2016. május 28., szombat

Úrnapja

Úrnapja
Bevezetés

Habár minden szentmisében hitünk nagy titkát ünnepeljük, ma, Úrnapján, különös tisztelettel ünnepli az Egyház ezt a csodálatos szentséget, amely messze kimagasodik a szentségek közül, s melyben a legtöbbször részesedünk életük során. S szentáldozásainkban vele találkozunk.
Kedves testvérek! A mai ünnepen gondolkozzunk el azon, hogy a mi életünkben milyen helyet foglal el az Oltáriszentség. Vizsgáljuk meg hát lelkiismeretünket.

Kirié litánia
Urunk Jézus! Te azt mondtad, hogy Te vagy az Élet kenyere. Kérünk Te légy a mi mindennapi kenyerünk. Uram irgalmazz!
Urunk Jézus! Te mondtad, „Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek.” Tégy készségessé bennünket Tested és véred vételére. Krisztus kegyelmezz!
Urunk Jézus! Te mondtad, hogy velünk maradsz az Eucharisztiában a világ végéig. Kérünk, Te légy majd életalkonyunkon a mi szent Útravalónk. Uram irgalmazz!

Evangélium után
Ma Úrnapját ünnepeljük. De hogyan ünnepeljük ma az Úrnapját? Sok helyütt, templomunkban is, a régi hagyományos módon. De hogyan? Elméleti, dogmatikai jellegű kérdéseket teszek fel.
Hogyan lehet az Eucharisztia nyilvános ünneplését olyanná tenni, amelyben meg tudjuk élni ennek az isteni titoknak a nagyszerűségét, Isten önmagát ajándékozó szeretetét? Azt a tényt, hogy Úr velünk van. Köztünk lakozik.
Hogy az Úr velünk van, először is azt jelenti, hogy létezik az Egyház. Nélküle az Úr nem lenne velünk. Jézusban Isten láthatóvá lett számunkra. Ezt jelezték csodái, önmagáról szóló megnyilatkozásai, egész életében megnyilvánuló egészen egyedülálló életszentsége, hősies ember szeretete, bűneinkért vállalt megváltó kereszthalála.
Ez az istenemberi élet, nem maradhatott csak az akkori élet eseménye, amely soha meg nem ismételhető, soha nem érhető el számunkra.
Ha az ember igazán bűntől megváltott és megszabadított ember akar lenni, akkor a szeretetnek az a betörése az életbe, amelyet Jézus hozott magával, és amelyet életével megvalósított, nem maradhatott meg egyszeri eseménynek az emberiség életében. Ha ez így lenne, az élete csak olyan háttér lenne, amelynek keretében a mi életünk még sötétebb és reménytelenebb lenne.
De Jézussal valami új kezdődött el, és ennek az újnak meg kell maradnia, és Jézusnak ma is közöttünk kell lennie és valóban közöttünk is van, az Egyháza életében. Ő akarta ezt így. Így műve és tanítása halála után is megmarad minden korszakban.
Ezt apostolai, és tanítványai viszik tovább az emberi történelem minden korszaka számára. Ami személyében kezdődött el, az így folytatódik tovább. Az Egyház ezt Jézus megbízásából teszi, aki azt akarta, hogy hívei és tanítványai éltető és közöttünk maradó valóságában tapasztalják meg őt mindig a történelem folyamán.
Ez az Egyház feladata. Jézus megbízásából kell tovább folytatni azt, ami benne elkezdődött, tovább kell adni a bűnök megbocsátását, az isteni, kegyelmi életet, amely belőle táplálkozik.
Az Úr velünk van: ezt jelenti az Eucharisztia, amely isteni ajándék a hívő közösség számára. Jézus jelen van a kenyér és bor színében a szentmise áldozatban. Az Egyház élete így nemcsak az, hogy tovább mondja, és tovább teszi azt, amit Jézus mondott. Az Egyház Életéhez az is hozzátartozik, hogy a Jézusra való emlékezésből és a vele való találkozásból éljen.
Én vagyok az Élet kenyere! Ha nem eszitek az én testemet és nem isszátok az én véremet, nem lesz élet bennetek. Mondotta jézus. S szavai vonatkoznak közösségek és egyének életére. Hogy milyen ez az élet? Eucharisztikus. S szavai igaz volta mellet ott van a történelem, s a mindennap hétköznapi élet.
Nézzük nagyobb, történelmi távlatokban Egyházunk életét!
Európa nyugati, északnyugati része megszűnik kereszténynek lenni. Mert századok óta gyengül a kereszténység eucharisztikus jellege, önmaga megvédéséhez szükséges immunitása, kezd eltűnni az Eucharisztia tisztelete, nem esznek az Élet kenyeréből.
Ma Közép- és Kelet-Európa kereszténysége erősebb még, mint Nyugat és Észak Európa kereszténysége. Mert nálunk, kereszténységünk eucharisztikus, az Eucharisztia a mi Immunitásunk. Talán kezdjük érteni Jézus eme szavait: Én vagyok az élet kenyere. És miért ünnepelte meg az utolsó vacsorát tanítványaival. Amikor megalapította az Oltáriszentséget, ezzel szentségi módon nemcsak azt mutatta meg, hogy mit jelentett az élete: másokkal együtt lenni, és másokért élni. Amikor a pap elmondja Jézus szavait, amelyek az utolsó vacsorán hangzottak el: vegyétek, egyétek, ez az én Testem, vegyétek és igyatok belőle, ez az én Vérem, és tegyétek ezt ti is az én emlékezetemre, akkor ezzel nemcsak jelen lesz a kenyér színében Krisztus Teste, a bor színében pedig Krisztus vére, hanem keresztáldozata is szentségi módon jelenlévővé lesz.
A szentmise nem emlékezés csupán, hanem áldozat is! Az Újszövetség egyetlen, és örök áldozatának oltárainkon történő megjelenítése.
     Ezért az Egyház sehol sem annyira tökéletes közössége Jézusnak, mint az Eucharisztia ünneplésében. Itt mindig újra és újra Jézus szeretetével találkozik. A hívő szentáldozásával arról tesz tanúságot, hogy Krisztussal közösségben él, és vele együtt azzal a közösséggel is, amely tanúbizonyságot tesz Úrnapi körmeneteivel is a világnak arról, hogy Isten Jézus Krisztusban jelen van közöttünk, mint az Élet kenyere.
          Ámen
F. F.