2015. szeptember 19., szombat

25. évközi vasárnap

25. évközi vasárnap 

Bevezetés
A mai, évközi 25. vasárnap evangéliumi szakasza szerint a szenvedését feltáró meghitt pillanatokban, a szóban és tettben oly hatalmas Mester közelében az apostolok arról vitatkoztak, hogy közülük ki a nagyobb? Hazafelé tartva Jézus oda sem figyel vitájukra. De "otthon" előhozza a témát, magához hívja a tizenkettőt és leszögezi: "Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája".
Hamis karrierekkel teli világunkban sem feledve e szavakat, igyekszünk-e a szolgálatára lenni mindenkinek? Vizsgáljuk meg lelki-ismeretünket, hogy méltóképpen cselekedjük azt, amit Urunk Jézus Krisztus az Ő emlékezetére cselekednünk parancsolt.

Kirié Litánia
Jézus Krisztus, Te azt mondotta, hogy ne akarjunk első lenni, mégis törtetünk az első helyekért. Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus, aki azért jöttél, hogy ne neked szolgáljanak, hanem, te szolgálj másokat. Add, hogy kövessük példádat. Krisztus kegyelmezz!
Jézus Krisztus, te, aki sokféleképpen szolgáltad az emberiség üdvét és boldogságát, add, hogy mi is sokféleképpen legyünk szolgálatára nagy Istenünknek, kicsike hazánknak. Uram, irgalmazz!

Evangélium után
A mai evangéliumban olyan magatartásról szól Jézus, ami szöges ellentétben áll a mai közfelfogással. Azzal, amelynek hatása alatt vagyunk mi is, keresztények, s nem tudjuk kivonni magunkat az alól, hogy valamilyen formában ne hasson ránk. De ha kereszténynek valljuk magunkat, és hiszünk Istenben, és Megváltónkban, Jézus Krisztusban, akkor meg kellene valósítani ezeket az igéket. Próbáljuk!
Induljunk ki az evangéliumi jelenetből. Amikor Jézus apostolaival Kafarnaumba ért, számon kéri apostolaitól, hogy miről vitatkoztak. Felfigyeltünk e arra, hogy vitának nevezi a tanítványok között lezajlott eseményt? Mert a vita nem mindig pozitív értelmű magatartás. A vitában ritkán közelednek egymáshoz az álláspontok. Ezzel ellentétben a párbeszédben közelednek az álláspontok, vélemények kicserélődnek
Jézus tehát vitának minősíti az apostolok beszélgetését. S talán ezt a minősítést érezték ki a tanítványok, amikor szégyellnek válaszolni Jézus kérdésére. De Jézus tudja: azon tanakodtak útközben, hogy ki a nagyobb közülük. Krisztus e helyzet kapcsán adja tanítását: "Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája."
Mert e szavai ma nekünk szólnak, megismétlem: Legyünk mindenkinek a szolgája. A hitvestársnak, a gyermeknek, az idős szülőnek, a munkatársnak, a betegnek, a rokkant koldusnak, a hajléktalannak.
Miután Jézus általános érvé-nyű tanítást adott tanítványainak a szolgálat fontosságáról, ezt követően „odahívott egy kisgyereket, közéjük állította, majd ölébe vette, s folytatta: Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be”.
Tudjuk, hogy Jézus korában a gyermekeknek még a nőknél is hátrányosabb volt a helyzetük. Jézus e tette is, megdöbbentő tanítás hallgatóságának.
A befogadás itt nem azt jelenti, hogy egy gyermeket örökbe kell fogadni, hanem azt, hogy a gyermek lelkületét kell elsajátítani.
Mert milyen a gyermek? Egyetlen szóval ártatlan. Tudjuk, hogy az ember Isten képmása és a gyermekben ez a képmás még ép, romlatlan, mert a bűn még nem rontotta meg.
Az ember fejlődése során, sajnos megjelenik a bűnben való előrehaladás is. Ezért a felnőtt már nem tükrözi vissza tökéletesen Isten képmását magában. De látva az ártatlan gyermeket, s annak lelkületét, kötelességének kell, hogy érezze isten-képmásigának tökéletesítését.
Ne feledjük a jézusi szavakat: Ha nem leszünk olyanok, mint a gyermekek, nem megyünk be a mennyek országába.
De vissza a gyermeket magához ölelő Jézus eme szavaihoz: „Aki befogad egy gyermeket, az engem fogad be. Aki pedig engem fogad be, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem küldött”.
Lépjünk át egy más létsíkba, napjaink hétköznapi világába. Nagyon időszerűek Jézus eme szavai egy olyan világban, amelyet szomorúan kell kimondanunk, hogy gyermekellenes. A szekularizált világ, amelyben élünk, azáltal, hogy elfordult a kereszténység értékrendjétől, elfordult a gyermekektől is.
A meg-megismétlődő háborúk nyomán az élet helyett a halál lett történelmünk főszereplője. Folyik a harc, az emberiség pusztítása, létszámának csökkentése. Háború nélkül is. Sok gyermeki élet kioltódik, míg a napfényt meglátta volna. S ahol nem fogadják be, nem fogadják el a gyermeket, ott több a koporsó, mint a bölcső.
Tapasztalatból tudjuk, hogy ennek mi a következménye, - a mai európai helyzet. Gyors ütemben nő a bevándorlók száma. Belátható időn belül többen lesznek, mint az őslakosok. Lassan eltűnik Európa. Eltűnik kultúrájának sokszínűsége. Félve mondom ki: Eltűnik a kereszténység.
De az előrejelzés ellenére, én hivatásomhoz mindvégig hű maradok, és Isten segítségével meg is teszek mindent, hogy el ne tűnjék. Pál apostol szavaival engem ugyanis arra rendelt az Úr, hogy hirdessem az evangéliumot, és én hirdetem is, akár alkalmas, akár alkalmatlan.
Hogy az említett tragédia be ne következzen, itt az ideje, hogy népünk Istenhez térjen. Jaj, nekünk, ha a bevándorlók térítenek bennünket ismert módszerükkel a hitükre.
A megtérés, metanója, a gondolkodás megváltoztatását jelenti. A gondviselő Isten segítségével változtassuk meg tehát gondolkodásunkat. S legyünk Istenhez térő, gyermeket befogadó nép, mert ha gyermeket fogadunk be, akkor a jézusi szavak szerint, azt az Istent fogadjuk be, aki megsegíti veszni indult nemzetünket.

Ámen.
F.F.