Úrnap-vasárnap
Bevezetés
Ma Úrnapja van! Mennyi kedves és szép emléket idéz gyermekkorunkból! Látjuk a virágot hintő fehér ruhás kis elsőáldozó leányokat, a piros ruhás csengettyűs ministránsokat, a zászlós, éneklős körmenetet, a hervadó lombokból Jézusnak épített sátrakat, s magát a csillogó szentségtartóban közöttünk lévő Jézust, amint elhalad a térdelő emberek sorfala előtt. Mindezek a külsőségek ma már szinte újraéleszthetetlenül a múlté. De nem a múlté az Euchariszta titka, s annak kiemelt módon, újraéledő körmenettel történő megünneplése sem, mint nálunk is, az előző szentmise végén. Ma mi is különös tisztelettel, szeretettel és mély hittel irányítsuk tekintetünket hitünk nagy titkára.
Kirie Litánia
Urunk Jézus! Te mondtad, „Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek.” Tégy készségessé bennünket Tested és véred vételére, hogy életünk legyen. Uram irgalmazz!Urunk Jézus! Te mondtad, hogy velünk maradsz az Eucharisztiában a világ végéig. Kérünk, maradj velünk életünk minden napján! Krisztus kegyelmezz!Urunk Jézus! Te azt mondtad, hogy Te vagy az Élet kenyere. Kérünk Te légy majd életalkonyunkon a Szentútravalónk is! Uram irgalmazz!
Evangélium után
Az Úr Jézus isteni nagyvonalúsággal közölte velünk terveit és nem hagyományozott ránk fontoskodó paragrafusokat. Amit azonban nagyon fontosnak tartott, azt igyekezett alaposan belevésni emlékezetünkbe. Gyakran beszélt például szenvedéseiről és közelgő kereszthaláláról. Ismételten megígérte a Szentlélek elküldését.De talán semmit sem készített elő olyan gondos szeretettel, mint az Eucharisztia alapítását. Számos csodatettével élesztgette, növesztette apostolaiban a hitet, hogy majd készségesen fogadják nagyszerű ajándékát.A kánai menyegzőn borrá változtatja a vizet és kenyérszaporító csodáját ezrek és ezrek láthatták. Ezekkel hitelesítette azt a csodátlan csodát, amellyel nekünk ajándékozza szent teste kenyerét.Sokszor szinte érthetetlen, hogy Jézus mennyire ragaszkodott a földhöz és az emberekhez. Éppen Ő, aki oly kevés megértésben részesült és saját szavai szerint, sokszor nem volt hová lehajtsa fejét.
Jól tudta, hogy földi küldetése befejezésekor visszatér az Atyához és ezért szívügyének tekintette annak megszervezését, hogyan maradjon övéi között.
Bezzeg mi emberek ellenkezőképpen gondolkozunk és cselekszünk. Igaz az életösztön szálai minket is a földhöz kötöznek. Ám a betegségek, szenvedések, súlyos kudarcok keresztútján igen gyakran főleg idős korban a halált sóhajtozzuk.
Idős korban sokszor már kerüljük az emberek társaságát is, mert kikoptunk közülük, elhaltak mellőlünk, akiket tiszteltünk és szerettünk. S történik mindez azért, mert nem Jézus szemével nézzük az életet.
Akik nem az ő szemével nézik az életet, azok értékvakságba esnek, és nem veszik észre azokat a szépségeket, amelyekkel Isten teleszórta a világot. Jézus azonban tudta, mi lakik az emberben, a külszín mögé látott és mindenütt fölfedezte a teremtés szépségét. Ezért is nevezett minket "övéinek", azért tartotta örömnek az emberek fiai között élni.
Mit bánta Ő, hogy ellenségei megszólják és megvetik azért, mert együtt eszik-iszik a bűnösökkel! Mit tudtak ők Lévi, Zakeus, Magdolna lelki értékeiről, amelyet bűnbánatuk, megtérésük keltettek életre és sokszoros örömöt varázsoltak az égi lakók arcára is?! Jézus mindezeket az értékeket látta, értékelte és ezért akart köztünk maradni. Megkezdett földi életére nem akart pontot tenni.
Szerette a földet, ahol olyan nagyszerűen teljesítette az Atya akaratát. Az a harminc s egynéhány esztendő, amit közöttünk töltött, nagyon kevés volt mindannak megtételére, amire a szeretet ösztönözte.
Szépen írja Paul Claudel, a költő: "Legyetek részvéttel iránta, mert csak 33 év állott rendelkezésére, hogy szenvedhessen értünk!"
Amikor az Eucharisztiáról szólok, ismételten eszembe jut az életből távozni készülők ősi szokása.
Örök emberi szokás, hogy a földi létből távozni készülők végrendelkeznek. Szétosztják szeretteik közt, amijük van. Mindenkinek szeretnének valami, rá emlékeztetőt adni. Igen, adni, adni valamit utoljára, ami megőrzi a szerető emlékezetet. És mert magunkat nem adhatjuk, adjuk azt, ami a miénk. Emléktárgyakat, amelyeket arannyal von be a szeretet.
Csak egy valaki élt itt a földön, aki elég hatalmas volt ahhoz, hogy mindenkinek a tér különböző helyein s különböző időpillanatokban élőknek odaajándékozza nem azt, ami az övé, hanem önmagát.
És Ő, aki Istenfiaként, emberré lett, sorsközösséget vállalt velünk, hogy megmenthessen bennünket. Most még tovább ment, hogy közöttünk maradhasson, hogy mindenkié lehessen, borba és kenyérbe rejti istenségét és emberségét is! Mindezt, mint végrendelkező teszi közvetlen halála előtt.
Halálodat hirdetjük Urunk és hittel valljuk föltámadásodat, míg el nem jössz! Mondjuk, szent Testének és Vérének oltárainkon történő megjelenése után.
Testvéreim! Miért éppen az Úr halálára emlékezünk a szent pillanat után? Azért, mert halálára emlékezni annyi, mint emlékezni hitünk, ma különös ünnepélyességgel ünnepelt titkára, a keresztáldozatára, amely Urunk Jézus emberiség inti szeretetének a csúcsa. Emlékezni az Eucharisztiára. Ma már nem azt mondjuk, hogy az Oltáriszentség titkára, hanem az utolsó vacsorai szeretetlakomára. Emlékezni az Úr Jézus végtelen szeretetére.
Halálára emlékezni annyi, mint emlékezni Urunk Jézus Krisztus nagy ígéretére. Bízzatok! Én legyőztem e világot! Én veletek vagyok a világ végezetéig.
Amen
Bevezetés
Ma Úrnapja van! Mennyi kedves és szép emléket idéz gyermekkorunkból! Látjuk a virágot hintő fehér ruhás kis elsőáldozó leányokat, a piros ruhás csengettyűs ministránsokat, a zászlós, éneklős körmenetet, a hervadó lombokból Jézusnak épített sátrakat, s magát a csillogó szentségtartóban közöttünk lévő Jézust, amint elhalad a térdelő emberek sorfala előtt. Mindezek a külsőségek ma már szinte újraéleszthetetlenül a múlté. De nem a múlté az Euchariszta titka, s annak kiemelt módon, újraéledő körmenettel történő megünneplése sem, mint nálunk is, az előző szentmise végén. Ma mi is különös tisztelettel, szeretettel és mély hittel irányítsuk tekintetünket hitünk nagy titkára.
Kirie Litánia
Urunk Jézus! Te mondtad, „Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek.” Tégy készségessé bennünket Tested és véred vételére, hogy életünk legyen. Uram irgalmazz!Urunk Jézus! Te mondtad, hogy velünk maradsz az Eucharisztiában a világ végéig. Kérünk, maradj velünk életünk minden napján! Krisztus kegyelmezz!Urunk Jézus! Te azt mondtad, hogy Te vagy az Élet kenyere. Kérünk Te légy majd életalkonyunkon a Szentútravalónk is! Uram irgalmazz!
Evangélium után
Az Úr Jézus isteni nagyvonalúsággal közölte velünk terveit és nem hagyományozott ránk fontoskodó paragrafusokat. Amit azonban nagyon fontosnak tartott, azt igyekezett alaposan belevésni emlékezetünkbe. Gyakran beszélt például szenvedéseiről és közelgő kereszthaláláról. Ismételten megígérte a Szentlélek elküldését.De talán semmit sem készített elő olyan gondos szeretettel, mint az Eucharisztia alapítását. Számos csodatettével élesztgette, növesztette apostolaiban a hitet, hogy majd készségesen fogadják nagyszerű ajándékát.A kánai menyegzőn borrá változtatja a vizet és kenyérszaporító csodáját ezrek és ezrek láthatták. Ezekkel hitelesítette azt a csodátlan csodát, amellyel nekünk ajándékozza szent teste kenyerét.Sokszor szinte érthetetlen, hogy Jézus mennyire ragaszkodott a földhöz és az emberekhez. Éppen Ő, aki oly kevés megértésben részesült és saját szavai szerint, sokszor nem volt hová lehajtsa fejét.
Jól tudta, hogy földi küldetése befejezésekor visszatér az Atyához és ezért szívügyének tekintette annak megszervezését, hogyan maradjon övéi között.
Bezzeg mi emberek ellenkezőképpen gondolkozunk és cselekszünk. Igaz az életösztön szálai minket is a földhöz kötöznek. Ám a betegségek, szenvedések, súlyos kudarcok keresztútján igen gyakran főleg idős korban a halált sóhajtozzuk.
Idős korban sokszor már kerüljük az emberek társaságát is, mert kikoptunk közülük, elhaltak mellőlünk, akiket tiszteltünk és szerettünk. S történik mindez azért, mert nem Jézus szemével nézzük az életet.
Akik nem az ő szemével nézik az életet, azok értékvakságba esnek, és nem veszik észre azokat a szépségeket, amelyekkel Isten teleszórta a világot. Jézus azonban tudta, mi lakik az emberben, a külszín mögé látott és mindenütt fölfedezte a teremtés szépségét. Ezért is nevezett minket "övéinek", azért tartotta örömnek az emberek fiai között élni.
Mit bánta Ő, hogy ellenségei megszólják és megvetik azért, mert együtt eszik-iszik a bűnösökkel! Mit tudtak ők Lévi, Zakeus, Magdolna lelki értékeiről, amelyet bűnbánatuk, megtérésük keltettek életre és sokszoros örömöt varázsoltak az égi lakók arcára is?! Jézus mindezeket az értékeket látta, értékelte és ezért akart köztünk maradni. Megkezdett földi életére nem akart pontot tenni.
Szerette a földet, ahol olyan nagyszerűen teljesítette az Atya akaratát. Az a harminc s egynéhány esztendő, amit közöttünk töltött, nagyon kevés volt mindannak megtételére, amire a szeretet ösztönözte.
Szépen írja Paul Claudel, a költő: "Legyetek részvéttel iránta, mert csak 33 év állott rendelkezésére, hogy szenvedhessen értünk!"
Amikor az Eucharisztiáról szólok, ismételten eszembe jut az életből távozni készülők ősi szokása.
Örök emberi szokás, hogy a földi létből távozni készülők végrendelkeznek. Szétosztják szeretteik közt, amijük van. Mindenkinek szeretnének valami, rá emlékeztetőt adni. Igen, adni, adni valamit utoljára, ami megőrzi a szerető emlékezetet. És mert magunkat nem adhatjuk, adjuk azt, ami a miénk. Emléktárgyakat, amelyeket arannyal von be a szeretet.
Csak egy valaki élt itt a földön, aki elég hatalmas volt ahhoz, hogy mindenkinek a tér különböző helyein s különböző időpillanatokban élőknek odaajándékozza nem azt, ami az övé, hanem önmagát.
És Ő, aki Istenfiaként, emberré lett, sorsközösséget vállalt velünk, hogy megmenthessen bennünket. Most még tovább ment, hogy közöttünk maradhasson, hogy mindenkié lehessen, borba és kenyérbe rejti istenségét és emberségét is! Mindezt, mint végrendelkező teszi közvetlen halála előtt.
Halálodat hirdetjük Urunk és hittel valljuk föltámadásodat, míg el nem jössz! Mondjuk, szent Testének és Vérének oltárainkon történő megjelenése után.
Testvéreim! Miért éppen az Úr halálára emlékezünk a szent pillanat után? Azért, mert halálára emlékezni annyi, mint emlékezni hitünk, ma különös ünnepélyességgel ünnepelt titkára, a keresztáldozatára, amely Urunk Jézus emberiség inti szeretetének a csúcsa. Emlékezni az Eucharisztiára. Ma már nem azt mondjuk, hogy az Oltáriszentség titkára, hanem az utolsó vacsorai szeretetlakomára. Emlékezni az Úr Jézus végtelen szeretetére.
Halálára emlékezni annyi, mint emlékezni Urunk Jézus Krisztus nagy ígéretére. Bízzatok! Én legyőztem e világot! Én veletek vagyok a világ végezetéig.
Amen
F.F.
