Évközi 5. vasárnap 2018

5. évközi vasárnap. 2018.

Bevezetés

"Sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek."

Halljuk majd a mai evangéliumi szakaszban. Mi is, ha kilépünk a lakásunkból és nyitott a szemünk, s nyitott a fülünk, talán már ugyanazon az emeleten, ugyanabban az utcában a szenvedésnek mennyi panaszos, beteg ember jajszavát hallhatjuk. Mennyi ember, akin segíteni kellene, akit fel kellene emelni elesettségéből! És tétlenek vagyunk. Vagy mégsem? Vizsgáljuk meg lelki-ismeretünket.

Kirie litánia

Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy ha beteg, segítségre szoruló embert látunk, felébredjen bennünk a segítőkészség. Uram irgalmazz!

Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy betegeinket mindig a Te szereteteddel ápoljuk és gyógyítsuk. Krisztus kegyelmezz!

Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy soha el ne feledjük, hogy amit a legkisebb testvéreinknek tesszük, azt Neked tesszük. Uram irgalmazz!

Evangélium után.

Nem tudom, hogy kinek mi ragadta meg a figyelmét a mai evangéliumból.

Talán oda sem figyelünk arra, hogy a celibátusról vitatkozó korunkban arra, hogy Péter apostol nős férfi volt. Volt anyósa. Az evangéliumi elbeszélésben hangsúlyos szerepet kap anyósa is. S milyen ideális lehetett Péter és anyósa kapcsolata, ha Krisztus siet meggyógyítani őt. A meggyógyított anyós pedig kiszolgálta a vendégeket.

Anyósokat gúnyoló korunkban ennek a jelenetnek minden mozzanatából tanulhatunk. Tisztelni és szeretni az anyósokat. Hiszen minden férfi és nő az anyósától kapja a hitvestársát. Szeretniük kell az unokáknak is, mindkét nagymamát, az anyu édesanyját, de az apuét is!

Egy újabb észrevétel:

Aztán alig telik el pár óra, máris ott tolonganak az ajtó előtt a betegek, a nyavalyások, a megszállottak, mindenki, akinek valami baja van.

Türelmesen sorban meggyógyítgatja a betegeket, és az apostolainak feladatává tette a betegek gyógyítását, az emberi bajok orvoslását.

A betegek gondozását, gyógyítását, a szenvedők segítését, a szegénygondozást, az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlását mi keresztények Krisztus tanítását és példáját követve, mindig a legszentebb feladatunknak tekintettük és tekintjük.

Mi azt mondjuk, hogy amikor az orvosok, az asszisztensek, a kór-házi vagy otthoni betegápolók, ilyen vagy olyan módon fáradoznak a betegségek leküzdésében, vagy a szenvedések enyhítésében, tulajdonképpen Krisztus parancsát teljesítik. A gyógyító Krisztus földi másai, gyógyító kezei ők. Annál is inkább, mert Krisztushoz hasonlóan nekik is nagyon sokszor nem-csak a testi, de a lelki sebeket is gyógyítaniuk kell.

Érdekes jelenség népünk életében a felejtés. Népünk nem elhanyagolható része felejti, hogy amikor fokozni kellett volna az erőfeszítéseket a betegek gyors és korszerű gyógyítása érdekében, kórházakat zártak be, kórházi ágyak tízezreit számolták fel. Csak egy igen magas, 80 %-os népszavazás akadályozta meg őket abban, gyógyíthatatlanná ne tegyék beteg nemzetünket.

Eltűntek. De visszakiabálnak.

Egy újabb érdekes jelenség a mai evangéliumban. Jézus nem gyógyított meg minden beteget Kafarnaumban. Elhagyta Kafarnaumot. Miért? Mert Neki más a küldetése. Vajon micsoda?

Erre a kérdésre is választ kapunk, ha jól odafigyelünk az egész evangéliumi jelenetre. Hajnaltájban, amikor még sötét volt, Jézus felkelt és kiment egy elhagyatott helyre imádkozni.

Majd tanítványai unszolása ellenére otthagyta Kafarnaumot. „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot” –mondja Jézus és folytatta útját a szomszédos helységekbe, bejárta egész Galileát.

Nemcsak egy helyen, mindenütt hirdette az evangéliumot, hiszen éppen ezért jött! Jézus osztozik örömünkben, pótolja a kifogyott bort, helyreállítja egészségünket, olykor csodát tesz értünk, de mégsem csupán ezért jött. Nem varázserővel működő karizmatikus csodadoktor. És nem is azért jött, hogy önmagát hirdesse, hanem, hogy az Atyáról tanúskodjék.

Ez a mi feladatunk is. Minden krisztushívőnek evangéliumhirdető küldetése van. Szülőknek, pedagógusoknak, hitoktatóknak, nagyszülőknek, lelkivezetőknek és lelkipásztoroknak, fiataloknak és időseknek egyaránt. Feladatunk, hogy Jézust megjelenítsük egész személyiségünk: szavaink, tetteink és imáink révén e világban.

Az evangélium ugyanis olyan kincse a Mennyei Atyának, mely nem egy néphez, nem egy városhoz, vagy emberi közösséghez szól, hanem mindenkihez. Jézus mindenki felé közvetíteni akarja az igazságot és a belőle fakadó valódi örömöt. Ott kell odaajándékozni az evangéliumot másoknak, ahol vagyunk, mégpedig mindenkinek. Nem személyválogatóan.

„Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvösségre vezessek” - mondja Pál apostol. Nekünk is ez a feladatunk. Mindenkinek mindene kell, hogy legyünk, hogy mindenkit, minden honfitársunkat üdvösségre vezessünk.

De sokszor jutnak eszembe a páli szavak: „Jaj nekem, ha nem hirdetem az Evangéliumot.” És a testvéreknek hányszor?

A reménytelenség és kilátástalanság ördögi köréből, a kereszténységet végveszéllyel fenyegető káoszból is van kilépési lehetőség. Ez pedig nem más, mint életünk: gondolkodásunk és tetteink annak a Jézusnak a tanítása szerinti alakítása, aki - a mai evangéliumban láttuk - szavával, tetteivel és imádságos csöndjével gyógyítja a betegséget és mindenféle bajt. Kiűzi a gonoszt, az újra próbálkozó megszállott honfitársainkból is.

Ámen 

Szentmise végén, balázsolásra hangolás

Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs!

Gyermekkoromban két fehér Gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon, s úgy néztem a gyertyák közül, mint két ág közt kinéző ijedt őzike.

Tél közepén, Balázs-napon

Szemem pislogva csüggödt az öreg papon, aki hozzád imádkozott.

Fölém hajolva, ahogy ott térdeltem az Oltár előtt.

Kegyes szokás szerint, s diákul dünnyögte, amit sem én, sem ő nem értett jól.

De azért Te meghallgattad és megóvtad gyermeki életem a fojtogató torokgyíktól, s a veszedelmes mandulák lobjaitól.

Hogy fölnővén félszáz évet megérjek, háládatlanul, nem is gondolva tereád.

Óh, ne bánd csúf gondatlanságom, védj ma is!

Segíts, Sebesta püspöke!