2018. június 2., szombat

Úrnapja 2018


Úrnapja. 2018

Bevezető
Ma, Úrnapja, vagyis Jézus szent testének és vérének ünnepe van. A közöttünk maradt, s lelkünket tápláló Jézust ünnepeljük. Szent Testével táplál minket, hogy velejárva életútutunkat, eljuthassunk örök hazánkba.
E táplálékot csak tiszta lélekkel vehetjük magunkhoz. Ezért vizsgáljuk meg lelkiismeretünket és bánjuk meg vétkeinket.

Kirié litánia
Add Urunk, hogy mindig élő legyen a mi Eucharisztia-hitünk. Uram irgalmazz.
Add Urunk, hogy mindig tiszta lélekkel járuljunk a szentáldozáshoz. Krisztus kegyelmezz!
Add Urunk, hogy életalkonyunkon az Eucharisztia legyen a Szent Útravalónk! Uram irgalmazz!

Evangélium után
Úrnapja! Úrnapi körmenet! Mennyi kedves és szép emléket idéz gyermekkorunkból! Látjuk a virágot hintő fehér ruhás kis elsőáldozó leányokat, a piros ruhás csengettyűs ministránsokat, a zászlós, éneklős körmenetet, a hervadó lombokból Jézusnak épített sátrakat.
Hála Istennek, ma is, újból mennyi körmenet volt az elmúlt csütörtökön illetve van a mai nap, szerte, az öt világrész sok-sok katolikus temploma, kápolnája és bazilikája körül. Százak, ezrek vonultak és vonulnak a falvak és városok virággal díszített utcáin. Itt nálunk is az előző szentmise keretében. Hány virággal díszített oltárra helyezik Úrnapján az Oltáriszentséget! Sok ezren borulnak előtte térdre.
Az Egyház feje, a pápa, a szerzetesek és szerzetesnővérek, a püspökök és a papok, gyermekek és fiatalok, az értelmiségiek és munkások, férfiak és nők. Úrnapján mindannyian összegyűlünk az Eucharisztia körül. Mindenütt öröm és ünnepi hangulat honol.
Úrnapján, az Egyház Megváltóját ünnepeli, aki itt maradt közöttünk az Eucharisztiában. Belőle szívja az éltető erőt. Ezért tudja az Egyház mindig rendíthetetlenül hirdetni a hitigazságokat hős hitvallóinak ajkával, még akkor is, ha körülötte az üldöztetés és gyűlölet viharai tombolnak.
Magyarországon, évtizedeken át, hosszan tartó jégverés, vihar és zivatar pusztította őseink vallásos vetését, és termését, s semmisítette meg évtizedek folyamán szép vallásos szokásainkat és hagyományainkat, oly annyira, hogy ma már sok helyütt ezeknek csak az emléke éle az emberi lelkekben.
Igaz, hogy a diktatúra bukása után is sok helyen és sok emberben a szép körmenetek, a szép szokások, sok helyen újraélednek. Itt a Fővárosban is, a nagy nyilvánosság szeme láttára. Kíváncsiságot ébresztve a szemlélőben, s a hit erősítését a résztvevőben. Az az eucharisztikus hit viszi a hívőt az utcára, amely elhozza őt, jó és rossz időben egyaránt a templomba, az Eucharisztia ünneplésére, annak megünneplésére, amit az Úr Jézus az utolsó-vacsora termében tett és cselekednünk megparancsolt.
Hiába próbálja ezt a hitet, és gyakorlatot kioltani belőle a szabadelvű ateizmus. Hiába minden erőfeszítése a szabadelvű médiának, jó tanácsadása az olvasójának, hogy mit kell tenni annak érdekében, hogy minél hamarább és hatékonyabban lehessen lenullázni az egyházakat, és vallástalanítani a magyar nemzetet. Mintha ez lenne az oka nemzetünket körülvevő tragikus helyzetének. Nem oka, hanem kivezetője jelenlegi tragikus helyzetéből. Hogy is mondja a költő?

Mert szegénynek drága kincs a hit,
Tűrni és remélni megtanít:

Az az Eucharisztia erősíti bennünk drága kincsünket, a hitet, amelyben az Úr Jézus mielőtt néhány órára ellenségei kezébe adta magát, előtte -nagycsütörtökön -az utolsó vacsorán mindörökre híveinek ajándékozta életét. Vegyétek és egyétek, mert ez az én testem!- Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem! Mielőtt a keresztfán mennyei Atyja kezébe ajánlotta lelkét, az embereknek ajándékozta testét. Erre a nagy ajándékra emlékezünk minden szentmisén és különöen ma, Úrnapján, az Oltáriszentség ünnepén.
Örök emberi szokás, hogy az egymástól búcsúzók emléket adnak egymásnak, mert a szeretet nem akar felejteni, és nem akarja, hogy felejtsék. Igen, adni, utoljára adni valamit, ami megőrzi a szerető emlékezetet. És mert magunkat nem adhatjuk, adjuk azt, ami a miénk. Emléktárgyakat, amelyeket arannyal von be a szeretet. - Csak egy valaki élt itt a földön, aki elég hatalmas volt ahhoz, hogy mindenkinek a tér különböző helyein s különböző időpillanatokban élőknek elajándékozza nem azt, ami az övé, hanem önmagát. És hogy ezt megtehesse, hogy mindenkié lehessen, szerény lakásul kiválasztja a bort és a ke­nyeret. Borba és kenyérbe rejti istenségét és emberségét is! Mindezt, mint végrendeleteként hagyja ránk közvetlen halála előtt.
Halálodat hirdetjük Urunk és föltámadásodat, míg el nem jössz!  Mondjuk, szent Testének és Vérének oltárainkon történő megjelenése után. Miért éppen az Úr halálára emlékezünk a szent pillanat után? Azért, mert számunkra Jézus halálára emlékezni annyi, mint szeretetére emlékezni.
Ha gyarló szívünk csak részben is megértené, és viszonozni tudná az Úr Jézus szeretetét, akkor nem lenne egyetlen szentmise sem, amelyen a testvérek ne járulnának az Úr asztalához. A keresztény élet lényege az, hogy méltó választ adjunk Jézus sze­retetére. Ő nyíltan megmondotta, mi­vel válaszoljunk. Csak egyet kért, csak egyet kér: Vegyétek és egyétek!
Milyen szomorú lenne; ha ezt az egyetlen kívánságát sem teljesítenénk. Vegyük hát, hogy életünk legyen! És bőségesen!
És hogy Krisztus teste és vére forraszon eggyé békességben minden népet, s nemzetet!
Ámen.