Jézus figyelmeztetését olvassuk a mai
evangéliumban: „Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt!”
Természetesen nem azzal van hiba, hogy valaki jócselekedetet tesz, hiszen ez
keresztény kötelességünk. A gond ott kezdődik, amikor valaki ezt helytelen
lelkülettel, rossz szándékkal teszi. A jócselekedetek végzésekor világosan
kitűnik, hogy valamit Isten kedvéért teszünk vagy az emberek tetszését
keressük. Istentől várunk érte jutalmat vagy az emberek elismerésére
vágyakozunk. Az alázat és a hivalkodás nem fér meg egymás mellett. Az alázatos
ember megelégszik azzal, hogy cselekedeteiről Istennek tudomása van. A
hivalkodó viszont emberektől vár dicséretet.
Amikor a hivalkodó ember valamit tesz,
akkor azt várja, hogy cselekedetének hatása visszaforduljon önmaga felé.
Valójában nem is embertársán akar segíteni, hanem önmaga számára szeretne
valamilyen jó hatást elérni, például mások dicséretét, elismerését kivívni.
Cselekedetével nem nyílik meg a másik személy felé, nem megajándékozni akarja
őt, nincs benne önzetlenség, hanem már eleve arra gondol, hogy neki milyen
haszna lesz abból, ha mások látják cselekedetét.
Ezzel szemben az alázatos ember
észrevétlenül teszi mindazt, amire szíve indítja. Tudja, hogy Isten látja
cselekedetét és a mögötte lévő szándékot is. Tudja, hogy az Istentől kapott
jutalom nem marad el, s többet ér minden emberi elismerésnél.
HIS
