A hagyomány szerint az első század
derekán, 60 körül telepedett le Péter apostol Rómában. Kezdettől fogva ő az
Egyház egységének jele.
Az Egyház ma is – minden gyöngesége és
nehézkessége ellenére – Isten szeretetének és jelenlétének szentsége a
világban. Jézus azt mondta róla: a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Korunk
előszeretettel állítja pellengérre a hibákat, az emberi gyöngeségeket, és nem
vesz tudomást az értékekről.
Vegyük észre, és keressük mindazt, ami
szép, és gazdagság Egyházunk életében! Ami ferde, azt pedig igyekezzünk
kiegyenesíteni, mindenekelőtt pedig ápoljuk a reményt, amelyre talán a
legnagyobb szüksége van korunknak. Szent Péter apostol utóda legyen számunkra
ebben mindig példakép.