NÉRI
SZENT FÜLÖP
Firenzében született 1515. július 21-én.
Szülei előkelőek voltak, jól tanult, jámborsága nagyon komoly volt.
Gyermekkorában az engedelmessége, fiatal korában a tisztasága volt feltűnő.
Hátat fordított gazdag örökségnek, keményen tanult, közben böjtölt és tanított.
Filippo Neri vidám emberke volt, szülei és társai "jó Pippó"-nak
nevezték. A domonkos atyáknál tanult, tőlük tanulta meg az evangéliumi
szegénység szeretetét. A család kereskedőnek szerette volna nevelni.
Nagybátyjához San Germanóba (Nápoly mellé) került, ő azonban nem vonzódott a
várható gazdagodás felé. Sokat vívódott, mert nem tudta eldönteni, mi az igazi
hivatása.
Sokat imádkozott, majd 18 évesen Rómába
ment. Nevelőnek állt be, miközben ő maga szorgalmasan tanult. Maga köré
gyűjtötte a fiatalokat, ácsorgókat, csavargókat. Merész elhatározással 25 éves
korában nagyon aktívan és hatásosan kezdett Rómában téríteni, sokan megtértek
hatására.
Gyóntatója tanácsára, sőt parancsára
1551-ben pappá szenteltette magát. Papokból és világiakból közösséget gyűjtött
maga köré, ez volt első oratóriumuk a Római San Girolamo della Caritá templom
mellett. A fiatalok itt hittant, zenét, éneket és imádságot tanultak.
Igen sok önmegtagadást vállalt, sokat
imádkozott. Mivel mise közben rendszeresen többórás elragadtatásba esett,
engedélyt kapott, hogy magán kápolnában misézzen. Lelki gyermekeit a templom
melletti papi házba gyűjtötte össze imára, lelki olvasásra, énekre, zenére.
Mindig jókedvű, vidám ember volt, ifjaival rendszeresen játszott. Jelszava
volt: megvetni a világot, de közben senkit sem vetni meg, csak önmagunkat és a
megvettetést.
Mérhetetlenül alázatos volt. Pápai
felszólításra megalapította az oratoriánusok papi társulatát, akik
igehirdetéssel, neveléssel foglalkoztak. Mindenkinek őszintén megmondta
véleményét, sokakat nevelt. Pápák és szentek lelki atyja volt.
Halálát előre megjövendölte. 1595. május
25-én, áldozócsütörtökön éjszaka megáldotta még fiait, majd hajnali háromkor
csendesen lehunyta szemeit. Halála után már két hónappal megkezdődött a szentté
avatási eljárása, 1622. május 14-én szentté avatták.
Példája: Vidáman, játékosan, szentül
haladj Isten Országa felé!