Urunk Jézus
megkeresztelkedése 2018
Bevezető
A mai vasárnap, Jézus Krisztus
megkeresztelkedésének az ünnepe. Jézus Krisztus a mai nap liturgiájában már úgy
áll előttünk, mint 30 éves felnőtt, frissen nagykorúvá lett fiatalember, érett
a közszereplésre, arra, hogy elkezdje küldetését: elkezdjen tanítani, csodákat
művelni, szenvedni s meghalni az emberiségért.
Ennek a küldetésének
teljesítésére avatja fel őt a Lélek megkeresztelkedésekor.
Jézus megkeresztelkedéséről
hallva, gondoljunk a mi megkereszteltetésünkre is. És arra, hogyan is
teljesítjük mi az ebből fakadó kötelességeinket.
Kirié litánia
Urunk!
Bocsásd meg, hogy nem élünk megkereszteltekhez méltón. Uram irgalmazz!
Urunk!
Bocsásd meg, hogy nem tudatosítjuk magunkban, hogy testvéreid vagyunk. Krisztus
kegyelmezz!
Urunk!
Bocsásd meg, hogy még ma sem valljuk kellő öntudattal magunkat katolikusnak.
Uram irgalmazz!
Evangélium után
Ha az emberi történelmet folyamathoz
hasonlítjuk, akkor Jézus Jordán parti megkeresztelését úgy értékelhetjük, mint
a víz (irányát és) minőségét megváltoztató beavatkozást.
Gyakran hallunk és olvasunk
napjainkban arról, mennyi mérgező anyagot engednek a folyók vizébe. Ezek a
szennyezések a benne élő élőlények tömeges pusztulását eredményezhetik.
Ehhez hasonlóan állíthatjuk, hogy
az emberi történet folyamát is gyakran, szinte állandó jelleggel fertőzi a bűn,
a gyűlölet, a hazugság, az erőszak mérge.
Az Úr Jézus azért lépett az
emberi történet folyójába, hogy a mérgezett vizet megtisztítsa, minőségét
megváltoztassa. Tette és teszi ezt nem erőszakkal, hanem irgalmasságának
gyakorlásával.
Amikor az evangélista röviden
jellemezi a Jordán-parti esemény jelentőségét, ezzel a két szóval határozza
meg: „Megnyílt az ég”.
Mióta az emberi agyakban kigyúlt
a gondolat fénye, a szabadság új távlatai nyíltak meg előtte.
Ősi tapasztalás, hogy az ember
nem érte be a földdel, mindig élt szívében a vágy, ami az ég felé vonzotta. Még
nem találta fel a rakétákat, az űrhajókat, de képzelete a csillagos égi mezőket
járta. Elsősorban nem is a csillagok ezüstnyája érdekelte, hanem a csillagok
pásztorának kiléte.
Tudománya segítségével egyre
valósabb képet alkotott a világ-mindenségről, de felismerte: Hazájául rendelt
világából nem képes a saját erejével kitörni. Az ember nem nyithatja meg az
eget, nem tud behatolni a jelenségek, a teremtmények mögötti isteni világba.
Ezt csak Isten teheti meg, ha kilép belőle és megnyitja előttünk. Ez történt,
amikor a Fiú megtestesült, eljött a földre, hogy az "Ég"
megnyitásával új korszak kezdődjék az emberiség történelmében.
Nyilvánvaló, hogy ezt az eget nyitó
tevékenységet Jézus nem akarja nélkülünk végezni. Ha azt kívánjuk, hogy
fölöttünk is "megnyíljék az ég", akkor ebben nekünk is közre kell
működnünk. Vajon hogyan?
Első feladatunk a keresztségben
történő újjászületés. Jézus a Jordán folyónál lépett be az emberi történetbe, -
a mi szent történetünk is a keresztséggel kezdődik. Mikor megszülettünk,
kiszakadtunk az anyatest burkából és önálló életet kezdtünk. - Kereszteléskor
ennek a fordítottja történik. - Kilépünk a pusztán természetes élet állapotából
és belépünk, bekapcsolódunk az isteni, kegyelmi élet áramkörébe.
A keresztség óta nem csupán az
emberi családhoz tartozunk, hanem Krisztus titokzatos testéhez. Az Egyházhoz is
- Elmondhatjuk Pál apostollal: '"Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él
bennem."
A hagyományosan keresztény országokban
ez a kegyelmi újjászületés egybeesik testi fejlődésünkkel. Szüleink kérésére az
Egyház már csecsemőkorunkban elveti bennünk az isteni élet magvait. Ez azonban
korántsem elegendő keresztény életünk kibontakoztatásához.
Már természetes életünk is
megkívánja mások segítségét testi és lelki fejlődésünkhöz. Csak képességeket
öröklünk, amelyeket gyakorlattal és tanulással kell kifejlesztenünk. Így
vagyunk a keresztény élettel is. Az úgynevezett "öröklött” vallásosság
személyes meggyőződés nélkül nem sokat ér, de az „örökölt hitetlenség: „átkos
örökség" se - írja a lelkiélet írója.
A keresztelés tehát nem valami
bűvös varázslat, ami egy csapásra megváltoztatja életünket. Igaz, a keresztelés
pillanatában megnyílt felettünk is az ég, de nekünk kell befogadnunk azt a
Szentlelket, aki Isten igéjével segíti vallásos életünk kibontakozását.
Ha az emberi lét alapszíne a
küzdelem, a keresztény élete még inkább az! Öntudatra ébredésünk első percétől
olyan harctér a szívünk, ahol állandóan folyik a küzdelem a bennünk rejlő testi
és lelki ember, a rossz és a jó között. A keresztény élet ennek a küzdelemnek
egy életre-szóló vállalása. Ma, magyar földön a választások közeledtével egyre
erőteljesebben, társadalmi szinten is.
Ebben a küzdelemben mellettünk
áll Egyházanyánk. Anyai szigorral és gyengédséggel fáradozik lelkünk
megszentelésén, a krisztusi nagykorúság elérésén és tökéletesítésén. Hogy egyre
eredményesebben tudjunk küzdeni a rossz ellen, és az igazságosság, a szeretet,
a jóság, az emberek közötti testvériség megvalósulásáért.
Ha tehát azt akarjuk, hogy a
Ferenc pápa által szorgalmazott testvériség megvalósuljon hazánkban, ha azt
akarjuk, hogy fölöttünk is megnyíljék az "Ég", akkor nyissuk meg
azokat az ajtókat és ablakokat, amelyeken át a mi lelkünkre is leszáll a
Szentlélek és azon munkálkodik, hogy mindig Isten akarata szerint cselekedjünk,
hogy a mennyei Atyánknak bennünk is kedve teljék.
Amen.
