12. évközi
vasárnap.
Bevezetés
A mai evangéliumi szakasz szerint Jézus,
közvéleménykutatást végez tanítványai körében. "Isteni pedagógiával"
kérdve kifejtő módszerrel készíti elő tanítványait, és vezeti el a lényeghez.
Kérdez: "Kinek tartanak engem az emberek?" Tanítványai szerint a nép
nagytekintélyű prófétának tartja, meg is nevezve egy – egy híresebb prófétát.
Jézus azonban tovább kérdez: "Hát ti kinek tartotok engem?" Péter
erre olyan kijelentést tesz, amit csak a Szentlélek tudott vele kimondatni. Az
"Isten Fölkentjének." nevezte Jézust. Ma bennünket kérdez Jézus? „Ti
kinek tartotok engem?” Te és én, kinek tartjuk őt? Mit válaszolunk neki?
Kirié
litánia
Urunk Jézus! Add, hogy mindannyian helyes
választ adjunk arra kérdésedre, hogy Kinek tartunk mi Tégedet? Uram, Irgalmazz!
Urunk Jézus! Add, hogy ha helyes
válaszoltunk kérdésedre, hűségesen kövessük is tanításodat! Krisztus,
kegyelmezz!
Urunk Jézus! Add meg minden Téged
követőnek a megígért „százannyit itt a földön és az örök életet a mennyben!”
Uram, irgalmazz!
Evangélium
után
Manapság népszerű műfaj a
közvélemény-kutatás, különösen egy-egy politikai választás előtt. Máskor egy
egész országot szavaztatnak le döntő fontosságú kérdésekben. – A mai
evangéliumi szakasz tanúsága szerint 2000 évvel ezelőtt az Úr Jézus is
közvélemény-kutatást rendezett saját személyére vonatkozólag: „Kinek tartanak
engem az emberek?”- kérdezte apostolaitól. A liturgia pedig elénk tárja a mai
vasárnappal a jézusi közvélemény-kutatás eredményét. Teszi ezt azzal a
célzattal, hogy a mai keresztényeket, vagyis bennünket is döntés elé állítson
és arra ösztönözön, hogy mi magunk is választ adjunk a kérdésre. Nagyon fontos ennek a kérdésnek a tisztázása.
Fontos, mert ettől függ keresztény azonosságunk megőrzése, hitünk élővé tétele,
sőt földi és örök boldogságunk is. Hiszen ha Jézus valóban a Messiás, akkor el
kell döntenünk, hogy mihez kezdünk ezzel a tudással, engedjük-e hogy hatással
legyen az életünkre?
Visszatérve a kérdésre: „Kinek tartanak
engem az emberek?”
Az ellenséges világ kritikáját
tapintatosan elhallgatták a felmérést végző tanítványok. Az evangéliumok egyéb
helyeiből azonban könnyen összeállíthatjuk a fölsorolást: „falánk és borissza
ember…, Belzebub cinkosa…, törvényszegő…, forradalmár…, lázító…, istenkáromló…”
Ezek nemcsak tekintélyét kezdték ki, becsületébe gázoltak bele, de a halálos
ítélet meghozatalát is elősegítették.
Viszont a jószándékúak véleménye kevésbé
volt sértő a Mesterre. Keresztelő Jánossal…, Illéssel…, Jeremiással
hasonlították össze. A közös vonás ezekben, hogy prófétának, nagy embernek, de
csak embernek tartják.
Jézus kérdése, bennünket is sürget, nekünk
is választ kell adnunk e kérdésre. Igaz sokkal egyszerűbb lenne elmondani azt,
amit a hittanórán tanultunk, vagy mások véleményét ismételgetni. Például, hogy
mit mondtak a nagyemberek, a szentek, esetleg a történészek Jézus személyéről,
vagy éppen az ellenségei?
Azonban a kérdés sokkal személyesebb, ma
az Úr az én személyes véleményemet szeretné hallani, itt és most. A hitem
szavát, az életem és tetteim hitvallását várja az Úr. És itt nem lehet
mellébeszélni, nem lehet kitérni a válasz elől. Olyan választ kell adnom,
amelyet csak én adhatok és senki más, mélyről jövőt és személyeset, olyat, ami
mögött tartalom és elkötelezett élet van.
Miként az apostoloknak, úgy mindannyiunk
súlyos kötelessége a Krisztusba vetett hitet nemcsak megvallani, hanem tovább
adni. Krisztus arra küld bennünket, hogy a mi szerepünk a kovászé, vagyis,
belülről alakítsuk át, szenteljük meg azt a világot, azt a családot, azt a
munkaközösséget, azt a baráti kört, amelyben élünk. Ránk vár az a kényes
feladat, hogy az élet minden területére és állapotába elvigyük az evangélium
örömhírét.
A történelem véres lapjai között mindig
ott derengett a remény fénye: a Jézus Krisztusról szóló evangélium. Mindig
voltak emberek, akiket megérintett a jézusi tanítás, akik megélték az
evangéliumot, mert az Úr Jézussal való találkozás annyira valóságos volt a
számukra, hogy bele szerettek és érte képesek voltak mindent megtenni.
Gondolok itt Assisi Szt. Ferenc atyánkra,
aki az anyagi jólét biztonságát elhagyva szegénységben követte Krisztust, s
ezzel egy olyan forradalmat indított el, amely belülről reformálta meg az
egyházat. – Vagy Árpádházi Szt. Erzsébetre, aki a szegényekben, a társadalom
kivetettjeiben szolgálta Krisztust. – Illetve a közelmúltból: a vakokat látóvá
tevő Batthyány Stratmann Lászlóra, boldog Apor Vilmos vértanú püspökre, a
nemzetünket megmentő, egyházunkat hősiesen védelmező Mindszenty Bíborosra. De Erdély
nagy és hitvaló püspökére, Isten szolgájára, Márton Áronra.– De korunk
szentjére, boldog Kalkuttai Teréz anyára, aki a kényelmesebb kolostori életet
feladva, minden idejét, s energiáját, s a felebarát, a szegények
legszegényebbjeinek szolgálatára fordította.
De gondolnunk korunk öntudatos és
elkötelezett családjaira, vagy éppen az egyedül élőkre is, azokat a férfiakra
és nőkre, idősekre és fiatalokra, akik életvitelükkel, mindennapi
magatartásukkal, beszédjükkel és tetteikkel tesznek tanúságot arról, hogy a
Jézussal való találkozás, az ő személye és tanítása életbevágóan fontos az ő
számukra. Miként ezt, szinte szóról szóra vallotta a 25 éves érettségi
találkozón 12 gyermekes tanítványom is.
Kérdezhetné valaki: Mi a
"haszna", ha Jézus Krisztust állítjuk életünk középpontjába? -
Röviden az, hogy minél közelebb kerül valaki Jézushoz, annál közelebb kerül az
emberekhez is. Csak Jézushoz egyre közelebb kerülve, s hozzá egyre hasonlóbbá
válva, tudunk egymáshoz közeledni, s egymás boldogságáért fáradozva, boldogan
élni e hazában.
Ámen.
F.F.
