Évközi 6. vasárnap. 2018

Évközi 6. vasárnap. 2018

Bevezető

A mai, évközi 6. vasárnap evangéliumi szakaszában a leprás meggyógyításáról szóló történetet halljuk majd. Jézus szeretettel fordult a gyógyíthatatlan beteg felé. És mi hogyan fordulunk betegeink felé, a gyógyíthatatlanok felé? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

Kirié litánia

Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy nincs bennünk kellő szánakozó szeretet az elesett emberek iránt. Uram irgalmazz!

Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy nem látogatjuk gyakrabban még a beteg szeretteinket sem. Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy a gyógyíthatatlan betegekhez alig van együttérző, erősítő és vigasztaló szavunk és tettünk. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Jézus miután elkezdte gyógyító tevékenységét a híre nagyon gyorsan elterjedt, és a leprások is jönni kezdek hozzá, akik a társadalomból kitaszítottan éltek.

A leprásoknak külön kellett élniük, messziről kerülniük kellett mindenkit, már távolról figyelmeztetve, hogy ne közelítsenek.

Már az Ó-szövetségben is így volt:

„A leprás, akit a betegség megtámadott, szaggassa meg ruháját, a haját hordja kibontva, a szakállát takarja be, és kiabáljon:» Tisztátalan, tisztátalan! «Ameddig a betegsége tart, addig tisztátalan, s mivel tisztátalan, lakjék elkülönítve, tartózkodjék a táboron kívül.''

Jézus egy ilyen szerencsétlen beteggel találkozott, akinek már nem lehettek emberi kapcsolatai, nem lehettek barátai. A leprás, kizárólag hasonló bajban szenvedőkkel találkozhatott.

A leprás bátor lépésre határozta el magát. Hallott Jézusról és ezért megkereste:

„Térdre borult előtte, és így kérlelte: ,,Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem!'' Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: ,,Akarom! Tisztulj meg!'' Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult.”

A szigorú meghagyás ellenére minden fele híresztelni kezdte, hogy Jézus milyen nagy csodát művelt vele. Örvendett, mert újra lehettek barátai, újra emberek közé mehetett, akiket nem kellett messziről elkerülnie.

Assisi szent Ferencről is feljegyeztek egy történetet, amikor egy leprással találkozott. Ennek a történetnek hatása volt az én hivatásom alakulásában is.

Boldogházán születtem. A településnek volt egy gyönyörű temploma. Ma is áll. De nem volt önálló plébánia. Berényből jártak ki a ferences atyák a világi papokkal felváltva. A világi papok autóval. A ferencesek vonattal. Visszautazásuk a vasúti menetrendtől függött.  Édesapám vasutas és vándorméhész volt. A várakozási időt nálunk töltötték. Szüleinkkel beszélgettek. Nézegették a méheket. S velünk játszottak. Bábjátékoztak.

Az egyik alkalommal azt kérdezi tőlem Pelbárt atya, hogy nincs-e kedvem átjönni a templomban a harmadrendiek ájtatosságán ministrálni. Örömmel mentem. Szájtátva hallgattam Szent Ferencnek a bélpoklossal való találkozásáról mondott szent beszédét. Kitűnő szónok volt. Élénk színekkel ecsetelte, hogy mi játszódik le Szent Ferenc, illetve a bélpoklos lelkében, hogy ölelik meg egymást, hogy adja oda Szent Ferenc a bélpoklosnak az előkelő palástját.

Akkor, tizenévesen ébredt fel lelkemben, hogy ha felnövök, én is ennek a Szent Ferencnek leszek a követője, és olyan szerzetes, mint Pelbárt atya.

Hála Istennek az lettem, és a Jóisten különös kegyelmének köszönhetően máig az vagyok. Egykori kitűnő nevelőm, Pelbárt atya pedig Finn-Karéliában, a Ladoga tó partján található gulágon szenvedett vértanúhalált, s lesz reményünk szerint rendünk és egyházunk boldoggá avatottja.

A fizikai leprát, mi magyarok, kevésbé ismerjük. Magyarországon nem kell ezzel a betegséggel küzdeni. De ennek ellenére, mind a református, mind az evangélikus egyháznak van Lepramissziója (Risko Márta). Hazai tevékenységükkel áldásos tevékenységet fejtenek ki a valódi, nem hazai földön élő leprások körében.

Mégis mennyi minden van, ami bennünk és körülöttünk gyógyulásra szorul. Csak egy nagyon jellemzőt emeljünk ki. Társadalmunk egyik rákfenéje manapság, hogy csak azt keresi, azt értékeli, ami hasznos, ami önző módon a saját rosszul értelmezett, rövid távú javunkat szolgálja.

Nem csak a lecsúszottakhoz, a peremen lévőkhöz fordul nehezen a mai ember, hanem sokszor még a szomszédhoz, vagy akár a rokonhoz is nehezen közeledik, mert netán nehezére esik ez a kapcsolat, valami miatt terhére van.

A lelki írók nem győzik hangsúlyozni, hogy csak annyi lesz a mienk, amennyit elajándékozunk, és csak akkor fogjuk helyesen szeretni magunkat, hogyha elkezdünk másokat szeretni és szolgálni.

Szent Pál saját példájával buzdít bennünket: „Nem azt keresem, ami nekem hasznos, hanem ami másoknak van javára, hogy üdvözüljenek.”

Az apostol fő kiinduló pontja a mások lelki java, üdvössége. A vallásos életben, a lelki életben akar elsősorban segíteni, de ebből fakad az, hogy bármilyen nehézségben küzdő számíthatott a segítségére. Ma is szükség van az ilyen önzetlen magatartásra.

Lelki bajainkban, küzdelmeinkben, a lélek leprájával forduljunk mi is Jézushoz – ha akarod, megtisztíthatsz – és hallani fogjuk a lélek hangján–, akarom, tisztulj meg. Ebből a gyógyulásból fakadó erővel, kegyelemi segítséggel pedig legyünk mi is mások, honfitársaink javára.

Ámen