2017. október 21., szombat

Évközi 29. vasárnap 2017

Évközi 29. vasárnap 2017
Missziók vasárnapja

Bevezetés
A katolikus egyház 1926 óta minden évben október harmadik vasárnapján tartja a világmisszió napját, amikor figyelmünket a missziókra irányítja, és azt akarja tudatosítani bennünk, hogy Isten üzenetének hordozói, postásai vagyunk mindannyian. Vagyis minden megkeresztelt ember, minden pap, szerzetes és világi hívő, „arra kapott meghívást, hogy életével tanúságot tegyen Urunkról, Jézus Krisztusról, és hirdesse az adományként kapott hitet”.

Kirié litánia
Urunk! Bocsásd meg, hogy csak ritkán gondolunk a végakaratodat teljesítő misszionáriusainkra. Uram irgalmazz!
Urunk! Bocsásd meg, hogy nem segítjük a végakaratodat teljesítő misszionáriusainkat. Krisztus kegyelmezz!
Urunk! Bocsásd meg, hogy nem veszünk részt missziós végakaratod teljesítésében. Uram, irgalmazz!

Evangélium után
„A misszió nem erőszakos térítés vagy puszta stratégia. Aki Krisztust követi, az mindenképpen misszionáriussá válik, és tudja, hogy Jézus „vele együtt jár, vele együtt beszél, vele együtt lélegzik, vele együtt dolgozik. A missziós feladat közben érzi maga mellett az élő Jézust”. Így „a misszió nem más, mint szenvedélyesen szeretni Jézus Krisztust, és ugyanakkor szenvedélyesen szeretni az embereket.
A mai vasárnap azokra a névtelen hősökre, üzenetközvetítőkre, misszionáriusokra gondolunk, akik életüket a kereszténység, az evangélium terjesztésére tették fel, azokra a névtelenekre, akik az Anyaszentegyház Isten iránti hódolatát és imádatát elviszik az őserdők mélyére, a bélpoklosok szigetére, az óceán vihar sújtotta partjaira, az alaszkai hómezökre. Azokra a névtelenekre emlékezünk, akik a mai evangéliumi szakasz értelmében nem a zsarnokoskodás, nem a hatalmaskodás által akarnak elsők lenni, és kitűnni, hanem a szolgálat által.
Ma Egyházunk arra figyelmeztet, hogy legalább ezen a napon támogassuk és lélekben gondoljunk azokra a névtelen ezrekre és imádkozunk azokért, akik fáradságot nem kímélve, minden áldozatot vállalva fáradoznak Isten nagyobb dicsőségének és a lelkek üdvének a munkálásán.
Miközben rájuk gondolunk, emlékezetembe tolulnak misszionárius elődeink, s őket támogató elődeink. Oly virulens volt a magyar Kapisztrán Provincia, hogy 1929-ben missziót vállalt  Kínában. 40 jelentkező közül választották ki azokat, akik ki is mentek.
Nagyon népszerű volt a misszió. Iskolát, hitoktató iskolát, két árvaházat, fiút és leányt tartottak fenn. S kórházat is nagyon nehéz polgárháborús körülmények között. Itthon ez a pasaréti rendház volt a missziós központ. Mint kis ministráns s szentmise után én is  árultam a filléres missziós füzeteket.
Rendünkbe lépve misszionárius toborzáskor én is szerettem  volna kijutni. De a kommunista Köztársaság kikiáltása után ez. Lehetetlenné vált. Az ott lévőket is börtönbe vetették és kiutasították.
De milyen a Gondviselés. Huszonéves koromban nem juthattam ki. De életem alkonyán, 83 éves koromban, igen! Igen regényes körülmények között, belföldi járattal S adózhattam emléküknek, és ha nem is ferences, de kínai paptestvérrel beszélgethettem. És nyitott, működő katolikus templomban imádkozhattam.
A missziókra, misszionáriusokra emlékezve, egyoldalú lenne az emlékezés, ha csak a távoli földrészeken tevékenykedő misszionáriusokra gondolnánk. A keresztény népek elkeresztenytelenítésével egy időben létrejött a belső misszió. S az egykor misszionáriusok által kereszténnyé vált országokból érkeznek misszionáriusok egykor keresztény népeket újra evangelizálni. Szomorú, de hazánkban is.
A nagy paphiány miatt számos színes bőrű paptestvér működik hazánkban is. Itt a Fővárosban. S vezetnek plébániákat is. Igen aktívak és buzgók. Misszionáriusként járják a plébániákat, lelkigyakorlatokat tartanak, ünnepi szentmiséket, konferencia-szentbeszédeket mondanak. Ezzel is csökken a pásztor nélküli nyájak száma.
A Világmisszió vasárnapján a köztünk élő, hazájukat elhagyó misszionárius paptestvérekre is a legnagyobb szeretettel, hálával és imádsággal gondolunk.
A Szentatya külön is felhívja figyelmünket a hazánkban is eredményesen működő Pápai Missziós Művekre. Őt idézem: A Pápai Missziós Művek igen értékes eszköz arra, hogy minden keresztény közösségben felkeltse a vágyat, hogy a ’mélyre evezzen’ és hirdesse mindenki az Evangéliumot.
Testvéreim! Nagyon fontos, hogy rádöbbenjünk arra, hogy nem csak a „misszionáriusok”, hanem mi is, akik a keresztség szentségének felvételekor krisztusi, missziós küldetést kaptunk, mi is misszionáriusok vagyunk. És ennek felelősségteljesen tegyünk is eleget ott, ahová a Gondviselés állított bennünket, lett-légyen szó a közvetlen családi, ismerősi, munkahelyi, iskolai környezetről.
Nem feledve, hogy a hit ajándék, amelyet azért kaptunk, hogy megosszuk másokkal; talentum, melyben azért részesülünk, hogy gyümölcsöt hozzon; fény, melyet nem szabad véka alá rejteni, hanem be kell világítania az egész házat.
A Szentatya szavait idézve: „Az Egyház arra törekszik, hogy átalakítsa a világot a szeretet evangéliumának hirdetésével, „mely ezt a sötét világot újra meg újra megvilágosítja, és erőt ad nekünk az élethez és a tevékenységhez és ezáltal ahhoz, hogy Isten világosságát hozzuk a világba”
Mindannyiunknak szólnak Pál apostol szavai: „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot”. Életpéldámmal!

Ámen.