2017. október 28., szombat

Évközi 30. vasárnap. 2017

Évközi 30 vasárnap. 2017

Bevezetés
A mai evangéliumi szakaszban Jézus kimondja, hogy a szeretet főparancsán nyugszik minden törvény. A szeretet főparancsában ugyanis szorosan össze van kötve az isten- és emberszeretet. A kettő egymástól elválaszthatatlan. Ősi igazságként hangsúlyozzák a lelki írók, hogy ha úgy érzed, hogy nem megfelelő benned az emberszeretet, akkor szeresd jobban az Istent, s az embereket is jobban fogod szeretni, s fordítva; ha nem elég erős benned az istenszeretet, szeresd jobban az embereket, s az Istent is jobban fogod szeretni.
Életünkben hogy érvényesül a főparancs? Vizsgáljuk meg lelki-ismeretünket.

Kirié litánia
Urunk! Bocsásd meg, hogy mi nem szeretünk Téged teljes szívünkkel, teljes lelkünkkel és egész értelmünkkel. Uram irgalmazz!
Urunk! Bocsásd meg, hogy nem úgy szeretjük felebarátjainkat, mint önmagunkat. Krisztus kegyelmezz!
Urunk! Bocsásd meg, hogy önszeretetünk nem mindig igaz mércéje a felebaráti szeretetünknek. Uram irgalmazz!

Evangélium után
„Mester melyik a főparancs a törvényben?”
Minden időben törekedtek az emberek a dolgok summázására, a szerteágazó és sokrétű kérdések és válaszok összefoglalására. Régen és ma is vannak törekvések a hit rövid foglalatának az összeállítására. Ilyen igényből született meg az első időkben az „apostoli hitvallás”, a Hiszekegy. A mai evangélium hasonló igényről beszél, de nem a hit, hanem az erkölcs, a törvény területén. A farizeus azt kérdezi Jézustól: „Melyik a főparancs a törvényben?”
A főparancs tulajdonképpen Az összefoglaló parancs.
Nem azért fő, mert valami mondvacsinált rangsorolás alapján az első helyre állították, hanem mert „ezen alapszik az egész törvény és a próféták”. És amikor a farizeus Jézust próbára akarja tenni, nem csupán elméleti kérdést akar vele megbeszélni, s nemcsak „teológiai jártasságát” akarja vizsgáztatni, hanem egész törvényszemléletének és magatartásának beállítottságát is vizsgálni. Benne áll-e Jézus a törvény rendjében, a próféták világában?
Kiváncsiak voltak, hogy Jézus nem válaszol-e erkölcsileg kifogásolhatóan, hitbelileg tévesen? Mert ez esetben meg lehet őt támadni és lehetetlenné tenni a nép előtt.
Jézus nem kicserélhető, politikai kurzusok által változtatható jelszavakat adott a hallgatóságának, hanem a két legfontosabb törvényt deklarálta az őt kérdezőknek. Ebből az elsővel nem sokat tud kezdeni a mai ember. Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből és teljes elmédből!
Az Isten szeretet parancsát szinte minden vallás hangsúlyozta Jézus előtt is. Mégis érdekes jelenség a világon, hogy mindez lehetőséget adott és ad  arra, hogy vallási fanatizmussal motiválva, egymás gyűlöletére, keresztények tömeges, kegyetlen irtására kényszerítsenek embereket. Épp a keresztényeket, akik még az ellenség szeretetére is kötelezettek.
Jézus azonban nem választotta el az Isten szeretet parancsát az embertestvér szeretetének parancsától. A kettőt egybekötötte. Nem lehet szeretni Istent és gyűlölni az embert, és fordítva, nem lehet az embert szeretni és az Istent gyűlölni. Az istenszeretet parancsát nem választotta el az emberszeretet parancsától, hanem egybekötötte.
Jézus azonban a farizeus meglepetésére „jelesen” vizsgázott, amikor a kettőt eggyé tette, és Főparancsnak mondotta.
S válasza nem volt téves, bár „két” parancsot emlegetett. A két szeretet, Isten és ember szeretete ugyanis lényegében egy parancs. A kettő összetartozik, az egyik a másikra épül. Nem szeretheti Istent igazán, aki nem szereti embertársait, – hirdeti később mintegy magyarázatul Szent János apostol. „Ezt a parancsot kaptuk tőle: Aki Istent szereti, szeresse testvérét is” (1Jn 4,21). Teológiailag vizsgálva a tételt: mindkét szeretet forrása és mintája Isten szeretete, mégpedig az ó hozzánk lehajló, irgalmas szeretete (vö. 1. olvasmány mondanivalóját és főleg 1Jn 4,7-21).
Isten szeretetével kapcsolatban – legalábbis elvileg – nemigen van nehézségünk. Annál több az embertársi szeretettel. Az „önmagunk” mértéke sok kimagyarázkodásra és elsekélyesedésre ad lehetőséget, ha nem kapcsoljuk Isten szeretetéhez a miénket. Ezért ez a kifejezés: „a második hasonló hozzá”, nyilván úgy is érthető, hogy a kettőt kapcsoljuk össze, és együtt, egymáshoz hasonlóan éljük meg a két szeretetet.
Sokan felfigyeltek arra, hogy a kettős főparancs mögött mintha egy harmadik is meghúzódnék. Isten azt is elvárja tőlünk, hogy önmagunkat szeressük. Felebaráti szeretetünk példaképeként állítja önmagunk szeretetét.
Előfordulhat az, hogy valaki valóban nem szereti önmagát? Nem érzi jól magát a bőrében? Úgy találja, hogy ő inkább megvetésre, mint szeretetre méltó? Úgy látszik, igen. Még azt is gyaníthatjuk, hogy manapság nem kevesen küszködnek ilyenféle érzésekkel. Ebből a feneketlen nyomorúságból egyedül az emelheti ki az embert, ha megtapasztalja, hogy valaki – csodák csodája – mégis, igazán szereti őt.
És ez a valaki nem más, mint Urunk Jézus Krisztus, aki mindhalálig szeretett minket. és parancsul adta nekünk, hogy mi is úgy szeressük egymást, miként Ő szeretett minket.

Ámen