2016. március 22., kedd

Nagykedd

Nagykedd

Tegnap is egy meghitt asztaltársaságban láttuk az Urat barátaival, Betániában. Ma a tizenkettővel együtt étkezik Jeruzsálemben. János Jézus keblére hajtja a fejét. Idilli kép, melyet megzavar a gonoszság ármánykodása. Földünk a jó és a rossz küzdelmének helyszíne, ahol folytonosan változnak a frontvonalak. Az apostolok önmagukra mutatnak: távol álljon tőlem, hogy eláruljalak. Júdás pedig az erszényét rejtegeti a háta mögé.
Festőket megihlető jelenet. Ilyen az, amikor Isten vendégül látja az embert. Az egyház születése ebben a teremben kezdődik, és pünkösdkor beteljesedik. Sem Júdás árulása, sem Péter tagadása, de Jézus halála sem tudja azt megakadályozni. Nem emberi mű, Isten műve.

(Adoremus 2006.)