2016. március 11., péntek

Jézus ismerete

Jézus nemismerése

Mindazok, akik jót tesznek, elgondolkoztatják és zavarják azokat, akik a sötétség cselekedetei szerint élnek. A jóság zavaró, és az emberiség örök nagy kísértése, hogy eltörölje a föld színéről mindazokat, akiknek példamutató élete megkérdőjelezi a gonoszságot. Így volt ez az ószövetség igazainak életében, Jézus élete is ezt mutatja.
Jézus életét még életében sem ismerik. Sokan azt gondolják, hogy jól ismerik Jézust, pedig talán csak annyit tudnak róla, hogy hol született, melyik városban nevelkedett fel, esetleg van még valamilyen információjuk családjáról. Jézus pedig megérteti velük, hogy hiába ismerik földi származását, tulajdonképpen nem tudnak róla semmit. Hiszen nem ismerik az Atyát, akinek a küldötte és nem ismerik küldetésének, evilági jelenlétének célját.
Vajon mi ismerjük Jézust? Mit tudunk róla? Hittan-ismereteink segítségével a keresztrejtvénybe helyesen be tudjuk írni születésének helyét, pontokat is szerezhetünk a vetélkedőn, ha ismerünk néhány csodát az életéből, vagy tudjuk idézni egy-egy mondását. De elég ez?
A vele való személyes kapcsolatban mutatja meg igazi arcát és ismerjük meg őt.
Ámen

(Adoremus)