptomiak múmiává válva próbálták kiállni az idők vasfogát.
Sokan a történelem lapjain akartak és akarnak halhatatlanná válni, vagy legalább barátaik emlékében óhajtják „konzerváltatni” magukat. Vannak, akiknek emlékét még ma is mumifikáltan őrzik az elveit vallók.
Mi hívő keresztények az Élet Uránál keressük jövőnk biztosítékát. Komoly odaadással, élő hittel, igyekszünk jó Istennek tetsző életet élni, mert hisszük, hogy csak Ő szavatolhatja jövendő sorsunkat. Az Úr Jézus szavát adta rá: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.”

Ámen