2020. január 14., kedd

Jézus hatalma


Jézus hatalma
Jézus tanítását Márk evangélista ezzel a mondattal zárja le: „úgy tanított, mint akinek hatalma van.” Ez a kijelentés egyúttal bevezeti a csodás gyógyítást, amely a tanítás után következik. Az Úr isteni hatalma nem csupán szavaiból, tanításából sugárzik, hanem cselekedeteiben is megnyilvánul. Ha nem rendelkezne ilyen különleges hatalommal, akkor nem tudná megszabadítani a megszállottat a gonosz lélektől és annak ártó befolyásától.
Mit jelent az a hatalom, amelyet Jézus birtokol, s amelynek birtokában tanít és gyógyít? Először is szabadságot. Jézus valahányszor megszólal vagy csodát tesz, mindig szabadon cselekszik. Nem kényszeríti őt semmi, nem befolyásolhatja őt senki. Főként nem korlátozhatja őt senki a cselekedeteiben, nem akadályozhatja meg őt senki abban, hogy jót tegyen az emberekkel. Mindent szabadon tesz, mégpedig az emberek javára.
A szabadság mellett Jézus hatalma szolgálatot is jelent, azaz erejét és képességeit nem önkényesen és nem a maga javára használja, hanem másoknak segít vele. A hatalom tehát nem uralkodást, nem erőfitogtatást jelent, hanem szolgálatot, és ezt bizony jó volna tudnia mindazoknak, akik bármilyen vezető beosztást kapnak.
Keresztény emberként minden hatalmat, erőt, szabadságot, képességet Jézustól kapok. Mire használom fel mindezt?
HIS