PÁDUAI SZENT ANTAL
1195-ben született Lisszabonban,
Portugália fővárosában. A Ferdinánd nevet kapta a keresztségben. Apja előkelő
lovag volt, anyja pedig igen jámbor nő. Iskoláit a helyi káptalani iskolában
kezdte meg, koraérett, világoseszű és erősakaratú volt. Mint ifjú diadalmasan
uralkodott minden szenvedélyén. 15 évesen már Ágoston-rendi kanonok, majd pappá
szentelése után ferences szerzetes lett.
1220 nyarán ugyanis Marokkóból Koimbrába
hozták öt ferences vértanú földi maradványait. A látvány indította őt a
szegénységre, és ébresztette fel vágyát a mártíromság iránt. Afrikában
szeretett volna misszionárius lenni. Remete Szent Antal nevét vette fel.
Tudatosan elnyomta tudományos ambícióit is, pedig nagyon ismerte a Szentírást,
ezt a tudását azonban évekig titkolta. Afrikába indult, de betegen szállt
partra.
Kissé felerősödve haza akart térni, ám egy
vihar Szicília partjára sodorta. Itt értesült rendje 1221-es egyetemes kaptátlanjáról,
így Assisibe indult. Innen remeteségbe vezényelték. Tanultságát alázatosságból
most is sikerült eltitkolnia. Amikor parancsra helyettesítenie kellett egy
szónokot, a rögtönzött szentbeszéd mindenkit ámulatba ejtett. Tudatlannak
nézték eddig, de most tanújelét adta nagy, alapos és széleskörű ismereteinek,
csodás hatású szónoki képességének.
Franciaországban és Itáliában volt
vándorprédikátor. Az eretnekek térítésében nagyon eredményes volt. Elsőként
tanította rendjében rendtársait hittudományra. Még a romagnai rendtartomány
főnökségét is rábízták. Pár év után sikerült ettől a megbízatástól megszabadulnia.
Ettől kezdve Páduában apostolkodott egészen haláláig. Tömegek hallgatták,
főpapok, kereskedők, még álruhás banditák is, főképp azonban az egyszerű
emberek. Antal mindenkit szeretett, a gazdagok iránt részvéttel volt, a
szegényekért azonban minden lehetőt megpróbált.
Elhasznált szervezete, szívbaja idő előtt
elnyűtte, a kényszerű pihenés sem használt, érezte halála közeledtét. Páduában
szeretett volna meghalni, menni már nem tudott, a sietség miatt az utolsó
útszakaszt egy rozzant taligán tette meg. 1231. június 13-án, fiatalon, 36
évesen halt meg Pádua elővárosában, Szent Klára leányainak Arcella nevű
kolostorában. A Páduai Maria Maggiore-templomban temették el. Már életében
szentként ("Il Santo") tisztelték. IX. Gergely pápa már 1232 májusában
szentté avatta. 1263-ban átvitték az ő tiszteletére emelt hatalmas bazilikába.
Ekkor felnyitották koporsóját, és testét elporladva, de nyelvét épségben
találták. 1946. január 16-án XII. Piusz pápa Szent Antalt egyháztanítóvá tette.
IV. Béla 1253-as házioltára (a diptichon)
az Árpád-ház szentjei közt együtt ábrázolja Szent Ferencet és Szent Antalt,
mivel a király testvére, Erzsébet szinte egyszerre lett szentté avatva
Ferenccel és Antallal. XIII. Leó pápa Szent Antalt a világ szentjének nevezte.
1946-ban XII. Piusz pápa az egyházdoktorok közé iktatta.
Temetése napját, a keddi napot tisztelői
azóta is Szent Antal tiszteletére szentelik. A koldusok pártfogója, de
közbenjárását szokás kérni elveszett tárgyak megtalálásáért és mindennapi
bajokban is. Az utasok, szobrászok, agyagmunkások és porcelánkészítők
védőszentje.
