Bevezető
A mai evangéliumi szakaszban hallani
fogjuk az Úr Jézus világ végéről szóló eme szavait: „Ég és föld elmúlnak, de az
én igéim el nem múlnak.” E szavakban egyrészt figyelmeztetés, másrészt ígéret
van. Arra figyelmeztet, hogy egyszer mindenki számára eljön a végítélet, és
arra fel kell készülnünk. De ugyanakkor ígéretet kapunk arra, hogy a tanítását
őrző, s hirdető Egyháza minden válságos időt át fog élni, és szavai fennmaradnak
a világ végéig. Számunkra, a napi kis és nagy gondokkal küszködő emberek
számára ez vigaszt, erőt és bátorítást nyújt. A történelem viharos tengerén
haladó Egyházunk, s benne mi is, egyházhoz tartozók, célba érünk.
De mennyire tartozunk még mi az Egyházhoz?
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.
Kirié
litánia
Az egyházi év végén felolvasott
olvasmányok mennyire találnak visszhangra lelkünkben? Uram irgalmazz!
Félelmet, vagy hitünk erősítését váltják
ki bennünk? Krisztus kegyelmezz!
Add Urunk, hogy bármit cselekszünk,
tekintsük mindig a célt! Uram irgalmazz!
Evangélium
után.
Akár fenyegetésként is érthetjük, ha
felületesen olvassuk, illetve hallgatjuk Jézus szavait. Rettenetes, ami
következik, és nincs is már messze. Mégsem hisszük, hogy a szerető Isten
fenyegetésekkel akarná kordában tartani azt, akit szeret. Jézus sem fenyeget:
sokkal inkább felkészít, előkészít, őszintén beszél. Hiszen még a saját
halálunkkal is nehéz szembenéznünk. Hát még a világ végességével. Lehet, hogy a
mi szempontunkból a halál pillanata fontosabb, mint a világ végének pillanata. De mivel a túlvilág tértől és időtől
független, a kettőt akár azonos pillanatnak is tekinthetjük.
Mit is mond tehát Jézus? Legyetek
tudatában annak, hogy egyszer mindennek vége lesz. És készüljetek."
A liturgia az egyházi év utolsó
vasárnapjain erre az elmúlásra, a biztos léptekkel közeledő halálunkra és a
világ végére irányítják figyelmünket. Így a mai szentmise olvasmányai is, különösen
is az evangélium.
Amit a természettudományos kutatások
számokkal és mérésekkel igazolnak, azt evangéliumi szakaszunk meggyőző, drámai
képekkel ábrázolja. Rettenetes valóságot tár elénk: elkerülhetetlen az emberiség
és a világmindenség pusztulása.
Elkerülhetetlen a csillagok le-hullása.
Elkerülhetetlen a csillagok és naprendszerek életének végén a nova és
szupernova-jelenség, a csillagok, naprendszerek szétrobbanása, anyagának a
világűrbe történő szét-szóródása, új napok és új földek keletkezése.
S elkerülhetetlen még mindezek előtt a
Földünknek a bioszférából való kikerülése, az élet megszűnése a földön.
És sajnos, még ezek előtt is, talán
belátható időn belül, elpusztít-hatja magát s az életet is a földön maga az
ember is.
Nem véletlenül jelent meg Ferenc pápa
„Laudato si” (Áldott légy” enciklikája.
Az utóbbi időben sokszor leír-ták és
elmondták már, hogy korunk embere hatalmi gőgben él. Isteni tulajdonságokat és
hatalmat tulajdonít magának.
A pszichoanalítikusok azt mondják az ember
istenkomplexusban él. Mégis úgy tűnik, mintha korunk embere levetette volna
elődei Istennel szemben kisebbségi érzését. Sőt, nagyzási mániába és mindenhatósági
őrületbe esett. Azt gondolta, ha keresztre feszíti Istent, máris örökölni fogja
mindenhatóságát. Megpróbálta letaszítani trónjáról Urát, hogy könnyebben
kisajátíthassa isteni tulajdonságait.
Őrületes kalandjának nem maradtak el
következményei. Az ember mesterkedései révén válságos állapotba került az egész
teremtett világ. Az istenné kikiáltott ember szétrombolta a Földvédő
légrétegét. Pusztítja a fákat, a növényeket és az állatokat. Durván
belekontárkodik az élet továbbadásának törvényeibe. Manipulálja a géneket.
Gyilkos fegyvereket gyárt. Kegyetlen háborúkat folytat itt is ott is nemzet, a
nemzet ellen. Úgy néz ki, mintha akarva, nem akarva, el fogja pusztítani az
emberiség önmagát.
Ezen jelenségek megemlítésének nem az a
célja, miként a jézusi jövendölésnek sem, hogy riogasson. Sokkal inkább az,
hogy a kezünkben tartott jelenre figyelmeztessen, amelyet akkor használunk fel
helyesen, ha felkészülünk egyéni végünk biztos, de bizonytalan órában történő
bekövetkezésére.
Nem szabad hallgatnunk a hamis prófétákra,
akik állandóan jósolgatnak, és balga módon meghatározzák a világvége dátumát.
Jézus nyíltan kijelentette, hogy azt a napot, azt az órát senki sem tudja, csak
a mennyei Atya.
Világvégről szóló jövendöléssel elsősorban
arra hívja fel figyelmünket, hogy ez a világ véges, ez az élet, az egyéni élet
és az emberi nem élete is véges, átmeneti jellegű. Ég és föld elmúlnak, de az Ő
igéi el nem múlnak.
A világmindenség Isten terem-tő szavára
indult el a fejlődés útján, Isten országa is. Nem a véggel kell foglalkoznunk,
hanem azzal, hogy minél tökéletesebb tagjai, felkészültek legyünk a végre. Isten
lesz az, aki pontot tesz a jelenlegi világfolyamat végére. És akkor megjelenik
majd az Emberfia a világtörténet színpadán, kimondja az utolsó szót és összegyűjti
választottait.
Ez a hit öltözteti ünneplőbe a mi végünket.
Boldogan vesszük majd tudomásul a hívó szót: Jöjjetek Atyám áldottai! Vegyétek
birtokba a világ kezdetétől néktek készített országot!”
Akinek szívét földi életében az istenhit
és istenszeretet mágnesezte, az nem marad ki Isten összegyűjtő szeretetéből.
Ámen
F.F.
