„Az igazság szabaddá tesz benneteket” –
halljuk Jézus szavait. Kettős követelmény fakad ebből a megállapításból.
Az egyik, hogy szüntelenül törekedjünk a
teljes igazság megismerésére. Tudományban, társadalmi kérdésekben, a hitünk
megismerésében ne elégedjünk meg féligazságokkal.
A másik követelmény, hogy az a szabadság
tönkreteszi az embert, amely elszakad az igazság keresésétől. Számtalan
megnyilvánulásait látjuk az öncélú szabadságnak: felbomlott párkapcsolatok,
nemzedékek közti ellentétek, felelőtlen élvezetek hajszolása.
Krisztus ma is mindazok mellett ott áll,
akik keresik az igazságot. Pilátus előtt maga mondta: „én azért jöttem, hogy
tanúságot tegyek az igazságosságról.”
(Adoremusz 2006)