(Húsvét 7.
vasárnap) B.
Bevezetés
A mai ünneppel, Urunk Jézus Krisztus
mennybemenetele ünnepével kapcsolatos gyönyörű szép sorokat idézek Jézus főpapi
imájából:
Az utolsó vacsora termében, Jézus égre
emelte szemét és így imádkozott: „Atyám a művet, amelyet rám bíztál,
beteljesítettem.”
"Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg
Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged.”
Mondhatunk-e mi életalkonyunkkor hasonló
szavakat?
Kirié
Litánia
Jézus Krisztus, téged elküldött az Atya,
hogy gyógyítsd a töredelmes szívűeket. Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus, te eljöttél, hogy magadhoz
hívd a bűnösöket. Krisztus kegyelmezz!
Jézus Krisztus, te az Atya jobbján ülsz,
hogy közbenjárj értünk. Uram irgalmazz!
Evangélium
után
Az Úr Jézus nem mennybemenetelekor, az
Olajfák hegyén, hanem az utolsó vacsora termében, főpapi imájának elmondásával
búcsúz ott el övéitől, amikor saját maga adta meg életművének értékelését. is. –
Amint a bevezetőben már idéztem: "Atyám. a munkát, amelyet rám bíztál,
elvégeztem" mondotta Krisztus említett főpapi imájában.
Teljesítette tehát feladatát. és ezt oly
diadalmasan mondja, mint a keresztfán e szavakat: "Beteljesedett. Atyám,
kezedbe ajánlom lelkemet.
Szent feladatot kellett teljesítenie. Az
Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon és
váltságul adja életét sokakért.
Ó, de hosszú, de tövises is volt ez az út.
A megtestesüléstől, a mennybemenetelig! Betlehemtől Jeruzsálemig. A Golgotától
a mennybemenetel hegyéig!
Körüljárta népe földjét és jót cselekedett
mindenkivel. Mint a betegek gyógyítója, mint a szegény lelkek orvosa, mint népének,
és az egész emberiségnek a Messiása, Megváltója! A mennybemenetel megkoronázása
Krisztus küzdelmes földi életének.
Vajon mi is így szólhatunk majd egyszer,
amikor életünk alkonyához érünk: "Atyám, a művet, amit rám bíztál beteljesítettem...
Az élet, a földi élet olyan, mint egyetlen
nap. Rövidebb vagy hosszabb nap. - Minden emberi életnek megvan a sajátos
célja, hivatása, Istentől kitűzött életfeladata. Ezen kell állandóan
fáradoznunk, dolgoznunk életünk utolsó percéig. - Es milyen boldogok leszünk,
ha életünk estéjén azt mondhatjuk majd mi is:"Atyám, a munkát, amit rám bíztál,
bevégeztem".
Édesapa voltam. Mindig helytálltam.
Keményen dolgoztam. Hűséggel szolgáltam családomnak. A munkát bevégeztem.
Édesanya voltam. Szent feladatomnak
tekintettem az anyaságot. Éjt nappallá téve dolgoztam. Gyermekeimet hitre és
erkölcsre neveltem. Családomban mindenkinek mindene lettem. A munkát bevégeztem.
Gyermek voltam. Növekedtem bölcsességben
Isten és emberek előtt. Megmaradtam az ezerkarú csábítás ellenére is, a te
hűséges követődnek! Ha elestem, újra felkeltem.
De jaj! Arról a munkáról, melyet
mennybemenetelekor bízott az Úr ránk, tanításának, evangéliumának minden népnek
és nemzetnek való hirdetését, - mit mondhatunk majd a földi létből való
távozásunkkor? Elvégeztük-e? Éltünk-e a nagy lehetőségekkel? Mit tettünk gyermekeink,
unokáink és népünk újra-evangelizálásáért? Megtettünk-e mindent? Mondhatom-e
majd azt, hogy beteljesítettem a nagy parancsból a rám jutó részt? Mintha a
tények azt mutatnák, hogy nem mondhatjuk, hogy igen. De van még ezernyi újabb
és újabb lehetőségünk! Csak éljünk is már a lehetőségeinkkel!
Én Téged megdicsőíttetlek a földön "
- mondja az Úr Jézus a mennyel Atyának. Ez volt a feladata. Egyet keresett
csupán: az Atya akaratának teljesítését. Jézus földi élete nem volt más, mint
az Atya akaratának megvalósítása. A mennybeme-netelkor ezért dicsőítette meg Őt
az Atya azzal a dicsőséggel, amely az övé volt a világ kezdete óta.
Gondoljuk meg, hogy minden emberi élet
annyit ér, amennyit Isten és az örökkévalóság szempontjából ér. Boldog az az
ember, aki életének estéjén elmondhatja: Atyám, én megdicsőíttettelek Téged. Végső
fokon nem kerestem mást, mint Teremtőmnek, Istenemnek a dicsősségét. Azt, hogy "Szenteltessék
meg a Te neved, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is!”
Megőriztem őket a Te nevedben, akiket
nekem adtál" - mondja tovább Krisztus főpapi imájában. - Nekünk is ugyanez
a feladatunk! Hűségesen meg kell őrizni azokat, akiket az Ur Isten a
gondjainkra bízott. Ne feledjük! Felelősek vagyunk egymásért! Az atya, felelős
gyermekeiért! Az édesanya felelős leányaiért! A nevelő felelős tanítványaiért!
A vezető felelős beosztottjaiért! És mindannyian felelősek vagyunk embertársainkért.
Földi és örök boldogságukért! A földiért is! Nem szabad, hogy szép lassan,
finoman, észrevétlenül kioltsák belőlünk az embertestvérekkel szembeni szolidaritás
érzületét!
És mindannyian felelősek vagyunk azért is,
hogy új vallásalapítók, hamis próféták, báránybőrbe bújt ragadozó farkasok,
külföldről pénzelt szektavezérek, el ne ragadják a védtelen nyáj, legjobbjait,
fiataljainkat reménységünk zálogát.
Felelősek, hogy a jól-kép-zettek, jó
pénzért cserbenhagyják azokat, akiknek verejtékes munkájából lettek azok, amik.
Legyünk hát a ránk bízott műnek a
beteljesítői, az evangelizáció nagy parancs teljesítői, Isten dicsőségének
hirdetői, a ránk bízottak megőrzői, és akkor a földi létből való távozásunk,
mennybemenetelünk miként Krisztusé is, a megdicsőülés napja lesz majd számunkra
is.
Amen
