In memoriam Zadravecz
(Tudományos konferencia)
2015.
november 14.
Főtisztelendő Püspök Úr!
Kedves Testvérek!
Idős korom ellenére elvállaltam a nehéz
feladatot, hogy szóljak rendünk egyik múlt századbeli karizmatikus alakjáról,
annak ellenére, hogy csak kevésszer találkoztam vele. A Hűvösvölgyi Szentföldi
kolostorunkban, Paskai bíboros úr és két társa szentelésén, Kitelepítése után
Pasaréti kolostorunkban fehér asztalnál. Majd később ugyancsak Pasaréten,
kapucinus testvérek titkos pappá-szentelésén. Igaz, rendi közösségünkben
sokszor beszélgettek róla idősebb testvéreim. Lehet, hogy az előttem szólók által
már említett dolgokat én is megemlítek. Elnézésüket kérem.
Uzdóczy Zadravecz János néven született 1884-ben
Csáktornyán, nemesi család sarjaként.
Tizennégy éves korában lépett be Szent
Ferenc rendjébe, és itt az István nevet kapta. Ekkor kötelezte el végleg magát
az aszketikus papi élet mellett, amiről később, 1918-ban így beszélt: „Szabadságomtól akkor fosztottam meg
magamat, mikor az aranyifjúság gyönyörű színpompás légköréből a zárda falai
közé léptem. Mikor az álmokat, ábrándokat egy kardcsapásra ketté vágtam, füstté
csaptam és magamra vettem a szerzetesrendnek – ha úgy tetszik – érdes kordáját,
nehéz láncát, hogy lelkemben, szívemben annál hatalmasabb, annál szabadabb
legyek!”
A csáktornyai négy polgári után Pesten járt
gimnáziumba. Majd Zágrábban folytatatta filozófia tanulmányait. A teológiát
Gyöngyösön végezte el kitűnő eredménnyel. Kiváló képességeinek köszönhető, hogy
kikerült a Római egyetemünkre. A doktorátus megszerzése után 1907-ben, Szent X.
Pius pápa szentelte pappá, a Lateráni bazilikában,
Ezután hazarendelték, és Baján, majd
Gyöngyösön tanított dogmatikát és morálist. Amikor egykori egyeteme meghívta
rendes tanárának, ő elöljáróinak engedelmeskedve nem fogadta el a felajánlott
állást.
1915-ben Szegedre került, ahol a helyi
ferences zárda házfőnöke és az alsóvárosi templom plébánosa lett.
Az 1918. október 31-én kitört
felfordulásban igyekezett megőrizni és megszervezni katolikus híveit, hogy a
kavargó indulatok közepette is megtartsák sziklaszilárd hitüket.
A kommunisták letartóztatták, de rövidesen
szabadlábra helyezték. Dacára a veszedelmes időknek, Szeged városa óriási
ovációban részesítette. Az őt éltető tömeg előtt, nemzeti színű pántlikás
feszülettel a kezében vallotta: „Ha bűn
Jézust, ha bűn édes Hazámat szeretni, úgy üssenek agyon, hisz akkor nincs
keresni valóm a földön! Ha bűn szeretni azt a göröngyöt, melyen születtem, ha
bűn azt a napsugarat szeretni, mely a magyar földet izzóvá, gyönyörűvé,
imádottá teszi, akkor igazán nem kívánok élni.”
Kapisztrán Jánosként harcolt a vörös világ
letöréséért.
Fellépett a francia megszálló csapatok
packázásai ellen. Bátran tárgyalt a francia tábornokkal.
A Tábornok fenyegető szavai alatt a Zadravecz
atya a rózsafüzérét morzsolgatta, majd így szólt: „Az örök igazság. Magyarország olyan egységes-egy, hogy megcsonkítani
büntetlenül nem lehet. És én tudom, hogy eljön az az idő, amikor a Tábornok úr
is visszaemlékszik majd szavaimra, mert megéli még, hogy a most belopózkodó
megszállók vert seregként takarodnak ki Magyarország ősi földjéről."
A Tábornok pisztolyt rántott, majd
visszatette és bocsánatot kért „Bocsánat, nincs szándékomban Istennek egy
védtelen szolgáját bántani.”
Tüzes beszédeivel, és barátjának, Löw
zsidó rabbinak a segítségével megvédték a szegedi híveket a felforgató
eszmékkel szemben.
A későbbi nemzeti hadsereg toborzó
bizottságának tagjaként jelentős szerepet vállalt a fehér csapatok tényleges
felállításában.
A magyar lányok hímezte Nagyasszony
képével és a Rákóczi körírással: Cum Deo pro Patria et Libertate díszített zászlót,
Zadravecz atya, a ferences szerzetes szentelte meg és adta a magyar katonák
kezébe. S a Nemzeti Hadsereg ezzel a zászlóval vonult be Budapestre.
A Nemzeti Hadsereg Vezére ezt mondta itt, a
Szent Gellért téren: „Tetemre hívom itt a
Duna partján a magyar fővárost; ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a
város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit és vörös rongyokba öltözött. …
De minél jobban közeledtünk felé, annál jobban leolvadt szívünkről a jég, és
készek vagyunk megbocsátani.”
Zadravecz atya az ország újjáépítésében
ott volt a Fővárosban a Nemzeti Hadsereg és Vezére mellett.
Horthy kormányzó felkérésére Csernoch
hercegprímás Zadravecz Istvánt felterjesztette Rómánál tábori püspöki
kinevezésére, egyben felkérte őt a tábori püspökség megszervezésére.
Zadravecz atyát 1920. augusztus 24-én
Csernoch prímás szentelte püspökké. Püspöki jelmondatául a „Pro Regno Mariano”
– „Mária országáért” szavakat választotta.
Ettől kezdve teljes erejével, több ezernyi
tüzes beszédével igyekezett megtört lelkű népébe élniakarást önteni.
Megszervezte a tábori lelkészséget.
Kapisztrán Szent Jánost tétette meg a Hadsereg védőszentjévé.
Az általa felállítatott imponáló
Kapisztrán-szobor ma is ott áll a Budai Várban, a Kapisztrán téren..
Ott volt mindenütt, ahol a népet
vigasztalni, lelkesíteni, könnyeit törölni kellett, vagy éppen együtt ünnepelni.
Sok szép esemény kapcsolódik nevéhez. És
sok olyan esemény, amelyet ellenfelei kiforgattak, meghamisítottak, s
amelyekkel igyekeztek hatalmas népszerűségét lerombolni.
Ezt tapasztalva, lemondott. Lemondását
követően papi tevékenységet folytatott. Kétszer járt Amerikában. Elzarándokolt
a Szentföldre is. Könyveket írt, és társadalmi megmozdulásokon tartott beszédeket.
A Kormányzó úr, Lemondása után is, többször is felkereste püspök urat az öreg
budai ferences kolostorban, kikérve véleményét és tanácsát politikai
kérdésekben.
A háború után bíróság elé állították. A
börtönben kegyetlenül megkínozták. 1946. április 10-én „népbírái” előtt az
utolsó szó jogán elmondott beszédéből idézek:
„Tekintetes
Népbíróság!
Az
utolsó szó jogán nem óhajtom hosszabb időre lekötni a Tisztelt Népbíróság
figyelmét és türelmét. …
Ügyész
úr! A beszédből kiragadott gondolatoknak tapsoltam és, mert mindaz, amit e
szavakkal sértőn és kicsinyességgel rátol a püspöki ordóra és annak szent és az
Egyház által előirt ruházatára, az mind távol volt az én munkásságomtól és pont
mindaz benne volt és megvan benne, és egész életem munkásságában, amit
föltételül szab a haza és a világ megmentésére, noha ezeket bennem látni nem
akarja. Nézzen ide, ügyész úr! Rajtam nem lát piros gombot, lila szalagos cifra
gúnyát. Ismeri ezt a rajtam levő szerzetesi ruhát? Ez az Ön szerint egyedül
megváltó mezítlábas apostoli ruha. Ez franciskánus ruha, ez az én ruházatom.
Ebben szolgáltam a szegedi gondolatot, ebben jártam az országot és ebben
mondottam negyvenéves igehirdető misszióm alatt beszédeim ezreit, ebben
vigasztaltam a magyar népet, töröltem könnyeit, enyhítettem fájdalmait.”
Az ezt követő ítélet megtiltotta neki a
nyilvános szerepléseket és kitiltották Budapest területéről. A rend máriagyűdi
rendházában, majd a szerzetesek feloszlatásakor rövid ideig Budapesten élt. Később
a kitelepítés miatt Alsóvadász községben, majd a Szomori, végül a zsámbéki
plébánián élt, mint kisegítő lelkész, prédikálási lehetőség nélkül. Közben
titokban pappá szentelt politikai okokból eltávolított sok teológust.
Ki kell emelnem két rendtársamat: Kamill
testvért, aki rendszeresen látogatta Alsóvadászon püspök urat. És sohasem üres
kézzel. És nem kockázatmentesen.
A Másik rendtársam Gottfried atya, aki
Esztergomból rendszeresen látogatta rendi növendékeinkkel Zsámbékon püspök
urat.
Püspök úr 1965. november 13-án halt meg
Zsámbékon. Utolsó kívánsága az volt, hogy Esztergomban, a ferencesek
kriptájában helyezzék el hamvait. Azonban békepap püspöktársai nem vállalhatták
a temetésen való részvételt, így Szabó Imre püspök, az alsó-krisztinavárosi
templom plébánosa vállalta el a temetést. E napra Schwarz-Eggenhoffer Artúr,
Mindszenty bíboros száműzetésében az Esztergomi Főegyházmegye apostoli
kormányzója, ismerve a hazai viszonyokat, egyházmegyei papi gyűlést hívott
össze Esztergomba, összes egyházmegyés papját levezényelte a ferencesek
templomába.
Hatalmas hívősereg a templomban, köztük
elvegyülve sok-sok ügynökkel! Még a halott „Zadra-vecz”-től is féltek.
Mert Zadravecz püspök úr Istentől küldött,
népünknek ajándékozott nagy ember volt. Történelmi időben igaz papja, prófétája
Egyházának és népének. Aki megőrizte népünket magyarnak és kereszténynek.
Adja meg néki az Úr, hűséges szolgájának
az örök jutalmat.
Nyugodjék békében!
Ámen.
F.F.
